„Lassú víz partot mos.”
Szerkesztőségünk állandó és külsős tagjai ezt az örökérvényű mondást szem előtt tartva, időt és energiát nem kímélve, az előző év termését oda-vissza megízlelgetve leltározták fel kedvenc metal lemezeiket azért, hogy egy igazán átgondolt csokrot nyújtsanak át kedves olvasóinknak a 2016-os év legemlékezetesebb albumaiból. Egy hónap lázas zenehallgatás, komoly önvizsgálat, meditatív magunkba révedés, kényszeres jegyzetelés és többszörös újraírás előzte meg a lenti 50 (pontosabban 47+1) fémzenei korong megnevezését és cikként történő formába öntését… de álláspontunk szerint megérte a január 1. és 29. közötti megfeszített munka, hiszen nem mindennapi címeket állítottunk össze. Külön kiemelendőnek tartom, hogy a szerkesztőség ízlése rendkívül heterogénnek bizonyult, hiszen a 10 listában felsorolt albumok között csupán három átfedés van. Hangsúlyosan nem a „legjobb” lemezeket gyűjtöttük össze, hanem azokat, amelyeket a legtöbbet hallgattunk, vagy esetleg a legközelebb kerültek a szívünkhöz valamilyen okból kifolyólag. Fogadjátok őket sok szeretettel, és reméljük, hogy olyan zenéket is találtok köztük, amelyek valamilyen módon elkerülték a figyelmeteket – és utólag is be tudják írni magukat a kedvenceitek közé.
Pewoon:
1. Greenleaf – Rise Above The Meadow
2. Armory – World Peace…Cosmic War
3. Testament – Brotherhood of theSnake
4. Svartanatt – Svartanatt
5. Eraserhead – Remnants of Decadence
2016 kifejezetten erős év volt számomra zenei szempontból. Kriptaszagú rothadó temetőszökevényektől kezdve, hiperszonikus falsetto orgián át (à la Armory) egészen a letűnt időkben barangoló dallamokig minden műfajban született idén valami maradandó alkotás. Hosszúra nyúlna a lista, ha minden albumot fel kéne sorolnom, ami valamely szempontból emlékezetes volt idén. Az összes album közül, ha csak 5-öt kellene kiemelnem, akkor az fentebb felsorolt lemezek voltak azok, melyek a legtöbbször okkal vissza-visszatértek hallójárataimba.
Krigare:
1. Arkona – Lunaris
2. Wardruna – Runaljod – Ragnarok
3. Ahriman – Bőrkoporsó (EP)
4. Age of Agony – For the Forgotten
5. Furia – Księżyc milczy luty
2016-ban rengeteg album született a fémzene kedvelői számára. A megjelent albumok között voltak kimagasló értékű darabok, illetve olyanok is, amik kevésbé voltak azok. Ebben a rövid írásomban összeszedném azokat a 2016-os albumokat, amelyek számomra a legtöbbet jelentenek. Az első helyezettről néhány sort is írnék, a többieket csak felsorolási szinten említeném meg.
Számomra az első helyezett a lenyel Arkona – Lunaris c. albuma. Az Arkona 1993-ban alakult és az első demójuk 1994-ben jelent meg An Eternal Curse of the Pagan Godz címmel. Az előbb említett demón a ’90-es évekre jellemző „secondwave” black metallal jelentkeztek. Ezt a 2016-os Lunaris című lemezükig hűen megtartották. Számomra azért is ez az év albuma, mert a nagy múlttal rendelkező Arkona hű maradt az eredeti elképzeléséhez, és nem történt náluk stílusváltás – ellentétbena legtöbb hasonló múlttal rendelkező zenekarral. A listámon több zenekar is szerepel, akiknél nem történt stílusváltás. A másik ok: ez a zenei stílus áll hozzám a legközelebb, és ezt az Arkona maximálisan kielégítette az elvárásaimat!
