Szerkesztőségi kedvencek – 2017 – Első rész

    Mint az már hagyománynak tekinthető, a Fémforgács lelkes munkatársai idén is összegyűjtötték az elmúlt esztendő számukra legemlékezetesebb, leginkább kiemelkedő, legtöbbet hallgatott albumait. Rengeteg egyedi, érdekes, különböző értékrendszer mentén összeállított lista született, melyek a szcéna legkülönfélébb területeiről szemezgetnek lemezeket, így biztosan minden Olvasó találni fog neki tetsző korongokat, amelyeket lehet, hogy elmulasztott a 2017-es év folyamán. Én nagyon szépen köszönöm minden lelkes jelenlegi- és félig-meddig ex-munkatársnak, akik vették a fáradtságot, hogy megannyi lemezt mérlegelve összeállíthassák végső listáikat. Nem volt egyszerű dolga senkinek, hiszen – bár a konszenzus alapján ez egy gyengébb év volt – temérdek mennyiségű megjelenés látott napvilágot, amit latba kellett vetni. Jó szórakozást a listák böngészéséhez!

9000Sanyi

   Azzal kezdem, hogy most is nehéz dolgom volt és nem is sikerült egyértelmű sorrendet kialakítani a 2017-es év kiadványai között. Az a jó, hogy most nyugodtan lehetek szubjektív.

 
1 – 3. ØrdøgSötétanyag
1 – 3. Aebsence3
1 – 3. AgregatorSemmiből, a semmin át
4. Foo FightersConcrete and Gold
5. Pearl JamLet’s Play Two
6. SlowmeshSomething New
7. AnathemaThe Optimist/Danny CavanaghMonochrome
8. VUURIn This Moment We Are Free – Cities
9. Pain Of SalvationIn the Passing Light Of Day
10. Life Of AgonyA Place Where There’s No More Pain
    Múlt évben ismét viszonylag sok hazai lemez pörgött nálam. Az első három helyet leginkább megosztottként érzem reálisnak, persze hangulattól függően.
Az új Foo Fighters album – és főképp a két klipes dal (Run, Sky Is A Neighbourhood) – nagy dobás volt, ami az Arénás koncerttel megfejelve az elmúlt év nagy dobása volt.
Sajnos nem sikerült eljutnom a Pintér Miki (Grungery.hu) által szervezett filmbemutatóra, de a Pearl Jam koncertanyagát így is sokat hallgattam, a film megnézése pedig még kipipálandó.
A Slowmesh bemutatkozó anyaga az év bemutatkozása, az élő találkozás még hátra van.
Az Anathema új lemezét nagyon vártam és annak ellenére, hogy sokat hallgattam, nem sikerült az utóbbi anyagok (főképp a Distant Satellites) szintjére jutnia. Ide számítom Danny Cavanagh szólóanyagát is, ami kellemes hallgatni való, és említést érdemel.
Anneke új bandájának (VUUR) híre bizonytalansággal töltött el, igazából nem éreztem szükségét, hogy szólólemezei és vendégszereplései mellé metal zenekarban hallhassam. Még nem is tudom, hányadán állunk az In This Moment We Are Free – Cities címet viselő lemezzel, de időről-időre visszakéredzkedik a lejátszóba..
A visszatérő Pain Of Salvation korong sem hatott akkora erővel, mint a korábbiak, de visszatekintve mégis úgy érzem, az első tízben a helye.
Még épp TOP10-es az új Life Of Agony korong. Nyilván nem egy River Runs Red/Ugly kaliber, de amúgy rendben van, főleg hangulatilag.

    Néhány anyagot említenék még, amik figyelemre méltóak voltak 2017-ben.
A tavalyi Black-Out 25 koncert (ami szintén megért egy misét) kapcsán újra kiadott négy lemez és az ott fellépett Oltári Fiúk (anno a Kowát váltó Csordás Robi új csapata) Puding címmel kiadott három dalos EP-je itthonról, valamint a Moonspell új konceptlemeze is figyelmet érdemel.
A Karcagról indult, tagcserék után ismét aktív Vale of Tears új dala (Cold, hard, rusted) reményt keltő, ahogy a Kontrollzé új dala (Hátra) is tetszetős.
    Az orosz Haze of Summer folkos és egyéb ízekkel kiegészült post black bemutatkozása és a nyughatatlan görög Nick Marinos God in a cone projektjének Shark was a boy c. koncepciózus anyaga tetszett még.
Ugyan nem 2017-es cucc, de az év első felében viszonylag sokszor előkerült a Candlebox Disappearing In Airport-ja meg Jeff Angel’s Staticland lemeze.
 


