A fesztivál második napján napsütésre, s madárhangokra ébredtem, minő romantika. Túl sok idő nem volt, mert a nagyszínpad első fellépőjét, a Vale of Tears-t meg akartam nézni. A karcagi formációt már elég sokszor láttam, viszont most tagcserék miatt a Dying Wish két tajgával, Papp Lajos gitárossal és Moldoványi János dobossal kiegészülve léptek fel. Az átvezető szövegekből nem tudtam egyértelműen leszűrni, hogy kisegítő jelleggel, vagy végelegesen csatlakoztak-e, de ha véglegesen, akkor egész érdekes dolgokkal rukkolhatnak elő. Úgy tűnt még friss lehet a felállás, mert voltak apróbb hibák, de összességében a Vale of Tearstől megszokott koncertet kapta a korai időpont miatt még nem túl nagy számú közönség. (Ki kell emelnem a rendkívül lelkes, és nagy mozgásteret igénylő, gonosz manó arckifejezésekkel operáló srácot, szerintem ő volt a fő rajongó :)) Későbbi időpontban ezek a jobb híján dallamos death metalnak aposztrofálható dalok valószínűleg jól megmozgatták volna az embereket. A programban egyaránt szerepeltek a legutóbbi Illdisposed Inner Interest és régebbi albumok dalai. (A koncert előtt pedig megtapasztaltuk, hogy a grillezett csirkemell sült krumplival és mustárral jóféle.)

A Nightmare koncertje alatt közösségi életet éltünk a bejárat előtt némi vörösbor társaságában, rákészülve a lengyel Decapitated-re. Mivel nekik sem vagyok túl nagy ismerőjük, s az általuk játszott komplex death metalt első hallásra úgy sem lehet értelmezni (főleg fesztiválos hangzással), így újfent átadom a szót Shándorh-nak:
„A Deicide-nál nehéz volt nagyobbat zúzni, de nekik 1 gitárral is sikerült. Mostanában nem voltak túl szerencsések: doboshalál, énekessérülés, a basszert nemtom hol szedték össze 😀 Az új énekes hangja, ami „valódibb” hörgés és nagyon magas visnyogós károgás – szerintem – jobban illik a zenéjükhöz, mint Covan üvöltősebb hangja, és a beteg tekintetei is odaillettek 😀
A hangzás egészen ütősre és hangosra sikerült, a gitár kicsit halk volt, ha nem ismertem volna, nem biztos, hogy kiveszem, mit játszi Vogg. A koncerten főleg az Organic Hallucinosis – a legújabb – album számait nyomták, úgy mint: A Poem about an old Prison Man (ez volt a nyitószam), Day 69, Post (?) Organic, Visual Delusion, Invisible Control. Az első albumról a címadó Winds of Creation-t játszották, a Nihilty-ről meg a Mother War-t és a Spheres of Madness-t, az utóbbi általában szerepel a programban, amolyan slágerféleség.”

A Dalriada láthatóan nagy népszerűségnek örvend, sokan voltak a koncertjükön. Elegáns fehér-fekete „egyenruhában” álltak színpadra. Néhányszor már találkoztam velük élőben, azonban mindig olyan érzésem volt, hogy Laura éneke nem jó. Nem tudtam megfogalmazni, hogy miért, egyszerűen idegennek éreztem a zenében. Ezen a koncerten viszont – talán a sok élő fellépésnek köszönhetően végre teljesen odaillőnek találtam, organikus része lett a muzsikának, sőt, a Hajdútánc címre hallgató új dalukban egész korrekt, már-már károgásba hajló durva énekkel is meglepett minket – csak lestünk, de határozottan jó volt 🙂 Mivel a műsoridő szűkös, dalaik viszont nem rövidek, így nem tudtak túl sokat játszani, a koncertet a Walesi bárdok zárta. Tavaszköszöntőt szerettem volna pedig 🙂

A koncertet követően visszamentünk a szállásra, hogy újra megállapíthassuk: a chilis bab, a zöldséges aprópecsenye és a western egytál csodálatos alkotások. Mindeközben beborult az ég, s nem túl hosszú, de rendkívül intenzív esőzés kezdődött, úgyhogy a tegnapi sár új erőre kapott. Mindemellett volt szerencsénk meghallani életünk legkorrektebb égzengését, közben azt vizionálva, hogy az Amon Amarth tagjai kinn állnak a pusztában, s üvöltik az égre, hogy EZAZ, toljad THOR papa!

A Finntroll már-már hazajáró vendég Magyarországon, nekem is sikerült látnom őket, egyszer Budapesten és egyszer Hegyalján (apropó Hegyaljás koncertjük: valaki erősítsen már meg, hogy valóban nyomták ott a Kombiné, kombiné, csipkés kombiné szövegű hatalmas mulatósklasszikus dallamát, mert meg vagyok róla győződve, hogy én azt hallottam, köszönöm). Az igazat megvallva az újabb dolgaik nem hoztak lázba. A Jaktens Tid remek volt, a Nättfödd is tartalmazott pár jó dalt, de azóta önismétlésnek tűnik, amit csinálnak, elveszett az újdonság varázsa. Ettől függetlenül koncerten jól működnek az efféle zenék, itt sem volt ez másképp. A külsőséget nem vitték túlzásba, háttérvászon, ruhájukon elől fekete lelógó cucc fehér mintával, némi villámos (vagy gyökeres) arcfestés. Ha jól figyeltem első albumuk kivételével mindegyikről játszottak, tehát úgymond fesztiválos programot állítottak össze. A legnagyobb szerintem a Korpens Saga, a Jaktens Tid, a Solsagan és persze a Trollhammeren volt.