Számomra az első helyezett a lenyel Arkona – Lunaris c. albuma. Az Arkona 1993-ban alakult és az első demójuk 1994-ben jelent meg An Eternal Curse of the Pagan Godz címmel. Az előbb említett demón a ’90-es évekre jellemző „secondwave” black metallal jelentkeztek. Ezt a 2016-os Lunaris című lemezükig hűen megtartották. Számomra azért is ez az év albuma, mert a nagy múlttal rendelkező Arkona hű maradt az eredeti elképzeléséhez, és nem történt náluk stílusváltás – ellentétbena legtöbb hasonló múlttal rendelkező zenekarral. A listámon több zenekar is szerepel, akiknél nem történt stílusváltás. A másik ok: ez a zenei stílus áll hozzám a legközelebb, és ezt az Arkona maximálisan kielégítette az elvárásaimat!
Zolixius Rex:
1. Anaal Nathrakh – The Whole Of The Law
2. Gutted – Martyr Creation
3. Heaven Shall Burn – Wanderer
4. Avanged Sevenfold – The Stage
5. Walls of Jericho – No One Can Save You from Yourself
Pár keresetlen szó a lemezekről:
Anaal Nathrakh: Úgy voltam ezzel az új lemezzel, mint a zenekar összes többi albumával. Először meghűlt bennem a vér, másodjára levegő után kapkodtam, harmadjára már napi szinten is legalább ötszöri hallgatás volt felírva… Most pedig esténként kalapálni kell a fejem a falba, mert csak nem akarnak múlni ezek a poklot idéző melódiák.
Gutted: A 2016-os év végének kétségtelenül legnagyobb ajándéka számomra a Hajnali Sanyi vezette Gutted legújabb albuma volt. A nyers brutalitás és intenzív komplexitás koronázatlan királyai a death/grindembert próbáló stílusában. Szövegeikkel igazi betekintést nyerhetünk az emberi elme legsötétebb titkaiba is.
Heaven Shall Burn: Bevallom, a többszörösen ronggyá hallgatott Veto után kissé meg is feledkeztem az én német aktivista zenészeimről. Aztán a szeptemberi villanásuk elég volt ahhoz, hogy megint rájöjjek, hogy miként lehet kulturáltan eltöltenem a megmaradt szabadidőmet.
Avanged Sevenfold: Nem fúj, s nem fintorog. Mielőtt bárki mainstream-et kiáltana, végig kell hallgatnia ezt az albumot. Egy olyan zenekarral, amelyben két olyan gitárzseni, mint Zachary James Baker és Brian Elwin Haner, Jr. játszik együtt, a világ minden búját, baját el lehet feledtetni, és nem hiszem, hogy létezik-e egyáltalán olyan ember a földön, akinek Matthew Charles Sanders hangja ne tudna könnyeket csalni a szemébe.
Walls of Jericho: Alapjában véve szimpla hardcore, de én csak motivációs zenének hívom. Napi testmozgáshoz, meditáláshoz, vizsga előtti levezetéshez, vizsga utáni levezetéshez, sütéshez-főzéshez, magányos sétákhoz, takarításhoz is kiváló. A szénné tetovált amazon, Candace Kucsulain nem tévedhet, mert ha igen, akkor jön, és majd jól megmondja…
Anaal Nathrakh: Úgy voltam ezzel az új lemezzel, mint a zenekar összes többi albumával. Először meghűlt bennem a vér, másodjára levegő után kapkodtam, harmadjára már napi szinten is legalább ötszöri hallgatás volt felírva… Most pedig esténként kalapálni kell a fejem a falba, mert csak nem akarnak múlni ezek a poklot idéző melódiák.
Gutted: A 2016-os év végének kétségtelenül legnagyobb ajándéka számomra a Hajnali Sanyi vezette Gutted legújabb albuma volt. A nyers brutalitás és intenzív komplexitás koronázatlan királyai a death/grindembert próbáló stílusában. Szövegeikkel igazi betekintést nyerhetünk az emberi elme legsötétebb titkaiba is.
Heaven Shall Burn: Bevallom, a többszörösen ronggyá hallgatott Veto után kissé meg is feledkeztem az én német aktivista zenészeimről. Aztán a szeptemberi villanásuk elég volt ahhoz, hogy megint rájöjjek, hogy miként lehet kulturáltan eltöltenem a megmaradt szabadidőmet.