 
Balthazaar

A 2017-es év albumai abszolút győztesei:
 

1. MastodonEmperor of Sand
2. BelphegorTotenritual
3. DecapitatedAnticult
4. SepticfleshCodex Omega
5. Arch EnemyWill To Power
6. HaemorrhageWe Are The Gore
7. SatyriconDeep Calleth Upon Deep
8. Nokturnal MortumІстина
9. Dying FetusWrong One to Fuck With
10. IgorrrSavage Sinusoid

    Egyértelműen a „bazinagy mamut” albuma fogott meg a tavalyi évben leginkább. Sikerült annyi hatást belezsúfolni ebbe az albumba, hogy minden egyes percében a hideg futkos a hátamon, ha csak újra és újra hallgatom. – Még jó, hogy időközben befutott a Cold Dark Place kislemez is. (Téli napokra pont ideális.) – Természetesen a Belphegor új albuma segített a zenekaron, hogy végre a B-kategóriás banda stigmát ledobja magáról. Remélem, hogy az őket övező bizalom elégséges lesz itt az „A” mezőnyben is. S mindezen felsorolás ellenére sem mutatna teljes képet az elmúlt év, ha az épp’ sokak által kritizált lengyel death-groove gépezet, a Decapitated nem került volna dobogóra. – Csak hogy megsúgjam, a dobogóról való „lecsúszás” ezredekben mérhető az idén új lemezzel jelentkezett többi zenekar részéről.
A 2017-es év meglepetései:

1. Thy Art Is Murder Dear Desolation
2. The Black Dahlia MurderNightbringers
3. Diablo Swing OrchestraPacifisticuffs
4. PerihelionÖrvény
5. WodeServants of the Countercosmos

    Az ausztrálok odavágták magukat, mint részeges gördeszkás a rámpához. Ha végre sikerül túllépniük a stílusuk határain, akár a későbbiekben még komoly meglepetést is okozhatnak számunkra, old-school arcoknak. A The Black Dahlia Murder tekeréseit pedig vígan ellensúlyozza a Diablo Swing Orchestra néha tébolyba vesző és eklektikus színvilága. Még jó, hogy a Perihelion „lebegése” felkészíti az embert a Wode „dissection-i”, néhol hagyományőrző játékára.
A 2017-es év nagy visszatérői:

1. Cradle Of FilthCryptoriana: The Seductiveness Of Decay
2. KreatorGods of Violence
3. TaakeKong Vinterel

    A fenti zenekarokkal kapcsolatban: Már azt hittem, hogy soha nem kerül sor arra, hogy férfiasan bevalljam: Igen, Cradle Of Filth rajongó vagyok. – Mindegy mi történt a Midian óta, számomra a zenekar újra létezik. Petrozza bácsi botlásai ellenére csinál jó albumokat, s ez most az volt. Hoest mester pedig akár bendzsón, akár gitáron, de fáradhatatlanul rója az általa kitaposott ösvényt. Érdemes néhány órát a nyomában eltölteni.
A 2017-es év nagy csalódásai:

1. Rex BrownSmoke On This
2. The HauntedStrength In Numbers
3. EnslavedE

   Nem szeretnék pálcát törni felettük, de itt most a nagy nevek elvéreztek. Majd legközelebb, mert alapvetően jóhiszemű vagyok. Így a végére még maradt két kategória, amit azt hiszem illik megemlíteni:

 1. A 2017-es év pofonja: Szomorú aktualitása miatt (R.I.P. Warrel Dane) SanctuaryInception – Pedig mennyire vártam, hogy lesznek új Sanctuary nóták, s valahol a távolban még egy Nevermore reunion is felsejlett.
2. A 2017-es év legtermékenyebb előadója: Buckethead – (Pike 244-től 273-ig) – Nem is tudom, 30 album egy évben elég?!

