A korábbi anyagok is elmentek mellettem, bár érteni vélem miért ekkora a respektje a bandának. Mesteri arányban adagolják az atmoszférikus hangulatokat és az északi ízeket.
Nekem kicsit hosszabb a kelleténél, de műfajában elég változatos lett.
Kiemelkedő. A zenélés vitán felül top színvonal, és ehhez olyan hangulatos atmoszféra társul, ami beszippant.
Semmi extra.
A lendület maradt meg belőle emlékként. Meg a csúnya borító, ami tuti szándékos.
Jaj, ez nekem nagyon fárasztó volt! Nem nagyon tudom értékelni az olyan öncélúnak ható témákat, mint amit a shattered temples nagy részében kapunk.
Ez egy olyan film zenéje, amit nem néznék meg.
Kevés izgalmat rejt, ellenben könnyen unalmassá válhat. A hangulata vitathatatlan érdeme, de pont emiatt nem lehet bármikor meghallgatni.
Hangulatos anyag a stílus nagy öregétől.
A szélsőségek egyensúlya tökéletesen eltalált.
Sodró lendületű anyag, amire csak azért lehet rásütni a prog jelzőt, mert vannak bejáratott elemek, amiket használ. Ha csak a zenét veszem alapul, ez egy kellemes anyag, de inkább csak háttérzeneként működik nálam.
Én az előző lemezt nagyon szerettem, úgyhogy nem ütött szíven a jóval progresszívebb vonal, a baj csak az, hogy ez nem csak progresszió, a hard rockos, heavy metalos elemekkel inkább regresszió, ami nálam például az Opeth halálát okozta... Nem katasztrófa ez a lemez, vannak okos, néhol izgalmas megoldások, de nem is tudott különösebben megragadni. Eurovíziót én is nézném ilyen bandákkal, bűnös élvezetként.
A Convulsing semmiből érkező első lemeze, az Errata a mai napig előkerül. A folytatása sem volt rossz, de annyira nem fogott meg, viszont a Perdurance ismét ütős lett.
Wino egy legenda, legyen szó a Saint Vitusról, Spirit Caravanról, az egylemezes remek Premonition 13-ról...A The Obsessed vonal viszont egyedül az első lemezek során tudott érdekelni. Nincs ez másként most sem, ráadásul megöregedtek...elég rendesen. Dögös hard rock/doom keveréket hallhatunk itt, de igazán ütős dalok nincsenek, csak a lecsupaszított, kissé ötlettelen mocsok.
Az előző albumuk első hallgatásra nem fogott meg, többszöri próbálkozás után fogadta be a szervezetem azt a varázslatot. Ugyanez elmondható a Fall esetében is, de ezúttal kevesebb idő kellett ahhoz, hogy közel férkőzzünk egymáshoz. Számomra a mai napig az Empiricism az etalon album, ahhoz mérem ezt a lemezt is.
Uhh, ez nagyon ott van! Imádom ezt a fajta death metal-t! Az külön kuriózum, hogy a hazai underground muzsikusok krémjének néhány tagja alkotja a bandát. Vegytiszta brutalitás, rendkívül intellektuel módon megkomponálva és elővezetve. Nagyon profi cucc, erős anyag!
Hallottam már a zenekarról, de nem mondanám, hogy behatóan ismerem a munkásságukat. Valóban vannak érdekes, progos megoldások, de sokszor nem tudtam eldönteni, hogy akkor ez most mi a csoda? Úgyhogy vegyesek az érzéseim, ami nálam ezúttal egy hatosban tükröződik.
Csodás borító, szintén csodás, emocionális dalokkal. Jó kis lemez, nagyon tetszik!
Nem rossz, de nem is emlékezetes számomra. Fűszeres speed-thrash repesztés Mexikóból.
Az ausztrál black/death stílusban alkotó egyszemélyes projekt rendkívül sötét, nagyon egyedi és durva dalcsokrot tett le nekünk az asztalra. Több hallgatást igényel!
Ezúttal is semleges maradok. Kétségkívül vannak erényei a lemeznek, de rohadtul nem nekem szól. Azért ez a szokásosnál jobb ds tételeket tartalmazó album.
Nagyon finoman kidolgozott, keményen megdörrenő, igényes, hangulatos sludge/post metal album a lengyel testvérektől.
Próbálkoztam vele többször is, de teljesen elment mellettem, nem tudta lekötni a figyelmemet! Retro metal az arra fogékonyaknak. A minősége egyébként rendben van, a stílus kedvelőinek biztosan tetszeni fog. Jó desszert egy Sabbath album mellé!
Nagyon kellemes black metal a németektől! Meglepetést okozott!
Ez az! Végre egy olyan tradicionális, mégis modern, 21. századi black metal, amilyet csak a skandinávok tudnak alkotni. Egyszerűen tökéletes a harmónia a depresszív hangulat, a tébolyult borító, és a brutális hangszeres kirohanások között. Ez az album egy ritka, csiszolt gyémánt az underground palettáján!
Húú, ez nagyon súlyos! A többiek hozzászólásai alapján betegebb dologra számítottam, de szerintem ezek a dalok, vagyis a komplett lemez egy igazi, Fémforgácsra való underground szörnyszülött! Bravúros black metal a baszkok sajátos értelmezésében!
Nálam progresszív zene szempontjából a Psychotic Waltz és a Soen az etalon. Ez sem rossz, fogom még hallgatni.
A Borknagar kaliberű legendák felé óriási elvárásokkal közelít a közönség és a média. Albumaikat csupán a korábban elkészített mesterművekhez érdemes hasonlítani, mert a szintérből rendre kimagaslik a dalírói és a lemezkészítéshez köthető összes készségük. Csodás dalok sorakoznak a Fall lemezen is (a borító is egészen gyönyörű). Egyelőre a már rég belém égett 2019-es True North közelebb áll a szívemhez, ám csak idő kérdése, míg a Fall lemez is ugyanúgy beépül a szervezetembe.
Zseniális death metal lemez zseniális zenészekkel (számomra egyenesen szupergrupp felállással)! Szenti Árpád lánctalpas tempója és Gáspár Péter mély alapozása a végpusztulás után törtet előre a csontokon, Juhász János maró riffjei, harmóniái és Bárány Tamás szólói pedig savat szórnak a még vergődőkre. A bandatagokon itt-ott megvillanó Bolt Thrower pólók sem véletlenek. Forczek Ádám hörgése pedig a death metal hőskorszak legjobbjait juttatja eszembe, de magasabb hangfekvésben is kiereszti a hangját (nem épp úgy, ahogy a szintén szenzációs Needlessben teszi, hiszen az a banda egészen más zenét játszik). Hatalmas meglepetés számomra ez a lemez, ráadásul az egyik kedvenc death metal hangzásommal operálnak! Azonnal meg is vettem!
