Az érdekes nevű Be’lakor leírva és kiejtve is mókás dolgokat produkálhat egy magyar ember számára. Lehet ugye Béla kor. De hányadik Béláé? És egy új stílusirányzatot is ki tudunk belőle hozni minimális képzelőerő segítségével. Igen, ez lehetne a Béla core.
Tiszta szerencse, hogy a Be’lakor nem magyar, hanem ausztrál banda!
És a kórságokhoz sincs túl sok köze, viszont a promólap szerint a muzsikusok fiatal életkora ellenére ők Ausztrália első számú melodic death alakulata. Az Of Breath and Bone pedig a harmadik nagylemezük. Előző albumuk, a Stone’s Reach hozta meg számukra a nemzetközi ismertséget, több nagy fesztiválra is kaptak meghívást, például játszottak a 2010-es németországi Summer Breeze-en, ahol idén is fel fognak lépni. Nekem az Of Breath and Bone az első találkozásom velük és bevallom őszintén, hogy a Costin Chioreanu (Mayhem, Aura Noir, Ava Inferi) által készített, a Piroska és a Farkas ihlette borító annyira elnyerte a tetszésemet, hogy kíváncsi lettem a muzsikájukra is! A festmény ügyesen lavírozik a giccs és a művészi értékű alkotás között, és kiváló kontrasztot képez a bájos, mosolygó kislány és a vicsori ordas ábrázolása! Ez a kettősség egyébként a zenére is jellemző, hisz a death metalos zúzásokat nagyszerűen ellenpontozzák a fülbemászó melódiák, harmóniák és a csodaszép leállások, akusztikus blokkok. A lemezen 8 dal található, kb. 56 percben, szóval könnyen kiszámolható, hogy a dalok 7 perc körüli átlaghosszal bírnak.
És már a kezdő, Abeyance mindent felvonultat, ami az ötösfogat eszköztárában fellehető. George Kosmas énekes/gitáros mély hörgése, és Shaun Sykes szólógitárossal elkövetett fogós, megadallamos melódiái, okos váltások, Jimmy Vanden Broeck precíz dobolása, kétlábgépezése, Steve Merry szolid szintis támogatása és John Richardson betonbiztos bőgős alapozása.
Bár jómagam nem szoktam általában díjazni, ha egy lemezen csak extrém vokalizálás folyik, de ez esetben egyáltalán nincs hiányérzetem, mert a gitárharmóniák kiváltják a dallamos éneket. Itt-ott azért George felvillant ilyen narráció-szerű, már majdnem éneklésnek mondható dolgot, de 99%-ban hörög. Zeneileg pedig hozzák azt a szintet, amit a korai In Flames, Dark Tranquillity anyagok, sőt a technikás játék és a gyakori hangulatváltások miatt az Opeth-féle progos vonal is felüti a fejét! A hangzást Jens Bogren (Opeth, Paradise Lost, Amon Amarth) kreálta, mondanom sem kell, nagyon rendben van! Persze önmagában a kiváló hangzás semmit sem érne, ha a dalok középszerűek lennének, de erről szó sincs! Még sokadik hallgatásra is képes meglepetést okozni az anyag, fel-felkapom a fejem egy-egy olyan megoldásra, amire eddig nem figyeltem föl. Tehát egyértelműen izgalmasabb, érdekesebb az Of Breath and Bone a manapság megjelenő melodeath albumok nagy részénél. Az Absit Omenben 1:30 körül olyan tetszetős riffek, gitárdallamok találhatóak, amire minden fülelés alkalmával rácsodálkozom!
A To Stir the Sea másfél perces akusztikus gitáros, vonós hangszínekkel megbolondított szösszenete is jó helyre lett pozícionálva, hisz nyújt egy kis megnyugvást az utolsó három, egyenként 9 perces szerzemény előtt. Nem mintha bármelyik dal is csak a zúzásról szólna, ugyanis mindben vannak nyugisabb részek is, mégis jól tud esni egy rövid instrumentális, torzításmentes léleksimogató!
Az In Parting, The Dream and the Waking, By Moon and Star hármas pedig a melodic death metal stílus kvintesszenciája! Meggyőződésem, ha ezek az ausztrál srácok 20 évvel ezelőtt léptek volna színre (ami ugye életkorukból adódóan lehetetlen), akkor a műfaj legkiemelkedőbb zenekarai, stílusalapító atyái között emlegetnénk őket.
De így is van ám keresnivalójuk bőven, hisz az alapbandák egy része vagy már földbe állt, vagy zeneileg egy másabb irányba fordult.
Aki kíváncsi arra, hogyan kell 2012-ben korszerű, de mégis hagyománytisztelő dallamos svéd death metalt játszani, az feltétlenül hallgassa meg az ausztrál banda június elején megjelenő albumát!