P.S.: Srácok idénre sem kívánhatok sokkal többet annál, mint hogy hallgassatok sok jó zenét. (Stílustól függetlenül is.) Vigyázzatok magatokra!
 


 
boymester

    Újabb fémzenében gazdag éven vagyunk túl és ebben az esetben a gazdagon van a legnagyobb hangsúly. Nem panaszkodhatott igazán egyik alműfaj rajongótábora sem, éppúgy akadtak bőséggel doom metal lemezek, mint death, black és egyéb kiadványok, sőt, egyesek ismét egészen jól nekifeszültek a határoknak is. Mindazonáltal nekem 2017 nem a minőség, hanem a változatos iparosmunkák éve lesz, ahol hetente jelentek meg tömegével erős, de felejthetetlennek nehezen titulálható lemezek. Nem is nagyon akadt hosszú távú barátság idén, így nehezebb volt összeszednem a listámat, mint tavaly, amikor egymás torkát szorongatva küzdöttek meg a lemezek az első helyek valamelyikéért. Az egész évet tehát egy masszív nyolcasra értékelem, ami a bőség miatt évekre adhatna melót minden firkásznak. Ebből adódóan nem jelenteném ki, hogy ezek az év legjobb lemezei, mivel mindent meghallgatni képtelenség, pusztán személyes a lista, ahogy eddig minden esztendőben. Pozitívum volt még sok évek óta várt lemez megjelenése, negatívum pedig ezek középszerű minősége…
 

 1. VenenumTrance Of Death

Az év lemeze nálam vitathatatlanul a német banda kiadványa, mert így death metalt játszani senki nem volt képes idén. Hibátlan, méregerős, változatos brutalitás.
 
2. AmenraMass VI
Régi kedvencem új lemeze, ami rászolgált a bizalmamra. Nehezen emészthető művészkedés, csak rajongóknak.

3. OphiuchiBifurcaria Bifurcata
A top lemezek közül ezt hallgattam a legkevesebbet, mert annyira hangulatigénylő. Ugyanakkor hibátlan, nagybetűs black metal Afrikából!

4. The Ruins Of BeverastExuvia
A mindig zseniális Alexander von Meilenwald ezúttal sem hazudtolta meg magát.

5. MangogMangog Awakens
Az amerikai doom banda bemutatkozása lett nálam a klasszikus vonal csúcsteljesítménye. Hibátlan hangulat, remek dalok és egy vállalhatatlanul gagyi borító.

6. The Bloody EarthInevitable
A funeral, death/doom vonal is kitett magáért ebben az esztendőben, de legtöbbet a szerb ősemberek lemeze pörgött. Súlyos, kihagyhatatlan haláltusa az övék.

7. BelowUpon A Pale Horse
Sokat ígért 2017, mégis leginkább a Below tudta beváltani maradéktalanul a hozzá fűzött reményeimet. Candlemass pótlás mesteri szinten.

8. Pagan AltarThe Room Of Shadows
Megtévesztő a dátum a Pagan Altar esetében, mivel ez a lemez a 80-as évek elején született, csak eddig nem adták ki. A zenekar méltó búcsúja a NWOBHM rajongóinak.

9. AnatomiaCranial Obsession
Pusztít és rombol, ahogy azt elvártam a múltjuk tekintetében.

10. Wode  Servants Of The Countercosmos

Idén kevesebb black kiadvány tudott maradéktalanul magához édesgetni, a zenekar második nekifutása azonban kényeztette a hallójárataimat rendesen.
 
11. Der Weg Einer FreiheitFinisterre
Sokadik lemez a listán, amellyel kapcsolatban megvolt az előzetes bizalom…

12. NetraIngrats
Nagyvárosi black a falusi gyereknek…kész felüdülés.

13. SorcererThe Crowning Of the Fire King
Legendához méltó lemez lett végre ez is, de az elődje kellemetlen emléke még mindig él bennem, úgyhogy hátba veregetés helyett csak elismerő biccentés jár.

