Mivel üsse el az idejét egy Surgutból (Szibéria) származó fiatal baráti társaság? Egy olyan helyen, ahol télen átlagosan mínusz 18-20 fok van, de ahol mértek már mínusz 55-öt is, minimum elvárnám, hogy még a tanító néni is ipari sludge és rideg black metal énekeket tanítson a kisiskolásoknak. Ehhez képest furcsa az a nagy boldogság és felebaráti szeretet, ami lerí a Metal Archives-ra feltett szedett-vetett bandafotóról (nincs egy értelmes kép a zenekarról az egész interneten), amely inkább valami stoner rock bandára hasonlít, vagy tudom is én, mire. Elsőre beszúrtam én is a képet a cikkembe, de annyira nem illett ide, hogy az egységes kép kedvéért inkább kitöröltem. Mindenesetre sem a rideg származási helyet, sem a Facebook oldalukon közzétett komolytalan képeket nem sikerült összhangba állítanom a nagyon is komoly The Pnakotic Manuscript death metaljával.
.jpg)
Egy 2013-as albumról beszélünk, amely a harmadik Borow nagylemez, nekem mégis ezzel mutatkoztak be. Nem tettem próbálkozást a korábbi albumok feltérképezésére, mert az időmhöz képest így is több seregnyi albummal tömöm a fejem, de nem kizárt, hogy egy esetleges szibériai látogatásom alkalmával majd csak azért is a Borow lemezeit választom útitársul.
Térjünk a zenére, ahol már nincs helye tréfának, hiszen újabb Lovecraft imádók foglalták brutális death metalba Cthulhu mítoszát. Nem kavarog fortyógó masszaként, mint a Sulphur Aeon, amely banda sokkal sűrűbb, rétegzettebb, fenyegetőbb zenét játszik, de némi összefüggést mégis csak érezni a két zenekar között; többnyire néhány gitárharmónia és tematika terén, de a Borow zeneileg szellősebben, közérthetőbben, direktebben fogalmaz. Egy kicsit olyan, mintha a Vader-féle muzsikát keresztezték volna a Dying Fetus / Nile-féle riffológiával (kevésbé komplexen, mint az említett zenekaroknál), és még svéd death metal ízt is érezni itt-ott a dalokban, de ez utóbbi csak illóolaj, nem annyira szembetűnő. A gitárharmóniák mellett néha a szintit is felhasználják hangulatfestés céljából. Megkapó, hangulatos részekkel bőven lehet találkozni a korongon, ilyen az Atomic Doom vége, vagy a nyitó The Crouching Chaos dalt levezető, roppant jól eltalált, nyújtott gitártéma. De említhetném az A State of Being elejét is, amely egyébként is az erősebb és fogósabb nóták közé sorolható.
<a href=”http://borow.bandcamp.com/album/through-the-darkness-of-the-twenty-seven-ages”>Through The Darkness Of The Twenty Seven Ages by BoroW</a>
A kétlábdob szinte végig dübörög, a dobos nagyon érzi a death metal lényegét, minden pörgetéssel, váltással azt bizonyítja, hogy ízig-vérig e stílusra termett, de ugyanezt elmondhatnám mindegyik zenészről. A vérükben kell, hogy legyen a műfaj, hiszen olyan a lemez, mintha egy húsz éve olajozottan működő gépezetet hallgatnánk. Gördülékeny, cseppet sem görcsös vagy erőlködő, ezek a fickók otthonosan mozognak abban, amit csinálnak. Ennek megfelelően szakítanak a riffek, a szólók, egy idő után megjegyezhetőek a témák, és az énekes szerepe sem merül ki annyiban, hogy végigdörmögi a lemezt, hanem változatosan, legalább három-négy különböző hangfekvésben teszi változatossá a vokált. Az egyik kedvencem a záró The Patron of Slaves, amelyben egy Nile-ra emlékeztető, istenekhez szóló kórus is található, majd egy meglepően dallamos szóló és erőteljes, ötletes befejezés teszi kerekké a nótát.
<a href=”http://borow.bandcamp.com/album/through-the-darkness-of-the-twenty-seven-ages”>Through The Darkness Of The Twenty Seven Ages by BoroW</a>
Nem rántanak örvények a mélybe és nem érzem annyira Cthulhu fojtogató csápjait a nyakam körül, ahogyan a Sulphur Aeonban, de érződik, hogy a tengeri lény valahol a közelben van. És ehhez hozzájárulnak a booklet pazar belső illusztrációi is. Már a borító se semmi, de ezen kívül lenyűgözően kidolgozott grafika díszíti a szövegkönyv minden oldalát. Dizájn szempontjából jobb aligha lehetne! Emellett pedig remek számcímekkel látták el a dalaikat (The Madness Comes out from the Sea Depth, Through the Darkness of the Twenty Seven Ages), és ezzel fel is került a pont az i-re.
Idén kijön az új anyag, úgyhogy kíváncsi vagyok, képesek lesznek-e közelebb férkőzni a vészjóslóan hömpölygő sötétség felé. Mindenesetre a 38 perces The Pnakotic Manuscript csak bizakodásra ad okot. Akik csak alkalmanként hallgatnak death metalt, azoknak nem biztos, hogy ezt az albumot ajánlanám, hiszen jócskán el vagyunk látva mesterművekkel, de aki rajong a műfajért, és fontos számára a minőség, az a Borow 2013-as lemezét a keblére öleli majd (vagy megtette már korábban).
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