Avanged Sevenfold: Nem fúj, s nem fintorog. Mielőtt bárki mainstream-et kiáltana, végig kell hallgatnia ezt az albumot. Egy olyan zenekarral, amelyben két olyan gitárzseni, mint Zachary James Baker és Brian Elwin Haner, Jr. játszik együtt, a világ minden búját, baját el lehet feledtetni, és nem hiszem, hogy létezik-e egyáltalán olyan ember a földön, akinek Matthew Charles Sanders hangja ne tudna könnyeket csalni a szemébe.
Walls of Jericho: Alapjában véve szimpla hardcore, de én csak motivációs zenének hívom. Napi testmozgáshoz, meditáláshoz, vizsga előtti levezetéshez, vizsga utáni levezetéshez, sütéshez-főzéshez, magányos sétákhoz, takarításhoz is kiváló. A szénné tetovált amazon, Candace Kucsulain nem tévedhet, mert ha igen, akkor jön, és majd jól megmondja…
farrrkas:
1. Deströyer 666 – Wildfire
2. Gojira – Magma
3. The Devin Townsend Project – Transcendence
4. Spiritus Mortis – The Year is One
5. Predatory Light – Predatory Light
Idén a Deströyer 666 és a Gojira nyűgözött le a legjobban. Azon kívül, hogy ízig-vérig első osztályú metal lemez mindkettő, a rafinált dallamok, a fogós, elsöprő erejű riffek, maguk a zseniális ötletek az idei év két legjobb albumát produkálták számomra. Nehezen tudtam kettejük között eldönteni a sorrendet. Devin Townsend új albumának mindenképpen ott a helye a dobogón, mert a Transcendence-szel emelkedett és rendkívül pozitív lemezt tett az asztalra. Ez az igazi terápia, amelyhez a fény belülről fakad. Ráadásul Devy stílusa egyedi ezen az egész világon. SENKI nem játszik úgy, mint ő! A Spiritus Mortis csúcsminőséggel ajándékozta meg az epikus doom metal híveit idén, a lehető legkiválóbb szerzemények formájában. Az a fajta doom, amelyben a dalok, fogósságuk okán, emberfeletti erővel rendelkeznek. A Predatory Light pedig kristálytisztán megmutatja, hogyan lehet agyafúrtan, leleményesen áporodott death metalt játszani úgy, hogy minden pillanatában izgalmas legyen a végeredmény. A bemutatkozó korongjuk nem maradhat ki az élbolyból!
Nagaarum:
1. Astru – Aenigma
2. The Cult – Hidden City
3. David Bowie – Blackstar
4. Furia – Księżyc milczy luty
5. In Mourning – Afterglow
Ez az év sem vágott földhöz, már ami a metal zenei felhozatalt illeti. Ahogy a kiadók szép lassan kimúlnak, egyre kevesebb a számomra izgalmas zenekar, vagy legalábbis azok fizikai megnyilvánulása hanghordozókon. Ez a döglődő zeneipar még inkább azt gerjeszti, hogy a rendhagyó dolgokat senki nem meri megjelentetni. A Negative Voice, a Zhrine, az Inter Arma, az Obsidian Kingdom, a The Vision Bleak vagy az Oranssi Pazuzu azért megörvendeztetett. A Bölzer meg megírta az év metal dalát (The Archer). A Cadaveres bebizonyította, hogy a metalcore-ban is lehet érték. A Fémforgács mindig az utolsók között teszi közzé az évi értékelést, időt hagyva mindennek. Nálam például a hazai nagy meglepetés, az Oaken maradt volna le a bővített (20-as) toplistámról, ha nem így teszünk.
A metal halott, de azt is tudjuk, hogy a halál nem a vég…
9000Sanyi:
Anthrax – For All Kings
De Facto – Nihil
Dying Wish – Tükörország
Ignite – A War Against You
Nomad – Márványmenyasszony
+1: Temple of the Dog (reissue)
A 2016-os év számomra a hazai lemezek éve volt, ha a Top 5-öt nézem. Igazából nem is tudnék sorrendet felállítani köztük – mindegyik valami másért ugyanannyira fontos nekem -, így pusztán abc sorrendben következnek.
Ha jobban visszagondolok, mely albumok pörögtek legtöbbet ezeken kívül a tavalyi termésből, akkor is még két-három hazai vagy hazai vonatkozású anyagot (Clue – sunCult, Szakácsi Greg & Sledgeback – 36206, Angertea – Snakes in Blossom) tudok felsorolni.
