Amorite – Az eksztázis ősi arcai – Interjú Keszi Csaba gitáros/basszusgitárossal

A hazai Amorite zenekar aktuális kiadványairól a maguk idején már esett szó oldalainkon, interjú azonban ezidáig nem készült a death metal vonalról duóként indult, mára pedig az egyes alirányzatok határait áthágó, a XXI. századi underground áramlatok kísérletező kedvével felvértezett csapattal. Küszöbön áll az Archaic Faces of Ecstasy című második nagylemezük CD kiadása, így az új album bemutatása és a csapat eddigi sztorijának felvázolása végett az egyik alapítót, Keszi Csaba gitáros/basszusgitárost kerestem meg kérdéseimmel.

Üdvözöllek a Fémforgácson! Ahogy említettem, felületünkön ez az első Amorite interjú, így javaslom, kezdjük egy bemutatkozással! Mikor, milyen célkitűzésekkel hívtátok életre a zenekart? Az alapítás óta eltelt időben változott-e az Amorite koncepciója?

Üdvözlöm az olvasókat, köszönöm a felkérést! Az Amorite megalakulása szóban már 2012-ben megtörtént, egy évvel később pedig már intenzív dalírás zajlott, ennek eredménye lett az Invisible Fire album. A zenekar célja az volt, hogy olyan death metalt játsszunk, amilyet hallgatni is szeretünk, lehetőleg épkézláb mondanivalóval. Ilyen értelemben a koncepció nem változott, de egyértelmű fejlődésen ment keresztül. Ez azt is eredményezte, hogy nem tisztán death metalt játszunk, más műfajok is felfedezhetőek a zenénkben.

Az első album, a 2015-ös Invisible Fire még duóként készült, a Final Entropy kislemezen viszont Sass Márton személyében már önálló énekest állítottatok csatasorba. Mi indokolta a változtatást?

Egyszerűen fejlődni szerettünk volna, olyan produkcióval előrukkolni, ami nagyobb mezőnyben is megállja a helyét. Péter már zenélt együtt Mártonnal, így ideális választásnak tűnt. A gitárokat is négy sávon rögzítettük a korábbi kettő helyett, és Katona Rajmund basszusjátéka is pluszt jelentett. A visszajelzések alapján határozott előrelépés volt mindez az első lemezhez képest, és mi is elégedettek vagyunk vele a mai napig. Egy hazai fanzine a soproni Gravitomagnetic Instabylity zenekarral megjelent közös kazettánkat (Neverheard Distro) az év hazai kiadványának nevezte meg, ez a mi szintünkön elég nagy megtiszteltetés.

Manapság elő szoktad még venni az első két kiadványt? Mai füllel mi a véleményed ezekről?

Általában minden általam készített alkotást csak néhány pillanatig élvezek elégedetten a megjelenése után, ezért nem is igazán szoktam hallgatni őket. A Neverheard Distro tervezett születésnapi rendezvényére meghívást kaptunk, és a koncertműsor összeírása miatt mégis elővettem a lemezt. Nem mondom, hogy maradéktalanul elégedett vagyok vele, de még mindig egy tisztességes bemutatkozó anyagnak tartom. A Final Entropy EP-ről hasonlóan gondolkodom, olyan, amilyennek szerettem volna, de nem szoktam rendszeresen hallgatni.

Az új lemez március közepén esedékes megjelenéséig a Final Entropyt követően meglehetősen hosszú idő, közel öt év fog eltelni. A köztes időszakban aktív volt a zenekar? Az Archaic Faces of Ecstasy dalai mennyi idő alatt álltak össze? Hogyan zajlott a dalszerzés?