Teljesen megértem McFrost érzéseit és többen nagyon jól megfogalmaztátok, mit jelent ma a Chapel of Disease. Ha a zenekarnév nem is változott, a logó igen, ami szintén jelzésértékű. Az első hallgatásokkor magam is mindig keresem a The Dreaming of the Flame megadal (már az említésétől is megborzongok) egyenes folytatását az újabb lemezeken – hiába! Igaz, olyan dal (és olyan lemez!) csak nagyon-nagyon ritkán születik. Ugyanakkor, annál gyengébb vagy „csak” korrekt lemezeket kiadni ugyanabban a műfajban nem lenne méltó. Aki ilyen bravúrokra képes, annak továbbra is őszintén kell alkotnia. Bármennyire is követelik az érzéseim a The Mysterious Ways… megismétlését, igazából éppen azt tisztelem bennük maximálisan, hogy a saját útjukat járják, és rendre kiemelkedőt alkotnak. Az új albumot nagyon sokszor meghallgattam már (nem érdemes egy-két meghallgatás után pontozni), és ismét rá kell jönnöm a zenekar mennyei mivoltára. A Tribulation-hangulat talán most a legerősebb, azonban ez csak egy szín a palettáról. Fülbemászó dalokat írnak, amelyek idővel teljesen az emberbe kapaszkodnak, és ez a kiváló lemez ismérve. Nálam még mindig verhetetlenek!
Az az érzésem, hogy ezer ilyet hallottam már, ugyanezekkel a dallamokkal, tempóval, gitárhangzással… Nem rossz, csak tucat!
Időutazás az ős-thrash korszakába. Lelkesek a mexikóiak.
Az Errata rémlik, hogy tetszett, viszont a Grievousra egyáltalán nem emlékszem már, pedig az volt később. A Perdurance ismét jó utakon jár. Nem könnyű hallgatnivaló, nagyon kell szeretni hozzá a súlyos muzsikát. Előnyben vannak azok, akik disszonáns hangzású, földbe döngölő riffek által szeretnének megsemmisülni.
A Dungeon synth bombaszt (pl. Cave Dweller) egyenesen idegesített, a nyugis részek pedig jók voltak, viszont a hangszín legtöbbször irritált.
Post metal/sludge főzet, ami időnként leül, de mielőtt valóban egyhangú unalomba süllyedne, mindig jön valami, ami megmenti a korongot. Nem kiemelkedő, de amikor élőben hallottam egy-egy ilyet, mondjuk a Prophecy Festen koradélután, rendesen a színpad elé gyökereztem.
Ugyanazt elmondhatom erről is, mint az Among the Lightsról, csak ezúttal a heavy/doom műfajban.
Ahogyan a Bandcampen is írja valaki, a Secrets of the Moon és az Agalloch világának hangulata visszaköszön a Farsot anyagából, ami már eleve nagyon szerencsés. Dalokra bontva, talán nem mindegyiknek van erősen kidomborodó egyénisége (ám azért az Into Vertigo és Chimera engem különösen megfogott), összességében nem találok gyenge pillanatot az anyagon. Határozottan jó lemez!
Kvarforth lemezei rendre minőségi zenét tartalmaznak; elvetemültségéhez, őszinteségéhez kétség se fér. Tehetséges alkotónak tartom, és gondolom, a lelkiállapota állandó forrása a kreativitásának. Egységesen is magas a Shining nívója, és azért mindig vannak dalok, amelyek iránt jobban lelkesedem. Ezek most épp a Fidelis Ad Mortem, az Åttahundratjugo és a Den Permanenta Sömnen Kallar. Az utóbbi kettő közötti kontraszt bámulatos. A varázslatos szépségre érkező érdesség szinte kegyetlenségnek hat; döbbenetes az a hangzás! Talán ez a lemez jobban is tetszik, mint az előző kettő.
Szélsőséges anyag. De nagyon! Engem ez különösebben nem szokott zavarni, bár vannak napok, amikor ilyesmit képtelen vagyok betenni a lejátszóba. A Pestilength esetében több igazi kapaszkodóra vágyom, bár történik ilyesmire is kísérlet a lemezen. Beteg cucc!
Meg nem mondtam volna, hogy ez egyetlen ember munkája. A zene érett és hangulatosnak mondható. Időnként talán kicsit hosszúnak éreztem, viszont ennek a hangulatnak a kibontakozására több időt is hagyni kell az érvényesüléshez. Utaztat, csordogál, és néhol meg-megvillan.
Ez egy közel hibátlan album. Tökéletes harmónia jellemző rá, szinte minden értelemben - a nyugodtság itt is jelen van, kezdve a gyönyörű borítóval. A tiszta, dallamos ének zseniális, ICS Vortex károgásai nemkülönben, a zenei rész pedig pazar. A Nordic Anthem vagy az Unraveling csodálatos számok. Egy ilyen kaliberű bandától ezt is várja az ember, fantasztikus.
Valóban nem rossz lemez, magyar viszonylatban pedig elég jó a stílusában. Ahhoz képest meg pláne, hogy első lemezes bandáról beszélünk. Itt-ott beugrott a Gorefest, Morbid Angel, stb., a magyar szövegeket nem értettem, a hangzás is teljesen rendben van.
Nem ismertem a bandát és nagyon pozitív meglepetés volt számomra ez az album. Zeneileg zseniális, ahogy adagolják a többségében nyugodtságot árasztó atmoszférát, hangulatot. Igen, a hörgős énekes részek kevésbé illenek hozzá, de még az is illik, a tiszta ének meg kifejezetten. Az első dalban egyszerűen imádtam a zenét, míg be nem jön a hörgés. A Selenophile, Gold-Dust páros pedig úgy ahogy van, szintén fantasztikus. Kíváncsiságból azért belehallgattam az első, Summoning Black Gods lemezükbe is két szám erejéig - az sem rossz egyáltalán, de nekem ez, amit itt hallunk sokkal jobban bejön. Az meg hogy így Eurovízió, úgy Eurovízió - irigylem azokat, aki(k)nek ez a legnagyobb problémája a lemezzel kapcsolatban (ám, mint kiderült mégsem, mert az egy pontból később már tíz lett) :)
Az első két dal után azt gondoltam, hogy egy újabb tucat, közepes kategóriájú lemez, ám utána kifejezetten tetszett, amit hallottam. A nyugis, instrumentális dalokkal, dalrészekkel és valahogy jól esett hallgatni. A borító is tetszetős.
