Hangpróba - 2024. február

Korrekt EP, ígéretes hazai anyag, de ugyanazok a szavak jutottak eszembe, amik már elhangzottak itt másoktól: vérszegény, ötletszegény és a kivitelezésben is akadnak problémák.
Nálam olyan előnyben vannak, hogy ritkán hallgatok hasonló lemezeket, mondhatni nehezen tudom bármihez hasonlítgatni. Erre is véletlenül leltem rá és azóta sokszor hagytam, hogy újra és újra magáévá tegyen a kis mocsok.
No akkor megnyitom a kört ezzel, mivel cikk is született róla. Meglepően jó lemez.
Messzemenően izgalmasabb, mint az általában itt landoló, ezer éves számítógépes játékok alapzenéjéből merítkező fantasy rettenetek. A dark ambient megengedi a dungeon részek számára, hogy ne váljanak gagyivá, kiteljesedjenek. Én szívesen hallgattam.
Néhány körrel ezelőtt vendégeskedett nálunk a zenekar, akkor meg is füleltem ezt a kiadványt. Nekem kimondottan szimpatikus, amit csinálnak, a zene pedig nagyon ott van. Inkább az ének, vagy inkább hörgés az, amit erősen hullámzónak mondanék színvonal terén.
Mindig felbukkannak, bár szerintem saját stílusukban is erősen középszerűek. Legnagyobb erénye, hogy nem zavar, néhol még fel is hívta magára a figyelmet.
Nekem annyira nincs meg ez a banda, de a hallottak sem győztek meg arról, hogy szükségem lenne pótolni. Kicsit utánanéztem a "bűnügynek" és ezzel kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy információ híján nem török pálcát, bár a ilyen esetben a gyanú is elég lenne számomra, hogy eltávolodjak egy embertől. A zene meg, valóban nagyon unalmas. Közelében sincs az Abigornak.
Érdekes EP, bevallom őszintén, semmihez sem tudnám hasonlítani, ennél fogva tetszik az egyedisége. Post rock/HC/metal, egy kis underground katyvasz.
Ebben az első lemezes, kanadai tech-death/thrash bandában egyik kedvenc zenekarom, az utánozhatatlan Beyond Creation ütőse püföli a bőröket rendkívül impozáns módon! A zene egyedi, bonyolult, számos érdekességet tartalmaz sokadik hallgatás után is. Néhol még a zseniális Cynic-féle hangulat is felbukkan a dalokban. Ígéretes indulás, jó kis lemez!
Röviden, tömören: ilyennek kell lennie napjainkban egy tradicionális jegyeket felvonultató black metal lemeznek! Nagyon eltalálták a sógorok - hatásosak a harmóniák és a kórusok, ötletes zenei elemek és díszítések, stílushoz illő hangzás, mondanivalót tükröző borító.
Az előző lemez kiadása óta eltelt öt év alatt felgyülemlett tapasztalat, agresszió, és brutalitás mixtúrájaként jellemezhető az amcsi death metal horda új albuma. Annyi minden történik az egyes dalokban, hogy a végére nehéz egy teljes összképet összerakni, minden esetre az én hallójárataimra üdítően hat, amikor ilyen mesteri módon művelik a stílust. Erős lemez, ragyogó külcsín!
Nagyon tetszik a finn banda zenéje! Ez a fajta nyers black metal, melyet hatásos módon fűszereznek a tipikus punk elemekkel, igazán nagyot képes ütni!
Kellemes a hangulata, de én továbbra sem tudok a HP-n kívül olyan alkalmat elképzelni, melynek során magamtól meghallgatnék egy ilyen stílusú lemezt.
Jófajta heavy metal, ez a lemez sokkal jobban tetszik, mint néhány beajánlott power ömlengés. Az énekes hangjáról a páromnak még a 'The Cure' orgánuma is beugrott, de a zene természetesen sokkal markánsabb és töményebb, mint az említett zenekar. Tulajdonképpen végig jól szórakoztam a dalok hallgatása közben, ez nálam egy erős hetes.
Finom kis death/thrash egyveleg norvég módra. Első lemeznek nem rossz. Vannak rajta kiemelkedő pillanatok, fogom még hallgatni!
Nagyon profi, nagyon magyar, nagyon jól szól. A negyedik tételnek viszont úgy lett vége, mintha valaki a dal közepén kihúzná a konnektorból a dugót. Tetszik a súlyossága, a zenekar névválasztása pedig egyszerűen zseniális! Csak így tovább!
Kellemes, okkult, rockmuzsika. Vezetéshez tökéletes háttérzene!
Több helyen eszembe jutott az Immortal. Hallottam már tőlük több albumot, és koncerten is voltam. Amennyiben kizárólag a produktumot nézem, és figyelmen kívül hagyok minden külső körülményt, akkor ez egy korrekt black metal lemez.
Lepörgött párszor a francia death/black banda lemeze, és mindig az volt az érzésem, hogy akár órákon át tudnám hallgatni egyfolytában. Nálam ugyanis rettentő módon betalált ez az album. Egyszerűen nem tudok negatív dolgot megemlíteni a dalokkal kapcsolatban. Néhol olyan érzésem van, mintha a Naglfar szélvész gyors zsenije köszönne vissza, a következő dalban pedig már Legion-t hallom, ahogyan a mikrofonba acsarkodik, mint annak idején a Marduk frontembereként. Ettől persze nem lesz koppintás a dologból, csak még színesebbé válnak a különböző tételek. A borító pedig félelmetesen szép és egyedi technikával ábrázolja a gonoszságot.
Számomra nagyon kevés benne az értékelhető rész. Inkább idegesítő, mint érdekes.
Vannak benne értékelhető momentumok, de hamar kifárad, nem ingerelt többszöri hallgatásra. Nálam ez legfeljebb háttérzeneként működne, késő éjszaka a Dürer kertben, a kihűlt pljeskavica falatozása közben. De ez lehet, hogy inkább a műfaj, mint a lemez sajátossága.
Technikás sci-fi thrash, ami tőlem meglehetősen távol áll, de ez a csavaros, folyamatosan változó hallójárat-ostrom végül megszerettette magát velem, többször lement. Az organikus dobhangzást külön kiemelném.
Az Abigor működése tökéletes példa arra, hogy second wave black metal zenekarként hogy lehet a mai napig relevánsnak maradni és újítani úgy, hogy közben ne fulladjon önmaga paródiájába. Remek lemez.
Egész jól összerakott témák vannak benne, ha külön hallgatja az ember a számokat, tud kellemes perceket is okozni. Egyben viszont tömény és fárasztó.
A fülbemászó riffelés ellenére vegytiszta obskurus őrület, kb. Craft szteroidon, a black/thrash zenekarokra jellemző sörszag nélkül. Tartottam tőle, hogy a zenekar (vagy projekt) a második lemezzel már veszít a lendületéből, de még mindig ugyanazt a rideg, kompromisszummentes menetelést hozza.
Kicsit fárasztó az utóbbi évek Dungeon Synth dömpingje, aminek az alacsony belépési küszöb el is inflálta a minőségét, de erre végre lehet teljes értékű albumként is tekinteni. Nem fércmunka, billentyűn kifejezetten izgalmas megoldásokat tartalmaz.
Kicsit túlságosan élére vasalt zene ez, olyan mintha szándékosan úgy kísérletezték volna ki minden elemét, hogy a Ván Recordshoz kerülhessen, de az ott elvártakon kívül semmi eredeti ötlettel nem szolgál. Rossznak azért nem mondanám, erős hatos.
Általában szeretem a Dark Descent kiadványait, de ez most eléggé a radar alatt maradt, a kötelező death/thrash elemeket hozza, de semmi különleges. Egy vaskosabb hangzás azért dobott volna rajta.
Tisztes iparosmunka, de nem érzek valódi inspirációt mögötte.
Itt meglehetősen szűkek a műfaji keretek, ebből kifolyólag a Lucifer lemezek is sokszor ugyanazt hozzák. A 70's occult-psychedelic rock vonalat viszont bármeddig el tudom hallgatni, így még ha a világmegváltás el is marad, biztos le fog menni még párszor.
