Tipikus „melyik ujjamba harapjak” helyzet állt elő ezen a napon, ugyanis történt az, hogy pont április 10-ére esett az Angra/Operation Mindcrime közös koncert, valamint a Havok/Darkest Hour/Cephalic Carnage csomag is. Megnéztem volna szívesen az Angrát is (pláne hogy most a Rhapsody-ban megismert  Fabio Leone énekel náluk), meg persze Geoff Tate-re is kíváncsi lettem volna régi Queensryche rajongóként, hogy hol tart éppenséggel, viszont annyira fedésbe rakták a programokat, hogy esély sem volt egyikről átérni a másikra. Maradt így a Havokos buli, a nevezett thrash hordát mindenklépp meg akartam csekkolni, mivel sose láttam élőben ezelőtt. Meg amúgy is a durvább zenékhez valahogy akkor épp jobban volt hangulatom.

Az estét a Harlott nyitotta, ám a derék auszik ezen fellépéséről sajnos sikerült lecsusszannom. Mondjuk korábban már írtam róluk eme oldalon, amikor az Annihilator elhozta őket support bandaként. Azóta viszont átestek egy gitároscserén, kíváncsi lettem volna, hogy az új srác mit tesz hozzá az összképhez, na mindegy. Így nálam a buli a Cephalic Carnage-dzsel indult. Szerencsétleneket néhány éve is pont rászervezték egy nagyobb tömeget mozgósító bulira (a Suicidal Tendencies játszott az akkori ZP-ben), most is félő volt, hogy szégyenben maradunk nézőszámilag, ámde mégse kellett tartanunk attól, hogy a nevezett másik metalos buli annyira sok embert elszipkázott volna. Aki dallamrocker, az úgyis az Angrát és az ex-QR énekest választotta, aki meg extrém metal hívő, az pedig egyértelműen kötelességének érezte, hogy erre a bulira váltson jegyet. Én valahol a kettő között állok. 🙂

A Cephalic-ot lemezen ugyan ritkán veszem elő, de élőben maguk mellé tudnak állítani. Ez a „Suffocation találkozik a Napalm Death-szel” cucc, amit nyomnak, eléggé tetszetős, van benne lendület, őserő, vagyis mindaz, amit a magamfajta fémfaló keres a metalban. A ’92 óta aktív társulat utoljára 2010-ben adott ki lemezt, ideje lenne tehát már valami újdonságnak a részükről. Ám így is korrekt best of programot csapattak a jelenlévők arcába. A megnyerő énekes, Leonard Lenzig amolyan jól táplált Katona Főnök hasonmásként vezényelte le a programot. Fél órát alig meghaladó műsorukba olyan számokat tudtak belepréselni, mint pl. a Hybrid, Endless Cycle Of Violence, Kill For Weed (bámulatos, ahogyan ebben a belassult doomolást és a gyors szögeléseket váltogatják!), Lucid Interval. Utóbbi számnál a tagok megcsillogtatták humoros oldalukat is, mindannyian maszkot húztak arcukra és úgy nyomtak egy kis grindcore-t. A záróakkord a kissé Old Grandad ízű Black Metal Sabbath volt.

A Darkest Hourt szintén nem lehet azt mondani, hogy sűrűn hallgatnám otthon, de az vitathatatlan, hogy mekkora energiákat tudnak koncerten felszabadítani. Bár a zenéjük trendibb, minta többi együttesé a csomagból, mégsem éreztem azt, hogy annyira kilógnának. Alapító énekesük, John Henry a szó jó értelmében egy vadállat! A Cephalic-kal ellentétben a DH-nál nem lehet panasz, hogy ritkán adnának ki albumot; nagyjából tartják magukat a pár évenkénti lemezmegjelentetéshez. Utolsó korongjuk tavaly jött ki Godless Prophets&The Migrant Flora címmel. Néhány nótát természetesen erről is elpotyogtattak: egyből a Knife In The Safe Roommal nyitottak, majd a későbbiekben előkerült az Enter Oblivion és a Those Who Survived is az aktuális lemezről.