Erre is azt tudom mondani, hogy kellemes hallgatnivaló. Retro (a fasza borító is említést érdemel) thrash/speed debütálás Mexikóból, aminél ugyan felvetődhet a kérdés, hogy 2023/2024-ben ebben a stílusban, egy ilyen lemezzel sikeres vagy akár emlékezetes lehet-e valaki, ám engem személy szerint ez most nem igazán foglalkoztat - meg valószínűleg őket sem. Számomra szórakoztató albumot tettek le az asztalra, a hossza is pont tökéletes a stílushoz kapcsolódóan.
Egy örökkévalóságnak tűnt ezt egyszer is végighallgatni - és pont elég is volt. Nagyon nem az én zeném, a vokál idegesítő, rendkívül vontatott az egész, a borító meg gagyi.
Ez üdítő dungeon synth lemez volt. Rendkívül kellemes volt hallgatni, az ilyenféle albumok bármikor jöhetnek a stílusban. Gyakorlatilag bármelyik szám beillett volna akár egy Heroes II vagy III játék zenéjébe, akár pl. egy Trónok harca rész zenéjébe is, illetve társasjátékhoz is kiváló szórakozás - például a Heroes III társasjáték aláfestőzenéjeként is kitűnő lehetne - csak először még meg kéne rendelni. :) A borító is nagyon szép és szerintem is a már említett Cave Dweller dal talán a legjobb a lemezről.
Konkrétan semmire sem emlékszem belőle, pedig nemrég lett vége. Egysíkú, unalmas zene, megjegyezhető, beragadó dallamok, témák nélkül. Olyan, mint az összes többi ilyen stílusú lemez.
Nem rossz, de egy idő után unalmaska lesz a sok hasonló szám. Ettől függetlenül ezt is kellemes volt hallgatnom, a Jailine dal pedig szerintem is a legjobb a lemezen - én csak ezt mondom, mert a többi albumot nem ismerem.
Elég jó black metal lemez lett, elsőre üdítően hatott, másodjára már egy kicsit fárasztó volt itt-ott. Ettől függetlenül vannak rajta jó dalok, valamennyire változatosnak is mondható - kifejezetten tetszett pl. a Stray Dogs, valamint a hangzás is jó.
Elment egynek. A legjobbak az instrumentális részek, illetve azért van hangulata. Ettől függetlenül ha black metal, én nem ilyet hallgatok.
Uncsi black/blackened death metal, amiben én nem sok doomot hallottam, hiába jelzik a Metal Archives meg a Bandcamp tageknél is. Tucat kategória, rendkívül felcsigázott, hogy kik rejtőzhetnek az M. és N. monogramok mögött - ja, nem. A 36 perces lemezhossz azt hittem gyorsan el fog telni, de csak nem akart.
Hossza ellenére kellemes hallgatnivaló volt ez a lemez. Többnyire "csak" elcsordogált a háttérben, de így is élvezhető volt és nagyrészt figyeltem is a zenére. Az ilyen jellegű egyszemélyes projektek bármikor jöhetnek.
Megfelelő egyensúlyban vannak az ördögien nyers és zajos részek az angyalian lágy és epikus részekkel, Vortex hangja mesteri mint mindig! Aki most ismerkedik a zenekarral az nem fog csalódni! Nekem Garm az etalon vokalista ebben a műfajban, így a vele készült Olden Domain alapmű számomra, ahhoz mérten pontoztam. A borító gyönyörű!
A bemutatkozó EP-t is nagyon szeretem, de ez szerelem volt első hallásra, imádom minden mozzanatát! A sűrű és kegyetlen az egész mégis tele van finomságokkal, ötletekkel, ízekkel. A hangzás letépi az arcom konkrétan, annyira profin brutális. A Lennvilág egy death metal himnusz, a kántálós hörgéstől kiráz a hideg! Nemzetközileg elismert megszottyadt produkciókat tép szép és semmisít meg a Fátum!
Az Echoes Of Light 1:55-nél induló résznél, majdnem leb@szt@m a monitorom az asztalról, hogy B+! takaroggyál már ezzel az eurovíziós fesztiválra! Nem is csodálkozom, hogy ilyen után a csapat 2/3-ad része kilépett! Nagyon mélyről indult az Chapel ezen albuma nálam. De nyugi..... Az első dal ami kikerült az a A Death Though No Loss volt, és az szerint k@rv@jó dal! Death metal alapokon nyugvó progos/rockos/heavy vegyület, frissnek hat, mainak és előre mutatónak, ezért lepett meg az eleje a lemeznek, mert az irány adott volt, de ott az túl nagy ugrásra sikeredett abban pillanatban, viszont a nóta utána rendesen egyenesbe jön, és felépíti magát az egész album egy olyan szintre, hogy újból és újból meg kelljen hallgatni! A kis rohadék nem enged el, beépült a lelkembe! Weide fogalmazta meg amit én is akartam és Mike is. Egyszerűen nevet kellett volna változtatni, mint tette a Perihelion anno és direkt ezt a példát hoztam, mert ők ott ezzel mesteri szintre léptek! Eleve másképp áll hozzá az ember, ha a sok nagyra gondol akik elbuktak a szemében (Ulver, Opeth, Katatoni, Therion, Emptiness) mert nem értették a változást. Szóval én úgy állok most a sokadik meghallgatás után, hogy ez az Echos of Light egy friss és új banda, akik a death-doom metal határait mesterien tágítják, a Chapel of Disease pedig az első lemezük, mert magát CoD-t elvesztettük.....
Csak azért nem mondom, hogy ez egy pofátlan Agalloch utánzás és lenyúlás, mert nem hozza azt az erdőben barangoló természetközeli hangulatot, mint az amcsik, de amúgy az.
80-as évek első felének hatási érhetőek tetten a Phantom albumán, ami engem nem hoz lázba. Átrobogott rajtam, mint egy BR52-es, és igazából csak a szólók azok, amikre elégedetten csettintettem, a többi emlékem fent maradt a gőzösön, kevés a fogós téma, olyan mint ami az Usurpers of the Throne-ban fellelhető.
Videó játék függőnek tartom magam és én ezt videó játék zenének hallom, egy jó történeteket mesélő nyílt világú kaland zenésedett meg. A Cave Dweller nagy kedvencem!
Nem azt kaptam, amire számítottam, nem tudom, hogy ez az album mitől post és sludge, szerintem inkább modern és extrém. Szűk keretek között mozognak, de azon belül elég változatos és érdekes. Viszont az összes dal mintha ritmikailag tök egyforma lenne, nem volt több recept a szakácskönyvben :D
Rám semmilyen hatást nem gyakorolt ez a retró lassított heavy cucc. Wino hangja idegesítő, hiába legenda az öreg. Fanoknak kötelező és nyugdíjas motoros találkozón ajánlott hallgatnivaló.