Soha nem volt nagy kedvencem az Inquisition, pedig kétszer is elcsíptem őket Budapesten. Lehet az Abbath iránti ellenszenvem is szerepet játszik benne, de Dagon hangjától is a falra tudok mászni. Ez a jobb lemezeik között van, de kicsit takaréklángon ég, a pár kiemelkedő gitártémát sablonosabb post-bm hangzású részek kötik össze. A pontozásban próbáltam elvonatkoztatni az egyéb tényezőktől, amik hátráltatnák az album objektív megítélését, szóval hatos.
Érdekes, hogy egy tizenhat éves zenekar ötödik albumáról lehet ezt elmondani, de friss és energikus a lemez, a közel-keleti témáknak pedig kifejezetten örültem. Nincsenek túlhúzva a számok sem, bár ha a nyers struktúrát nézzük, nem a legizgalmasabbak. Az viszont pluszpont, hogy nem standard hörgést vagy károgást hallunk, hanem igazán elborult és hiszérikus vokált. A borító 10/10, zseniális ez a színvilág, kár hogy nem lehet külön pontozni.
Nehéz volt meggyőznöm magam arról, hogy nem egy random kiadói válogatást hallgatok különböző zenekaroktól. Nem igazán értem.
Kellemesen lágy hallgatnivaló a háttérben, de különösebben nem volt rám hatással.
Üdítő kombinációja a hagyományos thrash és az újabbkori technikás riffelésnek. Fifikás energiakoncentrátum ez a 40 perc. Az utolsó dalban még tiszta vokál is hallható. Gyilkos cucc!
Sosem volt a szívügyem az Abigor. Ezután sem leszek rajongó, de azért meglepődtem, mennyire összeszedett ez a kakofonikus avantgárd színház, amit itt bemutatnak. Valamiért sokkal rosszabbra számítottam tőlük. Már nem emlékszem, milyen lemez válthatta ki belőlem az előítéleteket, de el lehet engedni őket, mert megtalálják a módját, hogyan tegyék zeneivé és komolyan vehetővé ezt a szövevényes hangáradatot.
Úgy látom sokan küzdenek ugyanazzal a problémával a lemez kapcsán, mint én. Rengeteg potenciál van az anyagban, több remek témát, váltást, riffet ki lehetne emelni, ami többé teszi, kiemeli ezt a produkciót a tech-death anyagok óceánjából, vagyis ami megjegyezhetővé tenné (teszi?) ezt az albumot - csak az a baj, hogy nem egyensúlyozzák mindezt több hangulati elemmel, nem adnak elég teret, levegőt az érvényesülésre. Nagyon kompaktnak és kikezdhetetlenek tűnik ez a forrongó massza. Az az érzésem néha, mintha egy felszálló repülőgépbe próbálnék belekapaszkodni kívülről. Mégis úgy érzem, hogy további hallgatások egyre közelebb hozzák a befogadhatóság érzését (de ennyi jó ötlettel a lemezen, lehetne ezt sokkal közelebb is). Minden kritikámmal együtt, ez nem középszer, nem átlagos, nem csak stílusgyakorlat. Jó lemez a Suffer & Become.
Tisztességes lemez, itt-ott fülbemászó témákkal, amelyekből sokkal több kellene, hogy a zsigeri sodrást ellensúlyozza. Egyébként szimpatikus megközelítés az övék.
Ez a lemez kihúzta a szőnyeget a lábam alól. Nem számítottam arra, hogy ennyire jó lesz! Az Under the Oneiric Spell of Mugwort kiváltotta bennem azt a meditatív és egyben hátborzongató érzést, amire eddig csak a Cry of Mankind (MDB) második fele volt képes. Mintha a világon egyedül maradtam volna... A The Winding Halls of the Dream Obelisk pedig csodaszép dallamokkal csavar az ujjai köré. E két csúcspont mellett az egész albumot egyben is érdemes megdicsérni. Ez már igen!
Dimmurtalnak igaza van, Robert Smith-es hangszíneket tényleg tartalmaz a vokál, plusz egyértelműen korai Mercyful Fate-re hajazó énekstílust (minusz a magas hangok, mert azok nincsenek). Én szeretem ezt a fajta fülbemászó heavy metalt. Nagyon megörültem neki, amikor elindult, aztán picit lankadt a lelkesedésem. A dalok előrehaladtával azt vettem észre, hogy az énekes nem igazán bírja abbahagyni a szövegelést, és ami kellemes volt az elején, az picit zavaróvá vált később. Egyszerűen nem hagy teret a zenének kibontakozni, pedig nagyon is lenne potenciál a lemezben, a bandában. Nagy kár, mert igazán nekem való cucc. Több zenei fifikásság, fülbemászó dallam és kevesebb ének - s akkor már rendelem is a lemezt!
De vártam már egy (jó) lemezt ebben a stílusban! A borítót látva, először Nocturnus feelingem támadt, ami időnként vissza-visszatért a lemezt hallgatva is, de sokkal inkább a Morbus Chron lebegett a lelki szemeim előtt, akiknek a Sweven albumát egyenesen imádom. A Sovereign is nagyon érzi-éli ezt a műfajt. Kíváncsi vagyok, merre halad az ívük. Tendencia ezeknél a bandáknál, hogy az idő előrehaladtával egyre nagyobb teret kap a progresszivitás, megérkezik a dallamosabb ének, finomabb-lágyabb részeket iktatnak be. A Chapel of Disease jó példa erre. Ez csak izgalmassá teszi az egészet.
Számomra ez meglehetősen érdektelen. Rossznak nem mondanám, csupán nem mozgat meg semmit bennem, vagy nincs, amire felkapjam a fejem.
Kiszámítható retró heavy metal zene a hőskorszakból, zéró izgalommal, viszont vállalható minőségben.
Néha szokott olyan érzésem lenni, hogy nem ugyanazt a lemezt hallgattam meg, mint sok más pontozó, de rendjén van ez így. A fickó magánéletében elkövetett hibák mindaddig nem érdekelnek, amíg a zene és szövegek nem propagálnak a nézeteimmel ellentétes dogmákat. Weide véleményére reflektálva, én sem tudok értékelni egy náci baromságokat propagáló bandát. Amíg a zenében semmilyen mértékben nem nyilvánul meg a propaganda, addig a zenét be tudom fogadni. Ennek a lemeznek semmi köze a fickó beteges vágyaihoz. Szerintem igenis kitűnő dallamokat hallunk, ütős riffeket, a Secrets from the Wizard Forest of Forbidden Knowledge olyan Bölzerszerű riffeket társít a melankolikus dallamokhoz, hogy csak néztem! Nálam állandóan visszakívánkozik.
Nagy beleéléssel zenélnek és a lemez is combos. Apait-anyait beleadtak, és bár katartikus élményeket nem okoz, erőtől duzzad a korong. Ha utcán hallgatja az ember, a haladás is lendületesebb lesz. Könnyen otthonos közegben érzi magát az ember tőle.
Messzire gurult a Zulu gyógyszere a hallottak alapján. Az egymáshoz organikusan sehogysem illeszthető zenék fúziója tudathasadáson kívül nem sokat képes nyújtani nekem. Kétlem, hogy egyáltalán lenne nagy kép, amit látni kellene ebben az erőltetett produktumban. Akiknek a Zeal&Ardor nem vágta ki a biztosítékot korábban, az próbálkozhat még egy Z betűs vegyesfelvágottal, hátha más műfajok egymás mellé ollózása sem akadály.
Erre számomra a legjobb jelzők az inger- és vérszegény. A harmadik számban "hallható" "vernyákolásból" kiindulva pedig szerintem mindkettőnknek jobb, hogy alig volt bennük ének.
Nem számítottam ilyen jó lemezre. A Metal Archives-on a hasonló bandáknál ott van a Sovereign is, hát azért attól ez jóval minőségibb, változatosabb, profibb, stb. Nekem a Vitriolnál is jobban tetszett, a több thrashes rész miatt.
A szimfonikus black metalt továbbra is jobban szeretem, de meglepően ötletes, változatos dalokat tartalmazó lemezt készített az Abigor. Nem ismerem a diszkográfiájukat, de ez tetszett, jól esett hallgatni.
Kb. a lemez felénél járok (ötödik-hatodik szám), de már kezd sok és rendkívül tömény lenni a hallgatnivaló. :) Ettől függetlenül nem adok ennél kevesebbet neki, mert brutális hangszeres tudás van itt és egyetértek abban, hogy egy mai modern technikás elemekkel operáló death metal bandának ilyennek kell lennie. A hangzás, keverés, master pedig szintén kiváló, annak is ilyennek kell lennie egy igazán jól megszólaló lemezen. Az meg baromság, hogy nincsenek dobosok, akik ezt el tudnák játszani, egyre több brutálisan jó dobos van metal berkekben is, a "veteránok" közül elég csak pl. Dominatort, Hellhammert, Dave Lombardót, Nicholas Barkert, Horgh-ot vagy éppen Tim Yeungot említeni (lehetne még sorolni természetesen) - de az itteni dobos se kutya, sőt.
