KabinLáz interjú

– Mivel ez az első interjúnk veletek, kérlek mutassátok be a csapatot!

Norbi: A zenekart 2013 elején hoztuk össze. Addig Jimmyvel és Tibivel egy S.R.B. (Sárrét Rock Band) nevű hard rock bandában zenéltünk, igaz, Tibi már azelőtt kiszállt onnan, hogy Jimmy beszállt volna. 😀 De ők is zenélgettek már együtt korábban – szóval az ismeretség már megvolt. Az S.R.B.-vel is voltak jó bulik és egy lemezünk is megjelent szerzői kiadásban, de hosszútávon nem éreztük magunkénak azt a szögletes, száraz rockzenét, ezért váltottunk. 
Az első KabinLáz próbára 2013. február elsején került sor, azóta folyamatosan működünk. Szerencsések vagyunk, mert eddig csak egy tagcsere akasztotta meg a lendületünket, erre 2014-ben volt szükség, azóta Ádám abajgatja a basszusgitárt.

– Miért pont KabinLáz lett a csapat neve?
Norbi: Tök egyszerű a válasz: mert nem volt jobb ötletünk. Amúgy nagy horror rajongó vagyok, és a „gyűjteményem” tagja a Kabinláz című 2002-es Eli Roth film is. Imádom. 


– A zenéteket úgy definiáljátok, hogy Riff-központú modern rock/metal „grunge-énekkel”. Ha valaki ez alapján még nem tudja hová tenni, leírnátok mondjuk azokkal a zenekarokkal, akik véleményetek szerint a dalaitokban is érezhető hatással voltak rátok?

Norbi: Erre a cifra meghatározásra pont azért volt szükség, mert a rockzenében divatos címkék, skatulyák igen félrevezetőek tudnak lenni. Egyébként pont emiatt sokszor nem is tudnak hova tenni minket az emberek, mert akinek bejönnek Jimmy rifforgiái, a jóféle groove-ok, a duplázó stb., az nem tud mit kezdeni a nyávogós grunge-os énekemmel, viszont akinek meg pont ez jön be, annak adott esetben túl kemény a zene. 😀 De pont ettől vagyunk egyediek, hogy mind a négyünk beleteszi magát, a saját stílusát a közösbe, és a végeredmény olyan jó kis kabinlázas lesz. 

Jimmy: Egyet kell értsek Norbival. Nem sok zenekar játssza ezt a stílusú zenét ilyen szép, tiszta énekkel. Maga a zene megkívánná azt a „smirglipapír” szerű rekedtes énekhangot, üvöltésekkel megspékelve. De akkor abban mi lenne a pláne? Dunát lehetne rekeszteni manapság az ilyen zenekarokkal. Mi egy rögösebb utat választottunk, ami tényleg egy egyedi elegye a négyünk különálló zenei ízlésének. Amúgy nagyon sok zenei műfaj van hatással rám a gitározás terén a mai napig is. Leginkább a Pantera, Black Sabbath, Black Stone Cherry vonalat próbálom vegyíteni egy kis Sepultura, Moby Dick, Bullet For My Vallentine ízzel. Legalábbis ezek azok a zenekarok, amik a legnagyobb hatással voltak rám. Egyébként ez mindig változik nálam az idő előrehaladtával, de a southern, thrash, nu metal, doom témák mindig ott vannak a kezemben. És akkor ezekre kerülnek rá Norbi grunge-os énektémái, hogy még változatosabbá tegyék ezt a kavalkádot. 😀

– Ha nem bánjátok, menjünk végig az eddigi diszkográfián! Érdekelne, hogyan álltak össze az anyagok, esetleg egy-két sztorit is szívesen hallanék a dalok születéséről, a felvételekről.