Hú, ezek a rómaik sem ma kezdték az ipart! Kevesebbet nem adhatok rá, mint a CoD-re, mert gyakorlatilag hasonló dologról van szó, csak itt black metal a táptalaj és nem death. Egységes lemez, magas minőségen pörög és nem okozott sokkot már az elején. Azért az Into Vertigo a 3. perctől de inkább 3:40-től szintén esélyesként indulna valamelyik dalfesztiválon.... A német black szintér méltatlan elnyomásban senyved.
Teljesen beteg.
Gyűrtük egymást rendesen, mert nehéz hallgatni való a Solar, kevés benne a kapaszkodó, inkább hangulat ez mint zene, a Wormwomb-ban van némi levegő, azon kívül nagyon súlyos és fojtogató. Alig akad elsőre fogós riff vagy téma, de ez gondolom tudatos építkezés. 6-8 meghallgatás kevés a megfejtéséhez, de aki időt szán rá, biztosan bele fog tudni merülni.
Ritkán hallgatok efféle progos metal-t, ha igen, akkor is inkább Psychotic Waltz bármelyik albuma jöhet vagy a hallhatatlan Control Denied. Érzek némi harci fém beütést, de inkább nevezném populárisabb rádióbarát zenének a Sgáile tevékenységét. Semmiképpen nem nevezném rossznak, sőt ha időm engedné, még "jóra" is tudnám hallgatni.
Nekem a Borknagar kicsit a metál U2-ja. Olyan érzésem van, hogy senki sem szereti igazán, csak nem meri megmondani, ezért aztán mindenki is szereti :) Ok, tudom, hülyeség, tréfának is szántam és inkább azt akartam ezzel közölni, hogy én vagyok olyan hülye, hogy a Borknagart és a U2-t sem értem. számomra rém unalmas és semmitmondó, legszívesebben a második szám után abbahagytam volna. Technikailag hallom, hogy profi, maradok semleges...
Az a helyzet, hogy nagy öröm, ha itthon megjelenik egy olyan magyar death metal lemez, amin nem hallani, hogy magyar (itt nem arról beszélek, hogy a szövegek milyen nyelven szólnak, hanem hogy nem a kötelező klasszik magyar egyenstúdióban készult a felvétel ). És mellette azért a death metal nekem kedves ágában is zenélnek, majd az idő eldönti, hogy mennyire marad meg az egész, szóval most előlegezek egy 9-et.
Azért ha ilyen cuccok mennének az eurovízión, azt én nézném mindig. Engem is meglepett a változás, főleg, hogy kimaradt az előző album is, szóval valami kriptabűzös dologra számítottam és először idegenkedtem is rendesen. Ez a jelenet a házunk előtti spárban történt, ahol aztán azt vettem észre, hogy a vásárlás helyett negyed órája állok a sajtospult mellett és csak hallgatom a zenét. Amorphis, késői nachtmystium, ezek ugranak be, ha hasonlítgatnom kéne, de nem igazán helytálló egyik sem, inkább hallgassátok meg. Ez egy többször hallgatós lemez, szóval még mehet feljebb is a pontszám, lejjebb tuti nem. Abban mondjuk egyet értek, hogy nem biztos, hogy egy egész banda feloszlatása ilyenkor a jó megoldás, szerintem egy szólóprojekt más néven okosabb lett volna, de persze nem ismerem a pontos történéseket, de gondolom, az irányvonal miatt lépett ki mindenki. Emlékszem, én sem voltam boldog, amikor a Paradise Lost kiadott egy Depeche lemezt, bármennyire is tetszett, nem azt vártam. Most meglépték ugyanezt más néven, mennyivel rajongóbarátabb így.
Elcsordogált a háttérben, nem zavart, de nem lesz visszatérő.
Először a borító nyűgözött le, amikor megláttam fb-n. Imádom az ilyen rajzórás old school metálborítókat. Gyorsan rákerestem, aztán azóta bennragadt a lejátszóba, mindennaposra.Vegytiszta speed-thrash, öszinte hozzáállással, friss és nagyon intenzív energiákkal és nem mellesleg profi előadásmóddal. Sajnálom, hogy kifogytak a fizikai hordozók, de tuti levadászom majd.
Bajban vagyok, mert mire meg tudtam fogalmazni, hogy miért nem tetszik, rájöttem, hogy tetszik :) Így kitöröltem az egész kommentet, de azt nem tudom megfogalmazni, hogy miért tetszik. És talán ez bizonyítja, hogy ez igazi művészet...
Nem ez a fajta DS a fő hallgatnivaló nálam, én jobb szeretem a beborultabb dolgokat. De nem is tudok belekötni, mert ha megvan a kellő hangulat, akkor hibátlan. Valahogy úgy tudnám pontosan leírni, mintha a Kings Quest/Kyranidia játékokhoz írtak volna opcionális aláfestő zenét.
Most erre mit mondjak. Ha a Borknagarra azt mondtam, hogy unalmas, akkor ez mi??
Az én fejemben lehet a gond, de ezek a modern black metal csodák nekem annyira semmitmondóak. A lemez "B oldala" sokkal jobban tetszett, de oda csak a negyedik alkalommal jutottam el, mert mindig abbahagytam a hallgatást, egyszerűen eluntam az első két dal alatt az egészet. A Shiningnél jobban tetszett.
Ha már a tömeghipnózis szóba kerult, akkor inkább itt van jelen :) . Mondjuk szerintem mindig túlhypeolt volt a Shining, de ezen a lemezen tényleg szétuntam az agyam, az énektől meg szétbaszott az ideg. Jól szól, a zongoradarab kafa, de azt meg nem ők írták. A borító 10 pontos.
Azért a mocsári nekrohalál alatt fasza kis komplex riffelgetés folyik. Minden dalnak megvan az arca, persze ez alatt nem fülbemászó refréneket kell érteni. Tény, hogy kell hozzá hangulat, meg nem normális agy, kicsit olyan az egész, mint egy megrohasztott Portal.
Nekem nem tetszett az énekhang, meg untam is eléggé. De nem vagyok a műfaj értője, nem nekem zenél.
Jobb pillanatai ellenére nem tetszett. ICS Vortex károgása jó, de az éneklése legtöbbször inkább nem tetszik mint igen.
Kiváló old-school death metal lemez. Szeretem ezt az egyszerű megközelítést, nincs itt semmi felesleg', csak dörgedelmes riffek. A lemez hangzása az egyik legnagyobb erőssége. Nagyszerű stúdiómunka!
