Jönnek a rézes színű őszies esték és a sötét, lelki lecsendesülést hozó zenék időszakai. Szeretem ezeket a hangulati merengéseket, és azt hiszem ennek tökéletes aláfestője lesz az atmoszférikus post-black metalt játszó Ygfan zenekar Hamvakból… című debütáló nagylemeze. A banda már 2015-ös KödEP-jével nyomatékosan jelét adta annak, hogy egyedi spirituális atmoszférájú zenéjükkel nem a megszokott kocka zenekarok sorát fogják gyarapítani. És ez szerencsére így is lett! Az elmúlt évek során a hazai underdround zenekarok élmezejébe küzdötték fel magukat, és mára már olyan csapatok mellé sorolhatjuk őket, mint a Thy Catafalque, Perihelion, vagy a Svoid. De, hogy a külföldi mezőnyből is említsünk: Alcest, Agalloch, Bathsheba és a Negura Bunget.
A banda májusban megjelent albuma tökéletes folytatása lett első EP-jüknek. Ködös, mély atmoszféra, laza, de jól összeszerkesztett befelé forduló komor feketeség, ahogy az a nehéz csendből kibontakozó Kezdetekben… pattogós dob és akusztikus gitár játékából kisarjadó fohász-szerű énekével átitatott avant-garde black témája is mutatja. A dal alapját adó akusztikus részek egyfajta indaként szövődnek át az őt kővető Maya borús bolyongásainak enyhén epikusra vett hangulatában. Mindehhez jókora kifejező erőt add a post-black dinamika, ami szelíd áthajolva a Hamvak alatt… daluk népzenei központú (VHK-ra emlékeztető, és a lemez még néhány dalában visszatérő) melankóliájába teljesednek ki.
Az embertelenség rideg ábráját bemutató Csendben… post apokaliptikus, depressziós, öngyilkos doom közép tempói és kifejező szövegének lényege a lélek tiszta mágiáját tépik szét, csak úgy, mint a Vonzásban finom remegéssel áttűnő fájdalmas nyugalma. Az egészben érződik egy beletörődő zord légkör, ami nem csak a szenvedélyes zene atmoszférájából, hanem a szöveg az élet suhanását ábrázoló bizonytalanságából is fakad. A gyászos pengetésű, meditatív post-lelki harmóniákon szárnyaló Ygfan a lemez egyfajta belső imája. Egy ösztönös beteljesülés, vagy inkább vágy a lélek rejtélyeinek megismeréseire, a nyugalmi szférák elérésére való törekvésünk közben, amiket leginkább a záró, Memento Mori bőséges akusztikus szálain megfuttatott rideg lebegései, és merengései közben találhatunk meg.
A Hamvakból… nem csak dalai hangulatában, de a zenei fejlődésében is egy erősebb irányt mutat. Most még dallam-orientáltabbak, komplexen összetettebbek, mint az EP-n. A jól bevált ének tiszta és éj fekete károgós előadás módot továbbra is kihangsúlyozzák, védjegyükké teszik, aminek eredménye egy sokrétű, mélyen pihentető, egyben felkavaró meditatív post-lelki kiteljesedés.