14. AnasarcaSurvival Mode
Magam is meglepődtem, hogy mennyire rákaptam az idei old school death hullámra, sok erős lemezt meghallgattam. Ebből az Anasarca forgott a legtöbbet.

15. The CrawlingAnatomy Of Loss
Az év leggonoszabb riffjével nyit a death/doom metalos (szintén a régi iskola követői) The Crawling, ami épp eléggé megfogott ahhoz, hogy a lista részese legyen.

16. Lunar ShadowFar From Light
Az epikus heavy metal képviselteti magát a fiatal németek által, ami önmagában nagy szó. A klasszikus heavy metal híveinek mindenképp ajánlott.

17. Sons Of CromThe Black Tower
Képzeletben másoljátok ide a Lunar Shadow szövegét.

18. Inconcessus Lux LucisThe Crowning Quietus
2017 egyik legszórakoztatóbb black/death vegyülete.

19. MesmurS
Funeral doomból mindenképp a Mesmur tudott még felkapaszkodni a csúcsra, tökéletes példája a nehezen emészthető, mégis fenséges gyötrelmeknek. A belga Slow harcolt még a bejutásért, de arra korábban ráuntam…

20. ForsakenPentateuch

Évek óta lesegetem a banda oldalát, mikor jön végre a lemez, hát most megérkezett. Az általam értelmezhetetlen okokból gyenge hangzás mögé azonban vérbeli Forsaken dalok kerültek, tovább éltetve a zenekar egyébként ritkás, de hibátlan életművét. Remélem legközelebb nem kell ennyit várnom és egy Dominaeon szintű folytatással is megörvendeztetnek, bár erre kevés az esély.
 
„Futottak még” kategória, vagyis a különdíjasok:
 
Sun Of The SleeplessTo The Elements /az év legkedvesebb andalgása, így jár neki az arany tollpihe/
Almyrkvi Umbra /legtöbb kétséget keltő lemez, így jár neki az arany kérdőjel/
ArgusFrom Fields Of Fire /elismerő kacsintás a régi időkre való tekintettel, jár nekik az arany szakáll/
Spirit AdriftCurse Of Conception /teljesen mást vártam, még szokni kell, ezért jár az arany unisex póló/
ArchspireRelentless Mutation /technikás és még jó is, tehát a leeső áll díja az övék/
JuniusEternal Rituals for the Accretion of Light /melankolikus poszt kutyafüle, amit ennek ellenére élveztem és nem kukáztam egyből, ezért jár neki az arany papírgalacsin díj/
Unearthly TranceStalking the Ghost /überkemény stoner/doom ötletekkel fűszerezve, övék az arany szerzetes/
Through the Eyes of the DeadDisomus /későn felfedezett death aprítás, jár nekik az arany járókeret díja/
ElderReflections of a Floating World /kétség kívül az év pszichedelikus, stoner utazása, amihez egyszerűen nem volt türelmem, tehát jár nekik az arany óra díj/
WarbringerWoe to the Vanquished /thrash metalban sem volt hiány, de a Warbringer retró íze fogott meg a legjobban idén, úgyhogy jár az arany cipőfűző/
Suffering HourIn Passing Ascension /arany kecske az ő jutalmuk a gonosz riffek halmozásáért/
Hällas Excerpts From A Future Past /olyan progresszív rock, heavy metal múltidézés, amitől nem kaptam hányingert, úgyhogy övék az arany róka/
KrolokFlying Above Ancient Ruins /szlovák black, amivel most barátkozom, de mindenképp jár a pacsi, úgyhogy megérdemelten kapják az arany tenyeret/
Év csalódása: AyreonThe Source /annyira untam, hogy már a régi lemezek szeretetében is kételkedni kezdtem, úgyhogy felajánlom díjnak a vas csizmát, ami hasonlóan nehézkes/
 
 
farrrkas



1. MastodonThe Emperor of Sand
Abszolút csúcsminőségű és elképesztően fogós metal lemez. Idén ők a legjobbak.

2. LeprousMalina
Amit a Leprous művel, az káprázatos! Érzelmek kifejezésében verhetetlenek!

3. UlverThe Assassination of Julius Ceasar
Garmék a 80-as évek pop zenéjéhez nyúlva is képesek lélegzetelállítót alkotni.

