Végre, kiáltottam, amikor 2022. május 20-án első élő koncertjét adta a Neverland. Nem véletlen az oximoronnak tűnő kifejezés: mert igenis fontos kiemelni, hogy a rock & metal műfaj egyik fontos eleme, hogy a koncert az bizony élő zene! A buli egyébként is jónak ígérkezett, mert a messze nem egyforma hangzású, mégis hasonló stílusú, NWOBHM-alapokra épített modern power metal zenekarok váltották egymást a kicsiny színpadon. Az est – mondhatni – főbandája az End of Paradise volt. A számomra semmiben sem maradt el a teljességben a RockOut sem. Hozzájuk nyitóbandaként társult ezúttal az első lemezes Neverland. [Arról, hogy milyen meggyőző a színpadon az End of Paradise és a RockOut alig ~3 hete írtunk ezen a felületen!]

A dalokat Szehoffner Péter (dalszerző, gitárok/basszus/dob és billentyű program) és Réger Norbert (dalszerző-énekes) álmodták lemezre, ami végül 2021. novemberében jelent meg a H-Music gondozásában. Noha a CD-n egy dalban már megszólalt Barabás George (billentyű) és Munkácsi Tamás (ritmus/szólógitár) is, arra várni kellett, hogy a lemez megjelenése után röviddel zenekarrá formálódott csapat, Kis Róbert basszusával és Gáspár Csabával a dobok mögött élő előadást adhasson.

Többszörösen is elkötelezett híve vagyok Péternek mint zenésznek és az új csapatának – így ezt jobb a cikk elején papírra vetnem. Már az Avenford első lemezével is lenyűgöztek és lelkesedésem töretlen az általam itthon továbbra is egyedinek tartott Neverland zenéje iránt. Nem véletlenül említettem az Angliában alakult és onnan működő csapatot, mivel az Avenford-hangulat (már csak az egyik ottani dalszerző miatt is) több Neverland-dalban is megjelenik. Mégsem teljesen ugyanaz (szerencsére és persze), többek közt a magyar nyelv miatt és azért sem, mert ez a banda részben továbbvitte a valamikori adonyi Metalrain örökségét. A CD-n több dal felújítása is szerepel. Felvállalták a korai Sámán/Stressz/Pokogép-féle, akkor eredeti, sematikus heavy metal dalokat és azok változatlan szöveggel, jószerivel változatlan zenével, kicsit öblösebben, dörgőbb előadással kerültek a korongra – persze az akkor sem kevés hangszeres tudás 15 éves fejlődésével. Így azok a dalok egyáltalán nem lógnak ki a sorból, legfeljebb a másfél-két évtizeddel korábbi életszemlélet szövege szerint. Zeneileg azonban annyira belesimulnak a többi, bonyolult témákat és modern power-hangzást hozó számok közé, hogy kár lett volna kihagyni ezt a lehetőséget.

És – itt kanyarodjunk vissza az élő koncert beszámoló-indító gondolatához – éppen emiatt, talán a zenészeknél is nagyobb várakozással tekintettem az első koncert elé (oké, ezt a rajongó kiáltotta ki belőlem). Vajon megszólal-e mindaz, amit a korongon hallottam? A dunaújvárosi Kaptár szerény létszámú közönsége előtt a hely vélhetőn okkal tett átszervezése miatt, némi késéssel, ám jó hangulatban indult a buli. A tagok az Intro alatt rákoncentráltak a kezdésre és máris kezdődhetett a Mégis vágyunk rá. A zene egyszerűen lenyűgözően pontosan adta vissza a lemez hangjait. Emellett – Szehoffner Péter már előre elárulta – a próbák során törekedtek arra, hogy bármelyik hangszeres hozzátegye azt, ami a játékának a sajátja. Így a második számra, a címadó A holnap markában tétel alatt már kihallani véltem mind a basszus, mind a billentyű apró többlet-villanásait. Réger Norbert láthatóan-hallhatóan küzdött az izgalommal és a kontrolládával, mert a beéneklés valójában az Ártatlan szenvedélyre sikerült. Ekkorra a pontosan fél, később az egy hanggal magasabb énekdallam jól kihallatszott a valóban pontosan előadott zene alól. Már a beállásnál kiderült, hol van az egyébként jó hangosítás korlátja, mert a szellőzőcsövek rendesen megremegtek a kis helyiségben! Az ismét régi dal, a Megkapod már javarészt pontosan szólt, míg végül a Halállovasra hirtelen helyreállt minden! Ezt a dalt – további három társával – három egykori Metalrain-es tag tolta a színpadon. A CD-n is meglehetősen organikusra programozott dobok GáspárCsaba ütései alatt olyan elevenen szóltak, hogy az engem ámultba ejtett. Eközben egy negyedik ex-Metalrain tag, a főműsoros End of Paradise egyik énekese is lelkesen énekelte (velünk) a dalt. A biztató és pozitív hanglatú Álmodjunk még után a műsort az első bemutatkozó nóta, a Nézz körül zárta.