Én nem igen hallottam ezen semmi különlegeset, megannyi ilyen (vagy nagyon hasonló) lemez volt már ide beajánlva. Nekem kicsit zajos a hangzás, de még elviselhető, a borító viszont már a beajánlás óta borzasztóan idegesít és taszít. Többszöri újrahallgatási faktor nincs benne számomra.
Egy újabb olyan lemez, amiben nem igazán történik semmi - de tényleg. Csordogál ez a prüntyögés a háttérben, vannak benne szép témák, meg valamennyi hangulati faktor, de ez így is kevés (számomra legalábbis). Lehet, hogy valaki ettől "elélvez", én nem. Puzsér az ilyesmikre (is) mondta azt anno a Csillag születikben, hogy "Ez, amit előadtál, 30 klikket tud a youtube-on, és azok a barátaid meg a szüleid - maximum." :)
Kb. ugyanazokat tudom elmondani róla, mint az Unto Others legutóbbi lemeze kapcsán. Minőségi, okkult témákkal foglalkozó retro hangzású heavy metal egy érdekes hangszínű énekessel, ami számomra egy idő után unalomba fulladt. Pont az a zsenialitás hiányzik belőle, mint ami egy Hellben vagy egy Ghostban megvan. Ettől függetlenül kellemes hallgatnivaló.
Brutálisan idegesített az ének már az elejétől kezdve. Sosem szerettem a céltalan üvöltözést (ettől már csak a hisztérikus vernyákolás rosszabb), a zenei résszel különösebb problémám nincs - talán annyi, hogy az összes szám kb. ugyanolyan (a hosszabb-rövidebb instrumentális részek viszont tetszettek). Egy Slayernek még a "legrosszabb" lemeze is megeszi ezt reggelire.
Erre azt nem mondanám, hogy vérszegény, csak piszok mód unalmas, egyhangú, monoton és egysíkú. Ezek közül pedig nálam egyik jelző sem a pozitív irányba viszi el a dolgokat. Azt lehet érezni, hogy nem amatőr a stílusán belül, a hangással is minden ok.
Ez sincs olyan jó, mint az első 3 lemez, de meglehetősen kellemes, dallamos heavy/doom/pszichedelikus rockmuzsika. Johanna hangja most is remek, elbűvölő, Nicke Andersson dobolásában pedig mindig ott van, tetten érhető, hogy egy sokkalta többet tudó ember ül a doboknál, mint amit itt vagy a Hellacoptersben csinálnia kell. A hangulata továbbra is magával ragadó, azt meg kell hagyni.
Én most csak ezt a lemezt értékelem, mert egyrészt nem ismerem a korábbiakat, másrészt a Dagon körüli botrányra sem nagyon emlékszem (vagy csak nagyon halványan) - így utólag utánanéztem, elolvastam a történteket, de különválasztom az albumtól. Harmadrészt, vannak egész jó témák itt is, annak ellenére, hogy ez gyakorlatilag egy Immortal-kópia - vagy lehet, hogy pont azért. Az olyan számok, mint az Infinity is the Aeon of Satan vagy az utolsó, kifejezetten tetszettek.
A borzalmas borító után kellemes meglepetés lett az album. Egész jó black/death egyveleg, jó témákkal, hangzással, játékkal. Az utolsó előtti, instrumentális Daeva jött be a legjobban, de a többi sem rossz.
Velem nem sokszor szokott előfordulni, hogy első-meg második blikkre se nagyon tudjam eldönteni, hogy milyen értékelést adjak egy lemeznek. Egy-két hallgatás után az már el szokott döntődni, hogy alapvetően tetszik-e, amit hallok, vagy sem. Itt nem igazán tudnám megmondani, hogy tetszett-e, amit hallottam - ebben az egyvelegben van elég sok minden, de talán több az olyan dolog, amit én nem szeretek. Igazából elintézhetném annyival, hogy a többsége értelmetlenül, indokolatlanul össze-vissza hordott egyveleg, zagyvaság, de legalább nem "zene a diliházból" stílusban - vagy legalábbis az nagyon kevés van benne. Ennek ellenére nem igazán értem és érzem én ennek a megállását, mint nagylemez, de hallottam már itt nem egy, nem kettő sokkalta borzasztóbb "muzsikát" vagy lemezt is.
Nagyon előremutató, és szépen felépített anyag a postmetal berkekben.
Ez is egy furcsa időutazás, kiesik a fókuszból.
A vokállal, és úgy az egész zenei produktum minőségével az anyag kiesik a fókuszomból. Egy amatőr (horror)színtársulat rosszabbul sikerült előadására emlékeztet.
Kellemes dara, a zenekarnévről pedig eszembe jut a Nincs kettő négy nélkül.
Random átlag black metal.
Kellemes ambient, semmi különös, de színesíti a palettát.
Színházi hangulatú random, kissé idejét múlt valami...kringya
A hangzás minősége, a keverés itt is hagy bőven kívánni valót. Egynek jó btw.
Kellemesen sújtó témák.
Ez gyakorlatilag Blondie, vagy valamelyik hasonló énekesnő, egy alternatív univerzumban. Nem gondoltam volna, hogy 2024-ben ilyennel még találkozok.
Kellemes black, szép témákkal.
Mosolyt csalt az arcomra az indulás, stabil blackdeath.
Ez egy érdekes fúzió, az itt felsorolt albumok közt üde színfolt.
Furcsán puffan a lábdob, kellemetlenül cibálja a dobhártyámat és nem érzem az összefonódást a 3 dal között. Viszont kellemes, merengős muzsika, a felvonultatott vokálok mindegyike illik hozzá, de végig magyarnak jobban örültem volna. Sokszor éreztem azt, hogy Agalloch szól.
Nagyon élvezetes és változatos lett ez a szteroidos Anthrax album. Sok helyről sikerült kitűnő részeket lecsippenteni és remek egységgé gyúrni. Thrash metal pontjából irányítottan eljutni egy egyenes mentén a death metal pontjáig, ez mindenképpen egy Vektor, akárhogy is nézem.
Az Abigor egy black metal legenda! A pontszámom az egész munkásságuknak szól, hogy 30 év után is itt vannak, szinte állandó tagsággal, és egy zseniális lemezzel. Én sosem voltam a rajongójuk és nem is leszek, mert nehéz abba a lelkiállapotba kerülnöm, hogy a zenéjük, ami igazából egy ezer rituális lépésből álló fekete mise, olyan hatással legyen rám, hogy újra és újra elővegyem a lemezeiket, mert nehéz belekapaszkodnom. Nagyon nehezen is találom a szavakat, ehhez én buta vagyok.
30+ éve death metal rajongónak vallom magam, de a régisulis bandák hamarabb levesznek a lábamról, mint a mai modernkori csapatok. Annyi minden történik a zenében, hogy csak kapkodom a fejem! Itt is mindenki egyszerre akar a leggyorsabb, legbrutálisabb, legteknikásabb, a legdisszonánsabb lenni. Az első másodperc után letaglóz a Vitriol és nincs menekvés, nincs levegő, de a lelkembe nem tud belemarni, csak a testemet sanyargatja. Jobban becsülöm a hasonszőrű Cattle D-t, mert ott nem az egyszeri testi megsemmisítés a cél, hanem az egyedi vokál és kiváló dallamos részek miatt a sokszori lelki terror.
Ösztönből és zsigerből tolt északi black, a hangzás telitalálat, sajnos néha leül a lendület.
Annyira nem jön át a monotonitása a lemeznek és rossznak sem nevezném, csak egyszerűen jobbam szeretem azokat a "pörgősebb" DS zenéket, ahol egy-egy dal megfest egy jelenetet például egy kikötőben, vagy bálteremben, vadászaton, akár egy kovácsműhelyben.
Ez az album az énekről és az énekesről szól. Örülök a hangszínének, mert nem egy sikítós vernyákolás. Ám annyira uralja az egészet, hogy teljesen elnyomja a metalt.
Ennek az albumnak minden másodpercét nagyon élem, ez teljes mértékben az én ízlésemnek megfelelően készült. Hangzás, borító, sci-fi hangulat sok nagy bandát megidéz amiket imádok!
