A Depressive Blacker arcoknak szerintem nem kell bemutatni sem a Forgotten Tomb, sem a Nocturnal Depression munkásságát, még kevésbé sikereit. Évek óta borzolják a kedélyeket érfelvágós hangulatukkal, jónéhány anyaggal a hátuk mögött. Október 27-én mi is részesülhettünk eme katartikus élményből a Engulfing the void csapat jóvoltából, aminek a Showbarlang biztosított helyszínt.

Bevallom őszintén, sosem voltam még Showbarlangos koncerten. Ezen egy-két ismerősöm elszörnyülködött, mondván: „hülye vagy? Ott vannak a legjobb low budget koncertek”. Szóval igen. Szégyen vagyok. Két ilyen nagynevű fellépő miatt viszont megtörtem az eddig érvényben lévő rendet.

A hely elég pici, ám nagyon designosra kialakították; valóban, mint egy barlang. Baráti sörárakkal – bár váltópénznek híjján voltak a pultosurak/hölgyek -, jó hangosítással fogadott a hely. Mivel nem volt a koncerttermen és a dohányzórészlegen kívül más látnivaló a merchandise pulton kívül, türelmesen várakoztam a kezdésre.

Elsőnek a Necroratory lépett elénk. Sűrű füst, kapucnik, túlvilági fények – éreztem, ez biza jól fog kezdődni. A srácok valahogy mindig is kimaradtak az életemből, így most pozitív csalódásként éltem meg azt a tömény gonoszságot, ami ömlött a muzsikájukból. A budapesti urak zenéjében a kissé fanyarkás depresszivitás keveredik az agresszív elemekkel, így egy olyan fúziót hoznak létre – főleg élőben -, amit nem lehet egyszerűen tombolás nélkül megállni. Fellépésük és kiállásuk egészét élveztem. Számcímeket ne követeljen senki se kérem… elégedjünk meg ennyivel. Jók voltak.

Következett némi kihagyás után a Winterheart, melynek tagjai feltűnő egyezést mutattak az első fellépőével. Ez a zene sokkal befordulósabb, lassabb is, ám még mindig élvezhető, gyakorlatilag folytatódott az első csörömpölés feelingje. Változatlanul tetszett, amit hallottam, ekkorra már realizálódott bennem, hogy a helynek rendkívül jó akkusztikája van, a hangosítással nekem szépen szólt a zene, kihallottam a súlyos témákat a háttérből. Sajnos mindkét fellépő viszonylag kevesett játszhatott, logikusan a két nagyágyú produkciója miatt. Mindenesetre: Winterheart is jó zene, kérem.

Ideje volt kilátogatnom levegőzni, ahol is összefutottam Herr Morbid Úrral. Egy kellemes, több, mint fél órás beszélgetést sikerült rögzítenem vele, amelyet úgy érzem, hamarosan el is olvashattok itt, mint interjút. Az úr illedelmesen megkínált a beazonosíthatatlan alkoholból, melyet a kezében szorongatott, majd mivel következett a Nocturnal Depression, az embersereg egyöntetűen betömörült az első sorok elé.
.
A francia depresszív Black Metal koronázatlan királyai stílusosan, tökig kimázolva libbentek elénk, hogy szétrombolják a maradék jókedvünket is. Változatos koncertanyagot vonultattak fel, melyben természetesen a Nostalgia címre keresztelt himnusz is benne volt. Nem meglepő módon erre tomboltak a legtöbben. Bevallom, én is. 
Folyamatos kapcsolattartás a közönséggel megvolt, Lord Lokhraed pedig próbált buzdítani minket a mindenféle sötét dolgok véghezvitelére. Mindig is becsültem ezt az embert; a testi fogyatékossága ellenére irgalmatlanul sötét témákat tud komponálni a gitárhúrok mezején. All time favorite.

Tekintélyes adagnyi nóta után levonultak a színpadról, úgy érzem, az emberek java részét elégedetten hagyván ott. Hallhattunk tételeket az új anyagról, de a régiek közül is bőven szemezgettek Francia hon lakói. Első Nocturnal Depression koncertem a lehető legjobban telt. Tovább fokozandó az élményt, Lord Lokhraed úgy gondolta, ugyanakkor fog engedni a természet törvényének, mint én, így még dolgunk végzése közben váltottunk pár szót, amiből egy 15 perces beszélgetés alakult ki, feltartva ezzel a cseppnyi toalettbe betántorgó embereket. Furcsa mód ezek a zenészek nagyon pozitív, barátságos személyiséggel bírnak, jó meglátásokkal, éles elmével. A beszélgetés viszont sajnos nem került felvételre;bocsi srácok, legközelebb ebbe is beleolvashattok.

Nem volt sok tökölés, hamarosan érkezett a Forgotten Tomb, akik a turnéjuk legelején kreált setlisttel tolták végig az egész utat. Ebbe az új anyagról is beválogattak pár erősebb szerzeményt, de persze a legendás Todestrieb, Disheartenment/Alone/Steal My Corpse, Solitude Ways sem maradhatott ki. Furcsa mód pogónak nem nagyon volt jele, egy-két arc próbálkozott hasonlóval, de hamar elvesztették lelkesedésüket. Inkább mindenki beleélte magát a lélekkarcoló tételekbe, melynek inkább hajdobálás lett az eredménye.
Sok felvételt néztem végig tőlük, így nem ért meglepetés a sorrend tekintetében. Pontos, visszahallható, jó koncertet zúdítottak ránk. Úgy látszott, ők is nagyon élvezik a bulit, bár meglehet, kicsiny hazánk erős pálinkái is hozzájárultak ehhez a hangulathoz. A végén egy kis visszataps, őrjöngés. Végül minden maximálisan a helyén volt.

Kár lett volna kihagyni ezt az eseményt, a Showbarlang nagyon kitett magáért, hogy ilyen előadókat vonultatott fel számunkra. Én csak bízni tudok benne, hogy fogom még látni ezeket a srácokat élőben. Mindannyiójukat.