Csordavokál az esőben

Jó rendesen összeesküdtek a hardcore fanatikusok ellen az égiek ezen a napon. Nem túlzás, ha azt mondom, tiszta ősz kerekedett erre az eseményre. Nem arról volt szó sajnos, hogy jön egy frissítő zápor a kánikulát megtörve, ami 10 perc múlva eláll, hanem folyamatosan – mintha csak dézsából öntenék – zuhogott. Sejthető volt, hogy nem fog nézőcsúcs dőlni, ám azért a barátságtalan időjárás ellenére összegyűltünk annyian, hogy érdemes legyen megtartani a rendezvényt – hiába no, az igazi rajongóknak nem cukorkából van a seggük.

A Jacksonville-ből érkezett Evergreen Terrace legénysége kezdte meg egészen korai időben működését a deszkákon. Meglepő volt, hogy a nagyszínpadon maradt a buli, amikor Everlast itt koncertezett, akkoriban is ugyanígy fos idő volt és a szervezők nem akartak kockáztatni, inkább átrakták a bulit a fedett party arénába. A SOIA esetében is jobban örültem volna ennek a megoldásnak, nem kellett volna ronggyá ázni. Mindegy, se az Evergreen T.-t, se a Sick Of It All brigádját láthatóan nem feszélyezte annyira az időjárás, a lelkesedésük ugyanúgy megvolt, mint hogyha ragyogó napsütésben nyomták volna.

Az E.T. a hardcore dallamosabb, lazább, rockosabb oldalán áll; nem annyira ortodox HC, de azért szimpatikus húzás volt Lou Kolleréktől, hogy elhozták őket. Muzsikájuk nem nélkülözi az óriási csordavokálokat és a himnikus ó-ó-ó-zásokat. Kicsit valahol rokonok a mi Idorunkkal stílusilag, bár annál egy fokkal üvöltősebb. Setlist sajnos nem áll rendelkezésemre, így csak találgatni tudok, miket játszhattott a floridai ötösfogat. Sajátos humorukat mi sem példázza jobban, mint a Chaney Can’t Quite Riff Like Helmet’s Page Hamilton c. dal. Mindenesetre aranyos, közvetlen fiatalembereket ismertem meg bennük; a SOIA koncert végeztével lehetett velük spanolni a merchpultnál. Kár, hogy az est főhősei már nem jöttek volna ki odáig, én legalábbis hiába vártam rájuk.

A fránya eső csak nem hagyta abba az Evergreen Terrace szettjének végére sem. S sajnos a Sick Of It All műsorára sem normalizálódott az időjárás. Ez azonban nem akadályozott meg egy maréknyi fant abban, h. előrenyomuljon a színpadhoz, mire belecsapott kb. fél 9-kor a húrokba a New York Hardcore egyik alapgárdája. Habár a tagok már bőven 40 felett mozognak, ugyanazzal a hévvel, lelkesedéssel és odaadással zenélnek még mindig és nikkelbolhaként ugrálják végig a fellépést. Egyáltalán nem látni rajtuk az idő múlását. Én is szeretnék ilyen lenni, amennyiben megérem azt a kort, amit ők. 🙂 Iszonyatosan tisztelem, becsülöm őket, hogy immár ’86 óta töretlenül játsszák a HC-t, sosem kötöttek kompromisszumokat, nem hódoltak be egyetlen éppen futó irányzatnak sem. Receptjük tkp. hót egyszerű: ott van Lou Koller dühödt magas hangú köpködése (ezt a fajta „fába szorult féreg” hangot vagy szereti valaki, vagy utálja), a másik három tag pedig reszeli alatta a nem túl bonyolult, kétakkordos, punkban és metalban gyökerező alapokat. Rutinos rókák, akiket pont ezért szeretünk, mert a járt utat nem hagyják el a járatlanért. A legextrémebben egyértelműen Lou tesója, Pete néz ki punkos frizurájával; meg nem mondanám, ha nem tudnám, hogy rokonok egymással. Sorjáztak az alap SOIA himnuszok: Busted, Scratch The Surface, Sanctuary, Good Looking Out, Clobberin’ Time, Injustice System, stb. A rövidke punkos Let Go-ra már én is előrébb szaladtam, mivel eleinte az egyik fedett italosrészleget választottam sokakkal egyetemben ahhoz, h. szemrevételezzem a koncertet.  Persze még mindig esett, sikerült is tökig elázni, hiába volt rajtam esőkabát.  A zárószámnál pedig jött az a rész, amit a Suicidal Tendencies minden koncertje végén elsüt…és újabban a Kvelertak is sikerrel alkalmazza. Vagyis felinvitálnak tucatnyi nézőt a színpadra, akik ott táncikálnak a zenekar körül. Itt is rövidesen futballcsapatnyi ember lepte el a deszkákat, olyannyira, hogy szegény zenekart nem is lehetett már látni tőlük! 😀 Mindig is imponált nekem, ha bizonyos bandák bevonják a közönséget az akcióba, ha kicsit a publikum is részese az előadásnak. Remélem, megtartják ezt a jó szokásukat ők is!

Sick Of It All


A zord időjárás miatt nem ez lesz életem legjobb Sick Of It All koncija, de hatalmasat így sem kellett csalódni. Lou Kolleréken igazán nem múlt, ők megtettek mindent a jó hangulat érdekében. A buli után pedig egy nagyon jó hangmérnök haveromtól kaptam egy kis szuvenírt: Armand Majidi (SOIA dobos) lábpedáljának egy letört részét! A fickó ugyanis nem sajnálta a dobcájgot, kőkeményen odasózott, ennek hevében ketté is tört a lábdob pedálja. Szívesen megmutattam volna Mr. Majidinek ezt az ereklyét, ha történetesen sikerült volna találkozni vele. A szűnni nem akaró esőzés miatt azonban feladtam inkább a várakozást a tagokra és hazaindultam. Remélhetőleg senki nem fázott meg (akadtak a közönségben, akik igencsak lazán voltak öltözködve) és bízzunk abban, hogy jövőre kegyesebbek lesznek az égiek a NYHC császáraival.

Hell Vill #19 Hell Vill #19
június 13.
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.