End Of Paradise – FEZEN 2023

Nagy érdeklődéssel vártam az idei FEZEN 2023 első napját. Hetekkel korábban derült ki, hogy az Első Nap Első Fellépője az heavy/power metalt játszó székesfehérvári End Of Paradise. Több okból is ideje volt már, hogy a nem csak országossá, de nemzetközivé nőtt FEZEN Feszttiválon színpadra kerüljenek. Egyszer már volt erre lehetőségük, tán ugyanígy a Fezen Csarnokban, azonban az ötödik albumának kiadására készülő csapat folyamatosan fejlődő zenéjével kiérdemelte már, hogy a színtéren kevés heavy/power banda között országosan szélesebb ismertséget szerezzen.

End Of Paradise FEZEN 2023
End Of Paradise FEZEN 2023

A számomra a hazai környezetben a NWBOHM zene és a teuton power metal ötvözete náluk jelenik meg a legjobban. Mindig felsejlik valami a Maiden és a Helloween vonalából, dalaik szerkesztésében pedig magukhoz meglehetősen hőek, kitartóak. Rendre fellépnek klubkoncerteken a dunántúlon vagy a fővárosban és nyaranta akusztikus koncerteket is adnak, mondhatjuk, hogy mostmár hagyományosan. Ide elektromos erősítéssel készültek – szerintem maguk sem tudták, a Fezen csarnok keverősei részéről mekkorával.

A szélesebb nyilvánosságra jutásuk iránti lelkesedéssel ezért különösen izgultam, amikor a vasúti átjáró felőli beléptetés csúszott (megint), a kapuk zárva maradtak (megint), és csak egyetlen ablak működött, ahol egy (1 fő) lelkes ügyintéző munkáját tőle jóval odébb támogatta nyolc-tizenegy (8-11 fő) biztonsági őr. Jó korán érkeztem, szabadságomon és bevallom, az előző napi viharos-esős idő után az a híd túl oldalán a nyárfák alatt még mindig libabőrös lettem. Így ácsorogni végül a fehér házikó előtt a napon már-már kellemes is volt. Különösen, hogy kollégáim, akik munkából érkeztek még a megfelelő levezető szakmai terminusokkal ironizáltak a „tavalyi vevői megelégedettségi visszajelzések teljes mértékű figyelmen kívül hagyásán”. Így amikor a második pénztár második megnyitási kísérleténél sem sikerült egy egyszerű plexi ablakot elhúzni felfelé, akkor a hosszú sorban álló közönség bizony már túl volt az irónián. Engem csak az zavart, hogy a sorakozók része bizonnyal nem a tök gagyi, óriási helyet elfoglaló „vidámpark” felé igyekezett, hanem valódi zenei élmények irányába. Minden tiszteletem Kovács Tónié és csapatáé, de szerintem érdemes lesz olvasni a visszajelzéseket. Sőt vissza is kellene jelezni rájuk, összefoglalva, mint tanulságlista. Nyilvánvalóan nem kell, mert nem lehet (sőt nem is szabad) mindenkinek megfelelni az egyébként az egész városnak és környezetének tartalmas zenei szórakozást kínáló (tehát nem csak rock/metal) fesztivál szervezése kapcsán. De vannak olyan tennivalók, amik el nem végzése többet ront a megítélésen, mint amennyit a sikeres teljesítésébe vetett akkori többlet energia bizonnyal hoz.

Végül, mint első sorok, éppen elértünk az End Of Paradise felszerelésére, illetve a soundcheck végére. A korábban a fehérvári Nyolcas Műhelyt rendre dugig megtöltő zenekar most (végül) annál a közönségnél legalább kétszerte nagyobb érdeklődő-tömegnek játszott. Írtam már beszámolót koncertjeikről, így azt az atmoszférát, amit a klasszikus két gitár, basszus+dob és erre ráfejelve két énekes keltm nem tudom jobban visszaadni. Bevallom, a szellősen elhelyezkedő közönségben az első sorban engem leginkább a FEZEN idei „újítása” a bombaerős, szó szerint gyomorremegtető hangerővel való megbarátkozás kötött le egy ideig. Megjelent mellettem egy srác, aki minden fehérvári bulin (legalábbis amin én ott vagyok s őt látom) évek óta telefonon rögzíti magának a koncerteket. Most először nem tette. „Beszélgettünk”, mint a halak: kérdem, miért, mire mondja (illetve mutogatja), hogy a felvétele hallgathatatlan lenne a hangerő miatt. És tényleg. Nem csak hosszú szárú farmerom remegett, de az egyébként laza pólóm is folyamatosan lobogott! Pont ilyet még nem tapasztaltam, pedig álltam már elől jónéhány koncerten! Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy a basszus+dob döbürgő orkánjában a klasszikus riffekkel operáló és hasonló elemekre épülő szólókat játszó Tóth László István ritmus/szólógitárja két szám alatt volt kellőképpen hallható, noha a riffelését ki lehetett végig venni. Munkácsi Tamás gitárja hasonlóan elveszett az orkánban viszont – hangszíne miatt – az ő szólóinak a hangzása jobban érvényesült.

