Algor Mortis
Circle of Fire

(2006)
Infam
2007. március 28.
0
Pontszám
7.5

Az impozáns zenekarnévvel megáldott, sajátságos stílust képviselő banda már hatodik éve a hazai színtér része. Legjobb tudomásom szerint a társaság temérdek stílust felpróbált már, szinte az összes fémműfajban alkotott egy-egy számot eddigi munkássága során, s amióta rendelkeznek saját próbateremmel, azóta kezdik kialakítani és véglegesíteni az egyéni koncepciójukat. Az Algor Mortis jelenlegi tagsága csak az újjáalakulásukat követően helyeződött stabil talpakra, így rögzítették tavaly a háromszámos promo anyagukat, amely a Circle of Fire nevet kapta.

Az első szám eme demo/promo anyagon már ebben az új szellemiségben íródott, a maga modern szerkezetével. Ez kétséget kizáróan egy fogós nu-metal nóta extrém elemekkel ötvözve. A tempóingadozásokat az énekstílusváltás indikálja főleg, a zenekar eléggé a jammelős/riffelgetős vonalon mozog, de ha arra kerül a sor nagyon tudják pörgetni a témákat. Én hiányolok egy szólót, vagy pár technikásabb részt, ami által bátrabban lehetne élnem a ,,fogós” szóval a nótát illetően. A szöveg a műfajnak megfelel, viszonylag egyoldalúan értelmezhető szóhalmaz. Valamely elvont kultúra, vagy folklór ihlette számcím, az Anda-Ey a kettes track. Örvénylő témákkal megspékelt éneket nem használó, instrumentális darab. Annyi megjegyezendő, hogy olyan szinten nem individuális a szám, hogy nem igényelne vokált. A hármas nóta a The Culling, ami az első szám reneszánsza, de zeneileg ez jobban átjön nekem. Súlyosodnak a riffek, még extrémebb az ének. Hallgatása alatt pár amerikai nu-metal együttes ugrott be, de azok inkább hatásai lehetnek az Algor Mortisnak, semmiképpen sem kopírozásról van szó, ahhoz túl egyedi a megszólalásuk.

Demo/promo létére emberes hangzást üt meg a lemez, az Audioplanetben készült egyébiránt. Az anyag – ami letölthető a hivatalos honlapról – az itthon ebben a műfajban tevékenykedő zenekaroknál jóval érettebb összhatást indikál. Az Algor Mortis jóideje kerülgeti a forró üstöt, de ennyire közel még soha nem került hozzá, itt az idő, hogy a köztudatba robbanjanak az első nagylemezükkel!