Ipari zörejekkel átitatott lassú, súlyos, gyilkos pusztulat, kivéreztet majd felperzsel. Durván jól szól, ami tovább erősíti a halál szagát. Ígéretes EP, remek bemutatkozás, de egy következő lemezre több változatosságot várok, több színt.
Kibontották az időkapszulát és a Lucifer volt benne. Számomra teljesen semleges retró prüntyögés, nem hoz lázba, nem érdekel. Tőlem itt is le lehet ragasztva a bige mellbimbója koncerten szigetelőszalaggal.
Nem vagyunk barátok az Inkvizícióval, igazi átlag banda minden téren és engem nem tud felvillanyozni. Vannak kellemes színezékek benne, amik felszínen tartják őket lemezről lemezre.
Többet adnék rá, ha több lenne benne a Dajjal, ha Ali baba és a 40 rabló vére festené a sivatag homokját vagy ha a beleik lógnának a kincstárak mennyezetéről, ha a csávó a borítón letépné a pofám miközben fényesítem a lámpást....de a ha nem játszik, mert kevés benne a kelet és sok a Keep of Kalessin.
A tegnapi Ottone Pesante koncert után már nem lepődhetem meg a Zulu agymenésén. Erősen hiányolom a sok stílus közötti kohéziót, ami egy egységgé kovácsolná a lemezt.
Erős. Amúgy itt a sci-fi címke a szövegekre vonatkozik
Igazából az utóbbi időben nagyon sokszor hallgatok Abigort, régen is tetszett, viszont mostanság egyre jobban bejönnek... a kb '99-ig felvett anyagaik. A 2000 utániakkal nem nagyon tudok mit kezdeni. Ezt az újat is meghallgattam kétszer, de inkább zavart, mint szórakoztatott. A név miatt nincs szívem kevesebbet adni.
A Morbid Angeles orgánum bejön. Egy-egy számot meghallgatva még tetszett is, de pl három dal után már nem bírta az agyam. Túl sok.
Nekem a korai Carpathian Forestet idézte, amikor még jók voltak.
Egészen varázslatos, hipnotikus DS. A kazi a megjelenéstől számítva másfél percen belul fogyott el, de Itt valszeg nem lesz közönségkedvenc :)
A Luciferhez hasonlóan átjárt a nem zavar, de nincs hozzá közöm érzés.
Én imádom a Death-et, főleg a Human lemezt. Ez itt valóban emlékeztet arra a korszakra, csak nekem nem állnak össze a Sovereign dalok dalokká. Háttérben hallgatva nem zavar, de odafigyelve hamar eluntam.
Nincs sok közöm ehhez :)
A semmiből jött számomra ez a lemez, teljesen izgatott lettem. Az a helyzet, hogy pár napja többször lemegy, engem elvarázsolt. Mondjuk jópár korábbi anyag sorakozik dedikálva a polcon, szóval van bennem egy kis rajongói elfogultság, de egyszerűen imádom ezt a hangzásvilágot, riffeket, vokált és hangulatot, amit a banda lemezei árasztanak. Hideg, gonosz és megnyugtató egyszerre. Azért az szívás, hogy mennyire rajta tud ragadni egy emberen manapság egy félrekommunikált bűnügy, akármi is volt a végkimenetel. Ez látszik azon is, hogy a mai napig szükség van a megjegyzések kikapcsolására ennél az albumnál...
Ez egy nagyon erős nyolcas lemez. Mindig jó hallgatni, de valami plusz hiányzik belőle, amitől feljebb menne.
A hc punk részek nem tetszenek, szerintem bénák, az meg nem fúzió, hogy a dal közepén random beleszerkesztek egy teljesen más valamit.
Egynek elment. Nincs komolyabb bajom itt semmivel, csak valahogy olyan... "lefojtott" volt az egész EP. Mármint úgy éreztem, hogy mindig elmaradt az a katartikus élmény amit végig vártam benne. A harmadik szám vokálja sem volt rossz, csak az az effekt kevésbé tetszett rajta -- simán "nyersen" egészen DSBM-szerű lehetett volna, ami szerintem illene annak a számnak a hangulatához. De, hogy dícsérjek is: a klasszik shoegaze részek nagyon szépek voltak, abból többet is elviseltem volna.
Ez igen! Brutál profi tech thrash, death metalos hangzással, s az elejétől a végéig tarolt! Történetesen ez most nagyon betalált nálam, főleg hogy már alig várom mikor érkezik az új Coroner... addig is, ez tudta csökkenteni az étvágyamat.
Kiváltképp emlkézetes/maradandó tud lenni ha egy black metal lemezen a vokál nyűgöz le legjobban -- legalábbis nálam néha van ilyen. Silenius nagyon odatette magát! Leginkább a "Forniotrs Weltenreise" c. tétel tetszett legjobban, s nem csak azért a pár Summoning-os pillanatért, hanem mert nagyon sokféleképp játszik a hangjával. Instrumentális oldalon is nagyon izgalmas lemez sok-sok kacifántos megoldással, amit szerintem pár hallgatás után lehet igazán befogadni. Egyedül az utolsó dal nem tetszett a lemezen, olyan érzésem volt, mintha "szét lett volna esve". Jobban nem tudom megfogalmazni. Javítás: egyre inkább a fejemre nő ez a lemez, fel is kerekítettem egy kilencesre az értékelésem.
Nagyon masszív lemez, s teljesen megérdemelten vannak a Century Media-nál mert egyértelműen a modern death metal jelenlegi fő csapásán lépdelnek. Nálam be is talált, meg nem is. Nekem kicsit túl fojtogató a lemez, több instrumentális vagy lassabb rész (mint például intrók vagy valami) nagyon jót tenne a lemeznek. Talán épp ezért is tetszett messze a legjobban a "Survival's Careening Inertia" című tétel (ez viszont 10/10 pontos), amiben én éreztem egy ívet, ahogy szépen felépül az a magába szippantó és szétszaggató death metal örvény. Ebben kiemelkedően jó elemek voltak a tiszta gitárok és a háttérből szóló szintetizátorok (amiket én sokkal hangosabbra vettem volna amúgy a mixben, egy még katartikusabb hangzásért). Lenyűgöző munka, de "csupaszítani" kellene az összképen, hogy nálam átkerüljön a 'nagyszerű' kategóriából a 'kiválóba'.
Tökély. Nyers, gyors, feszes. A Mystískaos kiadó egyik legjobb igazolása szerintem, mert az utóbbi években ennyire jó black/punk lemez nem született! A korai Darkthrone hatását számszerűsíteni alig lehet, áthatja az egész lemezt az Unholy Trinity minden csínja-bínja -- igazából "csak" felturbózta jó adag vegytiszta punk-kal az Arnaut Pavle, de az eredmény magáért beszél. Punkthrone lives!! (Röstellem, hogy ily' későn került sorra ez a lemez, mert egyébként még a 2023-as év legjobbja is lehetett volna nálam. A minimum volt így, hogy beajánlottam ebbe a körbe, hogy minél többekhez eljuthasson.)
Szép old-school hangzás, de nekem kissé már túl monoton/repetitív. Ugyanez a bajom pl. a korai Mortiis lemezekkel is.
Szerintem ez egy nagyon korrekt heavy metal lemez ami jól beemelt gothic rock elemeket is a zenéjébe. Egyetlen bajom van csupán vele: túlságosan a háttérbe szorultak a hangszerek az énekkel szemben, ami egyébként gyalázatos bűn ha ennyire jól játszanak...! Több instrumentális rész kéne erre a lemezre. Mármint SOKKAL TÖBB.
Elég erős debüt. Kevésbé az én stílusom, de az olyan számokkal mint a "Counter Tech" sikerült megnyerniük. Teljesen rendben van, egyedül a "na ez igen!" pillanatokból nem volt annyira sok.
Saját bio szerint "...is one of the heaviest atmospheric Death / Doom / Sludge Metal band from Budapest, Hungary". Szép és bátor ez, csak ez így nem jó. Lényegében ez egy levegősebb ("""atmoszférikus""") sludge/doom/core EP amibe került némi death metal dara, de pont ezen levegősség és a zúzda visszafogottsága miatt a súlyosságát én nem érzem. Lehetséges, hogy csak nálam nem üti meg az ingerküszöböt a produkció... de ez van, ami nem szól olyan súlyosan mint egy Conan lemez, akkor addig nincs miről beszélni.
Ez egy nagyon-nagyon korrektül megírt és feljátszott lemez. Személy szerint annyira nem fogott meg (mire eszmélten, véget is ért a lemez). Talán annyi, hogy egy-két egészen Europe-ra hajazó dallamot véltem itt-ott felfedezni (ami persze pozitívum).
