XIV. Motorostalálkozó

Nem mondhatnám, hogy olyan hatalmas parti arc vagyok, de nem tudtam nemet mondani a Magor Motoros Egyesület meghívására, amikor megkértek: tudósítsak Karcagon tartott motoros rendezvényükről. Mint zenei ember számomra ez elsősorban a koncertekre vonatkozott, így a mindenféle vetélkedőket, és nappali programokat nem volt érkezésem megtekinteni. Mondjuk amilyen állapotba kerültem, jobb is, hogy aludtam, míg a nap sugarai szülővárosomat pásztázzák. Elöljáróban megjegyezném, nem is kicsit jól sikerült a balhé, és hogy alaposan megszegtem straight edge fogadalmam. De csúnyán…

Péntek este hét órakor már a helyi strandon találtam magam, ahol javában ment a buli, de szerencsére nem maradtam le semmiről. A színpadot a Manomore brigádja vette uralma alá, melynek tagjai – mily meglepő – az amerikai Manowar zenekar hangulatát igyekeztek feleleveníteni. Bőrszerkó, tesztoszteron, zúzós hangzás, a budapesti srácoknál minden egyesült a cél érdekében. Az énekes Bonyár Attila orgánuma nem kifejezetten idézte Eric Adams-et, viszont a sikolyai nagyon bengák voltak, nálam maximálisan betalált a produkciója. A két gitáros – Maródi László és Szabó László – is korrekten hozta a színvonalat, de akit még külön kiemelnék az a ritmus szekció. Tompa Tamás basszeros, és Kovács Kálmán dobos mindent megtettek azért, hogy egy igazán feszes és emlékezetes Manowar élménnyel gazdagodjak.

A második csapat, és a Manomore közös pontja egyébként Kalmi, aki történetesen a Sinful Passions-ben is a bőrök püföléséért felelős. A karcagi illetőségű Sinful Passions egy nem megszokott koncepciójú hard rock/heavy metal banda, ők ugyanis az elektromos hegedűk lágy melódiáit vegyítik a színtiszta rock&rollal. Instrumentális, és énekesi segítséggel (Marsi Illés) ellátott nóták váltogatták egymást, és volt néhány remekbe szabott feldolgozás is, például a Stratovarius zenekartól. A zenekar tagjainak elkötelezettsége, képzettsége vitathatatlan, Elek János húzós riffelése, Lór Timur finom basszusfutamai, valamint a két szimpatikus hegedűs hölgy – Bukovszki Beatrix, és Lór-Kerekes Ágnes – finom játéka mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy egy remek műsor kerekedjen a színpadon. Kovács úr dobosi teljesítményét nem méltatom tovább, mert még a végén kiderül: régi cimborák vagyunk, és azt fogja hinni a nagyérdemű, megvesztegetett, azért írok róla jókat! 🙂 Aki nem hisz nekem, tekintse meg a Mestert egyszer a bőrök mögött, és egyet fog velem érteni, miért is méltatom tudását.

Mire véget ért a Sinful Passions produkciója bennem is elkezdett növekedni az alkohol tartalom, de még korántsem annyira, hogy ne tudjam alaposan megfigyelni, a soron következő csapat teljesítményét. Az ABCD – mint ahogyan a nevéből is sejthető -, egy AC/DC tribute zenekar, és bár nem tudom, hányan csinálják ezt kicsiny hazánkban, kötve hiszem, hogy lenne náluk hitelesebb prezentálója az ausztrál csapatnak. A zenekar megérdemli, hogy mindenki utánajárjon Facebook oldalukon, vagy honlapjukon, aznap nekem ők voltak a parti csúcspontja. Zeneileg is, emberileg is ott vannak a szeren, utólag is köszönöm szépen ezt az váltóáram/egyenáram esszenciát.

A hatvani Rockin’ Rock Cats szimpatikus frontemberével már a buli előtt kellemeset beszélgettem, bár akkor már az alkoholmámor elég konkrétan kezdett rátelepedni a fejemre. Bevallom, a bulijukat nem tudom érdemben megítélni, mert annyira elszédültem, hogy a szakmai ítélethozatalra nem vállalkozok. Amennyire emlékszem, parádés rock&roll bulit rettyintettek, és a közönség is maximálisan zabálta a produkciójukat. Szerény személyem az első sorban csápolt, és valószínűleg nem nyújtottam valami épületes látványt, de hát ez az élet Babolcsai néni, nem igaz? Mindenféle zenei irányzat rajongójának melegen ajánlom az Rockin’ Rock Cats zenekart, ami azt illeti, ha esküvőm lesz, tuti ezek a srácok szolgáltatják majd a talpalávalót. Nem, nem fogom kölcsön adni a nőmet! 🙂

