Egységgé bomlik – interjú a LizZard-dal

Néhány hete nyílt lehetőségünk a francia progresszív/power trió, a LizZard legújabb, Eroded c.albumának a bemutatására. A lemez olyannyira érdekes és kísérletezős, hogy megéri a kulisszák mögé kukkantani, hogy megtudjunk valamivel többet magáról a zenekarról is. A trió (William Knox – basszus, Katy Elwell – dob és Mathieu Ricou – gitár, ének) részéről Will válaszol a Fémforgács kérdéseire.

Gratulálunk az új [már negyedik – szer.] lemezetekhez. És persze ahhoz a fogadtatáshoz is, amit a világ különböző tájairól kaptok. Mennyiben számítottak erre a reakcióra?

Nagyon boldogok vagyunk a nekünk megküldött jelzésektől. Ez lehet tán az első alkalom, hogy nem kaptunk kritikát, vagy csak nem kutattuk át elég alaposan az interneten a hozzászólásokat! [nevetés]. Valójában nem fogalmaztunk meg várakozásokat, nem igazán szoktunk ezen gondolkodni. Megcsináljuk a zenét, amit akarunk, és aztán boldogok vagyunk az eredménnyel. Szabadjára engedjük a világban és megnézzük, mire jut.

Őszintén megvallom, nem ismertem korábban a LizZard-ot és nem is tudtam sokat a banda történetéről. Megtennéd, hogy bemutatod a zenekart az olvasóinknak? Mikor alakultatok és milyen változásokon mentetek át a zenei karrieretek során?

Mindig is egy power trió voltunk, változatlan felállással. Még valamikor 2006-ban álltunk össze, de csak 2012-től tekintjük magunkat zenekarnak. Így már van 4 albumunk, egy EP-nk és kering egy demónk is valahol az érteben. A korai éveinkben főképp Franciaországban koncerteztünk. 2015 körül kezdtünk külföldi színpadokra is járni.

Úgy tűnik és úgy hallatszik, hogy nagyon képzettek vagytok a hangszeres tájék terén. Feltételezem, hogy van már múltatok a rockzene eljátszásában. Mi a LizZard zenei háttere? Játszottatok más csapatokban is azelőtt?

Igen, mindannyian játszottunk különböző bandákban, és különböző stílusokat a LizZard előtt. Én egyébként együtt játszottam Katy-vel, más csapatokban még valamikor 1998 körül. Mat mélyebb jazz-háttérrel rendelkezik, s működött Párizsban, mint session-zenész. A mi zenei hatásaink elég sokfélék.

A zenétek hangszerelése meglehetősen egyszerű, és mégis vastagon szól. Ez tudatos kialakítás, vagy egyszerűen csak így szól a LizZard, amikor együtt játszotok?

Alapvetően a mi zenénk így szólal meg. Amióta csak együtt játszunk, mindig ilyennek hangzott. Ám az évek során újra definiáltuk, ahogy kicsit talán hagyományosabb [audiofil: vinyl-megszólalású, ill. hagyományos erősítős hangzású– szerz.] és erőteljesebb legyen. Ez mindig az egyensúly megkeresésérő szól a hangzás spektrumának lehetőség szerinti legteljesebb kitöltése és az egyes hangszerek elkülönülő hangzása között, azaz, hogy hallhassuk, amit az egyes hangszeresek játszanak. A legkönnyebb, ha trióként játszunk. Úgy találtam, hogy más bandák számára két gitárral vagy billentyűvel is keményebb kihívás, hogy ezt a hangzást elérhessék.

Ez már a negyedik teljes hosszúságú albumotok. Mit gondolsz, milyen messzire jutottatok a zenei fejlődésetekben?