Elhangzott a színpadról egyszer, hogy Menyhárt Mihály basszeros kért kicsit többet vissza, noha a játékán, ahogy senkién sem látszott megilletődés! Mihály egyébként is keresi a hátsó sort, alighanem neki is tetszik az a lüktetés, amit a ritmusszekció hordoz. Az End Of Paradise a maga koncert-set-jéhez képest rövidebb műsorral, jól megválasztott dalokkal – szerintem – megnyerte magának nem csak a lelkes követőket, hanem az első napra a hangviharra betévedő rock/metal rajongókat is. Igazán süket kellett legyen, aki nem ide tért be elsőként. (Eljátszott dalok: Intro, Hol van, Életút, Szabadon, Főnix, Nézz ránk, Arra tartok, I Want out [Helloween], Outro).  Már csak azért is, mert a keverőnél már minden kiválóan szólt. A két énekes Lévai Sándor és Feltein “Zombi” Attila hangja együtt, pontosan szólt, és ebben a hangosításban az eddigi legjobban érvényesült a számomra az évek alatt meglátogaott koncertek közül. Lám, mindennek lehet némi előnye. Az előadás egy felemlő pillanata volt, amikor a közönség már az első szóra a’capella énekelte együtt Zombival az Arra tartok sorait, mielőtt a csarnokot rázó energiával megszólalt Németh Dénes dobszerkója a basszussal, majd a berobbanó gitárokkal. Egyszerűen magával ragadó volt! Jártam már ilyen nulladik, ill. első napi koncerten néhányszor… de ez az élmény a számomra most, (az íráskor) három nap után is eléggé eleven, borzongató. Az End Of Paradise az idén már többedszer is megmutatta, hogy a klubszínpadoknál nagyobb tereken is tud megfelelő előadást nyújtani. Emellett érdekes az is, hogy ezt minden hókuszpókusz nélkül tette. A dob – nyilván – ott állt középen és csak döngött, basszerosuk bérelte a helyét jellemzően mellette a pódium sarkán, a színpadi jobbra. A két gitáros két oldalt állt, vagy mozgott, míg az énekesek kerültek gyakran az előtérbe. Aztán a hangszeresek helyet-helyet cseréltek, néha egymás felé fordulva játszottak, majd hol egyik, hol másik énekessel párban álltak. A szólók alatt persze Tamás és László is a színpad élére lépett – s ez jót tett a már említett dörgő hangzás mellett is, mert jobban lehetett követni a szólódallamokat. Zombi gyakrabban jött a kontrolláda vonalába, fenntartva a dinamikát a közönséggel. A konferálások (mindkét énekes részéről) pont annyi ideig tartottak, amíg az szükséges, a jól kiválasztott dalok lendületét nem törte meg semmi. A közönség láthatóan jól ráérzett az előadásra, mert amikor kellett (említettem már a zene nélkül énekelt sorokat) jól megmutatta a hangját és erejét a csarnokban. Megfelelően mozgalmas és mégsem kimódolt volt az egész produkció, szinte spontán – jóllehet több koncerten természetesre gyakorolt – helyváltoztatásokkal.

Nagyon jó volt látni pl. amikor az egyik nagyon erős dalukat a dob körül állva kezdték mindannyian, az első két Maiden-lemez jellegzetes hangzásának bűvöletében kiötlött riffekkel, felpörgő dobbal. A zene maga szerintem az egész buli alatt meglehetősen pontosan szólt. Minden, ami egy-egy apró ritmikai elcsúszás lehetett volna, az legfeljebb az élő zene varázsa: pont ez az, amiért valaki egy koncertre jön. Hallani szeretnénk, amit ismerünk, de ha nem szakasztott úgy, mégis ilyen jól élvezhetően, annál jobb! Szívesen látnám a bandát többször ekkora, később akár nagyobb színpadokon is. Remélem is, hogy erre hamarosan újra sor kerülhet, mondjuk az új lemezbemutatójuk révén.

Lowland Fest 2024 Lowland Fest 2024
június 25.
Tom Morello Tom Morello
június 30.
Toxic Weekend 2024 Toxic Weekend 2024
július 03.