A szombati napot lényegében átaludtam, Lambach bácsi csak este mászott elő a koporsójából. Úgy döntöttem aznap inkább szolidabbra veszem a figurát, és visszább fogom a mulatást.
A legelső zenekar a Living Steel névre keresztelt formáció volt. A banda muzsikája leginkább a Road-ra emlékeztetett, és nálam ennél rosszabb ajánlólevél nem is kell. Soha nem volt célom senki lehúzása, ezért inkább nem ecsetelem mekkora kínszenvedés volt végignézni a koncertjüket, és ez nem csak az agypusztító másnap miatt volt így. A népeknek mindenesetre bejött, amit műveltek, és én is inkább ennek tükrében igyekszem megítélni őket. A közönség beindult, nyomult és ahhoz képest, hogy mennyire korai volt még az időpont a bulihoz, a hangulat egészen emelkedetté vált. Én nem szeretem azt a fajta zenét, amit ők nyomatnak, de szemlátomást megvolt a sikere, szóval több karaktert hadd ne kelljen olyasmire vesztegetnem, ami nem az én világom. Én kérek elnézést!

A Cool Head Klan-é volt a szombati nap legászabb partija. Bemutatni szerencsére nem kell őket, így a kötelező körök felesleges legépelésétől meg lettem mentve. Azt hiszem személyükben az ország egyik legprofibb, legátütőbb koncert bandáját tisztelhetjük. Amennyire elterjedt és mainstreamnek mondható ez a banda, annyira nagyfokú, és kompromisszumokat nem ismerő alázatot tapasztaltam ez alatt a – bizony részemről rövidnek mondható – idő alatt. Amibe bele tudnék kötni, az a hangzás, egy-két dalnál mintha nem lettek volna a hangmérnökök a helyzet magaslatán, egyébként nagy gond nem volt a munkájukkal. Maximális hangulat, óriási átélés, nekem ez volt a Cool Head Klan 2015-ben, és innen is szeretnék minden jót kívánni a srácoknak, mert nagyon jók abban, amit csinálnak, és remélem, hogy még hosszú-hosszú éveken keresztül nyomatják azt, amihez a legjobban értenek. A rock and rollt.

A Lordról fogom a legrövidebb beszámolót írni. Nem szeretem őket. Csendesen tisztelem, elismerem munkásságukat, de nekem sajnos távolról sem jön be az, amit művelnek. Lehet, hogy túl sokszor volt lenyomva a torkomon a Vándor, meg a többi unalomig ismételt nóta, nem tudom. Zeneileg, meg minden más téren is a toppon vannak, de sajnos ez nekem nem jött át. Mivel nekem a Lordban nem volt ott az X, inkább szétnéztem a környéken, vettem egy hamburgert – itt akkorát adnak, mint a fejem – és vártam az utolsó bulit, a Brain Drain-ét.

Végül elérkezett az est utolsó koncertje, és bizonyos szempontból a második fénypont. Nyilván nehéz objektíven írni egy barát, jobban mondva barátok zenekaráról, de azt hiszem nem is erőlködöm, az alakoskodás úgyis kiderülne.
A karcagi Brain Drain nekem a kezdetektől fogva szimpatikus volt és azt sem fogom letagadni, hogy emberileg is egy remek kapcsolatot sikerült kiépítenem a tagokkal, különösen Torőcsik István dobos barátommal, aki nem megszokott módon a frontember is ebben a formációban. Nem lehet egyszerű verni a bőröket is, meg énekelni is egyszerre, de neki közel hibátlanul sikerül a feladat fellépésről fellépésre. Egy tartalmas bulit tartottak és nem érződött egyáltalán, hogy utolsók lennének.

Az emberek inkább picit ittasak voltak, de fáradtak egy cseppet sem, így a hangulat is adott volt. A fiúk sokat, rengeteget fejlődtek azóta, hogy elküldték Átlátok Rajtad című lemezüket véleményezésre. Nagy Péter és Galgovics Zsolt gitárosokban van bőséggel potenciál, és Perge Tibor basszerossal karöltve remekül elővezették a feldolgozásokkal is tarkított feszes modern rock/metal muzsikájukat, melyet mélyenszántó szövegek tesznek teljessé.
A fiúk egy Tankcsapda-szerű zenei világból indultak el egy Replikához hasonló, komoly hangvételű, ám egyben progresszív zúzda irányába. Hosszú még előttük az út, de nem csak a cimboraság miatt mondom: van helyük a színtéren, és ha tartják magukat elveikhez idővel megtérül a befektetett energia.

Végszónak annyit: köszönöm szépen a Magor csapatának, hogy meghívtak engem erre a remek hangulatú kétnapos rendezvényre, ahol bár magam nem rendelkezem kétkerekű acélparipával, igazi motorosnak érezhettem magam egy rövidke időre.