Norbi: Eddig egy demónk, két EP-nk és két nagylemezünk jelent meg – mind szerzői kiadásban. Az első demót (Álomféreg, 2014) csak azért érdemes megemlíteni, mert ez az egyetlen hanganyagunk, amin az első basszusgitárosunk, Vona Zoli játéka hallható. Sokáig készült, sokat nyűglődtünk vele, a hangzása mégis nagyon demósra sikerült… finoman szólva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeinket. Nem is vittük túlzásba a promócióját, inkább rögtön nekiláttunk a második anyagunknak.
Ez volt az Ébredés EP (2015), ami már a Vale Of Tears és Stradrive zenekarokból ismert Mulicz Zolinál készült, és az elődjénél jóval morcosabb, már-már doom-ba hajló muzsikát tartalmazott. Erről az anyagról már írtak néhányan, kaptunk pár építő jellegű kritikát – mondhatni feltett minket a térképre.
A mindmáig legsikeresebbnek mondható anyagunk az EP-t követő Végül helyreáll nagylemez, amit szintén Mulicz Zolival hoztunk össze. A lemez jelölést kapott a 12. Hangsúly Zenei Díj „Az év debütáló albuma” kategóriájában, és szerepelt több rockzenei magazin 2016-os listáján. Máig a legkeresettebb anyagunk, a rajta szereplő Narkolepszia című dalhoz készült klip pedig magasan a legnézettebb videónk a Youtube-on.
Ilyen előzmények után bizony lehangoló volt látni, hogy a második lemezünk (Most kezdődik, 2018) kis túlzással senkit sem érdekelt, pedig sokat dolgoztunk rajta, a dalokba és a felvételekbe is beletettük a maximumot. Ez a dalcsokor keményebb, metalosabb lett az előzőeknél, a koncerteken is szépen megdörrennek a számok. Sajnálom, hogy elsikkadt a nagy lemez-dömpingben.


Jimmy: Az első anyagunkról, a 2014-es Álomféreg demóról Norbi mindent elmondott, úgy érzem. Elég amatőrül sikerült az a felvétel és tükrözi, hogy mennyire tapasztalatlanok is voltunk még akkoriban. 3 dalosra szerettük volna a demót, fel is vettük az Amiben hiszek című dalunkat akkor, de addig ment a huzavona meg a nyűglődés, hogy már annak is örültünk, hogy azt a 2 dalt „megkeverték”, ami végül a lemezre került. Így az Amiben hiszek azon verziója sosem látott napvilágot, amit nem is bánunk, mert a Végül helyreáll-on megkapta a megérdemelt köntöst. 
A 2015-ös Ébredés EP-vel kezdődött el a „lavina”.  Akkoriban kezdtem el jobban elmélyedni olyan zenekarok zenéiben, mint a Pantera, Black Sabbath, Kyuss, Wall of Sleep, Soil, Drowning Pool. Igaz, hogy volt már 4-5 saját dalunk (amik később a Végül helyreáll-ra fel is kerültek), de ezt a 3 dalt annyira keménynek, annyira másnak éreztük, hogy gyorsan fel is vettem a kapcsolatot Mulicz Zolival, hogy szeretnénk nála ezeket megörökíteni. Egyébként Zolira én személy szerint akkor figyeltem fel, amikor a Dying Wish-nek elkészítette a Lopott idők című dalt. Már akkor tudtam, hogy ez a csávó kell nekünk.  Ez a 3 dalos EP tökéletes volt arra, hogy ha a térképre nem is, de a lábjegyzetbe már bekerültünk.
A 2016-os Végül helyreáll mindenképpen mérföldkő a zenekar életében. Az első nagylemezünk, itt készült el az első profi videoklipünk, az első szöveges videónk, felkerültünk a térképre. A 10 dalos anyag tartalmazza azt a 4 szerzeményt, amit még az Ébredés előtt írtunk, és azt a 6 nótát, amit már az Ébredés hatására. Nagyon színes és változatos hallgatnivaló. Azért itt már a Sapiens és a Narkolepszia dalok erősen  
előrevetítették, hogy milyen vonalat is szeretnénk képviselni a jövőben. A poén a lemezt illetően, hogy a „legsikeresebb” dalát, a Narkolepsziát eredetileg nem is akartuk feltenni a lemezre, hanem egy jövőbeni EP-re tartogattuk, de Mulicz Zoli azt mondta, idézem: „Ti hülyék vagytok, ha ezt a dalt nem veszitek fel most!”
Hogy mennyire sikeres volt vagy sikeres e mai napig is a Végül helyreáll? Szakmai szempontból  mindenféleképpen, mert rengeteget cikkeztek róla, és elég sok oldalon írtak róla pozitív kritikákat, de az emberek annyira nem haraptak rá. Ezt bizonyítja az is, hogy a koncertprogramunkban manapság erről a lemezről csak a Narkolepsziát meg a Sapiens-t szoktuk tolni. Úgy néz ki, ezek működnek élőben is.
Ilyen szempontból a Végül helyreáll szöges ellentéte a 2018-as Most kezdődik lemez. A szakma nagyívben letojta, elsiklott felette, két kritika érkezett róla összesen (az egyik pont tőletek :-)), viszont a visszajelzések alapján az embereknél ez jobban betalált. Én úgy érzem, hogy ez az anyag kicsit dinamikusabb, viszont egyben dallamosabb is lett, mint az elődje, ezért is emészthették könnyebben az emberek. Néhány lépés, A béke bennem, Most kezdődik. Csak, hogy a három legsikeresebb dalt említsem az anyagról.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a 2018-ban nyert három tehetségkutatón szinte kizárólag csak a Most kezdődik anyag dalaival indultunk. Ezért is érzek egyben büszkeséget és keserűséget is az anyag iránt. Sajnálom, hogy a szakma így elsiklott a lemez fölött, mert tényleg a szívünket, lelkünket beletettük. Nekem kicsit dupla fájdalom, mert itt maradtam először teljesen egyedül a dalszerzésben. Egyedül a címadó dal alapul az Ádám ötletein, így úgy tekintek a Most kezdődik-re, mintha a gyermekem, életművem lenne. 🙂
Az idei Milenneha EP-ről csak annyit, hogy minden percét élveztem. A felvételektől kezdve, a promózáson át a megjelenésig mindent. Ilyen könnyen még nem látott napvilágot anyagunk. 
Nem volt határidő, nem volt stressz, csak lazán minden, pont úgy, amilyen az anyag is lett! 😉


