A Gothica fesztiválok eddig kimaradtak az életemből, ezért most bepótoltam. A program igen húzósnak ígérkezett még úgy is, hogy a Petőfi Csarnok három helyszínén zajlottak az események. Így, bár igyekeztem mindenhova belefülelni, ez mégiscsak egy szubjektív beszámoló lesz.

Úgy alakult, hogy a koncert délelőttjén még vidéken voltam, így egy laza kis 200 km-es autózás előzte meg a bulit, ezért az első néhány bandáról le is csúsztam. Tőlük ezúton is elnézést! Sajnáltam, mert a Gyöngyvérre például kíváncsi lettem volna.
Megérkezés után gyorsan körüljártam, aztán meglepődtem, hogy a kisszínpad – amit a szervezők a Pokol bugyrának kereszteltek – nem a szokott helyen található.  Most a kávéház részben állították fel a színpadot, ami kicsi is volt, és valljuk be nem egy megfelelő helyszín az olyan bandáknak, mint a Vale of Tears, a Christian Epidemic, Agregator, stb. A hangzás sem mindig szolgáltatott igazságot a zenekaroknak. Az Éden kertjében – a szabadtéri színpadon épített kisebb színpadon az énekesnős bandák adtak koncertet, a nagyszínpadon (most a Kárhozat terme) jobbára az ismert, illetve nagyobb népszerűségnek örvendő csapatok szórakoztattak.

Szóval a megérkezés után elsőként az October buliját néztem meg. A múlt havi Hammer mellékleteként megjelent albumuk, illetve Molnár Robi énekes korábbi Árnyak-beli teljesítménye szép jövőt ígér. A koncert korrekt volt, a hangszeresek jól nyomták, a vokálos hölgy szerencsére nem csak dísznek állt a színpadra. Robi meg továbbra is jól kommunikál, igazi frontember. Ezért szerettem a korábbi dolgait is. Játszották az Elhagyok mindent, a Szerelmet meg az Ezer szállal c. nótát is. Azt hiszem hamarosan önálló bulijukat is meglesem.
Ezután indultam a Pokol bugyrába, hogy a karcagi Decadence műsorát lássam. Nem az első találkozásunk, mondhatni barátok vagyunk, így meglepetést nem okoztak. A Cowboys from Hell intro után a nemrég újra kiadott When Angels Fall EP-jükről játszottak. Volt a Sign of God (vendég vokalistával), a Nightqueen, a klipes Dream Again, utolsóként az In Flames Only for the Weak-je. Az idő rövidsége miatt az új nótájukat már nem tudták bemutatni. Nagy bemozdulás nem volt, de ezt nyugodtan írhatjuk a korai időpont számlájára. A hangzáson lehetett volna javítani, a színpad meg kicsi volt 6 (7) embernek.

A Decadence buli után gyors kör, a Nagyszínpadon még nyomult a Das Scheit, erős Manson/Rammstein hatású (imageben mindenképp) zenével. Elfogadható hangzással. A szabadtéren a Cross Borns játszott ekkor. Néhány nóta erejéig maradtam. Feltűnt a billentyűs hiánya, bár a témák gépről (nyilván) szóltak. Míg ott voltam volt A szív sötét folyói, meg a Tőr a sötétben, ami a számomra legjobb lemezükről, a Kalandozás középföldéről szólt.

Következő megmozdulásként a Garden of Eden-t néztem meg. Korábban – emlékeim szerint a Nightbreed feszten már találkoztunk, meg a klipjüket is láttam – nem gyakoroltak rám nagy hatást, most sem sikerült igazán megbarátkoznunk, de a lemezüket mindenesetre meghallgatnám. A frontember Binci, úgy érzem nem volt túl összeszedett, a „dark ‘n roll-ozáson” és a dalok címén kívül mást nem nagyon közölt. Talán megijedt a nagy színpadtól… Nekem a színpadi mozgása kicsit idegen, bár úgy láttam sokaknak tetszett a koncertjük.
Én inkább az utánuk következő De Facto-ra vártam. Azért az átszerelési szünetet kihasználva, belekukkantottam az Overdream-be. Érdekes az operás ének (a Nightwish párhuzam nyilvánvaló) az általam ismert hazai hasonló bandák közül ennyire jót még nem is hallottam, de a három vonós hölgy és a srácok is profin nyomták a zenét. Azt hiszem közelebbről is meg kell ismerkedni a munkásságukkal.

Majd rövid bepillantás a Holt Költők Társasága előadásába, darkos-alteros ízű rockzene, talán máskor találkozunk, kíváncsivá tettek.

Ezután jött a De Facto. Már az Antique EP-jükkel rajongóvá tettek, de a lemezeik fokozatos fejlődést mutattak, így nagyon vártam a fellépésüket. Ez afféle lemezbemutató is volt, így játszottak több új nótát is. Gyula jó frontember, bár kicsit fura volt gitár nélkül látni. Mintha kicsit zavarta is volna. Nagy élmény volt hallani az Empíreum és az Evangeliom dalait is. Bár érzésem szerint itt-ott kissé áthangszerelték/átírták egyiket-másikat.