"We have Tribulation at home." Eh. Nem jött be ez a lemez, de lehúzni nem akarom mert instrumentális tudásában nem rossz ez a társaság.
Életlen, ötlettelen, levegős/sekély és a hangzása is nagyon "műanyag".
Ez ám egy igen vagány thrash/speed lemez! Akad a menün minden földi jó: Sodom, Slayer, Dark Angel... megfejelve egy abszolút old-school hangzással. A címadó tétel szerintem hibátlan, szinte mint egy időkapszula -- csak épp nem az Államokból, hanem Mexikóból. Nagyon szeretem ezt a retro érzést, nagyon tetszett is a lemez. Köszönöm aki ajánlotta!
Szereted az Ulcerate-t? Én igen. Mit szólnál ha megkapnád ugyanazt a stílust, csak melankólikusabb és kísértetiesebb atmoszférával? Nekem bejött. Jó lenne, ha több efféle disso-death lemez születne manapság, mert nem csak a virtuozitás és a technikásság számít...!
Hangulatos kis dungeon synth lemez, ami abszolút megfelelne egy old-school videójáték zenéjének is. Ebből a szempontból nosztalgikus élmény volt számomra, mert stílusában engem a Cultures-sorozat zenéjére emlékeztetett, ami kölökkorom egyik kedvence. Ezen felül semmi rendkívüli, szimplán pihentető lemez.
Egynek elment. Egészen korrekt post-sludge féleség, de nekem nem igazán jelentett maradandó élményt.
Wino még mindig nagyszerű! Eltelt jópár év a legutóbbi lemez óta, de mindenképp megérte várni erre a lemezre. Aki szereti azt a különleges "vintage" hatást a stoner/doom műfajban, azoknak kötelező darab. Wino hangja ugyan már nem a régi, de a riffjei időtlenek -- és engem jó érzéssel tölt el mindig amikor The Obsessed zenéjét hallgatom, így nálam garantált volt a siker. Bónusz: a "Jailine" című szám szerintem az életmű egyik legjobbja!
Nagyon élvezetes "atmoprog black metal" lemez. Személy szerint nekem nagyon tetszett, hogy a vokálban kicsit visszaköszönt Maniac (Mayhem) karcos (és torokgyilkos) nomeg Gaahl kántálós stílusa. Instrumentálisan nagyon igényes album, de néha picit már-már "túllágyult". Viszont a lemez borítója nagyon nem tetszik, ami nálam negatívum.
Pocsék és ötlettelen. Mára gyakorlatilag teljesen kiveszett a bandából a Halmstad-hoz hasoló lemezeken bemutatott zsenialitás. A borító kapcsán is adta magát ez a rettenetes poén: vérszegény. (Sajnálom, nem bírtam kihagyni.)
A "Enthronos Wormwomb"-ban hallható Dream Unending-szerű részletet leszámítva nagyon steril lemez. Görögnek a riffek elég death/doom szerű köntösben, de nagyon semmilyen alkotás. Alig maradt meg valami belőle az emlékemben.
Kellemes kis prog lemez, ami meg is lepett. A dalok könnyedek, egyáltalán nincs erölködős érzése az albumnak. Nekem kicsit sovány volt a hangzása meg hosszú távon nem hiszem, hogy vissza fogok térni hozzá, így maradok egy 6-os pontszámnál.
Az első két dal zseniális, aztán egy kicsit leül a lemez. Számomra sokat dobott volna az élvezeti faktoron egy élőbb, nem ennyire hollywoodi hangzás is. A dallamos ének sokkoló. A borító tényleg nagyon ott van. Mindent elmond, amit kell.
Tisztességes iparosmunka, de számomra a death metal teljesen kifulladt, kifutott műfaj... Néha olyan volt, mintha a WMD Gaobr nyomná.
Nem tudom, hogy ez most itt egy tömeghopnózis-e vagy csak elmentek nektek otthonról. :-D Ugyanis ezen a lemezen egy árva egyedi hangnem, de még hang sincs, és én is érzem az eurovíziós hasonlat létjogosultságát. Olyan az egész, mint az Iced Earth menetelése a The Glorious Burdentől felfelé. Zenei közhelygyűjtemény limonádé hangzással és egy ide nagyon nem passzoló énekhanggal. Az, hogy néha hamis mondjuk bejött, mert ezek szerint nem dimenzionálja magát túl a csávó.
Langyosbugyi post-black. Én a műfaj nagy híve vagyok, de ezt is eldegradálta a sok középszerű produkció. Mind a dallamos ének, ahogy a gitár is nagyon teszetosza, uncsi, kiszámítható.
Megbízható latin-amerikai thrash aknavető. Annyi, hogy a tikatikánál időnként mehetne dupla ilyen gyorsan a lábcin. Ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy a Lombardo úgy ütné. Ja! Gonosz vagyok. De mégsem vonok le ezért. Nagyobb lenne a húzása.
Olyan, mintha az első Dodecahedron lemezt oltották volna bele a korai Meshuggah-ba. Odabasz. Az Errata is nagyon jó volt. A borító bizonyítja, hogy nem kell százezrekbe fájó giccsparádét megvenni, hogy kifejező legyen valami. Mondtam már, hogy nagyon dodecahedronos?
Na tessék, nem csak 10 pontokat adok a ds lemezekre. Ez itt egy érdekes történet számomra, mert pusztán azért vettem meg a kazettát, ahogy kinéz. Előzetesen belepörgettem a dalokba, hogy azért mégse vegyek olyan zenét, ami nem jön be. De közel az a hangulat volt a vásárlás, mint a kilencvenes években. Megvettem a Machine Hear Burning Redjét, betettem a Walkmanbe, és jött a hideg zuhany. Ez azért itt elmaradt, és kimondottan tetszik a Castle Siege zenéje, de azért nem egy Keys To Oneiria, Ulk, Erang vagy Torchlight.
Nem mondanám, hogy meghatározó számomra, de a mára már csúnyán felhígult post metal színtéren egy értékesebbnek mondható lemez ez. Az overheadeket viszont túl hangosra vette a stúdiós csóka, mert bár így élvezhetem a kísérő fantasztikusan jó hangját (a dobszerkó legfontosabb tányérja - Lars Ulrich nem használ), viszont néha zavaróan hangosak a cinek.
Fantasztikus hangzású és kiváló hangulatú zene ez. A felsorolt stílusok mellé nem értem, miért nem passzintották oda a stonert a szerzők. Ja, nem ismertem a bandát amúgy. A borító viszont egy pocsék igénytelen fércmű.
