Nem vagyok maximalista, ami egy koncert hangzását illeti. Vannak persze elvárásaim, de nem ezen a téren vagyok fanatikus. Fokozom a dolgot, bot fülem van. Nem érdekel, ez van. Sőt, mindezek felett még sznob is vagyok, a művészmuzsikák felé mindig is nyitottabb voltam.
Ez a koncert kurva jó volt. Nos igen, a nyomdafesték sem érdekel. Sőt, a haveroknak, akik ismernek, elmondom, hogy nem voltam részeg sem. Ezúttal. Bár az a tény, hogy rendszeresen lefejeltem headbangelés közben az előttem állókat, valamelyest ellentmondásba kever mindezzel. Sebaj. Ezek a román srácok nem showmanek, nem sztárolt bohócok, mint a jelenlegi black metál színtér színe-java, hanem igazi őrültek. A szemük csillogásán látszik, hogy ők a zenéért élnek, nem a pénzért, nem a hírnévért csinálják.
A hangzás a lemezek hangzását idézte. Tudom, az se jó, de a zene mondanivalójához, hangulatához tökéletes. Az eddigi konceretek élménybeszámolói alapján, amiken sajnos nem volt alkalmam résztvenni, minden kétség nélkül kijelenthetem, hogy ez volt a zenekar eddigi legjobb koncertje. Itt Magyarországon biztosan. Elfogult lennék? Alighanem ha ott voltál ezen a bulin nem így vélekedsz. A zenekar három tagból áll, az énekes/gitáros srác, a basszer, és a dobos. Bár a lemezeken mindent ők játszanak fel. Az tök meglepett, hogy a dalok között a felkonferálás teljesen nyugodt, aligtört angolul történt. Nem félmondatokkal, egy szem fucking nélkül. Nem úgy mint a. Csak dühöngök, elnézést.
Itt a koncerten persze érkezett még velük néhány arc. Egy gitár, egy szinti és egy sokszínű és hangú izé. A jány, aki a szinti témákat játszotta, Kátai Tamásra emlékeztetett. Bár hosszú haja volt neki is, nem a külső hasonlóság volt az elsődleges, hanem a hangszert feldönteni igyekvő odaadó magatartás a zenélés közben.
A koncert egy ambientes intróval kezdődött. A zenekar végig háttal állt, az énekes pedig semmibe révedő tekintettel állt a szűk közönséggel szemben. Szűk volt a közönség bizony, nem voltunk túl sokan, mondjuk 40 ember lehetett maximum a teremben. Az intró… az intró az aláfestő hangokon, zörejeken, pengetésen kívül az énekes suttogásával, zihálásával és végül ordításával vált teljessé. Borzongtam, hátamon, arcomon végig bőrzött a lúd.
Az első nótát bár ismertem, nevét nem tudnám megmondani, első lemezes nóták közül való lehetett. Az izé-hangszeres srácról közben google barátom elárulta, hogy az ilyen xylophone, amit mi is sokat nyúztunk még az óvodában. A második intrón valami kalapács szerű izével teremtett hangulatot egy tamtam dob jellegű hangszeren, kérném a kedves Olvasót, ha ebből a szűkreszabott leírásból ráismer, feltétlenül ismertesse velem a hangszer nevét, hogy javíthassam eme hiányosságomat.
A srác egyébként több nótában is részt vett háttérvokálokban, mikor a fő énekes, Hupogrammos Disciples inkább csak suttogó témákat énekelt, vagy éppen azon az igen nagy fuvós hangszeren vezette át a zenét egyik ösvényről a következőre.
A második nóta a klippes Vazduh volt, tudjátok ez az, amiben egy barlangban égő fáklyával ugrálnak le, meg csomó természeti kép váltakozik. Zseniális, szerintem. Ezt egy N’ Crugu Bradului-s dal követte, amiről jut is eszembe, ha tudod drága Olvasó, hogy mit jelent ez magyarul, írd meg kérlek. Ezután egy új nótával folytatták, ami gyanítom az új, hivatalosan nem, de a neten már hozzáférhető, 4 dalos EP-n található.
Drága Olvasók, ne használjatok Peer To Peer programokat, mert többezer olyan emberhez jutnak el a hanganyagok, akik csak pofátlan módon töltenek, és lemezt venni akkor sem vennének, ha tehetnék. Az ilyen underground zenekarok, mint a Negura Bunget, nem ezt érdemlik. Kövezzetek meg.
Hajjaj. Ezután egy feldolfozás nóta következett, mégpedig az Emperor, I Am The Black Wizards. Hatalmas hangulat volt. Mondhatni, oltári. Bár ez a szó más szellemiséget idéz, a legnagyobb közönségi visszhangot kétségtelenül ez váltotta ki.
Mindezek után még kettő nótát játszottak a Bradului-ról, nem titkolom, nagy örömömre, zseniális ez a lemez ugyanis, ott a helye minden idők legnagyobb black lemezei között. Vitathatatlanul. Búcsuzásképp a második nagylemezről játszottak még el egy dalt, megjegyezném, hogy itt még a szintinek és a xylophoneos, vagyis az izés srácnak még semmi szerep nem jutott, ők csöndben rázták a hajukat végig. Bárcsak nekem is hosszú lenne még, így csak a szakállamat volt alkalmam headbangelni. Drága Olvasó, örülök, hogy eddig eljutottál. Ha csak pörgetted eddig a scrollbart, mert unalmasnak találtad, akkor elnézésedet kérem, irány valami kellemes heavy metal vagy kultikus norvég gyűlólködést hallgatni. Jó, jó, tudom, hogy nem raktam ki képeket. Sőt, bevallom őszintén, én se szeretem az olyan cikkeket, ahol nincsenek képek. Őszinte leszek, nem merek vinni magammal ilyen hightech eszközt, mert félek, hogy elhagyom. Metál.
Ha pedig még most is itt vagy, mindenképp javaslom egy Bunget koncert felkeresését. Lehetőleg kicsi, klubbulis koncertet, ahol ők a főbanda. Nem fogod megbánni. Számomra ezzel a koncerttel olyannyira bizonyítottak, hogy bárhová szívesen utaznék utánok koncertre, pedig ezzel csak a Behemoth volt eddig így. Már persze a jelenleg aktív bandák közül, ebben a stílusban.