Egy hazai felsőligás zenész ismerősöm a klip megjelenésének idején elismerően mondta, hogy milyen bátor a csapattól ebben a stílusban egy ilyen hosszú és értelmes dallal kezdeni… Ezúttal műsorzárásnak is megfelelt. Noha a lemezen hallható ének és vokál együttese néha félre-félre csúszott, a dal összességében nagyon jól megszólalt – bárki ellenőrizheti: ez nem egy négynegyedes búfelejtő rock’n’roll. Rajtam, legalábbis, borzongás futott végig, és teljesen alkapott az élő előadás hangulata. A lemez nyomám érdkelődéssel vártam, hogyna szólalnak majd a párhuzamos gitárok Tamás és Péter keze alatt, mind ritmusban, mint a gyakorta összetett szólóban, alkalmanként pedig hogyan társul hozzájuk A Róbert kezelte basszus futam: semmi hiányérzetem nem maradt! A Neverland zenekar a csapatnyi érdeklődő előtt adott első koncertjének meggyőző erejét mutatja, – amint láttam – még a CD-ből is elkelt néhány. Meglehet, nem ennek a stílusnak van a legnagyobb közönsége ma hazánkban, értelmes, érzelmes, erős és karcos, őszinte és tiszta heavy/power metalra azonban mégiscsak van igény itthon. Ennek egyébként nem csak én örülök.

Az est hangulatát fokozta a RockOut a számomra ismét csak döbbenetes jó előadása. Lévén a CD-t előzőleg megvettem és sokat is hallgatom, itt már felhőtlenül énekelhettem velük valamennyi előadott dalukat (kivéve azokat, amik az új lemezre várnak). Kiemelkedő pontként talán a Próféták évét említhetném, de azért sem teszem kizárólagosan, mert annyira egyöntetűen profi és élvezetes volt minden daluk előadása. Hallottam a közönség soraiból valakit, aki azt a kérdést tette fel, hogy hol voltak eddig… Nos, örömteli hírem, hogy ezen a felületen sokan rátalálhatnak a csapatra, a néhány héttel ezelőtti (számomra első) koncertjük beszámolójára is. A szerintem tökéletes előadás erős dalokkal, a némiképp régisulis riffekre épített modern heavy/power zenével telibe talál!

Aki keresi az élőben is pontos párhuzamos gitárjátékot és szívesen hallgat elgondolkodtató szövegeket a Skid Row/WASP/Maiden/Priest-féle muzsika felett, pontosan ezt a CD-t kereste: vegye fel a kapcsolatot a csapattal. Ideje igazságot szolgáltatnom nekik azzal is, hogy az előző koncert-beszámolómban hanyagul félre írt Vértes Zsolt gitáros játékát és nevét így kiemelem. A zenekar vezető-zeneszerző Tepliczky Gábor (gitár), a szövegíró Szepesi Richárd (ének, billentyű), az előtte Neverland-ben bemelegítő Kis Róbert (basszus) és a dobos Vákár Viktor nevét korábban helyesen soroltam. Arra várok, mikor látom őket újra a közelben!

A főműsoridőben játszó End of Paradise már a harmadikkoncertjét adta a két-énekeses különleges felállással. Legutóbb a fehérvári Nyolcas Műhelyben láttam, őket, ami akkor ott igazi heringképzővé vált a műsoruk idejére. Élménybeszámolómba az ő színpadi élményüket is beletettük. Mondhatom, ami apró hiányérzetem támadt akkor, nevezetesen, hogy a két énekes hangmagassága és hangszíne (noha mindketten énekelnek rendre tisztán és kissé ércesen is) el-elnyomja egymást, itt már egyáltalán nem kerülgetett. Talán az is segített ebben, hogy hallhattam olyan új dalukat is, amiben nem csak egymás vokál-támaszát adják, vagy felváltva éneklenek, hanem határozottan kihasználják a két erőteljes hang különbözőségében rejlő lehetőséget.

Minden hangszer a helyén volt a számomra, a basszus dübörgő játéka, a feszes riffek és szólók és a dobok lüktetése… A setlist némiképp rövidebb volt, mint a fehérvári koncerten, ám a zenekar lelkesedése – és profizmusa – töretlen volt még a közönségénekeltető zárótételként előadott feldolgozásra, a I Want out-ra is. hallottunk előtte több lemezükről azok több csúcspontját jelentő dalt is, mind közül az utóbbi korong címadója, az Ősök éneke különösen jó előadással szólalt meg ezen az estén. A videón pedig megnézhető szintén erővel és harmóniával megszólaló egyik legfrisseb daluk, a Hol van...

Tóth László István mellett Munkácsi Tamás (az estén a Neverland-es meglehetősen komoly “bemelegítés” után már másodszor) ritmus és szóló előadása, Mihály basszusa, Németh Dénes dobjátéka, Lévai Sándor és Feltein „Zombi” Attila éneke igazán élményszámba ment. A bónuszra térve: a megszólaltatott saját dalok sorolása helyett az olvasónak fura lehet, hogy éppen a Helloween-nótát említem. De azért érdemes azon elgondolkodni, hogyan tud egy-egy énekes (ahogy ott is, úgy itt is) egy teljes koncert után olyan hangokat megszólaltatni és kitartani, mint ebben az örök dalban. Bárki teheti, csípje el az ötödik lemezére készülő End of Paradise-t, nehogy azon bánkódjon később, hogy nem látta őket – tudjátok: a szorgalmas és tehetséges zenekarok esetében meghatározó 3-4. lemez korában – a felemelkedésük idején, s már túl gyorsan elfogynak a jegyek pl. egy-egy Barbás bulira…