Elnézést, de amit Dagon kiad azt én nem vagyok hajlandó többre értékelni. A tudjuk miféle eseményeket követően (ami révén a Season Of Mist is kukázta a társulatot) az egyedüli elfogadható opció a banda számára a visszavonulás lett volna. De hogy magáról a zenéről is szót ejtsek: pocsékul szól.
Szívesen ajánlottam volna magam is ezt a lemezt. Idén úgy tűnik abban a kiváltságban lesz részünk, hogy "két" Necrophobic lemezt kapunk, hisz' lényegében ebben a lemezben ugyanaz a stílus elevenedett meg. Egy remekül összerakott black/death lemez, a műfajon belül is a nagyon szofisztikált fajtából! A borítón látható keleti ördög tökéletesen illik az albumból áradó fojtogató, pokoli légkörhöz. Nagyon erős lemez!
Ez nagyon állat. Hatalmas zakót vártam, erre kaptam egy tök szórakoztató hardcore/powerviolence/soul kutyulmányt, nagyon profi módon eljátszva és rögzítve! Kellően rövid (mind a dalok átlag hossza és maga az album terjedelme is), a stílusbeli "pálfordulások" a lemezen szórakoztatóak és érdekesek...!
Ezzel ugyanaz a bajom, mint az I Bleed Lavával, csak a másik irányból. Ebben sem történik az ég világon semmi érdekes, de mindez úgy, hogy folyamatosan próbálnak variálni. Mindent hoznak, ami a műfaji határokon belül található, de semmit azon kívül. Ez egy 100%-os stíluslemez, amit bárki összerak, miután meghallgatott 10 post rock lemezt.
Sci-fi? Sosem értettem, hogy a thrash - death metal bandák miért gondolják úgy hogy képesek sci-fi hangulatot csinálni, de ez időnként tényleg előjön. Számora azt a Cryo Chamber cinematic ambient kiadványai jelentik, azokhoz képest, ahogy Jim Levenstein mondta, minden más csak rózsapatron. Egyetlen banda van metalban, aki képes volt valamennyire ezt a vonalat hozni, és az a Fear Factory volt. A Cynic nekem is beugrott, egyetlen egy effekt miatt, de attól még ez a cucc egyáltalán nem cynices.
Nem tudom, mit hallotok ebben. Nagyon érdekes akar lenni, de számomra inkább idegesítően erőltetett.
Hagyjuk már! :-D Ezt a dobhangzást lehetetlen komolyan venni. Meg magát a témákat is. Az első dalban 2:50-nél nincs aki lejátsza azt... Valahol 280-300 bpm körül van az emberi végtagok teljesítőképessége a Möeller technikával (persze zenéből kihallani csak triggerrel lehet már azt is). Az ott pedig felette van. Az pedig, hogy izomból felszopják magukat a Bandcampjükön csak főleg lerombolja az összhatást. Az AI art borító is. A logó meg nagyon koppintás, de nem ugrik be, hogy melyik bandáét majmolja.
Ezt ki ajánlotta? Teljesen hibátlan. Mióta vágytam már egy ilyenre. Punk és black metal - mind a két műfaj eredeti (és részben a letisztult vonal) receptje (is) a legjobb ötletek egyike a zenetörténelemben. Az meg már az én keresztem, hogy a legjobb black bandák pont keresztényellenes szövegekkel operálnak. Már csak ezen kell túltegyem magam, hogy egy jót szórakozzak a zenén. Szerencsére a szövegek ilyen formában számomra érthetetlenek. Hála Istennek. Halljátok, milyen bitang jól szól a basszus? Pedig nem hangosabb, mint sok "profi" lemezen, csak szépen külön vannak frekvenciacsúcsaikban választva a gitárral. Nameg az egész anyag eszményien szól.
Nem találok szavakat. Dark ambientet a dungeon synth-tel ennyire tökéletesen még senki nem tudta ötvözni. Előbbi műfaj általában jéghideg, a másik meleg, ez pedig a két hőmérséklet lehetetlen de sikeres keresztezése lett. A minimalizmus az, ami a legtöbb hangot képes egyszerre megszólaltatni. Itt a világegyetem összes hangját hallom. A monotóniát egy velőkig ható hangnemváltás töri meg a kezdő dalban 3:11-nél. Csak egy hang, csak egy pillanat, de az ember lelkét egy sztratoszférányival fentebb dobja.
Érdekes színfolt a fekete srác itt. Inkább thrash bandákra jellemző, hogy feltűnik egy-két színesbőrű arc (majdnem mindig). Vártam is, hogy mi lesz, de az a helyzet, hogy nincs fekete hangja. Derrick Greent nagyon bírom a Sepuban, mert róla látatlanban is kitalálni, hogy nem fehérbőrű, nameg szerintem sokkal jobban is énekel, mint Max. Zeneileg nem hoz ez a banda semmi újat, viszont a nyitó tétel kivételében egész kellemesen elszórakoztam. A lovagló ütemek bejöttek.
Ostoba szar(nak tűnik elsőre). PRO: imádnivalóan szól, van benne agy, bár ez elsőre nem feltétlen tűnhet fel. KONTRA: A mátrixra utaló borító (pontot természetesen ilyenért nem vonok le).
Annyira semmilyen, hogy igazából mondani sem tudok róla semmit. A negyedik dalnál már rendesen dühített, hogy az égvilágon semmi nem történik vagy változik.
Puncifer... Egy hangra nem emlékszem belőle, annyira egyforma az összes dal.
Uncsi... Az a pár érdekes gitáreffekt elviszi a hátán, de ezt leszámítva egy cseppet sem ragadt meg.
Fiatalosan lendületes, de én az öregesen györtelmest szeretem inkább.
Ez annyira erőltetett, hogy én szarok be tőle. Természetesen a soulos - jazzes részek tetszenek. Ezekkel a stílus injektálós csapatokkal is Dunát lehet rekeszteni, és sajnos kevés közüllük az, aki érti is a dolgát. Én is ki tudok menni úgy az utcára, hogy az egyik lábamon gumicsizma van, a másikon meg szandál, de attól még nem lettem művész. Aki ezt meg tudja úgy csinálni, hogy nem röhögik ki, na az a művész.
Alapvetően egy korrekt post-rock/metal album. Nekem sajnos nem mindenhol értek össze a témák, főleg az első számban, ami kizökkentett a hangulat sodrásából, viszont a harmadik számban meg beérett a dolgok teljesen. A lábdobbal valami nem stimmel a mixben, sajnos nem tudom megfogalmazni, hogy pontosan mi, de talán az hogy túlságosan izolált a mix összképéhez képest.
Ez egy nagyon erős debut lemez lett, tökéletes egyveleget alkot a technical death/thrash benne. Első hallgatásra nekem Vektor és Obscura szerelem gyereknek tűnt, így azoknak akik szeretik ezeket a zenekarokat, vagy az előbb említett műfajt tudom ajánlani. Nagyon jól szól, nagyon kreatív az egész, eszméletlen jól ki van egyensúlyozva a mosholós thrash riffelés az elszállós tech elemekkel. Valószínűleg akkor is megmondtam volna, hogy kanadaiak, ha nem néztem volna utána. Várom a következő anyagot.
Hullámzó a lemez témák tekintetében sajnos, pedig nagyon sokszor felkaptam a fejem egy-egy témára. A vokál néha nagyon idokolatlannak érződik, sokszor teátrális, ami számomra sose működött. Kár ezért a lemezért, ha csak a hangszerelést és nem az egészet nézném, akkor kaphatna valamivel több pontot is.
Bár egy nagyon tömör, de annál változatosabb albumot kaphatunk kézhez. A mérhetetlen fájdalmat és aggressziót tökéletesen tükrözi ez a zenei kavalkád. A keverés valami eszméletlen vastag, de nem mossa össze a hangszereket, nem lesz katyvasz. Ilyennek kell lennie egy modern, technikás elemekkel abszolút nem spóroló death metalnak. A műfaján belül több, mint valószínű, hogy az idei év egyik legfontosabb megjelenése, és biztos vagyok benne, hogy az év végi listákon is nagyon magas helyeken fog szerepelni.
Jók a punkosabb (thrashesebb?) témák, illetve van egy kettő atmoszférikusabb riffelés, sőt, még a masterelésnél is sikerül nem elfelejteni a 20kHz-nél alacsonyabb frekvenciákat, ami nagyban segít abban, hogy még élvezni is tudjam az albumot. Összességében az előbb említett punkosabb, pörgős riffelések és az átlagnál jobbb black metal masterelés megmentette ezt az anyagot, és merem azt mondani, hogy nem csak a műfaj szerelmeseinek ajánlanám.