A következő, amit meg kell említsek az a Dying Wish koncertje. Sajnos a tavalyi karcagi szülinapi buliról lemaradtam, így most mindenképp ott kellett lennem. A buliról dvd készül, több kamera vette az előadást, a hangzással sem volt különösebb gond. A színpadon volt mozgás, headbang, a gitárosok mozogtak rendesen. Az első részben az utolsó D.Y.I.N.G. W.I.S.H. lemez nótái (többek között a Schizophrenia, a klipesített Mechanical Life) kerültek terítékre, majd jöttek a korábbiak, ahol színre léptek a korábbi tagok is. Előbb Nádas Peti billentyűs, aki végülis jelenleg is közreműködik a nótaírásban, majd Monori Gyuri is előkerült a Fragments of the Past-re, sőt később Árva Peti is megérkezett.

Játszották még a Depeche Mode feldolgozást is, az Enjoy the Silence is jól állt nekik, sikerült dyingwishesíteni. Sajnos a koncert a csúszás miatt kissé rövidebb lett, ráadásra nem volt lehetőség. Mindenesetre köszi fiúk az elmúlt tíz évet!

A DW után pihenésképp a finn Battlelore-t választottam. Náluk is erős hangsúly került az image-re. Harci díszbe öltözve nyomták a gótikus metalt férfi/női énekkel. Az énekes csóka akkora kardot lóbált a buli alatt, hogy attól féltem felnyársal valakit a társai közül. Korábban nem ismertem őket és bár nem okoztak csalódást, különösebb késztetést sem érzek, hogy mélyebb ismeretségbe kerüljünk.

A nagyszínpadon időközben lement a Mortiis, amiről lemaradtam, a Deathstars-ból néhány számot sikerült elcsípnem. Azt hiszem, Náluk is nagyobb hangsúly került a kinézetre, mint a zenére. A néhány dal  (meg egy korábbi dvd-jük) alapján nem győztek meg.

Ugyanekkor játszott a szabadtéren a Without Face, akik Deep Inside lemezükkel elég komoly visszhangot váltottak ki pár éve. Majd Angliába mentek, ahol az Erache adta ki második lemezüket. Most új énekesekkel dolgoznak, mindenesetre nem volt rossz, amit hallottam. Azt hiszem előveszem a korábbi anyagaikat.

A kisszínpadon közben játszott a Christian Epidemic, akikhez korábban nem volt szerencsém, de igazából sokat most sem láttam belőlük, így véleményt nem mondanék. Majd az Agregátor, akikkel nemrég önálló koncerten volt szerencsém összefutni, de még mindig nem tudom, hányadán is állok Velük. Valahogy nehezen tudom befogadni.

Őket követte a Vale of Tears Karcagról. Na, ez is az a buli volt, amit vártam. Többször láttam már Őket, viszont most először a jelenlegi felállásban. Olivér jó választás a basszer posztra. A program gerincét a 2005-ös Destined For Desolation lemez adta (Desolate, The Mere Cypher, The Innocents, meg persze a klipnóta, a Surrounded By Walls), de előkerült az első lemezről a Doomsday is. Mivel a srácok bekerültek a METALCHAMP elődöntőbe, két feldolgozással is készülniük kell. Itt tesztelték a dalokat. Véleményem szerint sikerült a Placebo: Every me-jét meg a Nine Inch Nails: Head like a hole c. nótáját is saját képükre igazítani. Mindenesetre szégyent biztosan nem vallanak velük. Ez a koncertjük pedig, a közönség nem túl lelkes hozzáállásától függetlenül jól sült el. Fáj is a nyakam…

A nagyszínpadon a mostanság nagyon futó Dalriada mutatta be az új lemezét. Jó sokan voltak rájuk kíváncsiak, jól is szóltak. Én nem tudtam megbarátkozni egyik lemezükkel sem, de mindenesetre elismerésre méltó, hogy felvállalják a magyar hagyományokat, verseket. Bár talán kevéssé illettek a „gótikus” fesztiválra, a közönséget meggyőzték, igaz, rajtam kívül is akadtak, akik kevésbé díjazták a produkciójukat.

A kisteremben a Neochrome-mal tettem egy próbát, de sajnos az éneket nem nagyon sikerült hallhatóvá tenni. Így sem volt élvezhetetlen, de korrekt megszólalással valószínűleg sikerült volna maradásra bírniuk.

Ha van a Gothica stílusába mindenképp illő zenekar, az a már szinte legendának számító Nevergreen. A nagyszínpadon már kb. egy órás késéssel, éjfél tájt léptek színpadra. A korábbi széthullás és az Amok/Green Division megalakulása, meg a nagy összeborulást nélkülöző újjáalakulás mindenesetre érdekes. A koncert viszont korrekt volt, már ha leszámítjuk, hogy sem Bob Macurán, sem Matlári Mikin nem látszott a lelkesedés. A gitáros srác viszont rendesen odatette a magáét. Hamarosan új lemezük jelenik meg, játszottak is róla. Bár az új nóták nem rosszak, olyan erővel teli dalt nem hallottam köztük, mint amik az első két lemezt jellemezték.

A fesztivál itt számomra véget is ért. Az eztán játszó bandáktól elnézést, talán legközelebb lesz szerencsénk egymáshoz.

Köszönet a Gothica 6.66 szervezőinek, hogy lehetővé tették a beszámoló megszületését!