Kicsit bennem volt a para induláskor, hogy takra pontosan kezdenek és a Krellből emiatt egy másodpillanatot nem fogok elcsípni. Ám félelmeim alaptalannak bizonyultak, ugyanis bőven láttam belőlük kb. 20 percet. A még frissnek mondható budapesti társulatban olyan ismert arcok egyesítették erőiket, mint Linda Daemon (akire a Drugzone-ból és a Zero-G együttesből emlékezhet főleg a nagyérdemű), vagy Riki Church, a Junkies basszerosa. A Krell tipikusan azt a fajta muzsikát tolja, amit egy ilyen estén egy ilyen zenekar előtt nagyjából elvár az ember. Gépies, programozott ritmusokban nem szűkölködő gótos rockzene a játék neve, ami a Szülinapi vérontás előtt működött is. Nem mondom, hogy ebben az irányzatban nincsenek számomra jobbak, de összességében megtették Lindáék, amit a haza megkövetelt és bennük van a potenciál, hogy ezzel a formációval áttörjenek.
A The Birthday Massacre korábban már járt Budapesten, 9 éve a Kultiplexben adtak koncertet. Akkor potom két rugóért lépett fel (ugyancsak a Negative Art szervezésében) a vagány énekescsajszi, Chibi vezényletével tevékenykedő kanadai gothic/szinti-rock brigád, akik fekete, kék, lila, piros és pasztell színeket egyaránt használnak, miközben dalaikban lefestik romantikus, fantasy, sci-fi és horror inspirálta sztorijaikat. Azóta eléggé felment az ázsiójuk, ráadásul az ominózus Kultis buli óta a TBM tagság fele lecserélődött: mára az eredeti felállásból az énekesnő Chibi mellett a két gityós, a Rainbow művésznévre hallgató tag és annak gyerekkori barátja, Michael Falcore maradtak hírmondónak. Ugyanakkor a Szülinapi mészárlók megérdemlik a sikert; egy rendesebb világban az ő dalaik is folynának a rádiókból, úgy meg pláne, hogy mostanában talán még poposabb az összkép.
Az éjsötét intrót követően a Red Stars zúzásával nyerhettünk bebocsátást a Birthday Massacre akár mesebelinek is nevezhető világába. Chibi ekkor még tűzről pattant „gótikamónika” benyomását keltette, noha mint megtudtam a koncert után, súlyos betegséggel küszködött. A Sleepwalking is a zúzósabb vonalra erősített rá, ekkor biztos voltam benne, hogy nem lesz gond innentől a koncerttel. Eddig megjelent öt albumuk mindegyikéről válogattak vegyesen. Idénre ígérik vadonatúj lemezük megjelenését, aminek lassan ideje is, hiszen a legutolsó, a Hide And Seek immár két éves.
A lendület azonban sajnos kicsit túl hamar elfogyott, egyre több lassabb, ill. középtempós szám került elő, amelyek többsége ugyan önmagában nem rossz, kellemesen satíroznak, csak inkább otthoni hallgatásra valók, mint egy lendületes rockbulira. Ez főleg az olyan pszichedelikusabb, elmélyültebb tételekre állt, mint pl. Happy Birthday, Lovers End, To Die For. Ezeknél is ugyan bebizonyosodott, hogy a Birthday Massacre egy esszenciális elegyét vonultatja fel a 80-as évek szinti-popjának, a Sisters Of Mercy féle éjfekete gótikának, a neonfényes glamnek, az industrial közeli effektusoknak, de nem állhat távol tőlük a Cocteau Twins andalító dreampopja sem.
Jól is esett, hogy azért beszúrtak az említett lassabb dalok közé egy döngölősebb Video Kidet, vagy egy sebesebb tempójú, táncolhatóbb Controlt. A Goodnighttal még korántsem kívántak nekünk jóéjt Chibi és társai, hiszen a legjava még hátravolt.
