Melyik a gyengék vallása?

A cikk egy szimpla hozzászólásként indult volna a Hangpróbában… Csak ahogy egyre hosszabbá és hoszabbá vált, rájöttem, hogy cikknek is elmegy.
Sok zenekarnál a komoly gond már a névválasztással kezdődik. Rövidtávú gondolkodásra vall, ha valaki olyan nevet ad a bandájának, ami előbb-utóbb már gyaníthatóan cikivé válhat. A kereszténység illetve bármely vallás felpofozása ma már egy cseppet sem számít lázadásnak, inkább csak unott legyintést vált ki a metalrajongókból, illetve azokból, akiknek van esze. Eszetlen rajongói pedig minden műfajnak vannak, ez alól a metal sem kivétel.
Mégsem ilyen egyszerű a dolog, hiszen vannak olyan együttesek, akik úgy írnak dalokat, illetve szövegeket a vallásokról, vagy magáról a sátánról, hogy nem foglalnak állást. Ez már a komolyzenében is megjelent annak idején vagy a drámákban, mégsem végezte kínpadon Madách Imre. Az, hogy a 18-ik század után nem volt már boszorkányper Magyarországon nem jelentett volna sokat, lévén, hogy elvileg Könyves Kálmán óta sem…
Ezt most csak azért írtam le, mert nem a zenekarokat óhajtom támadni, hiszen náluk vagy színházról van szó, vagy a sátán létének puszta leközléséről. A problémát, mint általában, a rajongók szokták okozni…

De mi ez az egész vallási háború, ami a metalban annyira kikerekedett? Kik állnak itt egymással szemben, és tényleg szembenállás-e vagy csak egy hatalmas fába kapaszkodás kötélhúzásként a lombja és a gyökere felől?

A keresztény vallást a gyengék vallásának tartják a sátánisták. Egy olyan gyülekezetnek, ahol mindenki fél olyasmit tenni, ami jó, vagy mondani, amit tilos, vagy szórakozni, és effélék.

A kereszténység (de az iszlám és a buddhizmus is) egy olyan vallás, ami a lelki erőre, a lelki tartásra alapozik, ez van félreértve, vagy félremagyarázva. A lelki tartáshoz, a megbocsájtáshoz, és a jóhiszeműséghez erő kell.
Pár szituáció, amit biztosan másképp kezel a két ellentétes pólus:
Valaki elront valamit, a körülötte állók meg várnak valamire.
Két lehetőség van ilyenkor… 1. Magyarázkodás, vagy vagy a helyzet olyan színben való beállítása, ami elkendőzi a hibát. Politikusok nagyon jók ebben. 2. Beismerés. Az utóbbi a nehezebb, ugye? Kívülről nézve gyávának tűnhet ilyenkor az illető, aki nem tudja megvédeni az „igazát”, de szerintem inkább a beismerésével ő győzött. Önmaga felett.
Valaki megbánt valakit, majd rájön, hogy mit tett, és utólag felkeresi engesztelés céljából.
Megint csak a két lehetőség: 1. Haragtartás, valamiféle büszkeségre hivatkozva. 2. Megbocsájtás. A második a nehezebb. Elvekre hivatkozva („velem senki ne beszéljen így”) elzárkózás, miközben a másik fél már győzött ÖNMAGA FELETT, ezzel megterítve a megbocsájtásnak.
Valaki árt valakinek.
1. Beolvasás, agresszió. 2. Érdeklődés a miértekre… Szintén a második a nehéz.
Természetesen az Ószövetségben nem sok nyomát találjuk ennek a fajta jóhiszeműségnek, ott szimplán az ököljog volt még porondon, egyfajta természetes szelekciót is biztosítva az erősebbeknek. Ezért a türelmetlenek, akik nagy megváltást, és megvilágosodást várnak a Szentírástól, de nem jutnak el az Újszövetségig, máris félreértelmezhetik az egészet.

Visszatérve az előző élethelyzetekhez, mitől olyan nehéz a saját magunk elleni harc?

Mindez az egó miatt van, aminek a csökkentése a legnehezebb feladat. A hívők küldetése nem arról szól, hogy alázzák meg magukat, és bujdossanak el félve az Úr elől, meg ne egyenek édességet, és nem rúghatnak be időnként, nem élvezhetik ki az élet adta lehetőségeket (ellentétben „a párt iránti kötelességgel” az 1984-ben)… Ennyiben látni a vallást, az csak hibás következtetéseket, sztereotípiákat fog szülni. A vallásos létforma valódi feladata, általában felekezettől függetlenül az egó csökkentése. És ez nem egyenlő az akarat eltörésével, vagy a gyávasággal, pusztán arról van szó, hogy a nem mindenáron dominanciára való törekvés, nem jelenti egyértelműen a vesztes oldalra való átkerülést. Annak ellenére, hogy nem keresztény nép, a perzsák tökéletesen alkalmazzák a diplomáciai türelmet. Irán 1500 éve nem indított háborút más nép ellen. Valószínű, hogy jól alkalmazzák az iszlám tanításait Mohamed óta.

