Tavaly voltam először a Gothica fesztiválon, akkor a Moonsorrow volt az a zenekar, ami miatt elmentem. Ez a zenekar idén is eljött, azonban, ami számomra sokkal érdekesebb volt, eljött a Haggard nevű német zenekar is. A Haggard azon kevés zenekarok egyike, amit mindenképpen szerettem volna élőben látni.

A fesztivál már délután 1 órakor elkezdődött (papíron), de én csak 6-ra a Christian Epidemic fellépésére mentem a PECSÁ-ba. A Pecsa előtt sikeresen tudtam venni 3000Ft-ért jegyet (valaki nem jött el). Mivel volt egy kis csúszás (már ekkor is), ezért még láttam a Dying Wish zenekar utolsó számait. Az előző Gothicán mutatkozott be az új énekes, aki azóta sokat fejlődött, már nem hangilag, azzal akkor sem volt baj, hanem frontemberi minőségében. A Christian Epidemic koncertjén a főszerepet az új album játszotta, elnyomták a Véristenkirályság, a Könnyek könyve, Tűz éjszakája, Utolsó szavam, Angyalok nyelvén című számokat, az előző albumról az Újjászületett került elő. A zenekar a tőle megszokott minőségben és intenzitással játszott. Még nem voltam gyengének mondható Epidemic koncerten. Ezután a nagyszínpadon az Árnyak zenekar lépett fel, amire nem igazán voltam kíváncsi. A kisszínpadon ekkor a Nechrome zenekar lépett fel, ami az est kellemes meglepetése volt számomra. A zenekar black metált játszik, nagy átéléssel. Hatásaikról sokat elárulnak az általuk feldolgozott számok: a Darkthrone-tól a Transilvanian Hunger-t, az Emperor-tól pedig az I’m the Black Wizards-t játszották el. A Darkthrone feldolgozás érdekesen hangzott begyorsítva, és a gitárhangzás sem adta vissza az eredeti hangulatot, de az Emperor feldolgozás egészen jól sikerült. A saját számokkal sem volt gond, és ami igazán élvezetessé tette a koncertet, az az átélés és a lendület volt, amivel a zenekar tagjai játszottak. Ezután a kisszínpadon a Bornholm nevű zenekar következett. Albumaik elég jól sikerültek, és készítettek egy igen színvonalas klippet is az Acheron című számhoz (amit Bot András rendezett, neve a Horda nevű zenekarból lehet ismerős). Itt azonban a hangzás nem állt melléjük. Különösen a szintetizátor hangzása volt elszúrva, amikor szólt, teljesen elnyomta a gitárokat, és néha gerjedt is. Az ének is túl halk volt. A zenekar tagjai ennek ellenére mindent megtettek. Ami emellett mégis megmentette a koncertjüket, azok a számaik voltak, amelyek stílusa elég egyedi a magyar színtéren. Olyan számok hangoztak el, mint az On the Way of the Hunting Moon, az Acheron, és Cry, Raven, Cry, hogy csak egy párat emeljek ki.

Amikor a Bornholm koncert véget ért, kb. akkor fejeződött be a nagyszínpadon az Árnyak produkciója is, ami után rekordidejű átszerelés következett. Jött ugyanis a Haggard zenekar, és bár nem jött el a teljes tagság, mégis elég sok hangszer hangzását kellett beállítani. Volt két hegedűs, nagybőgős, fuvolás, dobos, billentyűs, két gitáros és három énekes. A hangzás így sem lett tökéletes, de még bőven bennt volt az élvezhető kategóriában. Bár nem ők találták fel a szimfonikus metált, mégis náluk épül bele a legorganikusabban a klasszikus és a metál zene. Itt a szimfonikus részek nem csak színesítik a metál zenét, nem csak kísérik, hanem összetartoznak. Az utolsó két albumról játszottak számokat, az Awaking the Centuries alburól a címadó szám, a Heavenly Damnation és a Final Victory hangzott fel, az új albumról pedig az All’inizio á La Morte, a Per aspera ad astra, és ugyancsak a címadó szám. 11 zenész közül nehéz lenne egyéni teljesítményeket kiemelni, mindenki hozzátette a saját plusszát, amitől a produkció igazán emlékezetessé vált.

Ezután következett a Moonsorrow nevű zenekar, akik az előző évi koncerthez képest sokat fejlődtek. Az együttes nagy népszerűségre tett szert, annak ellenére, hogy nem igazán divatzenét játszanak. Főleg az új album mutatja ezt, ahol a számok átlag hosszúsága 10 perc felett van. Magyarországon különösen népszerű ez a zenekar (talán a finn-magyar rokonság miatt), és ők is szeretnek itt játszani. Tavaly meglepetésként Kalapács Józseffel a színpadon a Jel című számot is eljátszották. Amikor először hallottam a Suden Uni albumukat, és elkönyveltem magamban , hogy van egy újabb tehetséges finn zenekar, akik a folk zenét és a metált keverik zenéjükben, nem gondoltam volna, hogy ez az együttes egyszer majd jó félházig megtölti a Pecsát. A számok felsorolásával itt bajban vagyok, ugyanis nem nagyon tudom megjegyezni ezeket a finn számcímeket, de a kedvenc számom a bandától, a Pakanajuhla idén is előkerült.

A Sin of Kain együttes koncertjére eléggé megcsappant a nézőközönség, ők a kiíráshoz képest egy órával később kezdtek ½ 2-kor. A tavalyi Gothicán még a kisszínpadon szerepeltek, azonban ez a hely kicsinek bizonyult számukra, és közönségük számára. Amikor utoljára láttam őket a basszusgitároknál még Abyss játszott, aki helyett mostanra Havancsák Gyula érkezett. További újdonság volt, hogy a legtöbb szám új volt, remélhetőleg minél előbb jön az új lemez is. Az új számok első hangzásra jónak tűntek, és ami a legfontosabb, lassan kialakul az a stílus, ami csak a Sin of Kainra jellemző.

A Gothica fesztiválra idén sikerült a magyar csaptok mellett két igazán rangos külföldi zenekart is elhozni. Ami emelett még mindenképpen pozitívum, hogy elég sokan elmentek, szinte végig teltház volt mind a kisszínpadon, mind a nagyszínpadon. Reméljük, jövőre is legalább ilyen színvonalas lesz a rendezvény.