Akik nyomon követik a forgácsos Hangpróbát azoknak feltűnhetett, hogy amikor csak lehetőség van rá, tömjénezem a francia zenei színteret. Ennek egy szimpla oka van, hogy egyszerűen megszámlálhatatlanul sokszor esik az állam a padlóra az ottani bandáktól. Itt nem csak a minőségről van szó, sokkal inkább az attitűdről. Annyira más gondolkodással állnak hozzá a zenéhez, hogy egy francia zenekarnál sosem tudhatjuk, milyen elvetemült őrületet fogunk kapni. Gondolok itt az Igorrr-ra, Pensées Nocturnes-re vagy éppen a Peste Noir-ra csak, hogy a személyes kedvenceimet említsem. Szóval legyen szó olyan fúziókról amire épelméjű ember nem gondol, vagy cirkuszi őrületről, mégis a háttérben olyan szürreális és absztrakt művészi értékek bújnak meg amire, szerintem csak ez a nemzet képes. Viszont ezek mellet vannak a bolondok, mint a Rise of the Northstar.
A félre értések elkerülése végett, itt a bolondot a lehető legpozitívabb értelemben értem. Kicsit körbe írom azt, hogy a franciák mit művelnek, így egyből érthető lesz, hogy lebolondoztam őket. Szóval, ők egy francia zenekar, akik egy német kiadónál vannak, istenítik a 90-es évek amerikai metal/hardcore/hip-hop színterét, emellet pedig manga és anime őrültek, amit a zenéjükben és a kinézetükben is meglátszódik. Na ahhoz, hogy valaki egy ilyen koncepciót kitaláljon egy picit több kell mint egy szimpla isteni szikra. Victor „Vithia” Leroy énekes, aki egyben a zenekar agya is, úgy fogalmazta meg a céljukat, hogy nem más, mint olyan zenét csinálni amit ő is imádott gyerekkorában. A japán popkultúra beemelése meg, ismét csak tisztelgés egy általuk rajongott dolog iránt.
Zeneileg pedig mit kapunk tőlük? Hát semmi olyat amit ne hallottunk volna korábban, viszont ahogy előadják az már teljesen más tészta. Hatásokként megemlíthetjük a Slayer-t, Suicidal Tendencies-t, Biohazard-ot, kb az összes New York hardcore bandát, Wu-tang Clant és a legtöbb akkori underground hip-hop formációt is. Szóval van miből válogatni. Szélvész thrash metal-t váltanak olyan groove-ok, hogy arcunk leszakad.Hc-s csorda vokálok, beatdown-os döngölések, szamurájok meg minden ami szem-szájnak ingere. Mikor már éppen elkönyvelné a hallgató, hogy ez az utóbbi időkben hallot legbunkóbb lemez, olyan szólókat és dallamokat pakolnak alánk, hogy csak lesünk, persze csak a következő türhőségig. Nagyon kiemelni semmit nem szeretnék, hiszen végig magas a színvonal és a leírásból mindenki sejtheti mit is fog kapni. Ellenben a Simon Says-t ami az egyik legnagyobb és kevésbé ismert rap himnusz feldolgozása muszáj megemlítenem. A sok youtuber aki ezzel foglalkozik, csak álmodik ilyen jól megcsinált stílusokon átívelő feldogozásról. A hangszeres tudás ott van a szeren az egyértelmű, viszont nem viszik túlzásba. Az egyetlen igazán negatívum a lemez kapcsán, talán Vithia hangja ami még hc-s füllel is hagy kívánni valót maga után.
A gengszteres keménykedés, a műgrimaszok a japán kosztümök nevetésgesnek tűnhetnek, az is egy picit. Viszont egyértelműen tisztelet, rajongás, hozzáértés és francia szamurájok vannak mögötte. Érdekes, hogy maguk a japánok mennyire támogatják őket. Koncert videókon és az ott készült klippeken lehet látni, hogy egyszerűen oda vannak értük. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy ha betyárokról, meg Toldi-ról nyomnák francia létükre, mit kapnának itt Magyarországon. Szerintem nem tennék zsebre.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
