Ha kicsivel több ötlet fogant volna meg egy-két kiadó méhében a francia Post-Mortem zenekar háza tájáról, már azt hiszem death metal veteránról beszélhetnénk az esetükben, mivel a zenekar 1995-ben látta meg a felfogásuk szerint haldokló nap fényét. A brigád ez idő alatt alig jelentkezett kiadvánnyal, összesen két EP-re futotta 2000-ben és 2001-ben. Gondolhatnánk, hogy valószínűleg tagcserék sokaságán eshettek át és ezért ez a nagy késlekedés, de konkrétan csak énekes poszton történt több alkalommal váltás és basszusgitárosból, mindenki más oszlopost tagja a formációnak, ami úgy néz ki, 2014-ben kapott egy igen erős felállást. Hiába a nagy öregek és a sok éves múlt, a borítón látható frissítő, kétségbeesett alakot is magába foglaló fröccsenés tökéletes képet fest magáról a zenéről is, ami sokkal modernebb annál, mint amit várhatnánk tőle.
Már a rövidke Intro elektronikus hangjai és lágy dallamai is kizárják a kriptaszag és az régisulis death metal lehetőségét, úgyhogy aki erre vágyik, az nyugodtan ugorhat a következő cikkre. A Post-Mortem persze nagy újításokat sem ígér, egyszerű, de hatásos, mint a faék. Xavier hörögni kezd a Spinetrophy című atombombában, ami a lágy dallamok után felér egy torokmetszéssel, vastag gitárfüggönyök és tördelt ritmusok követik egymást folyamatosan változva, alakulva, egyetlen tulajdonságot megtartva, hogy könnyen bólogathatunk mind a gyors és a lassabb, de kemény részekre. Ugyanakkor van rendszer, van gitárszóló és bizonyos dallamosság is az egész dalban, amitől tényleg csak a frissesség, fiatalosság, lendületesség jut eszembe. A Rules Of Death jóféle thrash metalként kezdődik, ez a hatás több alkalommal is felüti a fejét a lemezen, de az érthető és agresszív hörgés természetesen messze repíti őket a bőrszerkós thrash világtól. A dalban vendégénekesként Shawter nevű vendégénekes is tiszteletét teszi, aki rövid, de minőségi tiszta énekével még nem vágja taccsra a death metal hangulatot, hanem tényleg kiegészíti azt. Shawter egyébként a szintén francia Dagoba zenekarban énekel, akik industrial/groove metal muzsikában utaznak. A 4 perc feletti hosszabb tételt a lemez talán legjobb dala, az Eat The Cadaver követi, ahol a duplázó a bivaly hangzásnak követően ropog, mint a géppuska és a tördelt ritmusok is nagyon jól működnek. Rövid, brutális tétel, a modern death kedvelőinek igazi csemege lehet. Az Industrial Aborting Processben Xavier játszik kicsit a hangjával és terjeszti ki hörgésének skáláját, nélküle a hosszabb gitárszóló sem mentené meg a dalt az unalomtól. Sok benne az azonos tempó, ami rövidsége ellenére is nagyon monotonná tette a dalt. Az ezt követő címadó egy atyai pofonnal helyre is rázza az unalmára eszmélő hallgatót, mert a God With Horns jön, lát és tarol. A gitárok visszakapják az energiákat, amit már az album kezdetétől magukénak tudhattak és a változatosság szintén visszatér a dalban. Középtempós erődemonstráció gördíti tovább a banda szekerét Void Millenium Genesis címmel, ami hamarosan nagyobb sebességre is kapcsol, úgyhogy megint remek dalt kapunk. A rövidre sikeredett, de mégis bőségesen kielégítő lemezt egy hangulatos Outro zárja, ami után kapunk egy bónuszt is Umbilical Strangulation. A dal különlegessége, hogy a banda egyik legrégebbi szerzeménye, még első EP-jükön is szerepelt. A szerzemény ugyan nem bír a legjobb hangzással és érződik rajta az idő, de ezek a franciák évekkel ezelőtt is remek death metal szerzeményeket írtak, így elég nagy veszteségnek érzem, hogy erre a nyúlfarknyi bemutatkozásra is majd 20 évet kellett várnunk.
Nem hibátlan a God With Horns, a kelleténél rövidebb, több energiát is bele lehetett volna fordítani, de profizmusa és ereje elvitathatatlan. Remélem a folytatásra nem kell újabb évtizedeket várnunk.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
