KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #151

A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van -, hogy nem létezik.” (Friedrich Nietzsche)

Kicsit klasszikus, kicsit misztikus, kicsit újító, kicsit melankolikus lesz EP sorozatunk ezen epizódja. A paletta most is széle. Van miből csemegészni.

Aggrieved

Az Aggrieved egy a hardcore és a thrash őserőitől duzzadó banda Newcastleből. A múlt hónapban adták ki bemutatkozó demójukat Demo 22 címmel, amire pofás intrójuk után három energikus, gyors, koszos hangulatú tharsh mosh pit-tekkel teli (D.R.I., Toxic Holocaust, Agnostic Front) amcsi punk-hardcore keverék került fel. Bár borítójuk kicsit megtévesztő zenéjükben klissé hozzák az ’80-as, ’90-es évek szutyok street thrasher vonalát. hmmm… segre nem estem tőle.

Ayyur

A berber misztikumokról regél a tunéziai black/doom metal projekt, az Ayyur. Az egyszemélyes formáció 2007-es fennállása óta, immáron negyedik EP-jével örvendeztetik meg az ősi keleti rejtélyek szerelmeseit. Hidden Room Sessions I. című 4 tételes anyaga új trilógiájának első fejezetként jelent meg, amiben a black metal egy lassabb, doom hangulattal megfertőzött fajtáját tálalja elénk. Zenéjében emellett ötvözi a folk és az ambient melankólia, valamint a mediterrán sivatagi hangulatát. Ez által ellensúlyt biztosít a projekt black/doom metal megközelítéséhez, ami állta reprodukálja berber misztikumot. Atmoszférikus gitártémái szinte a sivatag homokjának lassú folyású mozgást elevenedik meg, melyekhez narratíva előadásmódja ad misztikus kísérőt. Ilyen például a több mint 7 perc hosszú An Empty Hand Has Nothing To Give dal is, amelyben a hangszerek visszhangjától szinte rezonálnak a misztikum és az elfeledett idők szelleme testesítő kultikus dallamok.

(Crissz93)

Zivatar

Sacrifice címmel egy új EP-vel jelentkezett a hazai industrial death/doom metalos Zivatar. A Petheő Attila (Doomsday, The Penta Concordia, De Facto, Tesstimony, Green Men) 2012 óta létező egyszemélyes, egyfajta alvó zenei projektként működő formációja elsőként 2015-ös The Sixth Chamber anyagával hallatott magával, majd 2017-ben teljes zenekarrá formálódva két újabb nagylemezt adtak ki (When Leaves Fall And Cold Winds Come – 2018, Demons From The Deep – 2019). Zenéjük leginkább a brit bánat metal korai szentháromsága: a My Dying Bride, Paradise Lost, Anathema vonalát követei, azonban mostani 4 dalos EP-jükön kissé szakítottak eme hagyománnyal. Témáikban megmaradtak ugyan a death/doom és némileg a funeral doom alapjai, de most nagyobb teret engedtek az ipari jellemvonások. Dalaik lüktető – gépies zakatolása, kozmikus atmoszférája, mechanikus rideg, horrorisztikus aurája leginkább a SamaelPassage / Eternal / Hegemony” albumainak, valamint a Peter Tägtgren ipari metal bandájának, a Pain anyagaira engednek emlékeztetni, de megemlíthető a Tiamat “A Deeper Kind of Slumber” albuma is). A rideg sötétség mellett némileg jelen van a gótikus, stream punk romantikai, amit legjobban talán The Ghost című daluk képvisel. Hazai viszonylatban mindenképp egyedül állóak, EP-jük pedig nemzetközi viszonylatban, az élmezőnyben is simán megállja a helyét.

Yodeash

Yodeash a hazai underground extrém vonalas remetéjének Astru-nak egyik új projektje a sok közül. Stílusra amolyan avantgárdista black, de kibontva inkább a dark, doom, goth, post-black, noir ambient, filmzenei atmoszférák dominálnak. Első hallásra valóban egy érdekes zenei kollázst hozott össze… Mese címet kapott instrumentális hangvételű, negyed órás, 3 dalos anyaga nekem tökéletesen hozza a Katatonia kísérleti, depresszív goth/doom vonalát, amit egy kis cipőbámulós shoegaze merengéssel toldott meg. Persze jól érezhetőek benne a jól belőtt art rock – dark rock és black alapos session témák, amik egyfajta katonás meneteléssel jönnek. És hogy visszatérjek a fentebb említett Katatonia vonalhoz. A 2. dal cirkulálós, üveghangszerű szólótémája az totál “Brave Murder Day” korszak fagyos, orkánszerű dallamait fújják a fülembe. Mindenesetre egy kellemes, télies didergős, merengős kis cucc.

Gott

A könnyed dark rockot játszó holland Gott a melankólia csendes, sötét vizein evez. Zenéjükben hangsúlyát elsősorban a tiszta, mélabús vokálok érzelmi kitörései adják meg. Így van ez legutóbbi To Hell To Zion EP-jük esetében is, amin 20 percnyi keserédes depresszióval átszőtt hangulat vár minket. Dalaikra épp úgy jellemzőek a melodikus témák, mint a katarzisba kitörő csúcspontok. Az elsőnek érkező The Colour Empty rögtön ízelítőt ad az EP, illetve a csapat a hangzás – ízlésvilágából. A teátrális előadásmód most is megtalálható, bár most mintha annyira túlzásokba nem vinnék őket. Sőt, inkább vissza fogott érzelmi szinten vannak csak jelenen. Ellenben utolsónak érkező The Chain palettáján érdekes színvoltnak mutatkozik az enyhe grunge hatás, ami tőlük kissé stílus idegennek hat, de egy gyenge „újító” próbálkozásnak elmegy. Könnyed, vörös borba áztatott áporodott melankóliát (már megint ez a szó) kínáló EP túl sok vigalmat nem hoz. Ezért inkább csak a műfajra fogékony szomorú goth vámpíroknak ajánlott.

(Crissz93)

Zeal & Ardor
december 11.