Rockmaraton 2019

 Bár a Rockmaraton Magyarország egyik legrégebbi fesztiválja (1991-től kezdve kerül megrendezésre), én Dunaújvárosban vettem részt rajta először, még 2015-ben. Bár, ha azt nézzük, mióta a Szalki-szigeten van az esemény, minden évben lejutottam legalább egy napra. Szóval akár gyakorlott dunaújvárosi Rockmaraton látógatónak is nevezhetem magam. A magam részéről ezt a tendenciát idén sem szerettem volna megbontani, csupán az volt kérdéses, melyik napra essen a választásom. Bár sokat vacilláltam, végül a szerdai nap mellett döntöttem.
A fesztivál többször is kinőtte a helyszíneit, és jelen pillanatban ugyan ez látszik kialakulni. Ilyenkor ugye két eshetőség van, vagy megint költöznek, vagy pedig meghúznak egy határt, hogy ekkorák maradunk minden előnyével és hátrányával együtt. A bérletek elfogytak, és ha információim nem csalnak több nap is teltházas vagy teltház közeli. Remélem, hogy ők az előző okfejtés második verziója mellett döntenek és nem költöznek, hanem ekkorák maradnak. Nem mondom, hogy nincs hova fejlődni, de alapvetően a helyszín szinte tökéletes, a több ezer fő ellenére megmaradt a rendkívül barátságos, hova tovább bensőséges hangulat. Én inkább ezeket az előnyöket választom, mintsem, hogy mondjuk porba koszba lézengjek a tűző napon zenekaróriásokat látva (arra amúgy ott vannak a külföldi fesztiválok, meg hazánk nagyobb fesztiváljainak „metalos” napjai”). Rengeteg külföldi nívós csapatot lehet elcsípni egy héten belül kb. két nemzetközi klubbuli áráért. Örömmel konstatáltam, hogy tavalyhoz képest még élhetőbb lett a fesztivál (pl. több WC igényesen elkerítve, változatos vendéglátóipari egységek kimondottan jó árakkal).

Forrás: Rockmaraton

Számomra a fesztivál nyitó csapatát az egri TISZTÁN A CÉL FELÉ jelentette. Enyhe túlzás lenne azt állítani, hogy behatóan ismerem a zenekar munkásságát, azonban a pozitív szövegek, illetve a stílushűség nagyon szimpatikussá teszi a csapatot számomra. A korai kezdés nem volt jó hatással a nézőszámra, így magára a koncertre sem. Bár a zenekar megtette, amit megkövetelt a becsület, a közönséget nem nagyon sikerült aktivitásra bírni. Ennek ellenére, egyszer nagyon szívesen megnézném a bandát egy kisebb klubban.

A következő napirendi pontot számomra a FINNTROLL dedikálása volt. Az igazat megvallva nagyon sokat nyomott a latba a szerdai napra esett „választásnál”, hogy nem csak láthatom egyik nagy kedvencemet, de még akár alá is irathatok valamit, hova tovább közös fotó is készülhet. Jelentem lett aláírásom és közös fotóm is. A zenekar kiváltképp barátságos volt, a koncertjük pedig feltette az i-re a pontot, de erről később.

Sajnos az örömömet némiképp beárnyékolta, amikor megtudtuk, hogy a „mangametalos” francia RISE OF THE NORTHSTAR egy sajnálatos baleset miatt kénytelen lemondani az aznapi fellépésüket. Bár a tavalyi lemezük csalódás volt, azért nagyon szívesen megnéztem volna mit tudnak élőben.

Az orosz SIBERIAN MEAT GRINDER zenekarral akkor kezdtem el ismerkedni, amikor kiderült, azon a napon játszanak, amikor lent leszünk. A klippes nótákat áthallgatva elég kellemes csalódás ért. Hamar kiderült, hogy a srácok baromi jó nótákat tudnak írni, melyben megférnek egymás mellett a hardcore-crossover dolgok és a megadallamos gitártémák is (csak hallgasd meg az Eternal Crusade-t). Szóval vártam nagyon a ruszkik fellépését, és hát az történt amire számítottam. Felszántották a színpadot! Már azt jó ómennek véltem, hogy szinte tömve volt a sátor amikor megérkeztünk. Számomra a hardcore közeli zenék akkor élnek igazán, amikor a közönség együtt „lélegzik” a zenészekkel. Na már ezt elég nehéz megtenni, ha öt méterenként lézeng valaki a színpad előtt.
Nehéz szavakba önteni, amit hallottam és láttam, mivel még az előzetes ismerkedés ellenére is voltak újdonságok (black metalos zúzás, a „fogalmamsincs” melyik nótában). Számokat nem tudok és nem is akarok kiemelni, mivel az egész set egy varázslat volt. Be is indult elől a közönség már az első másodpercekben, ami kitartott végig. Számomra pedig még libabőrös pillanatokat is okoztak azok a momentumok, amikor a zenekar játszi könnyedséggel váltott hardcore-ból heavy metalba (hatalmas témákat játszanak, de komolyan). Sok zenekar beugrott a látottak/hallottak kapcsán (Darkest Hour, Himsa, Parkway Drive), mert azért nyilván nincs új a nap alatt. Ennek ellenére, ha a Tisztán a Cél Felé-nél azt írtam megnézném őket egy klubban, akkor ez az oroszokra hatványozottan igaz. A koncert végén a medvének öltözött srácon/lányon jót derültem, de hát a logó és a név kötelez. Utólag elmondhatom, hogy a legjobb koncert volt aznap, úgyhogy cseppet sem bánom, hogy megvettem a hátfelvarrót!

