Nagyon sajnáltam, mikor megtudtam, hogy ebben az évben nem lesz Rockmaraton Fesztivál. 2015 óta, mióta Dunaújvárosban került megrendezésre mindegyiken ott voltam, a tavalyi MetalFactoryn is szintúgy. Azonban annak kifejezetten örültem, hogy a szervezőség nem hagy minket buli nélkül, ígéretesnek hangzott a meseszép orfűi táj, a hardcore meg a punk zene. Ennek ellenére mégis csak az utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy elmegyek mindhárom napra, de így utólag belegondolva nagyon nagy hiba lett volna kihagyni.

Kezdeném tehát magával a kempingezési lehetőséggel. Mindenhol árnyékos volt a terület, szóval nem dobott ki reggel 8 órakor a sátor a sok fának köszönhetően, és viszonylag sok vizesblokk állt rendelkezésünkre, így nem kellett sokáig sétálni mire találsz egy kulturált wc-t, zuhanyzót.Az egyedüli ébresztő reggelente legfeljebb annyi volt, hogy valaki elkiabálta magát, hogy AKELAAA. A rübiii-b*zdmeeg kombináció is gyakran volt porondon (annak esetleg, aki nem tudná, hogy honnan ered https://www.youtube.com/watch?v=wK-BW84ZCrY ). Ezeken túl pedig a kora reggeli órákban is már roppant magasröptű eszmecseréknek lehettünk fültanúi. Ennyi év alatt ezeket már szinte meg se hallom, mert nekem egy fesztiválon ezek olyanok, mint otthon az ágyból hallgatni a madárcsicsergést. Azonban úgy gondolom, hogy ez mind-mind ennek a rockmaratonos társaságnak a hozománya. Több kommentben is olvastam, hogy van, akinek már unalmas, vagy éppen nem vicces már, de őket el kell szomorítanom azzal, hogy 10-20 év múlva is ez fog menni. Menjen is! 😊

A közönséget két színpad várta, a F*ck the system Stage és a But-Whole Stage. Az utóbbi nagyon különös volt, mivel olyan hatása volt számomra, mint az Ozora fesztiválon a Dragon Nest nevezetű színpadnak, de persze az egy kissé más műfaj. Aki járt ott is, lehet hogy szintén tud némi hasonlóságot felfedezni. Szerencsére egymáshoz közel volt a két helyszín, így épp volt idő átérni egyik koncertről a másikra. Illetve ami még pozitívum volt nekem, hogy nem ütköztek egymással a koncertek (kivéve amikor az elmaradt fellépők miatti tolódások fejtörést okoztak, hogy most akkor mi hol is lesz). Akárhogy is nézzük, sok bandát láthattunk. A továbbiakban nem fogok minden zenekart kiemelni, csak azokat, akik számomra különös élményt nyújtottak, de innen is köszi minden fellépőnek, akik tiszteletüket tették ezen a nemes hétvégén.

A But-Whole színpadon lépett fel az első napon a Beerzebub. Néhány éve volt hozzájuk szerencsém egy kiskunhalasi kocsmában, ahol nagyjából a mi társaságunk tette ki a közönséget, de nagyon szimpik voltak a srácok, kis közönségnek is jó bulit csináltak, és a frontemberük emlékezetes volt a teljes arcot eltakaró maszkjával, szóval nagyon vártam, hogy újra megnézzem őket. Örömmel láttam, hogy sokan vagyunk a koncerten, zenekar és közönség egyaránt jól érzi magát. Nekem ők alapozták meg a hangulatomat az est további részére, nagyon szeretem a metal és a rap ötvözetét, főleg ha az ilyen zseni módon van csinálva. A koncert végén kilőtt „Magyar Nemzeti Tank” által kibocsátott 2000 forintosból is sikerült egyet megkaparintanom, habár először meglepődtem, hogy mi lehet ez a csecse-becse, amit egy punk fesztiválon lőnek a közönségbe.