Hát először is úgy látom a törzstagságból mindketten nagyjából kétévente ”szeretjük” felborítani az életünket, és ezek okoznak szüneteket. A Final Entropy után születtek dalkezdemények, de inkább tűntek tisztes iparosmunkának, mint érdekes ötleteknek, ezért megkérdeztem Pétert, nincs-e kedve megfordítani a munkamódszert. Doboljon önfeledten, akár éles váltásokkal, én meg ráhangolódom, és megírom a gitátémákat. A koncepcióm az volt, hogy kevesebb torzítást használok a gitárokon, és kipróbálok néhány effektet. Ekkor már tudtam, hogy a lemez ezt a pszichedelikus élt viszi majd, és ehhez kerestem a megfelelő hangzásokat. Két évig készült a lemez, a harmadik évben a szövegek és a stúdiómunka zajlott. Közben voltak változások is, a koncertre készülés időszakában úgy alakultak a magánéleti és a világ dolgai (covid), hogy a lemezen már egy nagyon tehetséges barátom, Hökkön Attila vokálja hallható. Neki ez elég mély víz lehetett elsőre, mert egy sima old school death metal anyagra számított, de utólag szerintem jó élmények és új tapasztalatok birtokába került.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismerhetem a kész lemezanyagot. Már az első hallgatás alkalmával feltűnt, hogy hangzás terén nagyot léptetek előre, kinek köszönhető a lemez megszólalása?

A dobokat Philipp László rögzítette az Abnormal Studio falai között, a gitárokat és az éneket én vettem fel. Az utómunka Nagy Zsolt munkája, aki az MS Studio feje. Ami nekem érdekes volt elsőre, hogy a dob elég élesen szól, és ez nagy újdonság volt azok után, hogy két évig csak a nyers felvételeket hallgattam. Zsolt rekordidő alatt elkészítette az utómunkát, mert a koncertre ki akartuk hozni a lemezt, ami aztán a tilalmak miatt nem lett megtartva.

A másik dolog, ami szemet szúrt, az, hogy naprakészek vagytok. Értem ezalatt azt, hogy napjaink stílusirányzatainak megfelelő zenével fogtok előállni, kaotikus, de mégis áttekinthető dalok kerültek az albumra. Te hogy érzed ezt? Az első lemezt követően milyen friss zenei hatások értek titeket?

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt mondja valaki erről a lemezről, vagy az Amorite-ról. Őszintén szólva általában sok zenekarról úgy hallottam először, hogy kritikaírók a lemezeimet hozzájuk hasonlították. Azt tudom, hogy most népszerű az extrém metal világában ez a pszichedelikus vonal, de inkább mítoszrombolás volt a célom vele. Több baráti beszélgetésből azt szűrtem le, milyen sztereotípiák élnek az emberekben a sámánizmus terén például. Mivel a zene elég intuitív módon született, sok esetben nincsenek is ismétlődő részek, adta magát a dolog, hogy a témával kapcsolatos transzcendens és antropológiai ismereteimet, élményeimet jegyezzem le a szövegekben. Amikor Amorite albumot készítek, általában kevés death metalt hallgatok. Ez az első lemezem, amire olyan szabad szellemű zenekarok hatottak, mint a VHK, Peste Noire, Blut Aus Nord, és mondjuk a Thy Catafalque. Én sok zenerajongóval ellentétben inkább rongyosra hallgatom azt, ami nagyon betalál egyszer, minthogy minden nap fel akarjak fedezni valami újat. Ha a hangzásra gondoltál elsősorban, többre vágytam, mint egy túlvezérelt, visszhangos garázslemez, amire mindenféle jól hangzó címkét rá lehet aggatni, de lényegében egy öncélú tucatprodukció.

Ezúttal is egy rövid, alig félórás lemez készült. Szándékos volt részetekről, hogy az első albumhoz hasonlóan ismét röviden fogalmazzatok?

A kedvenc lemezeim nagy részén nyolc dal szerepel, és szerintem ebből a műfajból nincs is szükség többre. Legyen rövidebb, de velős egy lemez, ne váljon unalmassá. Ugyanakkor, ha azt vesszük, hogy egyetlen refrén sem került a dalokba, és ismétlődő részek is alig akadnak, akkor azt gondolom, ez egy sűrű élmény, ha az ember valóban odafigyel az összképre. A kreatív zeneszerzés volt az egyetlen szempont.

A dalszövegek már az első lemezen is komoly mondanivalót hordoztak magukban. Ezúttal is kizárólag tőled származnak a szövegek? Mit tudsz elárulni róluk, húzódik-e mögöttük átfogó koncepció?

