A csata arca megjelenésekor felkeltette az érdeklődésemet, bár a látszat ellenére nem vagyok ráfeszülve a hadtörténeti elemzésekre. Na jó, azért pontosítsunk, nem a megjelenésekor, hiszen a könyv először 1976-ban jelent meg, amikor én még csak egy gondolat sem voltam. A jelen kiadás egy második, javított verzió és 2013-ra datálható. Mint már utaltam rá, a száraz, dokumentarista történelem elemzések sosem tudtak annyira lekötni, mint azok a művek, amik képesek a konvencionális történelem és hadi történelem kereteiből kilépve más szemszögből vizsgálni az eseményeket, mint ahogy tette azt Robert Kershaw is, a már korábban kivesézett Harckocsizók című művében. Ahogy Kershaw, így Keegan is tudatosan elkerüli a szenvtelen számokká és tiszta szobákban nyilakkal, kis zászlós kockákkal jelölt egységekké degradálását annak az embernek, aki mindenkori történelmünk során vállalta a csata megpróbáltatásait.

Másrészről John Keegan példaértékű kísérletet tesz a pátosz, a bazári hatásvadászat lefejtésére az elemzett eseményekről. Tehát nem számok, nem íróasztal mellett megszületett taktikai elemzések és nem is a frontról hazaírók, vagy a túlélők sikert, hírnevet hajhászó eltúlzott visszaemlékezései adják a mű gerincét. Mi marad hát akkor? Egyfajta kísérlet egy új szemléletű hadtörténetírás megteremtésére. Ez a kísérlet az alaphelyzet felvételénél természetesen használja a  nyers számokat, a szembenálló felekről tudható adatokat és a haditechnika paramétereit, de nem veszik el abban és nem próbálja meg a szembenálló feleket és a lezajló eseményeket matematikailag összehasonlítani. Másrészről a kétségtelen borzalmakat túlélők beszámolóit erős szkepticizmussal fogadja, összeveti azokat egymással, elemzi az általánosan tudható tényekkel és lehámoz róla minden túlzást, minden direkt, vagy a sokk által akaratlanúl alkalmazott ferdítéseket.

Mivel Keegan elemzésinek alapját a jelenlévők és túlélők beszámolói adják, így a történelemben való visszautazás mértéke viszonylag korlátos. Három meghatározó csatát választ ki három teljesen különböző hadviselési korból. Először az 1415. október 25.-i agincourt-i, majd a Napoleon végső vesztét meghozó 1815. június 18.-i waterloo-i, végül az 1916. július 1.-i somme-i csata kerül terítékre. A három elemzés alapját az adott korszak technikai szintje, a hadviselés eszközei és formái és az első sorokban harcoló közkatonákra gyakorolt hatásai, megpróbáltatási adják. Egészen veséig hatoló éleslátással veszi végig azon tényezőket, amik az adott csaták tragédiáihoz, vagy sikereihez vezettek. Gyakorlatilag, mint ha a Mátrixból ismert „bullet time” lassítással élnénk át a három csata legfontosabb és meghatározó momentumait.
 

A könyv zsenialitását az éleslátásán és emberi közelségén felül az adja meg, hogy mennyire kompakt és kezelhető kereteken belül volt képes Keegan részletesen bemutatni az adott csata kulcseseményeit, a korra jellemző katonai és társadalmi összefüggéseit, a lehetséges fegyvernemek közötti kontaktus jellegét és végül a különböző kontaktusok során szerezhető sebesülések típusát és azok adott kor szerinti kezelését. A könyv sokkolóan szemfelnyitó módon döbbenti rá az olvasót arra, hogy például Aguncourtnál a magas harcértékű francia páncélosok miért nem ütköztek meg az angol nyilasokkal, vagy hogy mai ésszel felfoghatatlanul miért volt képes Waterloonál a négyszög alakzatban feszesen álló gyalogság akár órákon át is tűrni a rájuk zúduló ágyútüzet, miközben az tizedelte őket és arra is érthető választ ad, hogy miért volt sikeres a somme-i előretörésnél a francia tüzérség és miért okozott katasztrófát az angol.
 

Ezek az elemzések (néha spekulációk) alapvetően is olvasmányosak, azonban a túlélők beszámolóival válnak igazán húsba vágó élménnyé. Az okokon és okozatokon felül enged belelátni abba, hogy miként élte meg a történéseket az, aki közvetlenül az első sorban állt. Milyen motivációk hajtották, milyen kapcsolatot ápolt a társaival és az események összességével. Ez a részleges betekintés is egy egészen sokkoló élmény és tapasztalat még így másod-harmadkézből, akár 600 év távlatából is. Aki egy kicsit is érdeklődik a rideg űrkaliber méreteken és létszámadatokon felül a zsigeri miértekre és hogyanokra, annak kiváló olvasmányt nyújthat John Keegen több mint 40 éve megjelent és a mai napig kiemelten fontos munkája.

Jó szórakozást!