Fura ez, mert amellett, hogy ugyan igyekszem rajta tartani a szemem a hazai színtéren, nem vagyok hazai zenei fétisiszta. Most valahogy így jött ki a lépés.
Visszagondolva a 2016-os évre, visszanézve a lemezismertetőimet azt látom, azok a külföldi albumok nem fogtak meg annyira (esetleg nem 2016-os lemezek voltak…), amikről írtam. Mondjuk a The DevinTownsend Project – Transcendence lemeze, meg a legutóbbi Gojira említést érdemel, de az első ötbe nem kerül be nálam.
Nem friss anyag a Temple of the Dog album, de olyan újrakiadást kapott a 25 éves évfordulóra, hogy számomra mindenképp fontos anyaga volt a 2016-os évnek.
Ha jobban visszagondolok, mely albumok pörögtek legtöbbet ezeken kívül a tavalyi termésből, akkor is még két-három hazai vagy hazai vonatkozású anyagot (Clue – sunCult, Szakácsi Greg & Sledgeback – 36206, Angertea – Snakes in Blossom) tudok felsorolni.
Fura ez, mert amellett, hogy ugyan igyekszem rajta tartani a szemem a hazai színtéren, nem vagyok hazai zenei fétisiszta. Most valahogy így jött ki a lépés.
Visszagondolva a 2016-os évre, visszanézve a lemezismertetőimet azt látom, azok a külföldi albumok nem fogtak meg annyira (esetleg nem 2016-os lemezek voltak…), amikről írtam. Mondjuk a The DevinTownsend Project – Transcendence lemeze, meg a legutóbbi Gojira említést érdemel, de az első ötbe nem kerül be nálam.
Nem friss anyag a Temple of the Dog album, de olyan újrakiadást kapott a 25 éves évfordulóra, hogy számomra mindenképp fontos anyaga volt a 2016-os évnek.
Boymester:
1. Lord Vigo – Under The Carpathian Sun
2. Mizmor – Yodh
3. Thy Catafalque – Meta
4. Convulsing – Errata
5. Monolithe – Zeta Reticuli
Néhány szó a kiválasztott lemezekről:
Lord Vigo: Minden hibája ellenére az év legtöbbet hallgatott lemeze nálam. Gyakorlatilag eltűnő műfaj a tradicionális/epikus doom metal az elmúlt években, úgyhogy lassan mindenre rávetem magam, ami csöppnyi örömet okoz. A Lord Vigot vagy szereted azonnal, vagy semmi esélye.
Részlet a lemezről írott kritikából:
„Nem tökéletes a Lord Vigo zenéje, hemzseg az apró furcsaságoktól, mint amit kazettáról kazettára másoltak, de a lemez szinte kívánja, hogy ezt tegyék vele és ezt nem tudom negatívumként értékelni. Az Under Carpathian Sun egy 30 évvel elkésett kiadvány, ami azonnal megragadja majd azt, aki ezt nem bánja.”
Mizmor : Annyira erőteljes a hangulata, hogy hetekig nem szabadultam tőle.
Thy Catafalque: Én még most sem távolodtam el Kátai Tamás zenéjétől, mindennel megfog előbb-utóbb. Ahogy a kezdetben elutasítást kiváltó Sgúrr is teljesen beleilleszkedett a hétköznapjaimba, úgy vált a Meta is az év egyik legjobb lemezévé.
Convulsing: Nyers és őszinte, mindemellett változatos death metal.
Lord Vigo: Minden hibája ellenére az év legtöbbet hallgatott lemeze nálam. Gyakorlatilag eltűnő műfaj a tradicionális/epikus doom metal az elmúlt években, úgyhogy lassan mindenre rávetem magam, ami csöppnyi örömet okoz. A Lord Vigot vagy szereted azonnal, vagy semmi esélye.
Részlet a lemezről írott kritikából:
„Nem tökéletes a Lord Vigo zenéje, hemzseg az apró furcsaságoktól, mint amit kazettáról kazettára másoltak, de a lemez szinte kívánja, hogy ezt tegyék vele és ezt nem tudom negatívumként értékelni. Az Under Carpathian Sun egy 30 évvel elkésett kiadvány, ami azonnal megragadja majd azt, aki ezt nem bánja.”