– A legutóbbi anyagotok egy két számos EP, ami kicsit kilóg az eddigi anyagok közül. Mesélnétek ennek apropójáról?


Norbi: Tavaly nyáron megnyertük a kondorosi I. Betyár Rockzenei Tehetségkutatót, aminek a fődíja egy két számos stúdiófelvétel volt a budapesti Híd Média Stúdióban. Úgy láttuk szerencsésnek, ha nem lőjük el a készülő új dalainkat – hiszen két nóta úgysem alkotna egy
egységes kerek anyagot, és még a 2018-as Most kezdődik lemezünk sem futotta ki magát –, ehelyett igazságot szolgáltatunk két hányattatott sorsú, régi szerzeményünknek.
A címadó Milenneha amolyan mostohagyerek volt nálunk: az elsők között íródott még az induláskor, de néhány koncert után kikerült a repertoárból, mert időközben (elég hamar) más vizekre eveztünk zeneileg. Ugyanezért nem fért fel egyik hanganyagunkra sem eddig. Az
Álomféreg című dal pedig a legelső demónk címadójaként látott napvilágot 2014-ben, ennek meg a hangzásával nem voltunk megelégedve, mindig is úgy gondoltuk, hogy szebb köntöst érdemelne. Hát, most megkapta.

– A tehetségkutatókkal kapcsolatban eléggé megoszlanak a vélemények. Ti melyik tábort erősítitek, illetve milyen pozitív és negatív tapasztalataitok vannak?

Tibi: Ha azokra a tehetségkutatókra gondolsz, amik a televízióban mennek, és ontják a szennyet magukból, mérgezve a magyar társadalmat, akkor csak annyit tudok mondani, hogy nyugodtan le lehetne húzni egy fényesre nyalt angol WC-n az összest. Ha az Öröm a Zene és más hasonló alacsony szponzorációval rendelkező, de igényes megmozdulásról beszélgetünk, akkor természetesen többnyire jókat mondhatunk ezekről a rendezvényekről. A zsűri igényes, és megfelelően kritikus (hozzáértő szemek és fülek hallgatják a produkciókat), az itt fellépő zenekarok nagyrészt jó fej srácokból állnak. Mivel mindannyian ugyanabban a csónakban kapálódzunk, így igyekszünk segíteni egymást, ha valakinek elszakad a gitárján egy húr, vagy beszakad a bőr a dobján. Emiatt senki ne essen el egy lehetőségtől. Ha ezek a tehetségkutatók
nem lennének, a KabinLáz sem lenne ott, ahol most van.


