Turnényitány aranylemezzel

Szeptember 29-én a miskolci rock és metál kedvelő közönség az Ady Endre Művelődési Házban érezhette magát igazán otthon. A Leander Kills első koncertjét adta a Borsod megyei városban.

Egyedül érkeztem a diósgyőri helyszínre, mégsem éreztem magam elveszve. Az acélbetétes bakancsokban, zenekaros pólókat viselő fiatalok engem is megfiatalítottak, pedig nem vagyok öreg.

A kapunyitást követően a Kecskemétről érkezett Nova Prospect adott pörgős koncertet. Tőlük megszokott módon előkerült a buborékfújó, a hangosbemondó. Besnyő Gabriella, énekesnő hiperaktivitása már-már védjegye lett a koncertjeiknek. Elsőként a Ha félsz… című daluk hangzott el, ami megadta az alaphangulatát a koncertnek. A közönség is érdeklődve figyelte a négytagú zenekart.
Néhány örömittas fiatal srác a dalokat is meglepő határozottsággal üvöltötte, de olykor-olykor én is énekeltem a már ismert sorokat. Olyan szerzemények csendültek fel többek között, mint a Gemini faktor, a 2016-ban napvilágot látott Itt az idő, a Vészjel, a 333, az Amíg van benned élet.

A koncert végére arra lettem figyelmes, hogy az eredetileg moziterem megtelt, mindenki kíváncsisággal várta Köteles Leanderéket a színpadra. A szeptember 22-én megjelent Élet a halál után című lemezükről eljátszották az Egy hónapja nem láttalak, Vigyetek kórházba, Ha elmész és a Nem szól harang című dalokat. A hideg rázott, és megállapítottam, ez a srác még mindig tehetséges. Az éneklés és a tapsvihar nem maradhatott el ezúttal sem. A közönség egy emberként énekelte a dalokat a frontemberrel. A srácok nem teketóriáztak a színpadon, a másfél éve alakult zenekar első lemezéről hallhattuk a Te leszel a párom, a Szerelmetlen dal, Madár, Híd, Ketten egyedül, Este van és a Valami folyjon című szerzeményeket is. Még a Leander Rising időszakhoz is visszatértek a srácok pár dal erejéig (Csak te, Viharom tavaszom).
Leanderék az év elején a Dal című műsorban is helytálltak, ahol az Élet című dalukat adták elő. Ez nem csak a zsűrinek, hanem a közönségnek is tetszett, ugyanúgy mint Miskolcon. Továbbá könyveket is lopott a zenekar (Tankcsapda átdolgozás).

(fotó: Szűcs Árpád)

A zenekart az este folyamán Botlik Mátyás (Grenma) hangosította, akit már több alkalommal volt szerencsém látni/hallani, ahogy dolgozik. Meglepően szerény és alázatos srác, akinek szívből kívánom, hogy minél több tehetséges zenésszel, zenekarral dolgozzon együtt. Én biztosan figyelni fogom a pályafutását.
Vermes Andris, gitáros tavasszal érkezett a zenekarba, de a színpadon teljes összhang figyelhető meg. Együtt él a közönséggel, és a csapaton belüli összhang is szembetűnő. Teendőkkel teli évet tudhatnak maguk mögött, és az év még nem ért véget, az őszi turné most kezdődött csak igazán.
Érdemes figyelemmel kísérni a srácokat, mert a Leander Kills még csak másfél éve alakult, és sok van még bennük, amit nem félnek megmutatni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 8 nap alatt aranylemez lett a legújabb korongjuk, az Élet a halál után, amit a MOL kutakon bárki beszerezhet jutányos áron.

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.