Mizmor : Annyira erőteljes a hangulata, hogy hetekig nem szabadultam tőle.
Thy Catafalque: Én még most sem távolodtam el Kátai Tamás zenéjétől, mindennel megfog előbb-utóbb. Ahogy a kezdetben elutasítást kiváltó Sgúrr is teljesen beleilleszkedett a hétköznapjaimba, úgy vált a Meta is az év egyik legjobb lemezévé.
Convulsing: Nyers és őszinte, mindemellett változatos death metal.
Monolithe: Jobban tetszik, mint a számozott lemezek, pedig már ott is felhívták magukra a figyelmet. Mertek tovább lépni, de mégsem, új utakat felfedezni, de mégsem… Aztán most itt csücsülnek a listámon.
pzoltan:
1. Deströyer 666 – Wildfire
2. Flotsam and Jetsam – Flotsam and Jetsam
3. Blazon Stone – War of the Roses
4. Zarpa – Dispuestos para atacar
5. Old Blood – Old Blood
Pompás esztendő volt a tavalyi valamennyi metal rajongónak. Nem csak azért, mert a thrash óriások szinte kivétel nélkül hallatták a hangjukat (a Sodom albumával még barátkozok…), de azért is, mert soha ennyi jó lemezzel nem találkoztam még egy éven belül. Bár kicsit döcögve indult be az idény, a tavasz beköszöntével azonban egymást érték a jobbnál jobb lemezek, nem győztem hallgatni őket (nem csoda, hogy a fanzinemből, a Burning Sun-ból két lapszám is megjelent!).
Ebből adódóan nehéz volt összeállítom a toplistám.
Megemlítendő a listában szereplőkön felül a Grey Wolf „Glorious Death” című lemeze, amit csak hajszállal előzött meg a Zarpa, mint a „Legjobb 2016-os heavy metal album” díj nyertese. Black thrashból kifejezetten erős volt a felhozatal, ám a Desaster új mesterművét megelőzte nálam a Deströyer 666 sötét, fogós zenei világa. A mainstreamből egyébként csak a Megadeth tetszett, a kedvencnek számító Primal Fear új alkotása teljesen elment mellettem, mint ahogyan a szintén óriási kedvenc Kai Hansen félig-meddig szólólemeze is. Bár utóbbit talán csak hallgatnom kellene még… Ja! Megjelent még valami Metallica nevű csapat albuma is, de nem igazán hatott rám…
Lew:
1. Gojira – Magma
2. Bölzer – Hero
3. Inquisition – Bloodshed Across the Empyrean Altar Beyond the Celestial Zenith
4. Vektor – Terminal Redux
5. Rotting Christ – Rituals
Megjelenések terén igazán nem lehetett panaszunk a 2016-os évre, a zenekarok gondoskodtak róla, hogy mindig legyen jó, minőségi vagy éppen érdekes hallgatnivalónk. Elég csak belegondolni, hogy olyan bandák hoztak ki új és nagyszerű lemezeket, mint a Katatonia, Ihsahn, The Vision Bleak, The Devin Townsend Project vagy az Amon Amarth. Thrash metal terén szintén erős volt az elmúlt év, hiszen a Megadeth és a Testament igazán jó lemezeket tett le az asztalra, emellett az Anthrax és a Death Angel is új anyaggal örvendeztette meg a rajongókat, nem is beszélve a Metallica új lemezéről. Hazai szinten nálam a death metal volt nyerő az Age of Agony új lemezének köszönhetően, de ne feledkezzünk meg a Gutted új anyagáról sem. Emellett a Perihelion és a Watch My Dying kislemezek is gyakran a lejátszómba kerültek. Az előbbi kiadványok erőssége ellenére azonban nálam a top 5-be csak a fenti albumok kerültek.