– Nyilván a tehetségkutatók zsűrijétől is kaptok egyfajta visszajelzést, de igazából az érdekelne, hogy mennyire érzékelitek, mennyire tudjátok lemérni az ismertségetek és elismertségetek helyzetét, változását?

Norbi: Szerintem erre a koncertek a legalkalmasabbak, ez alapján viszont azt kell mondanom, igen gyalázatos a helyzetünk. Szeretett városunk, Püspökladány egy kb. 16 ezres település, és nincs egy nyomorult késdobáló talponálló, ahol koncertezhetnénk. De máshol sem sokkal jobb a helyzet, mert hiába engednek be minket egy-két jobb helyre, a közönség kurvára nem kíváncsi ránk. Emiatt nem is megyünk messzire – a fővárosba például –, mert egyszerűen nem éri meg. Már hosszú ideje ugyanaz az 5-6 zenekar lubickol a hazai rock/metal szintér pudvás
állóvizében, akiket a sárga plakátokon és a nyári fesztiválokon látni. A többiek mintha nem is léteznének. Szarul hangzik, de ez van. Persze nyilván más lenne a helyzet, ha három csini csaj lennénk, akiknek a fentebb említett (jobban mondva nem említett) rocksztárok írják a
dalaikat, de ebbe inkább ne menjünk bele. 😀
Kivétel ez alól Békés megye, ahol valamiért szeretnek minket és mi is szeretünk ott játszani, legyen szó akár egy faluszéli kiskocsmáról, vagy a legfelkapottabb klubokról. A szeghalmi Stone Clubban például iszonyat nagy bulik szoktak lenni, hihetetlen, mennyire élik a fiatalok a rockot arrafelé.

Jimmy: Én azért nem látom ilyen sötéten a helyzetet, bár mindig is derűlátóbb voltam a zenésztársaimnál. Tény, hogy van az az 5-6 zenekar, akik a toppon vannak Magyarországon és velük van tele minden, de nem körültekintő kijelentés az, hogy ezeken a zenekarokon kívül
más bandákra ne figyelnének fel az emberek. Erre nagyon jó példa a tavalyi év, amikor is az Apey and the Pea és az AWS is kiszakadt az underground sötét bugyraiból és egy egész ország ismerhette meg őket. E két bandán kívül is rengeteg olyan zenekar van még a palettán,
akik még nem nagy nevek, de szépszámú hallgatósággal rendelkeznek a koncerteken is. Ørdøg, Nomad, Nova Prospect, Burnout, Chrome Rt., Mudfield, Stula Rock Band, Cadaveres, Don Gatto és még sorolhatnám. Ugye, hogy mennyi remek zenekar van még? Sőt, még lentebb megyek a ranglétrán. Egy szolnoki Over My Dawn, egy debreceni Bad Habit vagy még egy köröstarcsai Leponexx is képes legalább 70-80 embert megmozgatni a megfelelő helyen és időben.
A probléma itt nem az 5-6 top zenekar „egyeduralmával” van (mert kellenek ők is), hanem hogy Magyarország egy kis ország tele jobbnál jobb zenekarokkal, és ha nem tudsz az átlagnál egy kicsit kiemelkedőbb produkciót nyújtani, és nincs egy rakat pénzed, akkor nem kerülsz a magyar zenehallgató figyelmébe. Na, úgy látszik, hogy ez eddig (!) nekünk nem sikerült és a tetejébe még az ország egyik legszarabb részén is lakunk ilyen téren.
De hogy a kérdésedre is válaszoljak, az elmúlt pár koncerten azt vettük észre, hogy már vannak olyan srácok, akik kifejezetten miattunk jönnek el egy koncertre és még a dalszövegeinket is éneklik velünk. Ez mindenképp jó visszajelzés szerintem. Az sem utolsó szempont, hogy heti 1-2 próbával és megannyi koncerttel a hátunk mögött egy olyan koncertbandává nőttünk össze, hogy nem kell már attól félnünk, hogy a színpadon nem fogunk jól teljesíteni egy adott estén. Minden koncerten a 200%-ot adjuk, még ha szar kedvünk is van, és ez az energia átszáll az emberekre is, még ha csak hárman is vannak a színpad előtt. 🙂 Szóval a helyzet nem reménytelen, csak idő kell és kitartó zenei alázat.


