Fiatal tehetségeket bemutató rovatunkban már találkozhattatok Bodor Máté nevével. Thrashing interjúja óta viszont több, mint fél év eltelt, így pár kérdés erejéig ismét felkerestük a jelenleg Londonban, az Institute Of Contemporary Music Performance-ban ösztöndíjjal tanuló, mindössze 20 éves gitárost…

– Milyen a „suli”? Kérlek, mutasd be az olvasóknak, milyen egy átlagos napod, milyen órák vannak és mennyi?

– Előszöris, köszönöm a lehetőséget az interjú elkészítésére a Fémforgács.hu-nak!
Egy átlagos, mondjuk, hétfői napon 10-re megyek be az első órára, ami az LPW (Live Performance Workshop). Ezen az órán az összes első éves „group 1”-es (a felvételin mutatott teljesítmény alapján csoportokba osztják a diákokat. Az ösztöndíjasok automatikusan az 1-es csoportba kerülnek) énekes, gitáros, dobos és basszusgitáros ott van. A tanárok minden héten kiosztanak egy dalt, amit meg kell tanulni mindenkinek és rá egy héttel pedig előadni az LPW órán a többiekkel. Ezek az órák mindig jó hangulatban telnek, talán ez az egyik kedvencem.
Az LPW után van egyből egy órás szünet, itt általában a többi csoporttársammal sikerül elütni az időt valamivel (gitározgatással…)
A következő órám a kötelező zongora, amit szintén élvezek. Szeretek a gitáron kívül más hangszerbe is beletanulni, ha csak egy kicsit is, mert azzal is csak fejlődök. A zongora meg kifejezetten hasznos zeneszerzésnél.
A zongora után beülök „Music Technology”-ra, ahol felvételeket készítünk, illetve tanuljuk a zeneszerkesztő és stúdió programok fortélyait. Sokszor szoktam órákon kívül is bemenni a Techlab-ba demózgatni, kísérletezgetni a programokkal. Egyre jobban érdekel ez a világ is és megpróbálok mindent kipróbálni, amit csak tanítanak a saját dolgaimon is.
A Music Tech óra után egy kicsit szárazabb óra, a „Theory & Harmony” jön, ami annyira nem mozgatja meg a fantáziámat. Itt általában akkordokról és skálákról van szó.
Végül pedig van egy „LPW Prep” óra, ahol átvesszük a következő hét LPW órájára az adott dalt. Suli után meg általában átveszem otthon a napi dolgokat, kicsit gyakorlom a zongorát, vagy éppen amit, mindig van valamit gyakorolni…
Kedd a leghosszabb napom, 11-től este 7-ig nyomják belénk az anyagot. Ez a nap a gitár nap, itt nincsenek elméleti órák, csak hangszeresek. Néhány óra az órarendből: RSW, Rock, Fretboard Skills, Sight Reading, Fingerstyle, Reading Skills… Ennek a napnak végén szokott bejátszani nálam egy kis fejfájás… haha és esténként nem nagyon szoktam már gyakorolni.
Szerda a leglazább napom. Ilyenkor három órám van (Aural & Transcribing, Rhythm Guitar, Foundation Blues) délután 4-től este 7-ig.
A hét többi napján szabadnapom van, általában gyakorlással telik az idő, vagy járkálunk London utcáin a lakótársaimmal, koncertekre megyek, vagy mesterkurzusokra a suliba. Pár napja voltam például Paul Simm (Sugababes, Amy Winehouse producer) mesterkurzusán.

– Miben látod az I.C.M.P. és a hasonló magyar intézmények közötti fő különbségeket?

– Az érettségim előtt voltak a felvételik a zeneiskolákba és igazából két választásom volt, vagy az I.C.M.P., vagy a Kőbányai Zenei Stúdió. Nos, azért csak ez a két lehetőség volt, mert Magyarországon nem nagyon tudok más iskolát, ami tanítana könnyűzenét a Kőbányain kívül, az sem ad diplomát három év után, de ez most mindegy… Az I.C.M.P., a három éves (Degree) képzés után ad egy Bachelor Of Music diplomát.
Nem értem, hogy otthon miért nem akarnak nagyobb teret adni a könnyűzenének, egyetemi szinten. Nagy igény van rá és egyre több fiatal jelentkezne a szakokra… Csak valamiért nem akar menni a dolog otthon, de ez nem csak ezzel van így. Európában és más kontinenseken rengeteg ilyen iskola van, Olaszországban szinte minden nagyvárosban van egy MMI (Modern Musicians Institute), Spanyolországban vannak ilyen iskolák, Németországban, Angliában… Japánban, Amerikát inkább nem is említem… Otthon is vannak nagyon jó és nagyon fiatal zenészek, akik szeretnének előrébb jutni és minél jobb körülmények között tanulni. Sajnos a jó zenészek, ha tehetik el fognak menni inkább külföldre, akárcsak a jó orvosok vagy tudósok… Kérdés, hogy akkor milyen lesz a magyar zene a jövőben?
Többet nem tudok hozzáfűzni…

– Sikerült munkát találnod?