Szerintem ezt lehetetlenség megmondani. Ahogy visszatekintünk a korábbi albumainkra, változtunk, fejlődtünk, és remélhetőleg ez a folyamat tovább halad majd. Nem szeretjük magunkat ismételni, így természetesen, amikor dalokat írunk a frissességet és az újabb ötleteket kutatjuk. Ugyanakkor sosem vagyunk teljesen elégfedettek, vagy legalábbis az újabb hangzásunk iránti szomjunkat sosem tudjuk teljes mértékben oltani. Szerintem ez j dolog, úgyhogy – gondolom – minden egyes albumunk előrelépés lesz, ahogy ez is a dolgok rendje. Ha azt éreznénk, hogy magunkat ismételjük, akkor valószínű leállnánk és valami más projektbe fognánk. Remélem, mi inkább olyanok vagyunk, minta Radiohead, mintsem az AC/DC! [nevetés]

Tehát érzitek a stílusotok változását, és talán a hozzáállásotokét is?

Nem, személyesen nem érzem. Úgy vélem, a stílusuk természetesen fejlődött, és makacsul, folyamatosan módosult az évek során, mintsem egyik pillanatról a másikra és bizonyosan nem szándékosan. A hozzáállás tekintetében ugyanígy gondolom: mindig megpróbáltunk önmagunk maradni, természetesnek, őszintének és egyszerűen csak eljátszottuk a dalainkat. Inkább így tettük, mint valami showman-ként, művészként, vagy bármi hamisra tervezett kreatúraként, csak hogy még vonzóbbak legyünk a publikumnak. Inkább Jimi Hendrix vagyunk, mint Slipknot! Ha fogalmazhatok nyersen, mindig is úgy gondoltam az imázs építése egy nagy lószar, különösen, ha valaki keményebben dolgozik az imázsán, mint a zenéjén.

Mesélnél a főbb zenei hatásaitokról? Akár személyesen, akár a LizZard, mint zenekar számára?

Az én zenei hatásaim a személyiség[em – szer.] alapján két részre oszthatók. Mialatt felnőttem, nagyban hatottak rám azok, amiket a szüleim hallgattak, úgymint Pink Floyd, Led Zeppelin, Hendrix, Beatles, Rolling Stones… azután amikor már a saját zenémet szereztem be, az már Metallica, Radiohead, Pearl Jam, Tool, Meshuggah… voltak.

Az albumajánlómban hivatkoztam a Rush-ra is, mint egy lehetséges zenei hatásra. Mennyire mentem ezzel mellé?

Szerintem ez pontatlan találat! Én biztosan sosem hallgattam a Rush-t és úgy szem Mat és Katy sem. Noha tudjuk kik ők és Neil Peart-ről is tudjuk kicsoda!

Úgy tudom, hogy lehetőségetek volt a Gojira előtt játszani. Mikor és hol csatlakoztatok hozzájuk a turnén? A fő attrakció közönsége hogyan fogadott titeket? Mesélnél nekünk erről a tapasztalatról?

Hát ez valami olyasmi, ami kicsit kicsavarodott és felerősítésre került az évek során. Egy kis fesztiválon játszottunk együtt és már elég régen történt. Végül bekerült a biográfiánkba is, amit valaki más írt rólunk. Aztán az újságok már a Gojiraval turnézásról írtak. Majd megint mások azt kezdték írogatni, hogy legfőbb hatásunk a Gojira, miután játszottunk velük. Egyszóval nincs sok valóságalapja annak, amiről beszélhetnénk. Ők egy nagyszerű banda és az új lemezük nagyon király lett!

A webzinünknek eljuttatott, az Eroded c. lemezetek kiadásáról szóló lelkes kiadói-terjesztői bemutató sorok nyomán én francia nyelvű anyagot vártam. Arra számítottam, hogy így kommunikáljátok a dalokat. Azt gondoltam, vagy inkább feltételeztem, hogy franciául énekelni elég népszerű dolog. Mégis, miért énekeltek – egyébként nagyon választékosan – angolul?