A szövegeket a Final Entropy óta én írom, előtte még osztoztunk Petivel ezen a poszton. Ha jobban megvizsgálom a három anyag szövegeit, mindegyik magában hordozza a hirtelen kiszakadást a jelenből, belekényszerülve egy idegen, ismeretlen alternatív valóságba. Mindezt úgy, hogy az őskortól az űrkorszakig terjednek már tartalmilag. Az új lemez, magyarul ”Az eksztázis ősi arcai” arra utal, hogy az emberi tudat milyen sokféleképpen élhet át transzcendens élményeket, és hogy milyen kétélű fogalom maga az eksztázis is. Parázson járás, beavatási szertartás, testen kívüli élmények, az ego összeomlása – ezek mind érintett témák az Arcaic Faces of Ecstasy-n.

Az Archaic Faces of Ecstasy március közepén digipak CD-n fog megjelenni a Sun & Moon Records-nál. Az erdélyi kiadó tekintélyes múlttal és jó nemzetközi referenciával rendelkezik. Eddig többek között olyan felfedezéseik voltak, mint a Nocturnal Depression, a Selbst, vagy a Siculicidium. Hogyan kerültetek hozzájuk? Mit vártok az együttműködéstől?

A lemez utolsó fázisában óriási nyomás nehezedett rám. Hajtott a tettvágy, és benne volt a pakliban, hogy nem fejezzük be az albumot. Mikor végül megkaptuk a kész dalokat az MS stúdióból, arra gondoltam, megkoronázná ezt a küzdelmes időszakot, ha a Sun & Moon zászlaja alatt jelenhetne meg a lemez. Egy régi álom volt náluk megjelenni, és arra gondoltam, ez az album már talán elég érett hozzá, hogy megmutassam nekik. Amikor ennek hangot adtam, a zenekar támogatói azt javasolták, ne gondoljam túl a dolgot, csak küldjem el a kiadónak a lemezanyagot, és lesz, ami lesz. Viszonylag rövid idő után pozitív visszajelzést kaptunk, amit utána lemezszerződés követett. Azt hiszem, kevés dologról mondhatom el, hogy ennyire pozitív visszacsatolása lenne mindannak, amit képviselni szeretnék. Életünk egy nagy megtiszteltetése lesz olyan nevek mellett szerepelni egy kiadói katalógusban, mint a Svoid, Siculicidium, vagy az Abymsal Grief zenekarok. Az együttműködés automatikusan azt jelenti, hogy egy olyan közegben jelenhetünk meg, ahol a kiadó neve garancia a különleges zenékre, a profi megjelenésre és a széleskörű terjesztésre. Akik elvont, eredeti zenéket keresnek, mind ismerik a Sun & Moon nevét, és úgy hírlik, nagyon megválogatják az előadókat, akiket megjelentetnek. Ráadásul nagyon odafigyelnek a zenekaraikra, ami ma már szintén ritkaság.

Az Amorite mellett jelenleg érdekeltek vagytok-e további zenekarokban?

Attila a komáromi Vesztegzár zenekar énekese, akik mind gyerekkori jóbarátaim és törekvéseim támogatói voltak nem egy esetben. Peti úgy tudom, aktívan nem zenél most sehol, én csak az Amorite-ot csinálom, ami jellegéből adódóan most nem jelent túl sok mindent. Már vannak ötleteim, de még várnom kell, hogy elmúljanak az elmúlt három év benyomásai és beidegződései.

A neved metalos körökön kívül is ismerős lehet, hiszen 2018-ban Három perce még éltem címmel regényed jelent meg. Kérlek, hogy befejezésül ossz meg néhány gondolatot a könyvvel kapcsolatban! Tervezel esetleg további regényeket is?

A Három perce még éltem valójában a második regényem, egy abszurd sciene fiction történet, amiben idegenek érkeznek a Földre, hogy felkeressék évezredekkel ezelőtt itt rekedt elődeik maradványait. Technológiájuk képes elválasztani a testet a lélektől, így az élet sokféle alakban és tetszőleges hosszig elnyújtható. Érintőlegesen pszichológiai jelenségekkel is foglalkozik. Tervezek még írni, de előtte próbálom magam képezni, hogy a következő regényeim egyre jobb feltételekkel jelenhessenek meg. És hát bőven van hova fejlődni, úgyhogy a következő regényem még beláthatatlan idő múlva készül csak el. Ha úgy érzem, sikerül meglépni a kívánt szintet, remélem újabb könyvek gerincén, vagy antológiákban lesz olvasható a nevem!

Az interjút készítette: Andris

Hexvessel Hexvessel
április 24.
Akela, Innistrad Akela, Innistrad
április 25.