A F*ck the System színpadon folytattam az estét Macskanadrággal. Őket ezelőtt még sohasem láttam, valahogy mindig lecsúsztam róluk, de most mindenképpen pótolni szerettem volna, mert sokszor jelennek meg a lejátszási listámon. Nem okoztak csalódást, nagyon jó táncolós, pörgős bulit kaptunk. Majd az őrület itt vette kezdetét, ugyanis először hozzájuk másztam fel a színpadra, úgyhogy megkaptam a lendületet. Ezelőtt mindig csak néztem a sok punkot, ahogy felmennek a színpadra, én viszont sosem mertem. „Tedd meg és mi adjuk majd a kezdőlökést” hangzik el a 19-re lapot című számukban. Hát köszi srácok, tényleg ti adtátok meg a kezdő lökést!

Ezután következett a Prosectura. Általuk már „művelődtem” jó pár koncerten, de valahogy mindig szeretem őket újra és újra megnézni. Talán pont az őrültségük az, amit kedvelek bennük. Nem rendes, illedelmes lánynak valók a szövegeik, nem is rajtuk szocializálódtam, de attól még lehet őket szeretni. Összességében szerintem nagyon jó koncertet nyomtak, mindenkit megmozgattak, népszerű dalokat játszottak, hozták a tőlük megszokott színvonalat. Kellene még valamit hozzájuk fűzni? Csak annyit, hogy szórakoztassanak minket még nagyon sokáig.

Számomra a hét csúcspontja már csütörtök este elérkezett, mégpedig a Terror koncertjén. A hardcore műfajából ők egyébként is hatalmas kedvenceim, nagyon vártam már a fellépésüket. Először középtájra helyezkedtem el, de nagyjából 1-2 szám erejéig bírtam a véremmel, aztán mentem be előre, gondolván hogy majd pogózok. Remek ötletnek bizonyult, leszámítva, hogy a fröccs hiába hozta meg a bátorságomat, több erő kellett volna ahhoz, hogy bírjam azt a gyilokot, ami elől ment. Ki lehet jelenteni, hogy a hardcore nem halott, nagyon is él. Miután összeszedtem az összes létező lila foltot magamra 1 szám alatt, felbátorkodtam a színpadra és a koncert végéig le sem jöttem onnan.

Brutál kemény muzsikát toltak a srácok, de pont ezért szeretem a hardcore-t, mert ilyenkor úgy érzem az összes feszültség távozik belőlem. Az énekes (Scott Vogel) és a basszeros (Chris Linkovich) többször rám mosolyogtak, és persze én is rájuk. A koncert vége felé már nem csak néhányan nyomtuk a színpadon…Nem saccolok rosszul, ha azt mondom, hogy 100 ember fixen fent volt a színpadon, és együtt üvöltötte, hogy „keepers of the faith, I will defend your name..”. Óriási volt, nem találok szavakat arra, amikor ennyire közvetlen a zenekar, és ennyire közel engedik magukhoz a rajongókat. Chrissel sikerült még egy képet is csinálnom, aztán a biztonságiak mondták, hogy most már iparkodjak lefelé. Gondolom már meguntak. De hát én még nem untam a szituációt kicsit sem. Mondanám, hogy minden héten elviselnék egy ilyen koncertet, hogy csökkenteni tudjam a feszkót, de akkor nem tudnék utána járni normálisan, illetve a szakmám is „megköveteli”, hogy ne nézzek ki úgy, mint aki a pogóból megy dolgozni. Meg kell küzdeni a kettősséggel.  De mindig meg van a varázsa ennek a szórakozásnak. Igaz ebben az évben mondtam már párszor, hogy meg van az év koncertje, de idén inkább listát fogok írni, mert már a Terrort is az év koncertje kategóriába tudnám sorolni.

Ezt a csodálatos estét az Oi Pubban zártam a rockdiscoban. Hálaistennek tele volt hatalmas arcokkal, jó számok is szóltak, amikre még meg lehetett őrülni kicsit, ha nem lett volna elég az este előző része.

Iszonyat erős volt a nyitónap, nagyon jó koncertekkel, nagyon jó társasággal, nevetéssel, bulival. Azonban legközelebb, ha fesztiválra megyek próbálom tartani magam ahhoz, hogy ne amortizáljam le magam az első napon. Mégis megérte. Köszönet a bandáknak, a szervezőknek, és az ott lévőknek. Folytatás következik egy újabb cikkben.

Köszönöm, hogy elolvastad!

/MayaBee/