– Még nem kerestem munkát, de majd szeretnék. Egyelőre próbálok tanítványokat szerezni, illetve szeretném minél hamarabb folytatni az online óráimat, aztán majd kiderül, hogy kell-e „civil” állás. Sajnos nem tudom elképzelni magam dolgozni valahol, sosem dolgoztam, mindig tanítottam meg koncerteztem, és ha tehetném, örökké ezt csinálnám.

– Angol nyelvvel egyébként hányadán álltál mielőtt kimentél?

– Nem volt különösebben problémám sosem az angollal. Az általános iskola egy részét Németországban jártam, szóval mikor hazajöttünk édesanyámmal, angol osztályba raktak, mert már egy nyelven tudtam folyékonyan… Azóta, már lassan 10 éve tanulom az angolt. Gimnáziumba németes osztályba jártam, de a második év után megcsináltam az előrehozott emelt szintű érettségit és átraktak a haladó angolos csoportba, amit fél évig bírtam, aztán abból is megcsináltam az előrehozott érettségit… igazából sosem volt problémám a nyelvekkel, minden adja magát, nem úgy, mint a matekban… haha. Egyedüli probléma itt Angliában, ami adódott a különböző akcentusokkal volt, de pár hét után hozzászoktam. Egyébként három angollal lakom egy albérletben, szóval szinte állandóan angolul beszélek.

– Milyen gyakran jársz haza (illetve tervezed)?

– Sajnos anyagilag nem állok úgy, hogy minden hétvégén haza tudjak menni. Szerintem legközelebb március/április környékén fogok hazalátogatni, de még nem tudom milyen hosszú lesz a szünetem, vagy, hogy milyen lesz az órarendem a következő félévben, szóval pontos dátumokat még nem tudok.

– A Lost Symphony videóklipnek, amit még a kiutazás előtti napon kezdtetek forgatni, mi lesz/lett a sorsa?

– 2 hete kaptam egy e-mailt, hogy kész van, már csak a zenét kell alávágni…!! Kíváncsi vagyok milyen lett, a forgatás nagyon vicces volt, remélem, ez átjön majd a felvételeken is.

– Csatlakoztál az Aeon Zen-hez. A hírlevél, amit küldtél, így fogalmaz: „Time Divide Records úgy döntött, hogy én legyek az új gitáros”. Hogy történt ez pontosabban? Valami meghallgatás biztos volt előtte…

– Az egyik zenei portálon olvastam egy kritikát a zenekar első lemezéről és kicsit utánajártam a dolgoknak és láttam, hogy gitárost keresnek az élő koncertekhez, majd írtam egy e-mailt Rich-nek a zenekarvezetőnek, hogy én nemsokára költözöm, és hogy érdekelne a dolog. Nem sokkal később, elküldte a lemezt, meg az összes kottát a dalokhoz, és elkezdtem tanulni őket. Igazából meghallgatás nem volt. Küldtem neki pár videót a dalokról, aztán meg már legközelebb együtt néztük át a dalokat a londoni albiban. Egyébként nem csak ketten vagyunk a zenekarban, hattagú a csapat. Sajnos a próbák nem Londonban vannak, hanem Cambridge-ben, ami kicsit messze van onnan ahol lakom, és anyagilag sem kedvező, a minden hétvégén való próbálás, de majd eldől, hogyan tovább. 🙂

– Egy elméleti kérdés: kivel/mikor/hol lépnél színpadra legszívesebben? Lehet múltbéli esemény, lehet már feloszlott banda is, ahogy tetszik…

– Ezen sokat gondolkoztam már eddig, hogy kivel játszanék a legszívesebben. Talán a leginkább Brian May és Freddie Mercury mellett állnék a Wembley Stadion színpadán… haha. Vagy mondjuk egy kis gitárpárbaj Jason Becker-rel… vagy Alexi Laiho-val. Elég sok példaképem van, akikkel szívesen zenélnék együtt. Ilyen volt például Alapi István-nal „jammelni” egy Edda koncerten, ami hatalmas élmény volt!

– Kérlek, tippeld meg, hány órát töltöttél már el életedben gitárral a kezedben…

Huh… Jó kérdés. Most nem kezdem el számolni, de szerintem több tízezer óra…