Az Overload néhai, a Lost Symphony jelenlegi gitárhúr-nyűvője a mindössze 20 esztendős Bodor Máté véghezvitte azt, ami minden valamirevaló honi zenész vágya, álma, kedvenc kívánsága, stb., külföldön, egy neves intézményben – Institute Of Contemporary Music Performance (I.C.M.P.) – fejlesztheti tovább eddig sem hétköznapi tudását. Fiatal hősünk októbertől, mint azt kb. két héttel ezelőtt rövid hírként mi is közöltük, egy részleges ösztöndíjjal Londonban folytathatja „könnyűzenei” tanulmányait. Rövid egyeztetés után erről faggattam a miskolci muzsikust.

– Először is fogadd gratulációmat! Nem semmi, amit elértél, de hogyan is történt a dolog? Volt valami verseny, ha jól tudom… egyáltalán hogyan kerültél ki erre?

– Köszönöm! Az angol Yamaha cég minden éven felajánl az iskolának 30 000 fontot, amit aztán fiatal tehetségeknek adnak, hogy ebből tudják finanszírozni a tandíjukat. Persze van egy verseny, amin eldől, hogy kik azok a szerencsések, akik megkapják ezt a támogatást. Ez úgy zajlik, hogy be kell küldeni egy három perces gitározós videót, meg egy háromszáz szavas esszét, arról, hogy miért is szeretnénk megkapni az ösztöndíjat. Aztán a legjobb nyolc jelentkezőt elhívják Londonba egy élő meghallgatásra, ahol szintén gitározni kell, majd beszélgetni a „zsűrivel”, végül pedig ketten kapnak ösztöndíjat.
Idén, március elején kellett beküldeni a fent említett dolgokat, a döntő pedig április 6-án volt.
Kb. egy héttel előtte hívott fel az iskola, hogy be kellene mennem hétfőn a meghallgatásra, mert bekerültem a kiválaszott nyolc közé. Szóval, részemről elég kapkodós volt ez az egész, gyorsan repülőjegyet kellett foglalni, meg kitalálni, megírni, hogy mit is fogok ott játszani, sőt az indulás előtti napon még a Lost Symphony-val forgattunk videóklipet. Segítségként azonban nagyon sok jó tanácsot kaptam Theodore Ziras gitáros barátomtól, aki szintén ebben a suliban végzett, illetve Pálfi Banditól, aki pár éve próbálkozott ugyanezzel az ösztöndíjjal, de végül nem sikerült neki. Ezúton is köszönöm a segítségüket!

– Milyen programmal készültél, és most már utólag nekünk bevallhatod, az előzetes esélylatolgatásoknál saját magadra hogyan tippeltél?

– A végső meghallgatáson öt percet kellett játszani. Volt, aki csak akusztikusban improvizált, de volt kőkemény jazz és funky is. Nagyon nehéz volt elsőre megítélni, hogy ki a legjobb. Nekem először úgy adódott, hogy nem is tudok elmenni a döntőre, mert egy napra esett a Kőbányai Zenei Stúdiós felvételivel, de végül is eltolták ezt két nappal… ezt jelként fogtam fel.
A meghallgatások előtt egy nagy előadóteremben ültünk mind a nyolcan, ismerkedtünk, beszélgettünk, közben mindenki nyomta a témáit és már volt sejtésem, hogy kiktől kell félni. Volt például egy fiatal kissrác, aki már az elején azt mondta, hogy én fogom megnyerni, mert látta a videóimat a youtube-on, meg myspace-n… kicsit meglepődtem.
Saját programként csináltam egy mixet mindenféle stílusokból. Indult Meshuggah-os ritmusvariációkkal, aztán blues, jazz kiállásokkal folytattam, a végén pedig hatalmas arpeggio hegyeket és tekerést mutattam be. De szerintem a beszélgetés is rengeteget számított a döntésben.

– Konkrétan mit takar a díjként kapott ’részleges ösztöndíj’ kifejezés, mi vár rád az elkövetkezendő egy esztendőben?

– Az ösztöndíj konkrétan egy évre szól, a „Higher Diploma” képzésre. Utána külön kell felvételizni a „Guitar Degree” három éves képzésre, de arra már nem szól ez a nyeremény. A három éves szak elvégzése lenne a cél. De még nem tudom, konkrétan mi lesz, azt tervezem, hogy jövőre megpróbálok egy hasonló ösztöndíjat elnyerni a Musicians Institute nevű zeneiskolába, Los Angeles-be. Ez nyilván attól függ, milyen lehetőségek nyílnak majd meg Angliában.