Ez az a műfaj, amit számomra mindig is nagyon nehéz volt értékelni, mert önmagában nem állja meg a helyét, vagy nagyon ritkán. Egy film, videójáték, vizuális élmény alatt eszméletlen nagyot tud alakítani, rengeteg érzelmet tud kiváltani az emberből, vagy akár egy album átvezető, számon belüli kiállásnak is tökéletes, de önmagában ingerek nélkül, vagy éppen az ehhez szükséges (szubjektív) lelkiállapot nélkül nem történik semmi. Nem akarom túlságosan alá pontozni, mert értem, mit szeretne, és tartalmilag sincs bajom az egésszel, de számomra ez így üres.
Teljesen korrekt album, semmi extra, melódikusabb heavy metal. Az ének nekem talán egy kicsit ledominálja a zenét, de összességében beleillik. Totál chill, a foglalkozás eléri a célját, egy lazulósabb estén teljesen el tudom képzelni, hogy ez szól a háttérben, vagy a színpadon. Nem igazán tudok mit kiemelni erről az albumról, aki szereti az Unto Otherst, vagy ezt az occultabb heavy metal vonalat, az élvezni fogja.
Floridai mocsár Norvégiából. Teljesen old-school death worship az egész, ezt nem nagyon lehet hova ragozni.
Ha Chimney nevét meglátom egy projektben, az számomra biztos garancia, és ez itt sincs másképp. A vokál eszméletlen változatos, tükrözve az aktuális lélekállapotot. A zene tökéletesen kiszolgálja a mondanivalót, a műfajból szerintem amit lehetett kihozott ez az anyag: nehéz riffek, zavart, kényelmetlenséget keltő átvezetőkkel.
Borító alapján azt hittem valami obskúrus true kvlt black metal lesz, de egészen kellemes csalódást okozott. Van húzása bőven, hozza a lengyel szcéna minőségét, még ha nem is lengyelek. Erőszakos, arcabamászó.
Felettébb "érdekes" egyvelegre sikerült ez a soullal átitatott hardcore/powerviolence csomag. Az experimental/fúziós jelleggel jelen lévő soul megtöri az album flowját, közepesen zavaróan. A HC/PW rész meg egy előzenekari minőséget nyújt, teljesen rendben van, ahogy mondani szokás, tisztességes iparos munka. A kettősség egyvelege viszont nagyon lehúzza az albumot, ezt két külön albumként kellett volna megírni.
Nagyon jó kis alkotás ez de az ének az sajnos nem jön be nekem.
Ez nálam 10 pontos , és úgy gondolom joggal. Amit ezek a fazonok itt leművelnek az valami őrületes tekerés. Nem unalmas , visz magával. Aki szereti az ilyen nyakatekert technikás death metalt, annak kötelező csemege. Nagyon tetszett.
Félelmetes daráló. Vannak benne fantasztikus elemek, és aztán szétrobbantják egy egy agyament őrülettel.
Rendkívül precízek pontosak. A keverésről nem beszélve "Mixed by Dave Otero (Archspire, Cattle Decapitation)" viszont a gitárhangzás az olyan sablonos lett. Rengeteg zenekar használ nagyon hasonló hangzást.
Hát ez igazi klasszikus Black metal muzsika. Nagyon össze van rakva, nincs benne unalmas üresjárat. Mesterien megcsinálták. Még ha akarnék sem nagyon tudnék belekötni. Annak idején '94 ben volt szerencsém az Immortalt a legelső sorban megcsodálni, és úgy gondolom hogy ezek a srácok azt a nyers tiszta vonalat képviselik és követik. Nagyon jók a gyors számok, a lassabbakról egyértelműen a Mayhem jutott eszembe. Szerintem fantasztikus alkotás.
Valamikor hallgattam nagyon hasonló zenéket. Visz magával az biztos.
Nem az én világom...
Nekem 10, de nem is indoklom , mert én ajánlottam.
Nem az én világom.
Megpróbálták ezek a fiúk, amit már John Zorn és a Naked City csapata a kilencvenes években megalkotott akkora sikerrel hogy legyalulta a világ azon részeit ahol a fuzios jazz grindot kedvelik az emberek. Ezek a srácok sajnos a talpuk nyomát sem tudják megszagolni. Egyébként a jazzes részek nem olyan rosszak benne.
Először is, tök jó, hogy most is van két hazai kiadvány, amik értékelhetők érdemben. Ettől függetlenül a Hiraeth stílusa engem sosem mozgatott meg. Ez az (inkább) instrumentális post metal hangulatkeltés pont az, aminél azt érzem, hogy azok akik játszák, ezerszer jobban élvezik, mint én aki hallgatja. Számomra kevés benne az egyediség, a kiemelkedő momentum, vagy sajátosság. Ha a banda szerelemből tolja ezt és így nekik ez pont jó, akkor tök szuper, ha valami egyedit szeretnének a stíluson belül villantani, akkor meg kell találni azt a "valamit" amitől a stílushelyességből kilépve többet adnak. (pl. számomra ilyen a Monkey3 - Sphere lemeze). Amúgy sok sikert a csapatnak!
Igazi nyalánkság füleimnek. Élettel teli, technikás, de emberközeli, őrült, de befogadható. Meleg, emberközeli hangzás. Csodás! Szeretem hallani minden hangszer mögött a zenészt is.
Kérdés nélküli maximum részemről. Véleményem szerint ez a lemez mind a banda, mind a stílus berkein belül is egy innovatív, bátor, kiemelkedő munka. Ami ráadásul még működik is. Az 1349 - Revelation... albuma óta nem hallottam ennyire érdekes lemezt. Év végi listán is helye lesz, ez tuti.
Iszonyat megterhelő egyben a lemez. Nagyon profi technikai oldalról, azonban sokszor érzem azt, hogy valami a technika miatt technikás. Egy nagy örvénylő techmassza, amiből időnként fel-felbukkan egy hangulat, egy zenei megoldás, egy szóló, amin keresztül levegő után lehet kapni, majd vissza a mélybe. A Shame and Its Afterbirth összességében rendelkezik egy kiugró hangulattal, a The Isolating szólója zseniális, meg vannak itt-ott még jó dolgok. De egy tétel sem áll nekem össze koncepciózus, önálló arcal és iránnyal rendelkező dallá.
Az első hallgatásra nekem is ugrott volna a 10-es. Viszont mivel jól ismerem a felindulásaimat már, így vártam kicsit. Másodikra lement 8-ra, végül valahol itt 9 környékén beállt. Szóval szuper-tutiság a Transylvanian Glare. Az biztos, hogy nem néznek a srácok üveges tekintettel a Carpathian Forest neve hallatán. Nekem több pillanatban is beugrott zeneileg a Tribulation űbermegagiga The Horror lemeze is, ami jó is meg nem is. Jó mert imádom ezeket a témákat, nem olyan jó, mert a The Horror dalai erősebbek, így árnyalja kicsit az Arnaut élvezeti értékét számomra. Fog még pörögni,d e a véleményem beállt a lemezzel kapcsolatban. Mocsok!
Egy fokkal érdekesebb, mint az átlag csoda dungeon-akármik. Én nem nagyon látom, hogy ez például miért kapcsolódik a metal-hoz. Mert szeretnek szerepjátékozni a black metalosok? Nem az én világom.
Ha a Lucifer ősrock, akkor a TNE proto-heavy metal. Ez sem rossz, bár kicsit untam és az énekes orgánuma engem idegesített. De nagy baj nincs vele (sem).
húúúú de imádom hallgatni ezt a lemezt! Már sokszor lepörgött. Mint ha a Human / Individual korszakos Death adott volna ki egy új albumot. Mintha... Egy problémám van vele, hogy amíg szól iszonyat jó buli hallgatni, amikor nem szól (az említett lemezekkel ellentétben) nem tudok egy dalrészletet sem visszaidézni. Nem tudom ebben a nagy lelkesedésemben mennyit jelent a nosztalgia faktor, és hogy végre lüktető, emberi, dinamikus és meleg hangzású tech-közeli de mindenképpen régisulis death metalt tol a banda. Ha van HM2-es gitárhangzás, akkor van Tardy vokál is. :) Szeretem!