Ez itt a tökéletes metal hangzás. Voltak eddig etalonjaim, de lehet felül kell írnom mostantól. Tökéletesen tiszta, dinamikus, és akusztikából megszólaló keverés ez, ahol minden hangszer kihallható. Nem egy gyorsan alkotó banda a Farsot, és nekem a 2017-es anyagjuk ki is maradt, az Insects meg jó volt, de nem maradandó. Ez a lemez viszont nagyon betalált. Úgy tradícionális, hogy tud izgalmakat is kelteni. Itt is jó a behalkulós - harsány arány.
Nem vagyok a Shining nagy ismerője, ezen kívül két lemezt hallottam tőlük, azok nagyon faszák voltak. Ettől is leesett az állam. Ez a bitangul megszólaló basszus, a változatos dalok, a szellős részek, és a nem túlgondolt koncepció mind nagyon kedves számomra. A hangzás barátságos, nem túlcsiszolt, de élvezhetően profi. A gitárszólók is profik, de nem tolakodóak. A beteg fasz Kvarforth hangja meg nagyon ütős és érzelemgazdag. Ilyen jöhet bármikor. Egyelőre év metallemeze számomra.
Miki, ez nem kicsit olyan, mint egy megrohasztott Portal, hanem olyan, mint a Portal. Mert az már alapból rohad. Viszont azt sem utálom, így ez is működik. Más kérdés, hogy az én dungeon synthen ellágyult agyam ettől egy idő után az orrlyukaimon kicsöpög. Msot is úyg írmo már ezetek a srokoat, hoyg úzsik a billetyüznet. Zsép a brotíó...
Szirupos, klisés, giccses, olcsó... A második dalban 2:16-nál az O - O - O - O résznél kajak felröhögtem. Addigra olyan volt, mintha már egy órája hallgatnám. Amúgy az sem ártana, hogyha már ennyire béna a gyerek a gépdob humanizálásához, kiadná ezt másnak. Egy AI art borítón meg sokat dob, ha Photoshopban rároncsolunk. Soha többet ne halljam... Később eszméltem, hogy ez a srác a Falloch egyik tagja volt. Fú, pedig az milyen fasza zene volt.
Az előző lemez számomra igazi meglepetés csemege volt. Ez a mostani pedig szerves folytatása annak, még ha kicsit vissza is vettek a tempóból. Szeretem, ha egy zenekarnak önálló arca, megszólalása van, akkor is, ha ezt leginkább csak a frontember személye tükrözi (már). A zenekarnév ellenére a zenének nagyon pozitív kisugárzása van, kis túlzással örömzenének is nevezhetném. Felesleges is lenne kategóriába gyömöszölni a stílusukat. A második számok tetszettek leginkább (előről-háturól).
80-as évekbe kalauzol vissza minket a Phantom. Végigrobogott rajtam a riffözön, nekem egyszerhallgatós, mert érdekességet, egyediséget nem tartalmaz.
Emlékeztem, hogy szerepelt már itt a hangpróbán, de csak most tettem vele kísérletet. Belehallgattam a korábbi lemezekbe is, hogy el tudjam helyezni ezt az albumot. Sok különbséget nem tapasztaltam az előző lemezekhez képest. Számomra ez elég gyötrő, így ezt inkább meghagyom másoknak.
Igazán aranyos, mesés fantasy zene. Jó kis barangolás az elfek és törpék erdejében. A Trees That Call My Name a számomra a legérdekesebb dal a lemezről. Az album második felét kevésbé találtam szórakoztatónak.
Nem azt várom, hogy veteránok fogják megrefolmálni a színteret, de ezt akkor is fáradtnak, öregurasnak érzem.
Sose gondoltam volna, hogy Eric Satié feldolgozást fogok hallgatni a Hangpróbán. Pláne, hogy a Gnossiennes 1-et! Bár szerintem a svédek kicsit elsiették. Nekem a Körmendi Klára játékával jobban tetszik (link a hozzászólásoknál), az ő előadásában mélyebbnek, tartalmasabbnak érzem. A következő meglepetés, hogy Nick Barker ült be a dobok mögé. Bár az ő komplex dobolása most kevésbé érvényesül, mert az album elég visszafogott, mondhatnám lassú lett. Csak ritkán csapnak oda, inkább a hangulat dominál. Én a Shining zenéjét zenei thrillerként, vagy drámaként élem meg. Mindig van a borús szépség és a néha felbukkanó durvaság mellett egyfajta nyomasztó jellege is. Erős album lett ez is!
Az első szám nagyon erősen megalapozza a hangulatot, sajnos ezt nem sikerül az album teljes hosszában állandósítani. Tonynak nagyon jó hangja van, pedig én általában elég kritikus szoktam lenni az énekkel.
Pozitív meglepetésként ért, hogy több black metal elemet kevertek bele a Fall-ba, mint amire számítottam. Gyönyörű, érzelmes, grandiózus metált játszik a Borknagar, költőien és egyben immerzíven jelenítve meg mind zenéjükben, mind dalszövegeikben a természet szépségét és az ember helyét a világban. Vortex vokálját imádom (jó lenne már egy új Arcturus korong), annyira egyedi színt tud vinni az összes dalba, s úgy érzem hatalmas szerepet játszott abban, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire hozzám tudott nőni a lemez. Amúgy egyetlen szám kicsit kilóg nekem a sorból, a Nordic Anthem olyan, mintha egy ESC-re írták volna. Persze ettől függetlenül is egy jó dal. Összességében meg merem kockáztatni, hogy a Fall-nak simán ott van a helye top 3 Borknagar album között.
Nyers, feszes, brutális, letaglózó. Repes a szívem, hogy végre szívből tudok lelkesedni egy hazai death hordáért! Nagyon jó lett az anyag, és annak külön örülök, hogy a pőre fémen kívül azért belefért egy-két extra színesítő elem a zenébe, mint pl. az Antiverzum instrumentális levezetője, ami ugyanúgy fenyeget, de hagy egyet szusszanni, vagy éppen Az idő áramlatainak "kántálós" részei. Remélem, lesz még folytatás, mert hallhatóan ötlet és energia van bőven. A borító is patent, semmi cicoma, csak a puritán esszenciája annak, amire számíthat a hallgató. Dalszövegekre amúgy kíváncsi lennék.