Forrás: Rockmaraton

Mint már a dedikálás kapcsán leírtam, a FINNTROLL régi nagy kedvencem, úgyhogy nagyon vártam a koncertjüket. Bár a finn zenekar úgy gondolom már rég túl van a zenitjén (Jaktens tid/ Nattfödd), rossz lemezt nem adtak még ki. Még azt is megkockáztatom, hogy ha valaki az újabb albumokkal ismeri meg őket, akkor ugyan az az érzés fogja el, mint engem az említett lemezek kapcsán. Annak, aki még sosem hallotta a Finntrollt talán nehéz elhinni, de zenéjükben úgy alkot méregerős elegyet a finn népi polka, a humpa, más finn népzenék, illetve a black metal, hogy az egész nem lesz egy „csujjogatós” valami, hanem megmarad a sötét, gonosz él. Talán ez az oka, hogy a többi hasonszőrű bandákat nem is igazán kedvelem. A Finntroll véleményem szerint csúcsra járatta a saját maga által létrehozott stílusát (nyilván nem ők kevertek először folkot black metallal, de a zenkar egyből felismerhető egyedi jegyekkel rendelkezik). Koncerten is igen erős a banda, amit pár éve már a Fezenen is megtapasztaltam. A legnagyobb ovációt a régi „slágerek” váltották ki (Jaktens Tid, Trollhammaren), de a koncert egy pillanatra sem ült le. Örülök, hogy láthattam őket.

Forrás: Rockmaraton

A svájci ELUVEITIE zenekar is hasonlóan volt újító, mint a Finntroll. Meglévő dolgokból csináltak valami olyat, ami én úgy érzem újszerű volt a maga idejében. A folk metalnak és a metalcorenak a keverékeként írható le a legegyszerűbben a zene, de mindez valami olyan természetességgel, amit a Finntrollnál már egyszer leírtam a black metal meg a polka kapcsán. Bár az idén kijött Ategnatos kimondottan erősre sikeredett, volt bennem egy kis félsz az élő előadásmóddal kapcsolatban. Én azok közé a rajongók közé tartozom, akik már a Kirder tesók hajdani távozását is nehezményeztem, de Anna Murphy hiánya ijesztett meg igazán. Számomra Fabienne Erni adottságai már lemezen is hiányérzetet okoztak, de élőben ez még inkább előjött. Nekem nagyon hiányzik Anna, és ez a koncert csak megerősített ebben. Félreértés ne essék, csupán a tökéleteségen esik csorba, mert alapvetően semmi gond az új énekesnővel, csupán annyi, hogy így ez egy kiváló produkció volt, Annaval meg talán tökéletes lett volna. A zenekar azonban még így is a legjobbak között van, mert még a hiányosságok ellenére is olyan magasságokban járnak, ahova a zenekarok többsége sosem jut el.

Forrás: Rockmaraton

A naptól és a fesztiváltól a DON GATTO néhány számával búcsúztunk, akikkel – bár hazai zenekarról van szó – ez volt az első találkozásom. Annyit elmondhatok, hogy ilyen profizmussal és ilyen minőségi muzsikával régen lepett meg magyar zenekar. Ennek a kis betekintésnek köszönhetően egyből megértettem, hogy miért találkoztam annyi Don Gatto pólós emberrel minden évben a koncerteken. Az Agnostic Front előtt nyitni augusztusban nagy megtiszteltetés, csak aztán látva és hallva a minőséget nehogy elvigyék őket New Yorkba.

Forrás: Rockmaraton

A Rockmaraton még mindig a legkirályabb fesztiválok egyike Magyarországon. Jövőre találkozunk!

Képek: Rockmaraton, Tisztán A Cél Felé

szeptember 20.,
szeptember 24.,