Szintén tök jó anyag ez, a vokál azonnal hozzátett. Ami gondom van, hogy ez az anyag számomra olyan mint egy ölnyi, szépre csiszolt mosott "kavics". Szép, kétségtelenül nehéz, de sima a felülete. Én szeretem, ha olyat emelek, mint egy érdes, tengervíz által szaggatott korall-kő, ami nem csak nehéz, hanem szúr is, vág is. Veszélyes vele játszani. A veszély hiányzik nekem innen, ha létezik ilyen zenében. (pl.: a legutóbbi Lazarvs számomra megtestesíti mindezt ebben a közegben.) Amúgy sok sikert a csapatnak!
A svédek azért elég megbízhatók minden fronton. A Lucifer is pofás, minőségi régisulis rock, valahol a Led Zep környékéről (zeneileg). Szerintme sok mindenkinek megvan a proto-metal/ősrock nünükéje, nekem egy ideig a Graveyard, meg a Witchcraft voltak, meg pár másik banda is... Lucifer nekem nem nünü, de a ha szól akkor nem nono. Már ha megengedtek egy dedós szójátékot :D
Általában farrrkas véleményével nagyon egyet tudok érteni. És néha nem. :) Mivel a Ominous Doctrines és Obscure Verses lemezeiket nagyon megszerettem idővel, ezért első pár fülelésnél nem is tudtam mit kezdeni a Venerationnal. A hangzás szerintem nagyon nem segít a befogadhatóságon és most (számomra) a markáns hangulatokból is minimális került fel a friss produktumra.
Nagyon erős hangulattal tért vissza a banda. Nekem itt-ott beugrott a Dakhma is, ami emelte fél ponttal a hangulatomat.
Számomra értékelhetetlen ez a kavalkád. Koncepciótlan, iránytalan, közhelyes, üres. A leggyengébb az egészben a metal/grind/HC összetevő... Az a baj, hogy ez nem fúzió, mint ahogy többen írták. A fúzióban összeolvadás, eggyé válás történik. Itt csak random egymás mellé dobált dalrészletek váltják egymást.
Azta. Hűha. Nem igazán szeretem a thrash metalt, de ilyen előadásmódban még szerintem nem is találkoztam vele. Meglepett a cucc, jó értelemben. Ami kifejezetten tetszik, hogy a szöveget, a borítót, a zenét, a lemez hangulatát sikerült teljes mértékben egymáshoz hangolni, létrejött egy tökéletes rezonancia. Átütő és egyértelmű az üzenet, s annak tálalása is. Majd minden számban megtalálható valami okos húzás, vagy olyan előadásmód, ami miatt vissza kellett pörgetnem és újból meghallgatnom a track-et. Szóval tele van "imádom" momentumokkal (pl. az Outer Phase első fele, vagy az Automoil & Robotoil "Command-Control-Connect Correct" szegmense), ugyanakkor nem érzem azt, hogy gyakran visszatérő vendégem lenne. Egyedi gyöngyszeme a műfajnak, mindenképpen dicséretre méltó produktum, de meglepne, ha hónapok múltán is eszembe jutni újra elővenni. Majd az idő eldönti.
Ha technikásnak nem is mondanám, de mindenképpen szövevényes és kaotikus módon formálták a maguk módjára a portlandiak a death metalt. Sok felfedeznivaló rejlik benne, ami magában hordozza az újrahallgatások izgalmát, ugyanakkor kurva tömény ez majdnem 50 percben, még nekem is, pedig én lubickolok az ilyesfajta brutális kakofóniában. Talán több instrumentális tétel, vagy szellősseb dalszerkezet, (esetleg konvencionálisabb megközelítésű dal ld. "The Isolating Lie of Learning Another") jót tett volna az összképnek, mindenesetre ettől függetlenül is erős anyag, ami megtalálta az utat a szívemhez. A dalszövegek is kifejezetten jók lettek, ami nálam mindig megér egy plusz pontot.
Valahol a Counter Tech környékén kezdett berántani az anyag, előtte nagyon nem akaródzott egy hullámhosszra kerülnünk. Nincs igazán olyan szegmense, amit kifejezetten utálnék, de olyan se, ami igazán meggyőzne arról, hogy akár hetek múltán eszembe fog jutni újra elővenni a lemezt. Az oldschool/retro(?) éra szerelmeseinek gondolom jóval többet tud nyújtani.
Én ebben hallok potenciált, a pokoli, apokaliptikus légkör teljességgel átjön, amihez illeszkedik is a megjelenés imázsa. Ugyanakkor valóban eléggé egyhangú anyag, itt-ott némi színesítés a dalok elején felbukkanó zörejeken kívül nem ártott volna. A változatos vokállal nekem nem volt bajom, nem éreztem sehol gyengének, vagy oda nem illőnek. Kezdő EP-ként abszolút megállja a helyét, kíváncsi vagyok, mit tudnak villantani a srácok a folytatással. A bandanév amúgy mocsok mód bejön.
Mindig érdekes kérdés, hogy a végső produktum érétékelésénél mekkora behatással van a művész személye. Többször is felmerült már ez a téma, de én tartom magam ahhoz az álláspontomhoz, hogy valamennyire muszáj különválasztani a személyt és a végterméket. Példaként mindig Niklas Kvarforth-ot hozom fel, aki egy mérhetetlenül unszimpatikus gyökér benyomását kelti, de a Shining-ot ettől függetlenül szeretem, a Varg utan flock 2018 egyik meghatározó albuma volt számomra. Produktum terén ott húzom meg a határt, ha mondjuk már a borítóból, számcímekből lejön, hogy pl. egy NSBM cuccról van szó, akkor legyen akármennyire jó a zene, nem fog érdekelni. Ha teszem azt a zenében semmilyen módon nem jelenik meg semmilyen módon bármilyen tőlem távol álló ideológia, de pl. az egyik tagról kiderül, hogy neonáci, attól még a zenét élvezni fogom, mert az önnön magában képvisel értéket. De miért is pofáztam erről ennyit? Mert igazából nem érdekel, Dagon hány terabyte-nyi gyerekpornóra verte a pöcsét, ez a zenéjében semmilyen módon nem köszön vissza, így nem is ez alapján fogom megítélni. Na, de ezektől függetlenül a zene unalmas, vérszegény és fájóan kopottas. Anno láttam őket előzenekarként talán a régi Barba Negrában, és egy sokkal energikusabb, feszesebb és agresszívabb kép élt bennem, ami az Inquisition zenéjét illeti. Meglepve tapasztaltam, mennyire semmilyen az egész.
Ha jól emlékszem, akkor a "Numidian Knowledge" számot tették közzé elsőnek a lemezről még a megjelenés előtt, akkor az baromira elkapott, úgyhogy érdeklődve vártam a februárt, hogy az egész korongot tudjam értékelni. A "megbízható SoM minőség" itt is tetten érhető, a műfaj híveinek biztosan pokolbéli manna a Swords of Dajjal, de úgy igazából szerintem nem hordoz magában a banda semmi egyedit, semmi kiugróan érdekes ötletet. A koncepció tetszik az iszlám anti-messiással, illetve hogy igyekezték megfűszerezni némi keleties dallamvilággal a számok többségét, de ezeken felül sok mindent nem tudok kiemelni a lemezről. A szövegek irtózatosan silány minőséget képviselnek, zeneleg korrekt, de számomra nem izgalmas, hangulatilag pedig kicsit félszeg, többet is ki lehetett volna hozni ebből. Az előző két lemezüket hallottam anno, azoknál mindenképpen nívósabb a friss anyag. Stabil death/black, de számomra nem több. Adok neki még fél pontot, mert valahogy vissza-vissza kívánkozik a lejátszóba. Ennek ellenére a fenti meglátásaimat tartom.
Vagány album, de nekem témáiban nem kiemelkedő.
Itt az énekes orgánuma lehet érdekes, mert kissé eltérő a megszokott heavy torkoktól. A zenéről mindez nem mondható el.
Dallamos frontcsajos rock, ami egy pillanatra se tudott kizökkenteni.
Sose gondoltam volna, hogy a ’forgácson valaha is soult fogok hallgatni, még ha részleteiben is. Én is beállok azok közé, akiknek ez a stíluskohó (hardcore, soul, jazz, reggae, stb.) enyhe fintort varázsolt az arcára. A hip-hopos „nigázás” pedig különösen rosszul esett.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba – 2024. február (49 komment)