4. SólstafirBerdreyminn
Ezekre a jellegzetes dallamokra és teljesen sajátos hangulatra kizárólag ők képesek.

5. AvatariumHurricanes and Halos
Az új lemezhez is csupán idő kellett… Ma már minden pillanata csodálatos!

6. PerihelionÖrvény
Egyszerre mély és megkapó! Magával sodor és beléd kapaszkodik. Bámulatos!

7. JordablodUpon My Cremation Pyre
Ódon hangulatú death metal nem mindennapi zeneiséggel, rejtett kincsekkel.

8. The Doomsday KingdomThe Doomsday Kingdom
Edling doom metalja azonnal belső harangokat kongat. Viper hangja a hab a tortán!

9. EnslavedE
Az Enslaved nagyigényű, kifinomult zenéje ezúttal is kényezteti annak befogadóját.

10. NadirThe Sixth Extinction
A lassú, súlyos sludge/doom/death metalt így kell élvezetessé, emlékezetessé tenni.

11. VenenumTrance of Death
Morbus Chron/Tribulation-féle változatos dallamvilágra épülő death metal csemege.

12. Wolves in the Throne RoomThrice Woven
Ádáz, fenyegető riffeket és szép dallamokat egyaránt felmutató black metal korong.

13. The Great Old OnesEOD: A Tale of Dark Legacy
A ma black metaljának krémjéhez sorolható anyag. Érezni a forgószelet!

14. Camerata MediolanenseLe Vergini Folli
Múltidéző, ünnepélyes zongorajáték simogató, gyönyörű női énekkel.

15. NagaarumHomo Maleficus
Nagaarum eddigi legizgalmasabb anyaga, egyedi dallamvilággal és hangulattal.

16. Sun of the SleeplessTo the Elements
Schwadorf
zenei világa még akkor is költői és emelkedett, ha black metalról van szó.

17. Dying FetusThe Wrong One to Fuck With
A technikás/brutális death metal élmezőnyéhez méltó gyilkos matéria.

18. SoenLykaia
A Tool és Opeth ízeihez hasonlítható magas nívójú mű, tele szépséggel.

19. Katla.Móðurástin
Roppant szerteágazó! Minél mélyebbre merül benne az ember, annál többet mutat.

20. Bell WitchMirror Reaper
Hipnotikus erejű, átszellemülést kiváltó súlyos funeral doom metal edzett füleknek.


Mindenholottlevo

    Bevallom, nem vagyok nagy listázós, nem is volt könnyű összevadászni a top 20-ba beleférő anyagokat, hisz annyi minőségi cucc látott napvilágot 2017-ben! Az újabb kedvenceim (Elder, Primitive Man, Inglorious, s még sorolhatnám) közül sokan éppúgy kitettek magukért és hozták a legjobb formájukat, mint a régebbi motorosok (Foo Fighters, Mastodon, stb.) közül jó páran. Hirtelen a felsoroltak jutottak eszembe, ha meg valami esetleg lemaradt, mert nem ugrott be, hát akkor mea culpa… 😀

 

1. ElderReflections Of A Floating World
2. ColdSpell A New World Arise
3. Slowmesh Something New
4. Wrong SideÉrdektelen istenek
5. Apey&The Pea Hex
6. All Pigs Must DieHostage Animal
7. Inglorious – Inglorious II
8. KadavarRough Times
9. Primitive ManCaustic
10. Lock UpDemonization
11. BenightedNecrobreed
12. Foo FightersConcrete And Gold
13. MelvinsA Walk With Love And Death
14. Lóci JátszikKrokodil
15. FlatbandFLTBND
16. Rings Of SaturnUltu Ulla
17. MastodonEmperor Of Sand
18. Zeal And ArdorDevil Is Fine
19. SepulturaMachine Messiah
20. Electric WizardWizard Bloody Wizard

Folyt. köv.! Hamarosan jelentkezünk szerkesztőségünk másik felének 2017-es kedvenceivel.
Hexvessel Hexvessel
április 24.