KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #83

Azt hiszem EP sorozatunk talán első négy számában fordul az elő, hogy mind az öt banda hazai volt. Most épp úgy esett, hogy megesett ismét ez az eset… vagyis EP sorozatunk 83 részében újra öt magyar zenekar friss anyagait hozzunk el nektek. Lesznek itt aszfaltfaló riffek, modern vonalú djend, deathcore, blackened-sludge dallamok, sci-fi metalos progresszivitás és őrjöngő pokoljárás. Igazi magyar virtus.

Muddy Roots

Akik jártasabbak a hazai stoner rock világában azok élből vágják a Muddy Roots nevét. A desert fuzz stoner rock vonalú bandát az egykori (számomra szép emlékű) Burning Full Throttle három tagjai hozták össze, némileg követve a BFT zenéjében évek alatt lerakódott, vagy inkább kiforrott aszfaltfüstös riffeit, melyeket elsőkét a tavaly decemberben megjelent debüt-albumuk a Wings On My Back dalaiban tálaltak elénk. Most pedig négyszámos Lighthouse EP-jükkel hozták el nekünk Kőbánya drive/fuzz rock talpalávalóit. A srácok mondhatni most is tövig nyomták a gázpedált. Dalaikból egymás után ömlenek a Fu Manchu és a Monster Megnet által képviselt klasszikus, valamint a svéd Greenleaf modern felfogású fuzz-stoner jellemvonásai, amikhez szerencsére meghagyták a  ZZ Top-féle blues rock és a Motörhead jó öreg rock n roll feelinget. Túlzottan kivesézni nem is akarom a dalaikat…az EP kellemesen hozza azt, ami egy ilyen bandától elvárt. Egy könnyed negyedórányi lazulás a nyári melegben. Sör legyen hozzá behűtve.

Moth Project

Az instrumentális vonalú modern groove, djend, deathcore keveréket játszó Fragda agya, Ferenczi Márton a napokban mutatta be új stúdióprojektje (ami nem is annyira új) a Moth Project első EP-jét. Érdekes, mert ha jól tudom anno még a Fragda indult Moth Project néven, de Márton ezt a történetet biztosan jobban tudja… Lényeg a lényeg, hogy Nemesis címmel ellátott EP-je, meglehetősen komplex hatásokból és zenei masszákból tevődik össze. A nyitó tételéül szolgáló Conjuration modern metalba (As I Lay Dying, Killswitch Engage) oltott fagyos black metalos hangjai a Satirycon és a CovenantNexus Polaris” albumának kísérletezős dallamit idézi fel benne. Hasonló hatások jelennek meg további számaiban is, melyekben erősen dominálnak a progresszív death, deathcore, groove metal ökölcsapásai is, valamint a modernebb vonalú melo-death árnyalatai. Ez leginkább címadó dalában nyilvánul meg. A lemezen egyébként két vendég is szerepel: Ivanics Dániel Nest of Plagues-ből és Kovács Barbara a The Tumor Called Marla soraiból.

on graves

Of Decadence címmel jelent meg a post-hardcore / blackened-sludge metalos on graves harmadik EP-je, ami hat izmos tételt rejt magában. A duó nem húzta túl a dalokat. A legrövidebb 59 másodperc a leghosszabb 4 és fél. Zeneileg első két kislemezükhöz képest azt kell, hogy amennyire keményebb, agresszívebbek lettek, annyira könnyebben befogadható dallamokat is bele tettek. Dalaikban korábban is megbújtak a Slayer-es thrashes aprítások, amiknek itt most még nagyobb teret engedtek, de ugyan ezt tették a dallamosabb punk-hardcore és death’n’roll betéteikkel is. Ezeket jó alaposan nyakon öntötték dekadens punk hatású black és vadabb post-metalos hatásokkal, amik szinte dalról dalra robbannak a füleinkbe. Kár lenne kihagynotok.

The Void

A szegedi származású a progresszív industrial metalos The Void egy meglehetősen egyedi zenei vonalat képvisel idehaza. Az úgy mond sci-fi metalos csapat 2013-óta örvendeztet meg minket számtalan hatásból merítette improvizatív zenéjével. A srácok jelenleg új lemezükre készülnek, melynek első részét Fragments of Deceit – Part I című háromszámos EP-jüket tették közre. Lemezük ugyanis egy olyan három részből összeálló konceptalbum lesz, melynek fő témájában az egész jelen társadalmunkat átszövő hazugságokról és önámításról és természetesen a valóságra ráébresztő kiábrándulásról szólnak. Az első EP a félelemről szól… félelem a valóságtól, amikor rájövünk, hogy a dolgon nem mindig azok, amiknek hisszük, stb. Zeneileg megmaradtak a már Unraveling és Nullified albumaikról jól ismert iparias progresszív death – groove metal alapjai, akiben mist több teret adtak cyber hatésoknak, dallamoknak és a klasszikusabb vonalú progresszív metalnak. Ez estben külön kiemelném Land of Promise és Find the Light daluk Dream Theatre és a Nevermore-ra hajazó progos power vonalát, amik amolyan kis kozmikus gyöngyszemekként ragyognak az EP-n, aminek és szívből várom a második részét.

Oaken

2016-os King Beast albuma óta nem igazán hallatott magáról a post-harcore, post-punk, doom és egyéb szigorúbb hatásokkal teli zenét játszó budapesti Oaken. Persze aktívan jelen voltak a hazai underground véráramlatában, csak épp bő egy éve megjelent Thrust single-daluk óta semmi komolyabb hallgatnivalót nem produkáltak. Ezt az úgynevezett csendet törték meg nemrégiben megjelent Untitled című két dalos EP-jükkel, amire felkerült a már említett single és egy vadonatúj dal. A srácok most is mondhatni a pokol legmélyebb bugyraiból szállították dalaik témáit, hiszen a Thrust egy bizarr sorozatgyilkos történetét meséli el, aki azt hitte, hogy 70 nő nyálának elfogyasztása természetfeletti erőket fog adni neki. Zeneileg ezt egy agresszív punk hardcore crust masszába foglalták össze, amibe némi shoegaze szálon vibráló black metalos hatást is belefűztek. Másik daluk a nyolc és fél perces Barbarian és, ahogyan a címe is mutatja némi ősi rituális merengés után egy mélységes sludge/doom dagonyából kiinduló könyörtelen post-hardcore rombolást kapunk a nyakunkban. Mint egy bizarr önkielégítés, amit egy barlangrajzra végzel… intenzív őrjöngés, agonizálás, lelkileg megnyugtató kielégülés, amihez ez a bő 12 perces EP-júttat.