E heti EP sorozatunkra ismét az underground zene színes kollázsából válogattunk. Azt is mondhatnám, olyan lesz, mint egy kéjes utazás, amiben lesz némi drámaian fekete izgalom. Egy underground szappanopera műalkotásszerű összetett psy-prog-hard rock kavalkáddal, klasszikus szabbatista ólom riffekkel, jól megkomponált fekete szimfóniákkal, rideg hatásokkal, és mindezt egy szónikus világ végső lüktetéseibe folytunk.

A Rostro Del Sol egy mexikói zenekar, vagyis ahogy ők mondják egy zenei kollázs, kiknek zenéjét erősen befolyásolja a jazz, a tradicionális blues, valamint a ’60-as és a ’70-es évek rock, illetve progresszív és pszichedelikus rock hatásai. Öt tételes bemutatkozó anyaguk finomra hangolt elszállós dalai… nem túlzás, ha azt mondom, egy-egy műalkotások, melyek olyan vénákból fakadnak, mint Santana, Frank Zappa, Deep Purple, Hendrix, Colloseum, vagy a kortárs Siena Root. Instrumentálisra hangolt témáikban előjönnek a funky, a jazz, a nyugodt, de agyas megoldású pszichedélia rezgései, melyekben a wah-wah pedálok a Hammond-jellegű orgona hangjaival igazi orgiát képeznek füleinkbe.

Az alacsony rezgésű sludge/doom metalban utazó szlovákiai Old Tomb annyira friss zenekar, hogy facebook oldaluk is csak 2 hete van. A trió felállású csapat három dalos Heir to the Cosmic Throne címre keresztelt bemutatkozó anyagának markáns döngölései a klasszikus szabbatista doom ólom riffeinek jegyében, és némileg a pszichedelikus heavy rock behatásainak jegyeiben fogant. Egyszerűen baromi jól nyomják… minden benne van, ami egy jó doom zenébe kell. Sziklányi riffek, málhás súlyok és egy piszok jó ének (üvöltős) hang.

A szimfonikus black / death metalt játszó Plaguebreeder 10 éve tevékenykedik a finn fekete fém világában. Igaz jószerivel eddig csak három demót adtak ki, azokat is a korai éveikben (2010 és 2013 között), amik után hosszú időkre eltűntek a látóhatárról. 2020-ban öt tételes Annihilation címet viselő EP-jükkel tértek vissza, melynek zeneisége leginkább a Dimmu Borgir és a Behemoth hatásain mozog. Az EP rövid narrátoros intrója után egy erőszaktól és mizantróp demenciától táplált, apokaliptikus hangulatú zord pokol zúdul ránk, ami anyaguk végéig erősen jelen van. Dalaik, mint a jeges orkán süvítenek, melyek ritmikusak, erőteljesek és melodikusak is egyben. Az egész EP egy jól megkomponált fekete szimfónia.

Azt hiszem az alábbi kiadvány szereplői a második split mini-lemezként vonulnak be eddigi EP sorozatunk történetébe. A szóban forgó közös anyag nagyon is friss cucc, szinte még ropogós. A Horror címet viselő kiadványon a hazai egyszemélyes atmoszférikus black metal projekt, a BÁL (aki már szinte visszatérő vendég nálunk) és a brazil származású black metal formáció, a Far from Everything két-két sötét kompozíciója lelhető fel. A történetet a BÁL kezdi és azt kell, hogy mondjam emberünk most jóval ridegebbre és sötétebbre vette dalainak tónusait. Ceremónia című dala simán hozza a legvadabb nordikus hatást és mizantróp energiát, míg a Színes foltok egy avantgárdista oldalt domborít. A brazil csapat két dala meglehetősen gyengébben szólal meg, aminek köszönhetően sokat vesztenek harmóniáikból és leginkább élvezhetőségükből. Az ő első daluk egy amolyan meditatív sötét folyam, ami a valamilyen szinten hozzá kapcsolódó második tételük, dark ambient kozmoszában teljesedik ki. Valóban kár, hogy rosszul szólnak.

A Cantenac Dagar egy kísérleti behatásokkal dolgozó „agyatekert” francia ipari folk-punk zaj duó. Két tételes SESEUDA anyaguk folyamatosan lüktető ipari hangképeit leginkább a ’80-as évek közepén Németországban kialakult Neue Deutsche Todeskunst (NDT) mozgalom széles spektrumán mozgó elektro-ipari vonalába, valamint a kortárs posztmodern zaj zenék párhuzamba lehet besorolni. Szónikus hatású hipnotikus, csiszolós, csikorgós, néha az agyamig maró zaj-hullámaikat olyan klasszikusnak mondható hangszerekkel segítik elő, mint a bendzsó, különböző csörgők, vagyis csörgőbot és egy metronomikus beatbox. Ezek által egyfajta rideg, de mégis bensőséges – transzszerű – anyaméh állapotot hoznak létre, amik mintha csak egy statikus világ végnapjaiból fogantak volna. Nekem kicsit nehéz (és nem mindennapi hallgatnivaló), de egy élő performance során ezek a zajképek minden bizonnyal máshogy adnák vissza magukat.