– Mennyire lehet ma boldogulni a promóció terén egy vidéki bandának?

Jimmy: Őszintén??? Piszok nehéz! A Most kezdődik lemez felvételei alatt nagyon sok tapasztalatot szereztem, hogy hogyan is kell egy zenekart menedzselni, egy lemezt szerzői kiadásban kiadni és eljuttatni az emberekhez, promózni az anyagot. Azt kell mondjam, hogy a mai netes, facebookos, insta-s világban már nincs olyan, hogy egy banda hátrányt szenvedne vagy előnyt élvezne, csak azért, mert vidéki vagy városi. Ami a legnagyobb befolyással bír a promóció terén, az a pénz. Minél többet költesz, facebookos, youtubeos, spotify-os hirdetésekre, annál több emberhez jut el a zenéd, még ha szar is vagy. Innentől kezdve a hallgató dönti el, hogy tetszik ez neki, vagy csak egyszerűen tovább ugrik, de ha van elég pénzed hirdetésekre, akkor mindenképp a látókörébe kerülsz. Ez olyan, mint itthon nálunk az állattartás, a malacunk is azt eszi, amit elé rakunk. 😛 Sajnos nekünk, egyszerű melós srácoknak pont a pénzből van kevés és így nem is tudjuk annyi emberhez eljuttatni a zenénket, amennyihez szeretnénk. Szerencsére van még pár online zenei magazin, akik írnak a lemezünk megjelenéséről mindenféle juttatás nélkül, de úgy látszik, ez is kezd átalakulni, mert a Milenneha promózása közben is futottunk bele olyan oldalba, aki csak bizonyos összeg fejében hajlandó kitenni az új lemezről az infókat. Valamilyen szinten meg lehet érteni őket is, de akkor már megint visszakanyarodtunk ahhoz, hogy csak az érvényesül, akinek van pénze.

– Viszonylag gyakran koncerteztek, de – amennyire tudom – egyelőre csak Ladány környékén. Milyen lehetőségeitek vannak arra?

Jimmy: Püspökladányban konkrétan semmi. 3 éve nem tudtunk fellépni a saját városunkban, és ez szégyen gyalázat. A legtöbb zenekar legalább 3 havonta vagy félévente tud egy jó bulit csinálni, mert fellép hazai pályán, elmennek a haverok, anyuka, apuka, papa, mama, kiskutya
és máris van legalább 40-50 fő. Na! Mi vagyunk az a zenekar, aki még ezt se tudja megvalósítani, mert nincs hol. Legalább 30-40 km-eket kell utaznunk ahhoz, hogy nyomjunk egy jó koncertet, úgymond ismeretleneknek, mert hát oda már drága a vonatjegy, a benzin, sok a belépő, nem vezet át senki, mert mindenki inni akar stb. Mindig van valami kifogás. 
Szerencsére van egy-két jó barátunk, akik, ha beférnek hozzánk az autóba, akkor eljönnek velünk és buzdítják az embereket a bulizásra.  Ezen kívül lehetőségeink mindenhol vannak a környéken, Békés megye, Karcag, Hajdúszoboszló, Debrecen, csak menni kell utánuk és sokat foglalkozni a szervezéssel. Bár azt kell mondjam, hogy idén ez megdőlni látszik, mert egyre többször csörren meg a telefonom, hogy ide meg oda szeretnék elhívni a KabinLázt zenélni, mert láttak minket itt vagy ott. Ez nagyon jó dolog, viszont egyben kicsit keserűség is, mert a munkahelyeink és a magánélet miatt csak korlátozott számban tudunk koncerteket vállalni, és már idén is nem egy lehetőséget kellett visszautasítanunk ezek miatt. De ez még mindig a szerencsésebb helyzet. 🙂

– Milyen élményeitek, sztorijaitok vannak?

