Az univerzális érzékre egy kis könyvbörzén csaptam le anno, hiszen a témája a hallás. Korábbi HVG kiadós tapasztalataim alapján egy közepesen mély tudományos könyvre számítottam, ami azért megmarad az általános ismeretterjesztés szintjén. Megérzésem nem csalt, Seth Horowitz munkája pontosan beteljesíti ezeket az előérzeteimet. Úgy gondolom, hogy zeneélvezőként, zeneszerzőként és önjelölt ítész-firkászként szinte kötelesség volt felfalni ezt a kiadványt. Igen, felfaltam, mert bár nem tökéletes, nem teljesen megvilágosító, még is az elejétől a végéig érdekes, érdekfeszítő és könnyen olvasható.

Horowitz célját teljesítendő Az univerzális érzék nem szakkönyv a szakembereknek, sokkal inkább egy átfogó ismeretterjesztő és érdeklődést felkeltő mű. A könyv alcímének megfelelően a szerző minden aspektusból körbejárja a hallás elmére gyakorolt hatásait. Egészen az evolúciós folyamatoktól kezdve, egy kis emberi hallás és érzékelés anatómián át az érdekes hangkísérletekig minden területbe belekóstolhatunk, és alapvető információkkal gazdagodhatunk. Valahol talán önnön célja ítéli a könyvet egyfajta „majdnem kiváló” kategóriába, hiszen az általános ismeretterjesztés oltárán kellett meghozni az olyan döntéseket, mint hogy szóljon egy kicsit mindenről, de ne legyen átláthatatlan és enciklopédikus, adjon át tudományos információkat, de ne kívánja meg az adott szakterületek mélyreható ismeretét. Ez egy szinte lehetetlen vállalkozás és olvasmányossága ellenére minden fejezeten érezhető, hogy azok inkább bevezetők az adott témakörbe, mint sem mélyreható szaktudományos írások.

Valahol itt keresendő Az univerzális érzék erőssége és értékelhetőségének lényege. Nem szabad azt várni tőle, hogy minden kérdésre választ adjon, vagy hogy az elolvasása által a hallás és az elme mélyreható tudományos szaktekintélyeivé váljunk. Sokkal inkább kedvcsinálóként működik, amin keresztül megismerkedhetünk az állatvilág speciális hallási mechanizmusaival, az emberi hallás anatómiájával, a hangrögzítés, spektrumanalízis alapjaival, valamint a szórakoztató halláskísérletekkel és a hang fegyverként történő felhasználására tett kísérletekkel. Teszi ezt Horowitz az első bekezdéstől az utolsóig olyan könnyedséggel és olvasmányos leírással, ami a tudományos jelleg ellenére is egy könnyen befogadható és szórakoztató irodalmat formál. Ja, és nincs barna hang, viszont van más jellegű, ami határozottan működik, de ennek megismerését az olvasóra bízom.

„Kötelező olvasmány mindenkinek, akinek füle van” állítja a könyv mottója. Én kicsit árnyaltabban fogalmaznék, de még így is marad az „ajánlott olvasmány mindenkinek, akinek füle van” cégér.