Lásd lemezismertető.

Punkos svéd death metal az ezt megillető hangzással: recseg-ropog a gitár, búg a bőgő rendesen. Megvan a maga bája ennek az ösztönzenélésnek, amelyben saját maguk szórakoztatása sem utolsó tényező. Vannak jobb ötletek is egy-két dalban (In the Valley of Coffins, By the Knife), de a lendületesebb, punkosabb nótákra (Unholy Mess, Rest in Piss) is biztosan jól lehet nosztalgiázni, sörözni, jólesően bólógatni. Nem kell túl komolyan venni a Sickeninget.

Nos, igen, akinek tetszik a Marduk, ezzel a lemezzel is megbarátkozhat. Meg lehet kérdőjelezni, hogy minek ez, de amíg erős dalokkal állnak elő, addig csak nyerhetünk. Ha egyszer alábbhagy a minőség, jöhet a jogos kérdés.

Zeneiséget visznek a disszonáns black metalba. Itt hallani az ötleteket, az ínyencségeket. Az énekes néha túlzásokba esik, de százszor többet tesz a zenéhez, mintha elkárogná vagy hörögné a mondandóját. Illik ide, kellőképpen beteggé is válik a végeredmény, igazi avantgárd muzsika.

Az Arayára hajazó sikolyok és főleg a Steamcunts kiállásában visszaköszönő Slayer riff (Black Magic) nem rejtik véka alá, minek a szellemében készült a lemez. De van itt régi Sodom is, nemcsak a refrén, de még a vokál is arra emlékeztet a Bombs Not Food dalban. Az elvárások nélkül közelítő punk/black/thrash kedvelők biztosan élvezik majd ezt a zsigeri, arcbataposó, hirtelen felindulásból megszületett zajongást.

Ilyen egy igényes, emelkedett, mondhatni lelket simogató epikus doom metal lemez.

Ahogy mások is megemlítették, ki lehet szemezgetni néhány ötletet, hangulatot, harmóniát belőle, amibe érdemes lenne kapaszkodni, de túl sok az azokat összefogó tipikus üresjárat.

Még a lesúlyosabb zenéknek sem az a feladata, hogy agyonnyomja annak hallgatóját. A muzikalitás a legszélsőségesebb zenéknek is célja kellene, hogy legyen, így vagy úgy. Nos, itt vannak próbálkozások e téren (pl. Entities), amelyek jó irányba viszik el a lemezt, de sajnos túl gyakran visszatérünk az emészthetetlenségbe, vagy olykor a maszatolásba. Ez még nem elég a hosszú távú kapcsolatra, legalábbis nekem.

Ahogy az előző, ez a lemez is óriási! És még egy lapáttal rá is tesz! Nem csak a doom metal részek, amelyek egyébként is zseniálisak, hanem a lágyabb, hangulatfestő, na meg a jazzes elemek is mind kitűnőek! A halk, finom részletek úgy érvényesülnek, ha körülöttünk minden elcsendesedett. Iszonyú nagy térbe csöppenek hallgatása közben, a The Seer témái pedig egyenesen csúcskategória. Az énekesnő hangja továbbra is lenyűgöz. Újabb beszerzendő anyag a sok közül...

Ez az a fajta death metal zene, ami teljesen hidegen hat. Még a d-beat sem menti meg számomra.

Nem értem, minek megcsinálni egy Marduk 2-t. Ugyanaz a zeneiség, ugyanazok a sátáni és háború témák... Nem rossz, de mást vártam egy kicsit.

Van benne spiritusz, csak a néha felbukkanó komikus részek lerontják.

Läsd kritika!

Ugyan már BlackZone, vannak itt jó hangfordulatok, nem csak a giccs. Legyél fülesbagoly légy szíves! ;-) Viszont néha hamis az ének, és a végére az idióta óóóóóó-óóóóózásoktól közel én is kikészültem.

Vannak jó ötletek, meg egy tonna maszatolás és kamu is.

Elsőre nagyon bunkónak tűnő, aztán kifinomult megoldásokat mutató zene ez.

Ugyanaz, mint az előző. Csak azért nem tíz, mert ebben a stílusban a Black Space Riders jobban tetszik. A The Seer viszont lehet, hogy megcsinálja a 10-est. Na jó, a She Knows analóg szintije végképp rottyra tett. Ez bizony 10-es. Nagyon tetszik még, hogy minden hangszer és hangulat teret kap, nem egy lapra teszik fel a produkciót. OKÉ, TRÓNFOSZTÁS, EDDIG EZ AZ ÉV LEMEZE!