Az aznapi svéd heavymetalkodást a Sabaton kezdte. Az ő koncertjük kifejezetten érdekelt, mert a fesztivállal kapcsolatban látokörömbe került banda legutóbbi, Coat of Arms című albuma sokat szólt itthon. Egész szép számú közönség fogadta őket, úgy látszik mások már régebb óta ismerik őket, ment is gyakran a masszaív Sa-ba-ton-Sa-ba-ton kórus, amit meg is hálált az szürkés egyenkatonai (nem tudom a hivatalos nevét) gatyába öltözött banda. Az énekes Joakim egy külön jelenség, napszemüveggel, érdekesen nyírt hajával és B kategóriás rajzfilmekbe illő fémlapos, öö, mellényével, viszont a hangjával semmi gond, nem a tipikus nyavajgós hevimetál orgánum, amely néha önmaga paródiájába fordul (és koncert után is ott pálinkáztak a plebs között). Nagy elánnal játszottak, sokat jöttek-mentek a színpadon, mókáztak, és biztos vagyok benne, hogy aki eddig nem ismerte őket, de fogékony az ilyen szintivel finoman és ésszel megtámogatott, dallamos heavy metalra, az új kedvencet szerezhetett magának. Sajnos az új albumról nem sokat játszottak – összességében is csak  pár dalcímmel szolgálhatok: Coat of Arms, Saboteurs, Primo Victoria, Attero Dominatus, Panzer Battalion.
A Sabaton a vasárnap után egy exkluzív koncertet is adott a Dunán azoknak, akik vettek CD-t, pólót, ilyesmit, erről a youtube-on akelvad néven futó user készített felvételeket, ha gondoljátok nézzetek bele ITT.

A nap második svéd heavymetalkodását a Hammerfall követte el. Mit mondjak, nem volt könnyű dolguk a Sabaton után, de azért csalódást nem okoztak. Nagy szerepük volt abban, hogy az annak idején mostohaként kezelt dallamos heavy metal újra divatba jöjjön. Volt is egy megjegyzés a Heeding the Call előtt, hogy tudjuk mit írt akkor a Legacy of Kings albumról valamelyik MetalHammer? Hogy „this sucks badly”. Ahhoz képest… Gondolom olyasmiket nem kell írni, hogy jól zenéltek, ez egyértelmű, viszont eddig a hangzást nem emlegettem, mert egész nap viszonylag tűrhető volt, itt voltak érdekes dolgok. Néha a basszus olyanokat nyomott, hogy szinte fájt, de aztán sikerült úrrá lenni rajta a keverősöknek. Joacim viszonylag sokat beszélt a számok között, bár azt mondta, hogy nem fog sokat, mert kevés az idő, viszont itt ki kell térjek arra, hogy szerintem közönség nagy részének fogalma sincs mit mond a sztááár, mert bármi elhangzik, kezfeldobás, taps és hejhöjhoj ordibálás a reakció, kb. le is anyázhatnák őket, ha megfelelő hangsúllyal teszi azt a frontember, azt is megköszönnék. Jó példa volt, mikor kérdezték, hogy ki az, aki először látja őket – majdnem mindenki jelentkezett, és ki az aki többedjére? Kb. ugyanazok jelezték. Valamint kitért arra is, hogy a Hammerfall csak a lemezvásárló rajongóknak köszönheti azt, hogy ott tartanak, ahol, és rossz dolog a zeneletöltés, bár szerintem az emberek töredéke ismerné őket, ha ez valóban így lenne, főleg itt… No, de a lényeg, hogy jó koncert volt, élvezte a közönség, énekeltük a dalokat (jó az ilyen zene, elég pár kulcsszót ismerni, a többit ki lehet bikicsunájkodni). Megpróbálom felidézni mik voltak: Intro + Punish and Enslave, Stronger Than All, Heeding the Call, Last Man Standing, Hallowed Be My Name, Secrets, Blood Bound, Riders of The Storm, Renegade, Crimson Thunder, Hearts on Fire, Any Means Neccessary, többre nem emlékszem. Amúgy legutóbbi albumukat hallgatva egyet kell értsek azzal, amit a koncert után hallottam, hogy ezek a neszeszeres számok már rég nem olyanok, mint a korai Hammerfall volt, lágyulnak elfelé a srácok 🙂

Ezzel tulajdonképpen a második nap le is zárult, jómagam nem voltam a kisszínpadnál, ismerőseim, akik jártak a Kafebar-t és a Velvet Seal-t nem, míg a Megazotor-t dicsérték. Ezzel nyugovóra is tértem, hogy legyen erő holnapra az Amon Amarthra, elvégre én leginkább miattuk jöttem.