– Ez az esemény gondolom mind a saját magánéletedben, mind a családod, közvetlen környezeted körében is nagy fordulatot jelent, hiszen minden jócskán kizökken a megszokott itthoni kerékvágásból. Megvan már a menetrend a biztonságos „túlélésre”? Hogyan lehet egyáltalán felkészülni egy ilyen sulis évadra?

– Most a legfontosabb dolog a pénzgyűjtés. London drága város, és valahol laknom kell majd, illetve amíg nincs munkám, valamiből élni is kell. Sajnos itthon a zenészállás nem fizet olyan jól, hogy ezt meg tudjam oldani. Próbálkozom tehát támogatókat keresni, de sajnos a mai helyzetben ez sem túl egyszerű. Azonban ami a legfontosabb, hogy az egész családom mögöttem áll és ezúton is köszönöm a sok támogatást és segítséget!

– Azt tudod már, hogy kik lesznek a tanulópartnereid, és a tanáraid az iskolában, egyáltalán mit fogtok tanulni?

– Egyelőre csak az egyik osztálytársamat ismerem, aki szintén gitáros ösztöndíjat kapott. Ő James Neye, egy velem egyidős walesi srác. Együtt próbálunk majd lakást is keresni valahol a suli környékén. A tananyagról szinte még semmit nem tudok, de az biztos, hogy az első évben mindenféle stílusokat fogunk tanulni, emellett dalszerzést és programszervezést. A tanárok mind Anglia legismertebb session zenészei illetve tanárai. Nagy részük a fent már említett MI-on vagy a Berklee-n végzett. Egyikükkel már felvettem a kapcsolatot, aki az oktatás mellett a Guitar Techniques és Total Guitar magazinok főszerkesztője. Az iskola felszereltsége egyébként hihetetlen… még sosem jártam ilyen helyen. Magyarországon is sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni az ilyen jellegű „könnyűzenei” oktatásnak, mert igény van rá!

– Igen, terveztem önálló nagylemezt, de már nem Lost Symphony néven. Alakulóban volt egy új zenekar Pesten, de végül így minden változott.
A mostani verzió az, hogy nyáron ismét rögzítek egy 3 számos demót (ennek finanszírozása megoldódott, mert most vasárnap egy borsodi tehetségkutatón sikerült nyernünk), mely már énekes dalokat is fog tartalmazni, de az alapkoncepció a progmetal marad. Úgy kell elképzelni, mintha mondjuk a Dream Theater csinálna egy közös projektet Vangelis-szel és Alexi Laiho-val:). A felvételeken egyébként a Lost Symphony-s tagok játszanak majd, illetve Szebényi Dániel barátom a H.A.R.D. billentyűse. A kiadvány visszhangjának függvényében fogom elkészíteni a majdani nagylemezt, de már Angliában, rengeteg vendégzenésszel, mint pl.: Bob Katsionis (Firewind), Robin Zielhorst (Cynic), Mattias Eklundh, és még sokan mások!

– Zárszóként had kérdezzem meg, mit vársz ettől a lehetőségtől, és szerinted hová lehet majd eljutni, egy – sikeresen megszerzett -, majdani diploma tulajdonosaként?

– Szerintem ez egy hatalmas kiugrási lehetőség. Egyébként a külföldi tanulás lehetőségét még Alapi István mentorom, példaképem, támogatóm vetítette elém egy pár éve, de akkor még elképzelhetetlennek tartottam, hogy nekem ez valaha is sikerülhet.
Mindig azon voltam, hogy valahogy külföld felé menni, nem azért mert nem szeretem Magyarországot, hanem mert így nőttem fel. Kiskoromban is Németországban éltünk, ott kezdtem iskolába is járni, és valahogy bennem maradt ez az életvitel. Persze sokkal nagyobb esélyt látok rá, hogy kint meg fogok élni abból, amit a legjobban szeretek. Theodore Ziras a legjobb példa szerintem, az ott végzett diákokra. Mikor nála voltam Athénban, láttam, hogy milyen egy gitárhős élete… azóta nem engedek a terveimből!

– A Fémforgács készítőinek a nevében további sok sikert kívánok neked!

– Én köszönöm a lehetőséget és a támogatást!