A demónk és az azt követő EP-nk még franciául szólalt meg, ami sokkal költőibb, de kevésbé rockosabban éneklehető. Nagyon jól működött, amikor Mat angolra váltott, úgy éreztük, hogy jobban szól. Katy és én mindketten angolok vagyunk, míg Mat kétnyelvű, mert keményen dolgozott rajta, hiszen azt akartuk, hogy olyan természetesen szóljon, ahogy csak lehetséges. Egyáltalán nem könnyű ez egy született francia számára!

A zenéteket én valamiféle populáris rockzenének találom, amit fesztiválok nagyszínpadjain is játszani lehet. Ezzel szemben – ezt megmondom őszintén – én csak az utóbbi időben fedeztem fel a neveteket. (Meg kell jegyezzem, hogy nagyon örülök ennek!) Milyen széles közönségnek játszotok – már amikor élő előadásokra lehetőségetek nyílik?

A múltban nem igazán volt jó társaságunk, hogy nagy és széles közönséget érjünk el. Miután az Erodedot a Pelagic Recordsnál adtuk ki végül csak kijutunk a nagyvilág elé! De, ha Európában koncertezünk, megmozgatunk kisebb tömegeket a nagyobb városokban, az Out of Reach [EP-t követő, 2012 októberében megjelent első, már angol nyelvű nagylemez] megjelenése óta 150 koncertet adtunk. A koncertügynökségünk a Swex Booking (The Pineapple Thief, Soen, Adrian Belew Power Trio…) már dolgozik a következő turnéink tető alá hozásán. De minden olyan bizonytalan a pandémiás helyzet miatt, hogy ebben a pillanatban nem nagyon tudunk még dátumokkal szolgálni.

Az albumotok artworkje nagyon beszédes. Amikor elkezdtem hallgatni a zenéteket, nem is gondoltam, hogy ennyire passzok majd a dalokhoz. Erről mi a véleményed?

Mika Andréval dolgozunk és imádjuk a munkáit. Ő olyan, akinek szükséges van a belehallgatásra, vagy arra, hogy belevonja magát a kontextusba, mielőtt reagálna rá és készítene valamit, ami aztán majd a hangzást is megjeleníti. Úgyhogy igen, ez a megjelenítés tudatos és szándékos volt a részünkről.

Nemrég közzétettetek egy élő stúdió felvételt is egy dalról, amit korábban már videoklipes formában is bemutattatok. Miért tartottátok ezt fontosnak?

Filmre vettük a stúdiómunkát, miközben felvettük az albumot és már előre kigondoltuk, mikor szeretnénk ezt megmutatni az embereknek, milyen is a stúdiózás. Akkoriban még nem terveztük el, hogy ez a Blue Moon dalnak kap egy önálló klipet. De ez nagyon jól sült el így, hiszen ugyanannak dalnak két verziója állt így elő. A stúdiós élő változat nyers, nincsenek rákeverések, háttérvokál, vagy gitár-loop, valahogy úgy szól, ahogy amilyennek a színpadon hangzunk.

Várjátok már, hogy élőbe játszhassatok? Egyáltalán volt lehetőségetek színpadon megjelenni utóbbi 1-2 évben a járványhelyzet alatt? S ha igen, akkor tudtátok azt élvezni?

Nem, már 2020 februárja óta nem játszottunk élőben. Ez a leghosszabb időszak, hogy nem álltunk színpadra. Nagyon furcsa egy helyzet. Még júliusban játszottunk egy kisebb francia fesztiválon, de ezt leszámítva, csak arra várunk, hogy leköthessünk egy turnét. Nyilvánvalóan nagyon hiányzik, és alig várjuk, hogy az új albumot először megszólaltathassuk koncerten.

Köszönjük az interjút, további sok sikert és mielőbbi koncertezést kívánunk!

augusztus 04.,
augusztus 06.,
augusztus 07.,
augusztus 07.,
augusztus 12.,