Természetesen olyan ember nem létezik, aki sosem hibázna, vagy mentes lenne az időnként feltörekvő, kóros individualizmussal. Ez alapvető emberi betegség, hiba, vagy ha úgy tetszik kísértés.
Az sem igaz, hogy a jóra való törekvés csakis vallásos tudattal lehetséges. A sors fintora, ha csak a kereszténységet vesszük, hogy a Biblia pont a kísértés alatt állókat keresi. Az más kérdés, hogy a hittérítők a világ különböző pontjain nagyon nagy hibákat követtek el, sőt, ki merem jelenteni, hogy a Vatikán akkorra már politikai – üzleti megfontolások alapján irányította a katolikus egyházat (ahogy ma is), de ez egy másik történet. Azzal a másik történettel pedig pont ellentétes munkát végzett azzal, amit az evangéliumok kitűztek az egyház számára. De ez már egy harmadik történet.

 

Sátánizmusból kétféle létezik… Az egyik a következetes sátánizmus, a másik meg a divatból fakadó. Az előbbit művelő ember összefüggően kezeli a teóriáit, NEM ATEISTA, gyakorlatilag keresztény, csak a Bibliában leírtakat fordítva értelmezi. Előfordulhat, hogy kimondottan jól ismeri a Bibliát, és istenfélő embertársainak képes logikus kérdéseket feltenni vele kapcsolatban.
Nem találkoztam még a sátánizmus ezen fajtájával, legalábbis köznapi emberek között.

A divat sátánista lehet ateista, ami a következetlensége legelső jele. Sokuk alapvető dolgokkal nincs tisztában. A Bibliáról semmiféle ismerete nincs, vagy ha van, csak annyi, amiből a sok oldalról kikezdhető elméleteit fel tudta építeni. Esetleg más hat rá, és irányítja a szavait/tetteit…
Tőle is gyakran hallhatóak az alábbi kérdések és kijelentések:

„Ha van Isten, miért van ilyen sok rossz a világban?”
„Ha van Isten, miért nem mutatja meg magát?”
„Ha van Isten, miért nem lehet ezt meg azt tennem, ha egyszer azok a dolgok jók?”
„Isten több embert ölt meg, mint a sátán.”
„Miért vannak betegségek?”

Sokszor hétköznapi emberek is megkérdezik ezeket, ettől még senki nem lesz sátánista, vagy ostoba. A nyitott embereknek ezeket a kérdéseket meg lehet válaszolni, hajlandóak a válaszokon elgondolkodni, megérteni azokat. Az evangéliumok szerint a hívő ember kötelessége is ezeket megválaszolni, ebben nincs különbség a katolikus vagy a Károli Bibliában.

Aki viszont nem is akarja megérteni, hogy mi van abban a könyvben leírva, nem is fogja. A hit lényege maga a hit, vagyis hinni valamiben, ami egyértelműen nem bizonyítható, de kikövetkeztethető… A Biblia és a többi vallás alapvetése egy szűrőként is felfogható. Annak a szűrője, hogy ki képes a világ rezdüléseiből, jelenségekből, történésekből összerakni egy képet, és kijelenteni, hogy tudja Isten létét, nem kell neki bizonyíték… Már látja.

Anton Szandor La Vey írta le a sátánizmust nagyon közérthetően: A sátánizmus egyenlő a hedonizmussal és az individualizmussal. Vagyis azzal, hogy azt csinálsz, amit csak akarsz. Maga az eredendő szabadság.
Ehhez viszont nem kell lelki erő, nincs harc az önképért, nincs elérendő cél vagy bármiféle kihívás…
Mondhatni, ez a könnyebb út. Ezért én megfordítom a dolgot. Véleményem szerint a sátánizmus az, ami a gyengék vallása.
A békére való törekvés az igazi erőpróba.

Ha valakinek elromlott az élete, nagyon sokszor abból fakad, hogy eddig arra használta, amire akarta… vagyis soha nem csinált olyasmit, ami egy kis megerőltetést jelentett volna az egójának. Akadnak valóban szerencsétlen emberek, akiknek a sorsára látszólag nincs magyarázat, de ezek nem a félhomályban gubbasztó, mindenkit gyűlölő hisztis denevérek.
Amúgy pont ma van hamvazószerda. Erőpróbaként tudom javasolni mindenkinek a nagyböjtöt!

