23 év. Ennyit vártam az Iron Maiden koncertjére. Vagy így, vagy úgy, mindig elmellőztük egymást a csapattal. Aztán úgy tűnt összejön a találkozás, csak egy kicsit utazni kell (csak a Maiden-ről van szó), így lett Bécsújhely. Ami aztán tolódott a covid miatt. Közben lett magyar állomás, aztán mégsem lett, végül mégis lett. Az ide-oda tologatás meg azt eredményezte, hogy az ausztriai bulira nem tudtam volna kimenni a jegyem ellenére, így lett ebből végül budapesti koncert.

Bár nem vagyok stadion koncertre járó (a kedvenceim nagy része maximum egy Barba méretű helyre szorul), most azt hiszem, behoztam a lemaradást. Rammstein, Tool, most meg Maiden. Szóval én még a sasos stadionban sem voltam, csak egyszer, akkor sem koncerten. Időben érkeztünk, a bejutással semmi gond nem volt. Kb. 5 perc alatt már benn is voltunk. Ekkor még nem volt látható, mekkora tömeg is gyűlik össze azon az estén. Irány merch pult, kíváncsiskodás, ha már a Tool árak kiverték a biztosítékot. Áll le, itt még nagyobb drágaság. Aki pólót akart birtokolni, annak ez 15.000 Ft-ba került (Tool-on 14.000 volt). Szóval azt hiszem ezekhez az árakhoz vagy hozzá kell szoknunk, vagy el kell engedni a vásárlást.

Az előzenekarokkal mostanában nem vagyok szerencsés, de már kezdem azt hinni, hogy az én gépezetemben van a hiba. Sajnos itt is csalódtam. Az azonban mentségemre szolgáljon, hogy a hallottak alapján egyik csapat sem maradt volna benn a lejátszóban otthon sem. De lehet, hogy csak az volt a baj, hogy egyszerűen tűkön ülve vártam a Maiden-t.

A Lord Of the Lost gótikus, modern köntösbe bújtatott zenéjéről a Deathstars ugrott be első blikkre. Tisztességesen lejátszották a programot, kihozták a lehetőségből amit lehetett. Vélhetően megvan ennek a zenének a közönsége, csak az nem én vagyok. De a minőségbe nem lehetett belekötni.

A Shinedown vonatkozásában kb. ugyan azt tudnám leírni, mint a németek kapcsán, annyi kivétellel, hogy a zenei stílus itt már sokkal amerikaibb volt. Modern stadion-metalként tudnám leírni a csapatot. Viszont, a koncert után csak nem hagytak nyugodni, mivel ez a zenei stílus sokkal közelebb állt hozzám. Ami élőben nekem nem jött át, az lemezen pazarul működik. Ha lesz lehetőségem, mindenképpen megnézném őket egy kisebb színpadon, hátha ott más lenne a hatás.

Aztán várakozás következett. Rendkívül jó helyre sikerült eljutnunk, totál középen, a kiemelt szektort leválasztó kordontól kb. 10m-re álltunk. Ment a találgatás, hogy most akkor lesznek régi számok vagy sem? Mennyire szövődik be a programba az új lemez? Mi ugye, ezeket most sem tudtuk, mivel nem néztünk a turnéról sem videókat sem setlisteket.

A második kérdésre nagyon gyorsan megkaptuk a választ. A koncert a Senjutsu–Stratego–The Writing on the Wall hármassal indult. Sajnos itt el kellett hagynom a pozíciómat, mivel nem éreztem jól magam. Sosem fordult még velem ilyen elő, de ki kellett evickélnem a pultig, hogy igyak valamit (nem alkoholra gondolok). Szóval az első két nóta üldögéléssel és rehabilitációval telt számomra. Aztán a harmadikként érkező Writing on the Wall-ra összeszedtem magam. Nálam már a klipp kijövetelekor is klasszikusi szinten volt a nóta, és hát élőben sem okozott csalódást. Ez a dal valami csoda! Bár alapvetően nálam az egész új album működik. 2000 óta számomra a legjobb lemezt tették le az asztalra, szóval én cseppet sem bántam az új albumos kezdést.

Negyedikként érkezett a Revelations a Piece Of Mind-ról azzal a csodás gitártémával, mely számomra az egyik kedvenccé teszi a „gumiszobás” lemezről. Aztán jött az első csúcspont számomra, a Blood Brothers. A Brave New World top lemez nálam, ez a nóta pedig még erről a csoda-lemezről is kiemelkedik. Totál libabőr!

Aztán a Sign of the Cross és a Flight of Icarus páros következett, melyeknél már úgy álltam, mosolyogva, mint amikor a 12 éves énem először berakta a Brave New World kazit a magnóba. Na itt éreztem, hogy totál beszippantott az egész. Az, hogy a setlist-et nekem válogatták az már csak hab volt a tortán: Fear of the Dark – Hallowed Be Thy Name – The Number of the Beast – Iron Maiden (fúúúú mekkora volt élőben). Kortalan voltam és boldog, hogy ennek rész lehetek!

A ráadásban pedig ezt a set-t is sikerült fokozni, The Trooper – The Clansman – Run to the Hills, hogy aztán elérkezzünk minden szempontból csúcspont Aces High-hoz (Szia Uram! Életnagyságú Spitfire vadászgép színpad felett érdekel?)! A csapat pedig kb. semmit nem öregedett! Persze, ha nagyon akarom én is látom a testi változásokat, de ezt ki nem szarja le, amíg Dickinson úgy szaladozik mint egy bespeedezett egér, miközben hibátlanul hozza a 30 éve kigondolt énektémákat? Hihetetlen! És akkor akarva akaratlanul eszembe jut a sok enervált 20-on, 30-on évesekből álló zenekar, akik meg úgy állnak a színpadon, mintha kötelező lenne. Lehet követni Dickinson bácsit! A színpedképeket, látványelemeket pedig nem lehet nem ajnározni, legyen szó Samurai Eddie-ről, vagy a The Trooper alatt kibontakozó csatáról.

Szívvel, lélekkel, odaadással, alázattal, maximális profizmussal. Ez volt a Maiden 2022-ben Budapesten. Ha pontoznom kellene, akkor legyen mondjuk 100 pont és „Az etalon metal koncert” titulus.

Képek: Iron Maiden, Máté Évi (photographic.hu)