Már jó ideje nem téma az, hogy egy banda más ország kiadójához szerződik, sőt, jelen esetben egy görög társulat lemezét gondozza közös összefogással egy orosz és egy kanadai kiadó. 2009-ben formálódott meg az együttes, nagyjából a mostani tagokkal. Egy 2012-es demó után ez az első lemez, szóval nem észtvesztő a tempó.
Egy 1 óra és 7 perces atmosphericdoom/death metal anyaghoz ma már nem lehet szemszűkítés nélkül közelíteni. Eleve nehéz a műfaj, ráadásul hosszú is a lemez, így tényleg eredetinek/lenyűgözőnek kell lennie ahhoz, hogy működjön… Négy perc után nem hallani semmi érdekeset, és akárhogy is nézem, ennyi idő után más zenekar már túl van egy dalon. Aztán igazából egészen a nóta végéig nem éreztem átható erőt. Az Irradiance című tétel végén hallható kétszólamos énekig kellett várjak, hogy valami izgalom érjen. Ez pedig közel a huszadik perc. Mindjárt utána folytatódik az eseménytelenség a címadó dalban. Az ötödik percében beúszik egy álló harmónia és egy kétszólamos ének. Ezekkel a részekkel lehetne nagyban megdobni a színvonalat, ugyanis az álló harmónia mindig monumentális. A kétszólam szintén. Aztán a duplázó újfent vadítja az összképet. Hát kérem… Mire vártunk eddig??? Huszonöt percet soknak érzek felvezetésnek, még úgy is, hogy bő egy órás az egész mű. Innentől kezdve egy kicsit emelkedettebb is marad, mint, ahogy indult, de sajnos a csúcspont az előbb említett témákat jelenti.
Ami mindenképpen gyenge szerintem, az Hatzimichalis hörgése és a dob. Mindkettő totálisan semmitmondó. A gitárok eltekeregnek jobbra-balra, de ott is nagyon hiányoznak az egyedi ötletek. Ezt így, ahogy van már százszor megjátszották mások. A dallamos énekhang jó, de nem nagyon igyekszik kibújni a megszokott skatulyákból az énektémákat illetően a srác.
Összefoglalva ez egy tisztességesen összerakott, jól kevert, halálosan unalmas produkció.
A CD borítógrafika ízléses, bár túlzásnak tartom két csoportkép plusz a tagok fotóit külön – külön is feltüntetni. Ezek vagyunk mi, látjátok, látjátok???
Van az a gonosz mondás a rockiparban, hogy ha jó hangszeres Ön, de nincs dalszerző vénája, játsszon bluest. A metalban véleményem szerint pont ez a fajta doom / death vonal szolgál erre. A cikk írása közben sokszor jött rám a kritikus rémálma, amikor is fingom sincs, mit tudnék a hallottakról írni. Sajnos ennyit, ami itt szerepel. Ha a srácok nem erőltetik meg magukat, én sem fogom. Most biztatásképp adjak jó pontot, lévén ez egy debütalbum? Nem fogok, mivel mégiscsak hét éve léteznek. Ha ennyi idő alatt nem jött meg az egyedi hang, ezután sem fog. A semleges öt ponthoz képest a plusz egy az említett harmonikus megoldásokért és a két szólamokért jár.
<a href=”http://hypnoticdirgerecords.bandcamp.com/album/the-isolation-splendour-2″>The Isolation Splendour by Immensity</a>
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