Persze azért a régi Darkest Hour hívőknek sem kellett reklamálnia – megkapták, ami jár nekik pl. a Convalescence,  Doomsayer, For The Soul Of The Survivor, An Epitaph képében. Érdekes viszont, hogy a 2014-es cím nélküli hallgatnivalójukat mennyire feledésbe merítették; egy hangot nem játszottak róla. Sok több albumos zenekar inkább az első albumát tagadja meg olyannyira, hogy nem szemezget róla szívesen manapság. Nem úgy a Darkest Hour! Ők még a legelső korongról, a The Mark Of The Judasról is poroltak le nótát (ez volt a For The Soul Of The Survivor). Szerencsére egyik kedvencemet, a neo-thrashes Violent By Nature-t sem hagyták ki a fiúk. Hab volt a tortán, hogy a Napalm Death által is feldolgozott Dead Kennedys klasszikust, a Nazi Punks Fuck Off-ot is ledarálták. Érdekességképp megjegyezném, hogy az egyik gitáros nem tudott velük tartani a turnéra, egy Fella becenevű fiatal srác helyettesíti. A lezárásban is az old school rajongóknak kedveskedtek a The Sadist Nationnel.

Első magyar koncertjét hivatott a Dürer középső termében abszolválni a Havok. Intróként meghallgathattuk magnóról a teljes Bohemian Rhapsody-t a Queentől, majd a Hang ‘Em High-jal kezdték a színpad „felgyújtását”. A 2004 óta működő kvartett tagjai ugyan már nem olyan pofátlanul ifjak, mint mondjuk a Lost Society-ék (ugyanakkor veteránnak se lehet nevezni őket), mégis az újabb keletű thrash hullámhoz szokás őket sorolni. Nick Schendzielos, a banda basszerosa egy igazán különlegesen világító hangszerrel bűvölte el a koncert látogatóit. Thrasherektől ez nem épp egy megszokott húzás, de örömmel üdvözöltem, mint show-elemet. Sorjáztak megállás nélkül a hol padlógázas, hol középsebes thrash monolitok, és a klipesített számokat sem szórták ki a repertoárból: Point Of No Return, From The Cradle To The Grave, Intention To Deceive, Covering Fire… Zeneileg talán ők bizonyultak a leghomogénebbnek összességében, noha a maguk módján törekednek a változatosságra. Bár akad olyan egyén, akinél a Havok pont David Sanchez énekhangján csúszik el, nekem semmi bajom a csávó énekstílusával. Ami ehhez a zenéhez szükségeltetik, az a torkában van, viszont nála nincsen death metalosan hörgő vokalizálás, inkább a régi Chuck Billy, Mark Osegueda,Zetro Souza féle iskolát járta ki. Hitelesen megidézték a thrash metal aranykorát, s hála a magasságosnak, nem merül ki az ötlettáruk a Slayer témák újrahasznosításában, hanem olyan bandák is pillanatokra megidéződtek, mint az Exodus, Kreator, Testament,  Megadeth, Destruction, Death Angel, Exumer… Feldolgozásként minden idők egyik legjobb tökös rock ‘n’ roll brigádjától, az AC/DC-től választották a T.N.T.-t.

Aktuális Conformicide című albumuk volt természetesen fókuszban, összesen 12 szám fért bele a műsorukba, a ráadásban a D.O.A.-t kaptuk meg, majd végleg elhagyták a deszkákat és jöhetett a lepacsizás, pengetőosztogatás, aláírás, fotó, amit csak akartunk. 🙂

Fura, hogy magyar előzenekara még csak nem is volt a bulinak, pedig teszem azt egy Archaic jól esett volna, kiváló felvezetést nyújthatott volna eme fajsúlyos fellépőknek. Mindegy, talán legközelebb.

Köszönet ismételten a Phoenix Music Hungary-nek!