És végre! – gondoltam június 6. reggel, végre, ma van a Dream Theater koncert. Lázasan végighallgattam  az összes cd-jüket, találgattam, melyik számokat fogják játszani. Közben eleredt az eső, viharrá vált, majd jégesővé. Félő volt, hogy elmossa a koncertet, de a csodával határos módon az esőfelhők elkerülték a Pecsa szabadterét…

A 2007/2008-as Chaos In Motion turné harmadik állomása voltunk, mely egyben a napokban megjelent Systematic Chaos lemezbemutatója is volt. A cd-t DVD-vel együtt is meg lehet venni, melyen a fél évig tartó stúdiózás részletei láthatók.

A kapunyitás 19 órára volt meghirdetve, órákkal előtte már kígyózó sor állt mind a négy bejáratnál. A sorban a legkülönbözőbb emberek álltak, az idős öltönyösöktől kezdve a Dream pólós rokkerekig.

Az előzenekar, a Dream volt énekesének, Charlie Dominici-nek a saját nevét viselő zenekara volt. Nagyon igényes műsort láthattunk, „szep jo estet Budapeszt” köszöntéssel, és ha nem ebben a környezetben látom, talán nagyon tetszett volna, de erősen érződött a Dream hatása. Ugyanaz a felállás, hasonló hangulatú zene, de még a karakterek is megegyeztek. Látszik, hogy Dominici nem tudott elszakadni a Dream-től. Azért ha már nem leszek a koncert hatása alatt biztos meghallgatom a cd-jüket.

Közben megtelt a Pecsa, 6000 fős szabadtere, rajtam egyre nagyobb izgalom lett úrrá. 20 perc volt 8 óráig melyet hajszálpontosan kivártak. Road-ok rohangáltak, hangolták a gitárokat, pakoltak. Egyedül Petrucci 6 Mesa Boogie-jai látszottak, melyek tetejét bevonták egy plexilappal, hogy védjék Portnoy köpködésétől, de a dob, és a szinti le voltak takarva, a kíváncsi szemek elől. Néha az első sorokból taps, és füttyszó hallatszott, mikor meglibbent a függöny, és úgy vélték valamelyik zenekartag lehet az.

Pontban 8 órakor lerántották a leplet, felcsendültek az Overture 1928 első hangjai, Portnoy belevágott hatalmas átlátszó, plexi dobjába, és elkezdődött. Petrucci gitárja úgy szólt mintha cd-ről hallgatnám, betöltötte az egész teret, Rudess-nek csak úgy járt az ujja a forgatható szintijén, Myung-nak búgott a basszusgitárja.

Ezzel egybekötve játszották a Strange deja vu című számot. Olyan hangerővel, és olyan fantasztikusan szólt az egész, hogy féltünk nem fogjuk hallani Labrie hangját, de amikor megszólalt, tisztán szólt, és erőteljes volt. Hangterjedelme egész skáláját bemutatta. Lenyűgözően énekelt.

Ezután a Take The Time című szám következett. Portnoy amellett, hogy bámulatosan dobol, végig vokálozta a koncertet, ez a szám is úgy szólt, mint ahogy azt a cd-ről megszokhattuk. Közben egyfolytában tapsolt a közönség, lélegzetelállító volt, ahogy 12 000 kéz összecsapódott.

Ezután az új albumról hallhattunk két számot, a Constant Motion-t (melyről Portnoy azt nyilatkozta, hogy ez a szám áll a legközelebb a szívéhez), és a The Dark Eternal Nigh-ot. Mind a kettő iszonyú jó szám.

Utána az Endless Sacrifice kezdő hangjaitól végig futott a hideg a hátamon. A Train Of Thought albumon lévő szám, mára összeforrt a Dream-mel. A több perces instrumentális részektől, a zenészszakmának tátva maradt a szája, mikor meghallották. És egyetlen egy hangot sem rontottak! A koncert tetőpontjára értünk, teljes katarzis.

Hetedikként jött az óraketyegéssel kezdődő I Walk Be Side You, az Octavarium-on megjelt szám. Elsodort magával, mindenki egyszerre ordította a szöveget, légdoboltak, ugráltak. Ilyen felemelő érzést még soha nem éreztem.

Ezekután lágyabb vizekre eveztünk, a Surrounded című számmal. Portnoy öngyújtóját lengette, melyre a közönség is ezt tette, igazi romantikus hangulat keletkezett. „Instrumentális elemekkel” tűzdelve hallhattuk, kis szinti szóló, kis gitárszóló. Sajnos Magyarországnak dobszóló nem jutott, de talán majd egyszer hallhatjuk azt is.

Egy éles váltással következett a Panic Attack. Igazi zúzda: pörögtek a hajak, az égbemeredtek az ördögvillák. Közbe be is sötétedett, így élvezhettük a cikázó fényeket, melyek az átlátszó dobon megtörve, csak fokozták a hatást.

Ezt követően egy újabb számot hallhattunk a Systematic Chaos-ról, a Forsaken-t. Érdekes módon mikor vége lett a koncertnek ezt a számot dúdoltam órákig, nagyon fülbemászóra sikerült.

Majd a keleties hangzással kezdődő Home következett, melyet Portnoy egy hatalmas gonggal tett még varázslatosabbá. Itt is megmutatták mit is tudnak, teljes összhangban játszottak, és ezt az összhangot átvette a közönség is.

A ráadásban Rudess-től hallhattunk egy hihetetlen szinti szólót, melyből a Spirit Carries On lírai hangjai bontakoztak ki. Ismét lassabb ritmusok következtek.

És sajnos elérkeztünk a koncert utolsó számához, mely az As I Am volt. Dübörögve szólalt meg a szám, és ismét mindenki őrjöngeni kezdett.

Mikor vége lett hirtelen zuhantam vissza a Földre, fájó tagokkal, és kiszáradt torokkal. A nem teljesen 2 órás koncertet negyed órás taps- és füttyszó zárta. Mindenki elhallgatta volna őket még jó pár óráig, de hát kis ország vagyunk, érjük be ennyivel. Mégis életem legfantasztikusabb élménye volt. Még mindig a hatása alatt állok, és nem bántam meg, hogy kiadtam rá ennyi pénzt, mert láthattam, hogy milyen is a profizmus, és mennyit tud adni valaki a zenéjével. Már alig várom a következő koncertjüket!

A fotókért köszönet a hungarianskies.net-nek!