Az a progos, múltidéző vonal, ami elkezdett gyökeret verni az előző, ."..and As We Have Seen the Storm..." lemezükön, itt már erőteljesen szárba szökkent, mi több, teljesen leuralta az egész albumot. A lazább, rockos vonal mellett pluszban beköszön egy-két számban a -gaze, sőt még egy leheletnyi gothic- zsáner is. Ja igen, valahol mélyen azért egy kis death metal is megbújik, de már abszolút nem az dominál. Az előző korongon szerettem az egyensúlyt a két műfaj között, amiket egymásnak eresztettek, itt viszont ez nincs meg; érezhetően egyre nagyobb ívben kanyarodnak el a halál mezejéről a fesztelen rock irányába. Ha a fenti szöveg alapján kellene megítélnem az Echoes of Light-ot, azt mondanám, hogy ez nem az én kenyerem, de mégis megjelenése óta, bő egy hónapja teszem be újra és újra a lejátszási listámba. Annyira feelinges az egész, annyira jók a dallamok, könnyű felülni a dalok ritmusára és kicsit elmerülni a lemez sodrásában. Teubl bronchitises vokálja még mindig kurva jó, a tiszta énekét annyira nem csípem, de érteni vélem, miért jelenik meg ilyen formában az albumon. Nekem tetszik az irány, ami felé a CoD halad, lehet pár év, és kapunk egy vegytiszta prog. rock lemezt, ami teljes mértékben múlt század stílusában fogant. Ha ilyen kreatívak és lendületesek maradnak, akkor lehet az sem fog zavarni.
Ez a negyedik nagy kedvencem februárról. 3-4 hallgatás szerintem elegendő hozzá, hogy átlássa a hallgató, utána már ismerős tájként fogad a rothadó, fojtogató mocsok, amit a baszkok kikevertek számunkra. Nem is műfajában, de egyedi megközelítésében és hangulatában (vagy inkább azokban az érzetekben, amiket bennem kelt a zene) erősen emlékeztet a szintén baszk Altarage őrületére. Az talán inkább kaotikusabb, ez meg szimplán sötétebb, gonoszabb és mételyesebb.
Mert a barátaim, és felpontozom ôket. De amúgy is jó!
Helyzet?
Ugyanaz a műfaj, mint a Sgáille csak jól megcsinálva:
Minden fosabbul szól, az énekhang szerényebb, de van az egészben spiritusz, és a hangnemek varázslatosak. Mondjuk én nagyon szeretem a srác hangját. Sokkal inkább, mint a Tony Dunnét.
Én szeretem, ha karaktereket találnak ki a zenéhez, talán még a Kiss indította el a hagyományt. Sokkal jobb volt ilyeneket olvasni, hogy Abbath meg Demonaz, mint mondjuk Petya, Töfi, Béla.
Kedvencem a Necrosadistic Goat Torture válogatott brigantijai, GoatLord, GoatMaster, GoatManiac, GoatTerrorist és persze a GoatRapist…
A legjobb: Disztraktor: Kocsonya – Ogre – Vas Tüdő – Isz Ákos – Hideg Vér 😀
A Damned Spirits’ Dance-ben volt egy Father Mary nevű tag. Számomra az mindent visz.
Meg a Türböwitchben a Sörvivor.
A Damned Spirits’ Dance milyen jól indult. Két nagyon jó koncertjükön is voltam. Aztán valahogy hamvába holt az egész. A Weird Constellations, mint album, nekem nem működött, aztán el is tűntek jól.
Nem minden bandának jön be, hogy egy az egyben leveszik egy híres zenekar stílusát és külsőségeit.
Csak a külsőségeit vették le az Arcturusnak, a zene teljesen más volt. És ezzel el is rontották az egészet, mert így a botfülűek is belehallották azt. Nekem a Weird Constellations is nagyon bejött. Amúgy az a banda is azért hótt hamvába, amiért a hazai színtéren annyi más értelmes dolog: nem volt háttértámogatása, mert azt a szokásos profittermelő hulladékoknak kellett átcsoportosítani – ahogy az lenni szokott.
Le lehet botfülűzni, attól még pontosan úgy szedték le az Arcturust, mint az Ektomorf a Seput, ami különösen azért bosszantó, mert itt kifejezetten jó zenészek és egy jó énekes gondolta úgy, hogy ennyi is elég a boldoguláshoz. Nem volt. A háttértámogatásos maszatolást is kár idehozni, az olasz Code666-nél jött ki a lemezük, lett volna lehetőség továbblépni, ez nem az akkori magyar viszonyokon múlt, bár a legegyszerűbb mindent erre fogni.
Nagy kár a Damned Spirits’ Dance-ért, mert az elmúlt kb. 20 év egyik legjobb magyar metal lemezét tették le az asztalra a 2009-es Weird Constellations-el – ahogy írtam is kicsit bővebben, mikor beajánlottam a különleges körbe annak idején. A magyar metal szcénában egyedi, újszerű, bitang technikás fasza koncepciót építettek maguk köré, érdekes lenne tudni, hogy várható-e még bármi ettől a bandától – de sajnos kétlem, annak ellenére, hogy a Metal Archives-on „On hold” a státuszuk, vagyis elvileg csak fel van függesztve a banda tevékenysége, de sajnos már 2013 óta…nagyon sajnálom, hogy nem láthattam őket élőben.
Arcturus rajongó ismerősöm szerint sem arcturusos a DSD. Magyarországon annak idején meg az lett valaki, akit a Hammer tolt. Ma ez már nincs így, mert lassan kivéreznek ők is… A Code666 meg korántsem akkora kiadó, mint ahogy látszik. Ezt magától Vyrntől tudom. Amúgy egyszer, mikor szegény Lénárdnak említettem meg, hogy a DSD-t igazán futtathatták volna egy kicsit, jött a válasszal, hogy nemrég volt a lapban interjú az egyik taggal. Persze, a feloszlás után évekkel a finoman szólva is megosztó személyiség Oszlárral, aki mindössze kisegítő tag volt. De amúgy ezt nem csak én mondom, hogy a Hammer megkerülhetetlen volt annak idején. Maga Kátai is ezt nyilatkozta egyszer le egy interjújában. Mindegy…
Na most akkor megoszthatom a Castle Siege szerző face profilját, hogy Weide krindzseljen egy jót, vagy megint törölni fogod?
A szerkesztői felületen látom függőben a kommentedet a Facebook linkkel, viszont ezen nem tudok cringe-elni (sajnos?), mert nem ismerősöm a csóka, így csak a profilképét láthatom, ami teljesen rendben van. 🙂
Hát nekem ő durvább. A Keyfinder elmerül a saját kis világában a fogkefe kulcsával, de ez az arc nagy nárcisz ott a fa tövében a szintivel. Mondjuk a pózer bélyeg alapfeltétele nálam, hogy az arc látszódjon. Mindegy. A zenéje rendben van. 😺
A maszkos/fátylas/festett arcú/terroristasapkás imázs önmagában egy hatalmas színpadias póz.
