A Kansas állambeli Wichitában székelő zenekar neve ismerősen csenghet számotokra, hisz első két lemezükről anno született kritika a Fémforgács hasábjain. Azok a korongok 2008, illetve 2009-es keltezésűek, ráadásul kiadóváltás is történt megjelenésük között. Jelen cikk tárgyát képező harmadik opuszuk 2014 májusában gördült ki a műhelyből, ismételten egy másik kiadónál. Hogy mi készteti a Sanctus Infernum legénységét a lemezenkénti istállócserére, azt nem tudom. Mindenesetre kíváncsi vagyok a negyedik dobásuk majd kiknél fog kijönni…
Volt kollégánk, haragSICK recenzióit olvasgatva úgy tűnik számomra, hogy a 2009-es Martyr és az Other Gods közt eltelt öt esztendő hozott bizonyos változásokat a csapat zenéjében. Facebook oldalukon szimfonikus death/doom-ként aposztrofálják magukat. Egyébként elég titokzatos egy bandával van dolgunk, hisz csak néhány fotó található róluk a világhálón. Azok is egy időben készültek, csak minimális különbség van a beállításokban. És csak három muzsikus látható rajtuk. Pedig az Other Gods-on már négyesben tolják. Gyanítom pont az új tag miatt kezdték el használni a szimfonikus jelzőt, ugyanis Howard Jones brácsázik az aktuális CD-n. Mely korongot a híres dark fantasy szerző, Howard Philips Lovecraft (hazánkban többnyire csak H. P. Lovecraft rövidítéssel emlegetik) emlékének ajánlják. Ez a tény szinte előre vetít egy bizonyos misztikus hangvételt, amit igazolnak is ezzel a háromnegyed órás zenefolyammal.
Rögtön az új tag játékával indít az Opener of the Way, majd a brácsa után érkeznek a rock/metal hangszerek, hangzások. Súlyos középtempóra áll rá a nóta, Ricky Vannatta hörgése minőségi és nem teljesen egysíkú. Nagyon okosan nem lövi el egyből az összes puskaport, hisz a kezdő tétel még csak extrém vokált tartalmaz. A gitárszólót érdemes kiemelni, de ez az album egészére is igaz. Persze a horzsoló, hol a death, hol inkább a doom stílusjegyeit magukon hordozó riffekre sem lehet panaszunk. Összességében komoly munkát végez Mark Anderson a hathúroson. Ha már a többi tagot megemlítettem, akkor nem hagyhatom ki Chris Johnson nevét sem, aki a dobok mögött remekel. A címadó szerzemény a CD legrövidebbje, emiatt a sebességét is megnövelik. Nyilván nem mennek át speed metalba, de a középtempónál kicsit gyorsabban szalad át rajtunk az Other Gods. És feltűnik benne, még ha csak a háttérből elő-elő merészkedve némi tiszta/dallamos ének. Tehát hamar nyomatékosítják, hogy várhatók még itt érdekességek, finomságok! A Nyarlathotep még egy lapáttal rádob és kicsivel több klasszikus éneklést vonultat föl. A vége felé már-már progos témázgatásba kezdenek a hangszeresek. A Polaris atmoszférikus nyitánya emlékeztet a haragSICK által anno többször megemlített Neurosis, ISIS-féle világra. És láss/hallj csodát, dallamos énekkel operál! Ráadásul nem is valami alibidalolászást folytat Ricky, hanem karakteres, keserédes témák hagyják el a torkát. Mind zenei, mind ének szempontból a lemez egyik csúcspontja a Polaris!
A From the Depths szintén patent, a játékosság és a gitárszólók miatt itt érzem először erősnek a Mastodon párhuzamot. Egyébként ez is a lendületesebb darabok közé tartozik. A minimáldallamos refrén is telitalálat. A Taken Too Far tamozós kezdése és a magasztos tiszta ének újabb figyelemre méltó mozzanata a lemeznek.
A „Fantasy Urára” való megemlékezés is méltóra sikerült, de az igazi ínyenc falatot a végére tartogatták. Nehéz szavakat találni a Dream-quest-re, hisz úgy zseniális, ahogy van! Mázsás doom riffel nyit, majd Ricky megkapó éneklésével folytatódik. Egyrészt furcsállom, hogy miért használja viszonylag ritkán tiszta hangját a fickó, hisz akinek ilyen orgánuma és dallamérzéke van, azt vétek hörgésre kárhoztatni, másrészt tisztelem a mértéktartást, a fölépítettségét a lemezen nyújtott vokálmunkájában. Fokozatosan színesedik, bővül az eszköztára. A slusszpoént pedig természetesen a végére hagyja, ugyanis ez a majd’ 8 perces monstrum csakis tiszta éneket tartalmaz. Kiváló kontrasztja az Opener of the Way-nek, ami ugye 100% extrém vokállal lett előadva.
Méregerős album az Other Gods, zenei és hangulati téren is példaértékű. Hallgatása során átélheted azokat a sötét, misztikus, nyomasztó érzéseket, melyekhez hasonlókat 1-1 Lovecraft novella, vagy kisregény olvasása közben tapasztalsz.
<a href=”http://satanath.bandcamp.com/album/sat072-sanctus-infernum-other-gods-2014″>SAT072: Sanctus Infernum – Other Gods (2014) by Satanath Records</a>
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