  • listhius listhius szerint:

    Köszönöm a meghívást a Lidérc zenekar nevében is. Új műfajokat nem sikerült megkedvelnem, de próbáltam azokat is megfelelően értékelni, amik egyébként kiesnének a fókuszból (szerintem kimondottan tahóság, ha emiatt 1 pontokat osztogat valaki). Több megjegyzés világított rá olyan aspektusra a zenében, ami mellett elmentem volna, és megismertem egy-két olyan bandát is amit követni fogok a jövőben.

    • boymester boymester szerint:

      Korrekt pontozás, jó meglátások és néhány felfedezett anyag…ez a lényeg:) Örülök, hogy tetszett a dolog és ne feledjétek, ha kedvetek szottyan, visszavárunk!

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Az 1349 – Revelations… lemezével egyenlővé tenni az Abigor lemezt olyan, mintha egy hajóágyút hasonlítanánk egy petárdához. Előbbinél ott a hangzattan a hangjegyekkel való mesteri munkával, utóbbi meg… mindegy…

  • A Vadon zenekar nevében köszönöm a részvételi lehetőséget, egy élmény volt, pár új zenekarral sikerült gazdagodni is.

  • ensomhet ensomhet szerint:

    Most hallgatom a Damnation lemezt, gratulálok, fasza lett!
    https://pestrecords.bandcamp.com/album/damnation-f-tum

    • McFrost McFrost szerint:

      10 pont!

    • boymester boymester szerint:

      Érkezik majd róla cikk is:)

    • Spektrum Spektrum szerint:

      Köszönöm a srácok nevében is. Úgy gondolom mindenki odatette magát. Igyekeztünk .)

    • boymester boymester szerint:

      Tudom, szőrszálhasogatás, mindjárt vége a körnek stb. De el tudnék viselni valami méltó profilképet a Spektrum név mellett:) Ezt a harcsa pofát nem bírom, mindig az inaktív felhasználók jutnak róla eszembe. Meg hátha még valakinek a bandából kedve támad egyszer beszállni egy körbe, a profil még jó lesz:)

    • Spektrum Spektrum szerint:

      Parancsolj 😀

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Ha ilyen hangja lenne a The Night Eternalban az énekesnek, az tényleg egy izgalmas dolog lenne. Természetesen a dallamos részekre kell figyelni. 🙂

    Örömmel látom, hogy az As They Burn meg újraalakult.

  • Weide Weide szerint:

    Farrrkas: de hát én is pont ezt írtam, ha nyíltan náci a banda, akkor legyen akármilyen jó a zene, nem fogom meghallgatni.

    • farrrkas farrrkas szerint:

      Ja, tényleg. Bocsi. Elolvastam, aztán rosszul emlékeztem. Akkor maximálisan egyetértünk. Javítottam.

  • LanternI LanternI szerint:

    Köszönjük szépen a lehetőséget! Megtisztelő volt a Fémforgácsnál vendégeskedni. Az ajánlást közösen tettük, az albumok pontozását pedig elsődleges kapcsolattartóként én, a basszos teszem.
    Köszönjük az érdekes lemezeket, a hozzászólásaimból láthatjátok, hogy volt ami tetszett, volt ami kevésbé. Mivel úgy láttam, a pontozáshoz dukál a komment, így röviden megtettem, bár jópár előadó produktuma számomra gyakorlatilag teljesen kiesik a fókuszból, ezt jeleztem is. Minden esetre tanulságosak és érdekesek ezek az egyéni ajánlások, és az albumokhoz írt kommentekből is sokmindent lehet tanulni, új szemszögeket megismerni. További minden jót!

    • LanternI LanternI szerint:

      Külön köszönet a kommentekben csatolt zenékért, nagyszerű hallgatnivaló mind!

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Ahogy neked érdekesek a különböző zenék, és a különböző vélemények, nekünk legalább annyira érdekesek az új pontozók véleményei is. Úgyhogy, Ha jól érzted itt magad, gyere bármikor a jövőben is pontozni! 🧙‍♂️

  • Avatar Steinberger szerint:

    Minden körben újra és újra meglep, hogy egyeseknek a messzemenőkig csupán vélelmezett szakértelmük birtokában mekkora arcuk van itt.

    • mike666 mike666 szerint:

      És mindezt valszeg pár perces belehallgatások után sikerült elkövetnie a kollégának.

  • Weide Weide szerint:

    @Naga: A Suffer & Become borítóképe nem AI art, ezt honnan vetted?

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Érdekes mintázatot mutat a tabella. Négy alkotás még teljesen szűz.
    Persze, mire leírom, már nem biztos, hogy így lesz.

  • Emp Emp szerint:

    aztamindenit, van időtök áthallgatni ennyi lemezt! 😀 😉

    • Weide Weide szerint:

      Megfogadtam, hogy idén kicsit rendszerezettebben fogom listázni és nyomonkövetni a megjelenéseket, úgyhogy elkezdtem előre összegyűjteni egy excelben azokat az albumokat, amiket idén adnak ki és érdekelnek. Zömében januári-márciusi megjelenések vannak eddig a listámon, illetve 1-2 album április-májusról. Már most 46 lemeznél járok… Nem hiszem, hogy valaha is utol fogom érni magam. 😀

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Ma ülő munkám van Petikém. Jobb híján ezzel zsibbasztom az agyamat.

    • mike666 mike666 szerint:

      Nekem igazából nincs. Eddig csak azokat pontoztam, amit eddig is hallgattam.

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Szokásos összehasonlító elemzésem. Miért érzem azt, hogy a Hiraeth izgalommentes? Ha már post rock / metal, akkor ha ezt 10-nek veszem, a Hiraeth nem lehet több, mint 5. Így kell ezt csinálni:

    Oroszok. Itt aztán van minden.

  • Weide Weide szerint:

    Naga mindig szidja a pózer beállású bandafotókat, de azért valljuk be, Evergreen, the Keyfinder bandcamp-es képe is simán belefér az ultracringe kategóriába. 😀

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Hogyne! Főleg, ha a kazettaborító belső felét is látnád! 🦨
      De ha a zene rendben van, engem aztán nem érdekel. Felőlem a péniszét is kirakhatja.

    • Emp Emp szerint:

      első blikkre azt hittem az egyik kezében fogkefe van…

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Én is. 🙂

    • boymester boymester szerint:

      Már fejben fogalmaztam valami pózer fogkefés hozzászólást a fél méteres kép alá, de megint megelőztetek…

    • ensomhet ensomhet szerint:

      Ilyesmi képek terén a BLACK METAL HISTORY youtube csatorna nagyon erős felhozattal bír:
      https://www.youtube.com/@BlackMetalHistory/videos
      Egyébként bele lehet futni néhány egész jó lo-fi bm anyagba is ott, például ez:

    • mike666 mike666 szerint:

      De én imádom ezeket. Kifejezetten sótlannak találom azt a fizikai kiadványt, ahol nincs valami jópofa pózerkedés, csak unalmas szimpla zenekari fotók.

  • Emp Emp szerint:

    gondoltam letolom egy saját ajánlattal a kört, mert hát itt van a Sgáile, meg a Madder Mortem is, amik amúgy is a heti listán fenn vannak hallgatásra… ezek után azt hiszem kihagyom most a lottót. 😀 😀 (a kört természetesen böcsülettel végighallgatom :))

    • Sheol Sheol szerint:

      Már meg sem lepődök, hogy most is a 3 legjobb lemez maradt ki. Dolgozik a ‘forgács AI.

    • Morcos Morcos szerint:

      A Sacred Outcry-ért tényleg nagy kár.

    • King King szerint:

      Sheol: no comment…

    • boymester boymester szerint:

      Mindegyik lemez jó. Ami kimaradt, azt meg be kell ajánlani legközelebb.

    • dimmurtal dimmurtal szerint:

      A Madder Mortem új mesterművét én merészkedtem beajánlani! 🙂 Sohasem felejtem el azt az csodálatos élményt, amit anno valamelyik Brutal Assault-on varázsoltak a nagy sátor színpadára! 🙂

    • boymester boymester szerint:

      Nagyszerű zenekar, nem véletlen kapta meg az „újonc” boncolgatásra:) A doom vonulat miatt nálam az első lemezük az etalon, a csúcs, de az egész diszkográfiájuk példa értékű.

  • boymester boymester szerint:

    Már most fáj, hogy nem kerül be minden:) Ez egy jó körnek ígérkezik, de a január sem volt semmi megjelenések terén, mint első hónap.

  • boymester boymester szerint:

    Némi extra: a hamarosan bemutatkozó hazai death metal horda, a Damnation is esélyes rá, hogy képviseltesse magát basszusgitárosa révén. A napokban igencsak elfoglaltak lehetnek és izgatottak, de reméljük ideér (Spektrum néven elvileg).

  • boymester boymester szerint:

    Sziasztok! Ebben a körben vendégként képviselteti magát a budapesti Lantern I zenekar, a Lidérc (Disarmedreality), a Vadon (pizzathrash_tibor) és a Jégzivatar! Fogadjátok őket jó lemezekkel! Jó felfedezést, zenehallgatást kívánok mindenkinek!