Közeledve a ráadáshoz jött a klipesített In The Dark, lementünk a legmélyebb bugyrokba a Downnal, megöltük a fényeket a Kill The Lights-szal, hogy a vége felé a Midnighttal húzzunk bele az éjszakába.
A végső lezárásban pedig egy máshonnan ismerős melódiát kaptunk az I Think We’re Alone Now képében, amit az én generációm a 80-as évekbeli diszkósztár Tiffany előadásában ismerhet főleg, eredetileg azonban Tommy James&The Shondells nóta. A Birthday Massacre ugyan nem rakott hozzá különösebben sokat, de így is kellemes meglepinek bizonyult.
Éppen azt ecseteltük egy ismerőssel koncert után, hogy a The Birthday Massacre előadásából ezúttal hiányzott az a bizonyos plusz. Kimért, statikus műsort nyomtak nekünk, ami a maga nemében profi volt, meg bizonyára nagy élmény annak, aki első ízben látta őket. Ámde összességében nem gyilkolt le a koncert, az a mindent elsöprő energia elmaradt, amiért megszerettük őket. Bizonyára az is ludas lehet ebben, hogy Chibi betegeskedett; kész csoda, hogy egyáltalán ki tudott állni énekelni, no meg három tag még újnak számít a bandában. Az említett ismerősöm szerint azóta vesztett a kezdeti lendületéből az együttes, mióta a kétségtelenül csodás hanggal bíró Chibi anyuka lett, pedig a gyermekáldás plusz energiákkal kellett volna, hogy feltöltse. Vártuk volna az odab..ást 9 év után, amit nem kaptunk meg teljesen. Hogy mégis örök élmény marad ez a nem annyira tökéletes buli is, az a következő sztorinak is köszönhető: a hajónál vártuk kb. 10 rajongóval egyetemben a zenekar tagjait (miután az A38 gyomrából hamar ki lettünk zavarva zárás miatt), amikor egyszercsak megjelent egy illetékes és kérdezte, hogy az együttesre várunk-e. Ekkor felcsillant mindenki szeme és érdeklődni kezdtünk intenzíven. Jött a válasz, hogy előreláthatólag csak hajnali 3-kor fog kijönni a banda, mire elég sokan fel is hördültek. Már-már én is kezdtem feladni a reményt, hogy ebből a találkozásból nem lesz semmi, ugyanúgy ráfaragok, mint a Billy Talent esetében, akik már akkora sztárok lettek, hogy csak másnap reggel voltak hajlandóak kidugni az orrukat az A38 backstage-éből. Aztán kisvártatva jött az első meglepetés. Két tagot a Birthday Massacre-ből ki tudott csábítani az intéző fiatalember, tökre örült is mindenki, hogy végre! 🙂 Ám ez még mind semmi, mert a szervezkedő fiatalúr annyira jó fej volt, hogy be tudta vinni a hajónál dekkoló kisebb rajongósereget a hajó backstage-ébe (ahol elárulom, régebben volt szerencsém egyszer járni)! Szerintem látta rajtunk, hogy igazi, elkötelezett rajongók vagyunk mindannyian. Így lehetőség nyílt találkozni a teljes zenekarral, a hat tag közül négyet sikerült is elcsípni, ők arany arcok voltak; készségesen dedikáltak, fotózkodtak mindenkivel. Akadt olyan fan, aki egyből egy kerék nélküli biciklit iratott alá velük! Az énekesnővel sajna pont elmaradt a találkozás, mivel ő valószínűleg már az ágyat döntötte betegsége miatt, de azért így is nem mindennapi nagy élmény volt a backstage-ben meglátogatni a Szülinapi mészárlókat. Hálám örökké üldözni fogja az emberkét, aki lehetővé tette! Ezenkívül pedig köszönet a Negative Artúrnak, hogy újra hazánkba tudta csábítani ezt a csodálatos együttest! Remélhetőleg a következő bulijukra már nem kell majd’ 10 évet várni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.