Tibi: Az élmények vegyesek. Szerencsére vannak hangulatos és remek bulik, szerencsétlenségünkre olyan is akad, amit már a helyszínen megbánunk. A mérlegről inkább nem mondanék konkrét számadatokat, mivel egy jó buli képes feledtetni több rosszat, és egy rossz buli is csúnyán rá tudja nyomni a bélyegét az ember kedvére. A legrosszabb koncert élményünk szerintem az volt, amikor egy fesztiválon csak két ember volt ránk kíváncsi, a többiek – beleértve a hangtechnikust – mindannyian kimentek a sátorból. Ha a legjobb koncertet kellene megemlítenem, akkor nem tudnék választani. Többnyire a szeghalmi bulik viszik a prímet, mert lent Békés megyében olyan rock élet van, amit nem sok helyen tapasztaltam a hat év alatt. Az itteni fiúk és lányok szeretik a zenét, a jó bulikat, a sört és ezért hajlandók kimozdulni a TV meg az Internet elől. Hálás köszönet nekik érte! 


– Milyen a kapcsolatotok a környékbeli zenekarokkal, illetve melyek azok a bandák, akikkel szorosabb a kapcsolatotok?

Jimmy: Többnyire jó kapcsolatot ápolunk a környékbeli zenekarokkal. Hatalmas zászlóvivője vagyok annak, hogy a mai rockzenei világban az ilyen kisebb zenekaroknak segíteniük és támogatniuk kell egymást és nem versenyezni egymással. Közös bulikat szervezni, megosztani egymással a jó és rossz tapasztalatokat, ezzel is segítve más zenekarok előrejutását, közönségépítését. A zenekar facebook oldalán is rendszeresen osztani szoktuk a barátainknak tartott zenekarok anyagait. Ezt nagyon fontos dolognak tartom. Néha a többiek ki is térnek a hitükből, amikor egy-egy koncert után hajnalban én még bandázok meg iszogatok más zenekarok tagjaival, ők meg már mennének hazafele, de a személyes kapcsolattartásra szükség van a mai „underundergroundban”, hisz így nagyobb a bizalom is egymás felé. Ilyen téren nagyon szerencsésnek mondhatom a KabinLázt, mert olyan zenekarokkal ápolunk jó viszonyt, mint az Ørdøg, Dying Wish, Chrome Rt., Mudfield, Reda,
Mindenen Keresztül, Havaria Honkakka, Climax, Diktátor
vagy a kolozsvári Metalon, csak így hirtelen a teljesség igénye nélkül. Ezek mind olyan zenekarok, akikkel már nem egyszer zenéltünk együtt és a jövőben is van kilátás a közös koncertekre.

– Elég sok dalotok kapott már klipet. Melyik a kedvenc? Melyikre vagytok a legbüszkébbek? Melyikről érzitek úgy, hogy igazán visszaadja a KabinLáz lényegét?

Tibi: Nekem a legnagyobb kedvencem a legújabb, a Milenneha. Legalább tízszer megnéztem már, ami nálam igen nagy szó. Mindig jókat derülök rajta, és jó visszaemlékezni, hogy mennyi állatságon van már túl a zenekar, annak ellenére, hogy még csak hat éve zenélünk együtt. Viszont erre nem mondhatnám, hogy a zenekar imázs klipje lehetne. Ha KabinLáz élményt akar valaki, akkor talán a Béke bennem vagy a Narkolepszia dalok klipjét mondanám, hogy nézze meg.