Melyik a gyengék vallása? (9 komment)

  • helvetes helvetes szerint:

    Ha belegondoltok mindennek a gyökere maga az ember és az elme. Ha van ki befolyásolhat, akkor az elme nyílni fog, fogadni fog. Nem vagyunk egyformák és mindenről lehetne vitatkozni. Úgy gondolom, hogy igazából nem igazán lehet elkötelezetten hinni semmiben, mert az élet adta hatások és világszemléletek maguk arcára formálják az embert, a viselkedését stb… Lehet ebben a pillanatban hiszel Istenben , két hét múlva meg történik valami amitől marhaságnak tartod a létét… A zenéről meg annyit, hogy az egy művészeti ág, szólásszabadsággal/teli határtalan vélemény nyilvánítással. Egy festő is lehet épp olyan sátánista, mint egy bárpincér…
    A jó és rossz, az meg kinek jó és kinek rossz??? Örök körforgás…
    Mi a véleményetek azokról a full hívő barmokról, akik képesek agyonverni a saját gyerekeiket a bűnbocsánatért, vagy egy szektáról akik embert áldoznak? Mi a különbség? Van e egyáltalán? Felesleges azzal foglalkozni, mert az eredmény ugyan az, halál…
    Senki nem hibáztatható, csak maga az ember.

    Amúgy meg olyan hülyeségnek tartom, ha mindenre választ akarunk és követelünk, mindent meg akarunk érteni. De minek? Mindezzel csak az idő megy el, amit sokkal hasznosabban is el lehetne tölteni pl, a szeretteinkkel foglalkozva, azok körében; és amit az egy szem életben soha senki és semmi nem ad nekünk vissza!

  • boymester boymester szerint:

    [url:fmvzv65h]

  • angelgrinder angelgrinder szerint:

    [quote=ensomhet:3f93b798]

    Ha keresztény keretrendszerben teszed fel a kérdésed triviális válasz lehet, hogy 1. a gonosz ténykedése miatt; 2. próbatétel, mely során a fent említett csoport (egyház) megbukott. De amúgy miért kellene Istennek jóságosnak lennie? (Mi az, hogy jóságos?) Miért kellene egyenlőségjelet tenni hit, vallás, és egyház közé? De ez pont olyan naiv kérdésfelvetés, mint amilyet Nagaarum is leírt…

    Ugyan csak felületes ismereteim vannak a buddhizmusról, de nekem nem tűnik úgy, hogy az, mint vallás, az emberek kihasználására épülne.

    Van Isten, de magunkban kell keresni? Milyen Isten az? Mind a mostani hétmilliárd embernek van egy sajátja?

    Amúgy szinte biztosra veszem, hogy egyikőnknek sincs igazán mély, kiterjedt tudása ezekben a témákban. Egyik vallást sem ismerjük tényleges mélységében, és a vonatkozó filozófusok életművét, munkásságát sem ismerjük nem hogy behatóan, de felületesen sem…
    [/quote:3f93b798]
    A kérdést azért tettem fel, mert kíváncsi vagyok a válaszára. Istent a keresztény egyház,igazságosnak,jónak és bölcsnek említi, ellenben mégse „szól közbe” a nevében elkövetett szar dolgoknak.

    A buddhizmus is kihasználja az embert, nézz utána figyelmesebben!

    Milyen Isten az? A Kabbalah szerint(mielőtt bárki beugatna,nem vagyok zsidó, antiszemita vagyok…) Isten nem egy konkrét személy, hanem egy erő,amely áthat minden élő és élettelen dolgot, erről a nézőpontról nem hallottál még? De ugyanezt vallják az igazi,minden idők sátánistái a sátánról is….

  • necron necron szerint:

    A vallási irányzatokat, vezetőket, személy szerint nem kedvelem (ezek nagyon veszélyes fegyverek illetéktelen felhasználók kezében).

    Jézuska tanításaiban is benne van, hogy az Istent, részben magadban,és a természetben leled. Úgy gondolom, hogy a lét (lélek) célja a fejlődés és a tudás gyarapítása, összhangban a környezeteddel, építő cselekedetekkel, gondolatokkal. Ezért én úgy gondolom, hogy érdemes mindenből egy kicsit tanulni, okulni és levonni azt, ami nekünk tetszik. A keresztény vallásban is vannak nagyon értékes és jó dolgok (és itt nem a Karácsonyra gondolok), de ettől nem leszek keresztény, de tanulni építkezni lehet belőle.

