Ti, hogy élnétek meg ha nem lennének emlékeitek? Ha akár már a tegnapra nem emlékeznétek. Egy emlék épp úgy lehet fájó, mint örömteli, illetve valóság béli. Egy testvér emléke, egy háborúé, az emberiség utolsó napfényének pillanataira, vagy a remények fakó csillogásénak emléke. Csomagoljuk hát emlékeinket az underground örök hangjaiban. Szóljanak a harangok és EP válogatásunk öt újabb bandái.

Erstwhile

Az Erstwhile egy amerikai black metal duó, aki zenei aurájába meglehetősen komor hangulati atmoszférákkal sűrít. Drákói lo-fi esszenciák már 2022-es Rapture in the Pathless Woods debütáló lemezükön megmutatkoztak és azóta is megmaradtak, némileg talán csak a hangzásuk finomodott, tisztult. Ez a koszos tisztaság jellemzi legutóbbi Ancient Steel EP-jüket is, ami tavaly novemberben jelent meg, rajta három megfeketedett nyers, csiszolatlan gyöngyszemmel, melyek erős a Burzum-i melankólia, valamint Forgotten Woods csábító sötétsége felé kacsintgatnak. Dalaikat a maguk módján, akár visszafogottnak is nevezhetnénk, hiszen mindenféle cicoma nélkül csakis az egyszerűek riffeikre és a még egyszerűbb, epikus hangzású dallamaikra koncentrálnak.

Tales Of Mike

Landscape Of Sorrow címmel január 4-én jelent meg a német epikus doom metal projekt, a Tales Of Mike első EP-je. A három tételes mini-anyagát Michael Heß multi-instrumentalista bátyja, Markus emlékének ajánlja. Dalai leginkább a Candlemass epikus, valamint a klasszikus death/doom tragikusabb vonalára helyezhetőek el. A nyitó RIP (Landscape of Sorrow) egy nagyon erős epikus death/doom darab mind zeneileg, mind pedig melankolikus atmoszférája szempontjából. Michael tiszta epikus énektémáinak halálos monológokkal és még halálosabb hörgésekkel ad kellő hangsúlyt, melyeket még egy női vokál is színesít. Az ezt követő LSD Butterfly szélsebesebb heavy/power doomja feledteti az előző dal melankóliáját. Ez egy abszolút heavy/doom izom dal, csak úgy mint az Under the Pale Moonlight, amibe némileg egy kis epikus black metal vonalat is bele csempészet.

Beyond the Sun

A poszt-apokaliptikus hangulatú atmoszférikus black metalt játszó német Beyond the Sun a melankólia és a reménytelenség hajait szólaltatja meg, melyen egyaránt visszhangozhatnak a történelmi múltban, az aktuális jelenben, vagy épp a még nem ismert jövőben. A projektet a Waldgeflüster két tagja, Thomas Birkmaier és Dominik Frank működteti azzal a céllal, hogy valamennyire eltérjenek anyazenekaruk tematikus, természethez kötött erdei melankóliájától, és helyette egy valósabb víziók felé evezzenek zenéjük komor atmoszféráinak, nem épp vidám hullámain. Ezt elérték, hiszen mellékprojektjük bemutatkozó EP-jének, a My Sun hangulata jóval drámaibbra sikeredett, mint a főzenekaré, azért még is megmaradtak olyan alap vonalaik, mint a vészterhes, csüggedtebb hangulat – amihez itt némi shoegaze és post-rock érzés is kapcsolódik – és a jeges melodikus feketeség, amin keresztül a remény megtört fényeinek utolsó sugarai ragyognak át.

VLKN

Három évvel bemutatkozó nagylemezét követően új EP-jével jelentkezett a budapesti crust/grind brigád, a VLKN. A zenekar tagságát a hazai underground olyan jól ismert zenekarainak tagjai adják, mint az Anchorless Bodies, a Hypocrites Breed és a Satelles. 5 számos First Sparks of Eternal Decay című EP-jük nem kisebb kiadónál jött ki, mint a brit Earache Records digitális szolgáltatójánál, az Earache Digital Distribution. Zenéjükben továbbra is debüt-lemezük, a Ruination (2021) erőszakos crust punk – metallic hardcore hangzásvilágát hozzák, de ha mondhatok ilyet, itt még egy lapáttal jobban rá is tettek az agresszív, egyben kaotikusabb hangulatra. Dalaik, mint egy végeláthatatlan erőszakhullámot közvetítenek, amik elmondásuk szerint: elmúlt évek történései, tomboló dühe és frusztrációi hatására születtek meg. Mindegyik szám magába foglalja a zenekar nyers érzelmeit, valamint a megalkuvást nélkülöző őszinte a társadalmi-politikai kritikákat. A legnyugisabb (ha mondhatom így) és egyben a legkaotikusabb tételük a Makó Dáviddal (The Devil’s Trade, HAW) készített Farewell to Our Home, ami egy valóságos érzelmi hullámvasút és amiben Dávid jellegzetes énekdallamaival, méltó lezárást biztosít történetüknek.

The Wright Valley Trio / Blackstaff

EP sorozatunk végére egy újabb split került. A német doom/sludge/post-black metal trió, a The Wright Valley Trio és az amerikai blackened doom/sludge zenekar, a Blackstaff közös EP-je, a Bitter Altar. A split összesen három tétel került fel, közel 32 percben. A kezdést a The Wright Valley Trio közel 22 perces vészjósló hangulatú L@t dala adja, ami egy masszív, mocsaras post / black / sludge riff-dörgéseket bombáznak. Komoly, mélyrehangolt atmoszférája izzó remegést adnak a hangfalak membránjainak. Ez követi a Blackstaff azonnal arcba mászó megfeketedett agressziója, ami mind a két daluk alapjait képezik. Ezekre ráépül némi post-metalos melankólia, némi heavy és doom súly és persze egy jó adagnyi világvég hangulat. A Bitter Altar egy sötét szimfónia, ami az emberiség utolsó pillanataira emlékeztet. Zúgnak a vészharangot. R.I.P.