„Ezen az estén mindenki lehet hős… De nem a szeretet, vagy a megváltás hőse, ha nem az embertelenségé, amit egymás iránt érzünk. Olyan korban élünk, ahol a jó említésre sem méltó rosszból viszont hős lesz.„

Csupán a véletlen műve, hogy EP sorozatunk 156. epizódja ép a szeretet ünnepére esett. Szívünkben csordultig fénnyel hoztuk el nektek az underground öt újabb gyöngyszemét. Bejgli a kézben és hallgassátok! „Ámen – Akarom„

A Vargrike egy kevesek által ismert hazai vonatkoztatású atmoszférikus black metal projekt, amint az avantgardista post-black blackened BÁL feje, Rósz Bálint és az amerikai multi-instrumentalista Edward Støklännd, aka Velsingard (Apostisy, Virtue of Decay) párosa működtet. A formáció 2021-ben Útkereső címmel adta ki bemutatkozó EP-jét, most pedig A Vereségben című anyagukat tették közzé. Az igazat megvallva közel 35 perces anyaguk kiforrottsága és koncepciója miatt nyugodtan nevezhető debüt-lemeznek is. Az anyagra 4 dal került fel mélyen melankolikus, vagy inkább DSBM hangulattal. Koncepciójuk a lelki önértékelés, a belső béke és a spirituális út keresésrésről szólnak és egytől-egyik az üresség, a gyász, valamint a mennyei áhítat angyali hangképeivel vannak átitatva. Ezekre épülnek fel középtempós funeral doomos témáik, illetve post, shoegaze lebegésű dallamaik, amiket néhol népi elemekkel színesítenek. Dalaik, amolyan egymásra épülő szerkezettel vannak felépítve, minid van bennük egy szál, amit tovább visznek. Nekem hallgatásuk közben a skót Saor és a hazai Vilderness rémlik fel. És egy apró megjegyzés: Bálint monológja, éneke, károgása itt sokkal tisztább és erőteljesebb, mint BÁL nevű projektjében. Igazából ez adja meg az egész black metal jellegét.

A győri modern metal / groove metal vonalas Devoid az elmúlt évek a hazai metalszíntér egyik jelentős csapatává nőtte ki magát. A csapat 2018 óta ontja dallamokba gyűrt dühét, aminek újabb adagját a napokban megjelent Parallel Realities EP képében zúdították ránk. Az öt tételes anyagukban most veszett világunk frusztráltságát, társadalmi és politikai őrületét, megváltó háborúját és természetesen a média uralkodását vesézik ki. Egy rövidke akusztikus – elektro zöngésű intró után máris érkeznek a dinamikus, súlyos groove szaggatású / zúzdájú témáik, melyeket kellő mennyiségű, finomságú és leginkább technikás megoldású svéd melo-death vonalas dallamokkal és némi tharshes hatásokkal vérteztek fel. Azt kell, hogy mondjam, hogy ezek a kis újdonságoknak köszönhetően egy új szintet hoztak zenéjükben, ami igen csak jót tett nekik. Ezeknek köszönhetően az EP elejétől a végéig lendületesen és stabilan halad akár egy tank. Győződjetek meg róla ti is.

A nehéz atmoszférájú blackened – post hangokkal operáló Private Prisons a világjárvány legsötétebb évében alakult, ami bizony meglehetősen rányomta a bélyegét Extrication című bemutatkozó EP-jükre. Nem egy vidám darabról van szó, annak ellenére, hogy a banda Disneyland-ből származik. Dalaikban épp úgy jelen van a melankólia, mint az egekig felcsapó tengernyi düh, amit a banda zenészei ki kívántak adni magukból. Akár egy terápiás agyagnak is felfogható ez az öt tételes kislemez, aminek dalai egytől-egyig sötét mocsara riffekkel átitatott magánbörtön, ahol alkotói félelmeikkel, szorongásaikkal, a bebörtönzés testi és lelki kényelmetlenségeivel vívnak meg. Zenéjük egyben kaotikus, nyomasztó és pszichedelikus, ami az ősi sötétségből, a szabbatista harmóniából és lelkükben tomboló neurotikus rezonanciákból táplálkozik.

Egy meglehetősen bizarr, de egyben kellemes kis split anyagot hozott el nekünk az amerikai női-frontos, egyszemélyes avantgardista – extrém vonalas Hypomanic Daydream projekt és a szintén egyszemélyes, hasonló dallamokat megpengető honfitársa a Homeskin. A női szakaszt Manic Dream Girl vezeti, aki leginkább a Putrescine nevű death metal együttesből és a sludge/doom Mesa soraiból lehet ismerős. Míg másik elkövetőnk a multi-instrumentalista Garry Brents, aki a Cara Neir, Sallow Moth és Gonemage zenéit is komponálja. A közös splitre 3-3 dal került fel a kakofonikus elektronika, a disszonáns death/black és grindcore őrületeinek a megközelítéséből. Kerekebbre fogva a dolgokat a Hypomanic Daydream dalai a klasszikus, kísérletezős avant-garde vonalat követik, némi ipari és teátrális hatással megspékelve, míg Homeskin extrém őrülete úgy hangzik mintha egy elmegyógyintézet sikolyait, zajait gyúrták volna egybe, aminek az eredménye zavaró, de épp olyan zseniális is. Jó adagnyi szintetikus őrület van benne, csak úgy mint a másik zsigeri előadó nem épp hétköznapi gyomorhoz szokott alkotásában.  

A death/black metal vonalán mozgó egyszemélyes német Kanonenfieber projektet nem kell bemutatnom. Megálmodója Noise 2021-es Menschenmühle debüt-albuma óta sorra szállítja leginkább az I. világháború témájából merítő, történelmi ihletésű témáit. E legutóbbi a november közepén megjelent Der Füsilier EP-je, mely két tételt foglal magában, a tőle megszokott fülbemászóan sötét melódiáival és extravagáns témáival. A 12 perces EP-n a Przemyśl második ostroma (1914. november 2.–1915. márc. 23.) során életüket vesztett német katonák emlékének adózik. Ez irányú háláját meglehetősen dinamikusan és erőteljesen fejezi ki, hiszen címadó dala első részében a klasszikus DM vonalak mellett az extrémebb blastbeat-ek is megjelennek, míg a második rész hype vonulata ehhez tökéletesen illeszkedik, de itt némileg már egy visszafogott erőszak dominál. A dobok, mint gránátok peregnek, a gitárok pedig géppuskák sortüzeként kopogják a füleinkbe halálos himnuszaikat.