Werewolfrulez:
1. Dormant Ordeal – We Had It Coming
2. Meshuggah – The Violent Sleep of Reason
3. Formless – Eon
4. Whispered – Metsutan – Songs Of The Void
5. Thrawsunblat – Metachthonia
A listapornó jegyében én is összesöprögettem a 2016-os kedvenceimet. Most mit írjak az elmúlt évről? Lett egy pár nagyszerű felfedezésem (Dormant Ordeal, Formless /ők sajnos már fel is oszlottak/, Thrawsunblat), és néhány korábbi kedvencem is nagyot villantott (Meshuggah, Whispered, Anaal Nathrakh – ez utóbbi éppen kicsúszott a top5-ből). Az tuti, hogy nem az én kedvenceim lesznek a mérvadóak a metálvilágban, viszont ha valakinek pont ez az öt lemez állt közel a szívéhez, azt valószínűleg a lélektestvéremmé fogadom, és ez is valami. Alapvetően jó év volt a tavalyi, sok kemény zenét hallgattam, és a lengyel Dormant Ordeal kapcsán rájöttem, hogy nem a tökéletesre polírozott, vagy éppen a rohadóra kevert hangzás vezet a – számomra – tökéletes death metal albumhoz, hanem az egyedi módon súlyos sound.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
[quote=farrrkas:fmvzv65h]
Szűnhetnek meg kiadók, csökkenhetnek az eladások, eltűnhetnek a sztárok, sínylődhet az underground, hogy nem jut egyről a kettőre, vagy nem foglalkoztatják a képviselőit, sőt, szünhetnek meg zenekarok, MÉGIS rengeteg nagyon jó metal (!) album jelenik meg évről évre, és ez az arány egyre csak nő és nő. Persze, kinek a pap, kinek a papné, tudom, a nézőpontok különbözőek, de az, hogy a metal halott, az nemcsak, hogy túlzás, hanem egyszerűen nem igaz. A metal ugyancsak él és virul, és ezt temérdek zseniális metal lemez, koncert, fesztivál alátámasztja. Ha pedig halott, akkor ez már a bőséggel teli élet a halál után. Szóval, a halál (ahogy Naga írja) tényleg nem a vég…
[/quote:fmvzv65h]
Egyetértek…a metal nem vész el, csak kissé átalakul. Ha több a földalatti zene, az meg egy underground közegnek kifejezetten virágzást jelent:)
Szűnhetnek meg kiadók, csökkenhetnek az eladások, eltűnhetnek a sztárok, sínylődhet az underground, hogy nem jut egyről a kettőre, vagy nem foglalkoztatják a képviselőit, sőt, szünhetnek meg zenekarok, MÉGIS rengeteg nagyon jó metal (!) album jelenik meg évről évre, és ez az arány egyre csak nő és nő. Persze, kinek a pap, kinek a papné, tudom, a nézőpontok különbözőek, de az, hogy a metal halott, az nemcsak, hogy túlzás, hanem egyszerűen nem igaz. A metal ugyancsak él és virul, és ezt temérdek zseniális metal lemez, koncert, fesztivál alátámasztja. Ha pedig halott, akkor ez már a bőséggel teli élet a halál után. Szóval, a halál (ahogy Naga írja) tényleg nem a vég…
A tavalyi év tényleg nagyon erős volt, szinte mindenki adott ki albumot, aki számít. Havonta kb. 4-5 „kötelezően megvásárolandó” lemez jelent meg, ami igen csak megviselte a pénztárcámat :-D)
Rengeteg ú zenekart ismertem meg és sok meglepetés anyag jelent meg, mint Pl. A Trees of Eternity. Sok olyan bandának az új lemeze is levett a lábamról, amiket eddig nem hallgattam, mint Pl. A Rotting Christ.
Igazából nem is tudom, hogy hogy rangsorolnám őket, mivel nem férnének fel egy 1-5-ös skálára. Íme az én listám, ami korán sem teljes, bőven lennének, akik felférnének.
Draugnim-Vulturine
Sojourner-Heritage of the Natural Realm
Thrawsunblat- Metachthonia
Trees of Eternity- Hour of the Nightingale
Rotting Christ-Rituals
Nem tudom ,hogy ez idei év milyen termést fog hozni, talán nem lesz annyira kemény, mint a 2016-os, de az biztos, hogy 2017-ben is lesz jó néhány komoly megjelenés és sok új felfedezés is, csak a pénztárcánk tudja tartani a ritmust:-D)
(@)