Ha nincs arc, nincs ember a koncepció mögött. Ha nem szépeleg ott pofival valaki, nem tudom a személyhez kötni, így számomra nem pojácaság a dolog, hanem már egy ábrázolás. De nem önmagáé.
Az, hogy az embernek van arca, nem „szépelgés pofival”, hanem levetkőzhetetlen fizikai tulajdonság. Az, hogy az ember saját magát másnak láttatja, mint ami valójában, az pedig egy tudatosan előállított mesterséges kép, ami a valódi én elfedésére szolgál. Ennek lehetnek művészi és érvényes okai, önmagában tekintve a jelenséget viszont kiváló példája a póz kifejezésnek, bámiféle pozitív vagy negatív felhang nélkül.
Hát ezzel nem lehet vitába szállni. De valószínű, hogy máshogy definiáljuk a pózerséget. 🤔
Este megpróbálok utánajárani, akár a hozzászólás szerkesztését lehetővé tevő pluginnel is lehet probléma. (A Borknagar anyag nagyon jó lett, a Chapel of Disease meg sajnos visszalépés, pedig az előző tök jó volt (pár éve Vienna Metal Meetingen láttam, akkor úgy jellemeztem, mintha egy detmetál rajongó megtalálná a fater régi rocklemezeit).)
<3
Az első mondata az volt a törölt bejegyzésemnek, hogy sejtem, ki törli rendre a bejgyzéseimet, és azt is sejtem, hogy tudja, hogy én tudom. 😀 <= és pont ez a sor tűnt el. Haha!
Na, egyelőre ne piszkáljátok! Hátha ensomhet kolléga kideríti.
Ha esetleg valaki mégis törölte, az jelentkezzen bátran.
Valami baj volt a Castle Siege-vel kapcsolatos bejegyzésemmel, hogy töröltétek? Legalább annyit mondjon már, aki moderálta, hogy „basszalak seggbe” vagy valami… Ennek hiányában nem tudom, hogy milyen szabályt sértettem… 🙄
Én látom.
Nem lett törölve, megjelenik mind a pontszám, mind a hozzászólás.
??
Nem a pontkommentem tűnt el, hanem ide a fórumra írt bejegyzésem. Már múltkor is volt ilyen, akkor sem értettem, mit vétettem, és a moderátor akkor is lapult, mint szar a gazban. 😆
Nem látom sem a törölt, sem a lomtárban lévő kommentek között a tiédet, szóval vagy valami technikai hiba lehetett, vagy már onnan is törölték. Küldd be újra, addig én megnézem, hogy a sajátomat ha törlöm, akkor tárolódik-e a háttérben valahol, vagy sem.
Szerintem kuldd be még egyszer. Ha tényleg tech hiba, akkor nem valószínű, hogy kétszer egymás után előfordul 🙂
Azigen már az előző is törölve lett, gyorsan megy itt a cenzúra 🙂
Igen, megint törölve lett. Illetve nekem látszódik, ha be vagyok jelentkezve, csak annyit ír, hogy moderációra várakozik. Lehet, hogy a Zoli tesztel vele valamit.
Egyszer egy Cannibal Corpse alapítótagot egy interjúban megkérdezték, hogy nem unja e már ennyi idő után a saját zenéjuket. Erre azt mondta, hogy ezzel a zenekar névvel nem igazán csinálhat mást. És milyen igaza volt. A cc rajongók nem prog metált várnak, még akkor sem, ha az egyébként istencsászár. Alapítani kell egy új zenekart és lehet úgy hirdetni, hogy ez a Kannibálos Csávó Progbandája, mindenki meg fogja hallgatni, viszont nem kapnak agyfaszt a CC kedvelők. Ez csak a Chapel kapcsán jutott eszembe, de tudom, hogy a chapel of disease nem olyan nagy név meg amúgy is mindenki azt csinál, amit akar, inkább csak leírtam, hogy én hogy csinálnám.
Megelőztél 🙂
😀
A Shining Åttahundratjugo című dala sem rossz, de nekem ez az etalon.
Számomra nem világos, mi szükség van egy Satie-feldolgozásra tökéletesen ugyanabban a stílusban és hangszerelésben, mint az eredeti mű. Ebben mi a feldolgozás? El van játszva a darab, ahogy bárki eljátszaná ottthon egy zongorán a kotta alapján. Mármint ezt a Shiningra értem.
Nem tudom, mi vezérelte Kvarforthékat, hogy beillesszék az albumba, de nem lóg ki a dal a többi közül. Én kifejezetten örülök, hogy nem változtattak rajta, mert ezen leginkább csak rontani lehetne. Legalábbis a legtöbbször a feldolgozásoknál ezzel szembesülök, hogy nem sikerül az eredeti jó(!) dalt ugyanolyan színvonalon előadni, és méltatlanul kezelik, nyúlnak hozzá. Persze olyan is akad, mikor jól sül el a dolog, és érdekes változtatásokkal tudják prezentálni. Ez utóbbi viszont ritka.
Elismerem, bunkó vagyok, de sem a zeneszerzőről, sem erről a darabról nem hallottam korábban. Viszont bajban vagyok, mert ez volt az a dal a shining lemezen, amire felkaptam a fejem, hogy na, végre valami, ez baromi jó lett 🙂
Akkor már van eredménye, hogy felkerült. „A foglalkozás elérte célját!” 🙂
Akkor úgy fogalmazok, hogy ez nagyon lusta munka. Még el sem kell játszani, ezt midiben beimportálja az ember a daw-ba, keres hozzá egy zongorahangszínt és kész van a FELDOLGOZÁS, ami mellesleg a lemez legzeneibb darabja.
Azt én értem, de mivel nekem nem volt meg, hogy ez egy feldolgozás, ezért azt gondoltam, hogy milyen faszányos instrumentális cuccot írtak ezek a shiningék 🙂 Nyilván, ha cd-n hallgatom a lemezt, nézegetve a borítót, ott leírják, hogy kitől van a muzsika, de apple zenén csak a számok vannak oszt jónapot.
Azzal sem könnyítettek a helyzeten, hogy teljesen más címet adtak a darabnak, mint az eredeti.
A körben a Dvvad zenekar képviselteti magát Nagy Laci révén. Jó szórakozást kívánok neki (is)!
Ég a pofám, hogy rendre nem tudom normálisan befejezni a HP köröket, de ez most hátha változni fog. Eddig háromból három ajánlást pörgettem szinte napi szinten az elmúlt hetekben és mindhárom lemezt imádom. A februári megjelenések ékkövei az eddigi korongok. Ha nem lesz meg a 13 ajánlás, akkor esetleg bedobom a negyedik nagy kedvencemet a múlt hónap termései közül (ha csak más nem előz meg véletlenül). 🙂