Jimmy: Személy szerint én a mai napig a Narkolepszia klipre vagyok a legbüszkébb. A Reindeer Cinema-s fiúk nagyon odatették magukat, mind képi világban, mind ötletezés terén.
Hatalmas élmény volt a forgatás. De legalább ekkora kedvencem a Néhány lépés videója is, ami egy nagyon jó hangulatú koncert képeit örökítette meg, így teljes mértékben visszaadja azt, hogy mit is érzünk amikor Szeghalmon zenélünk StoneLaciéknál. 🙂


– Nemrég olvashattuk rólad Norbi, hogy a Trident énekese is lettél. Ez mennyire befolyásolja majd a KabinLáz életét? Várható esetleg közös projekt, fellépés?

Norbi: Közös buli egyelőre nincs kilátásban, ami nem is baj, mert egy 10 dalos setlist is rendesen ki tudja készíteni a hangszálaimat, hát még ha kettőt kellene lenyomnom belőle! 😀
Úgy gondolom, simán megfér egymás mellett a két zenekar. Ha továbbra is megbeszélünk mindent, előre egyeztetjük a koncerteket, felvételeket, terveket stb., akkor mindenki csak jól jöhet ki a dologból.

Jimmy: Nagyon büszke voltam Norbira, mikor elmesélte nekem, hogy a Trident felkérte őt az énekesi pozícióra. Ez egy hatalmas megtiszteltetés szerintem, a helyében én se döntöttem volna másképp. Az elejétől fogva nagyon pozitívan álltam hozzá ehhez a dologhoz és fogok is mindaddig, amíg a KabinLáz nem szorul háttérbe emiatt. Eddig még nagyon jól össze lehetett egyeztetni a két zenekar dolgait. Egyetlen negatívumot tudok felhozni a dologban, hogy így nem igen van esély egy TridentKabinLáz koncertre, mivel egy ilyen este eléggé megerőltetné
Norbi hangszálait. Ezt azért is sajnálom, mert 2017-ben mi lehettünk az egyik előzenekar a Trident visszatérő buliján, és az az este nagyon jól sikerült. Így bíztam benne, hogy egy hosszabb távú kapcsolat alakul ki a két zenekar között, még több ilyen koncerttel. De teljesen megértem Norbit. Hogy egy másik énekes kollegámat idézzem: „Gitárhúrt lehet venni, de hangszálakat nem!” 🙂

– Zárásul a rövidebb és hosszabb távú terveitekről szeretnélek megkérdezni titeket. Mi várható a zenekartól 2019-ben?

Jimmy: Jelenleg a Milenneha EP-t promózzuk és zajlik egy 5 állomásos tavaszi kis koncertkörutunk, amire folyamatosan próbálunk. Emellett folyamatban van annak az 500 ezer Ft értékű studiófelvételnek a beváltása, amit tavaly nyertünk Komádiban egy tehetségkutatón.
A felvételek a debreceni MMP studióban zajlanak és már kész vagyunk a dob és gitárfelvételekkel, szóval egész jól haladunk. Ez az anyag egy 5 dalos kislemez lesz, ami viszont már sorlemeznek lesz tekinthető és maximálisan tükrözni fogja azt, hogy merre is tart 2019-ben a KabinLáz. Ha kész leszünk a felvételekkel akkor szeretnénk az anyagnak egy kiadót találni, aki gondozná és terjesztené is a lemezt. Ha mégse sikerülne, akkor legkésőbb szeptemberben ez is szerzői kiadásban fog megjelenni. Akárhogy is lesz, addig 1-2 dalt biztos nyilvánosságra hozunk, mert nagyon büszkék vagyunk ezekre a dalokra és nem akarnánk sokáig takargatni őket.
Sok munkával teli és nagyon izgalmas időszaknak nézünk elébe, de így lehet egy zenekart életben tartani, ha folyamatosan van aktivitás. Már arra is megvan a terv, hogy mit szeretnénk csinálni az 5 dalos EP után. Olyan vizekre szeretnénk evezni, ahol még eddig nem jártunk, de
erről egyelőre csak ennyit, mert az még nagyon messze van. 🙂

– Ha valamit még nagyon szeretnétek megosztani az olvasókkal, most itt a lehetőség!

Tibi: Gyertek koncertekre, vegyetek CD-t, pólót, nadrágot, kacsatollat, libatollat!
Norbi: A csikket meg dobjátok a szemetesbe!
Depeche Mode Depeche Mode
március 25.