    A Sátánizmusban az a nagyon jó, hogy ennyi rohadt jó banda van, másfelől, meg elveszi a kedvemet ez a gyerekes, gonoszkodó, hisztizés. Én személy szerint imádom a Behemoth zenéjét, de nagyon zavar az ars poeticajuk, kell ez nekem? Vagy itt az új Rothadó Krisztuska album, miért kellett elb@@szni a sátánkodással? :'(

    Ha léteznek felsőbb hatalmak, nem hiszem, hogy felfognánk, hogy mit-miért tesznek, vagy nem tesznek. Az hogy az emberek miket cselekendek ennek jegyében, az teljesen más.
    Példaként: próbáld megértetni az aranyhörcsögöddel a gondolataidat, szándékaidat, rájössz, hogy nem fogja érteni – legfeljebb kajál egyett és beugrik a mókuskerékbe, hátha előrébb jut! (@)

  • ensomhet ensomhet szerint:

    [quote=ANGELGRINDER:535815af]Ha van Isten,és jóságos, akkor miért hagyja,hogy a velejéig lezűllött egyház undorító dolgokat tegyen a nevében ártatlan emberekkel?[/quote:535815af]
    Ha keresztény keretrendszerben teszed fel a kérdésed triviális válasz lehet, hogy 1. a gonosz ténykedése miatt; 2. próbatétel, mely során a fent említett csoport (egyház) megbukott. De amúgy miért kellene Istennek jóságosnak lennie? (Mi az, hogy jóságos?) Miért kellene egyenlőségjelet tenni hit, vallás, és egyház közé? De ez pont olyan naiv kérdésfelvetés, mint amilyet Nagaarum is leírt…

    [quote=ANGELGRINDER:535815af]minden egyház és vallás csak az emberek kihasználására épül[/quote:535815af]
    Ugyan csak felületes ismereteim vannak a buddhizmusról, de nekem nem tűnik úgy, hogy az, mint vallás, az emberek kihasználására épülne.

    Van Isten, de magunkban kell keresni? Milyen Isten az? Mind a mostani hétmilliárd embernek van egy sajátja?

    Amúgy szinte biztosra veszem, hogy egyikőnknek sincs igazán mély, kiterjedt tudása ezekben a témákban. Egyik vallást sem ismerjük tényleges mélységében, és a vonatkozó filozófusok életművét, munkásságát sem ismerjük nem hogy behatóan, de felületesen sem…

  • angelgrinder angelgrinder szerint:

    A cikkírótól kérdeznék vmit: Ha van Isten,és jóságos, akkor miért hagyja,hogy a velejéig lezűllött egyház undorító dolgokat tegyen a nevében ártatlan emberekkel?
    (egyébként minden egyház és vallás csak az emberek kihasználására épül, ezért minden vallás a gyengéké. Van Isten, de az embernek magában kell keresnie. A megbocsájtásról, haragtartásról meg csak annyit, hogy embere válogatja. Hiába magyarázzák be vkinek,hogy ilyen meg olyan legyen,ha egyszer nem olyan)

  • ensomhet ensomhet szerint:

    Az ilyen témákról azért nehéz érdemben beszélni, mert definiálni kellene, hogy mi az, hogy „isten”, utána pedig meghatározni, hogy a definiált dolog(?) léte valószínű-e, logikus-e, kikövetkeztethető-e, tehát hogy van vagy nincs. Minden további eszmefuttatás csak ez után jöhetne…
    Például az ególegyőzéses dolognak is csak akkor van bármi értelme, ha elfogadod isten / túlvilág / felsőbb hatalom / kozmikus minden és semmi / teremtő lófasz (hívjuk bárhogy) létét.
    Azt is definiálni kéne mit értesz gyenge alatt… Mi a könnyebb? Túlvilági létben / mennyben / örök körforgásban való hitben élni, vagy annak tiszta tudatában, hogy el fogsz pusztulni, s nem tehetsz ellene semmit?

  • Avatar tzar szerint:

    „Irán 1500 éve nem indított háborút más nép ellen. Valószínű, hogy jól alkalmazzák az iszlám tanításait Mohamed óta.”

    Ez a rész, mivel tényállítás, nem magánvélemény, fejtegetés, némi felülvizsgálatra szorul.

  • dina-ivory dina-ivory szerint:

    Ezzel a cikkel nagyon is egyetértek!!! (a)

Hexvessel Hexvessel
április 24.