Nem volt egyszerű feladat némi információt szerezni az orosz zenekar származási városáról, aminek Podolsk a neve, mivel a hozzáadott –i képzővel már csak a lengyel focistáról olvashattam. Ellenben a Revelations Of Rain név már bőséggel szolgált tartalmat kíváncsi természetemnek. Ugyan nem most ismertem meg a banda nevét, mégis most váltak számomra igazán érdekessé, mert szinte még forró, új lemezük azonnal megnyert magának. Minden zenekar életében lenni szokott egy vízválasztónak tartott lemez, egy olyan produkció, ahonnan már igazán felnőtt, érett, összeszokott társaságról beszélhetünk, ahonnan azonban gyakran már csak lefelé vezetni az út, ritkábban felfelé. Nekik az Akrasia már az ötödik nagylemezük és kiégésnek, lazulásnak semmi jelét sem mutatják. Ugyan átesett már némi változáson a zenekar tagok tekintetében, de az zenei irányvonalat kezdetektől vasbeton szerkezetként összetartó Ilya Remizov, Olesya Muromskaya kettős továbbra is a helyén van és nem engedi a popkultúra beszivárgását halállal és kétellyel átitatott, ugyanakkor gyönyörben és monumentalitásban tobzódó világába. Tehát ötödik nagylemez, semmi demó, semmi cicoma, csak funeral death/doom metal, ami folyamatosan fejlődik, finomodik az elődjéhez képest. Nem okoz számukra problémát a változatosság kérdése sem, mert a végtelenbe révedő cammogások mellett folyamatosan kapunk középtempókat, időnként még igazi robbanásokat is, vagy akusztikus gitártémákat. Szépséges borítójuk alá pedig biztos kézzel, rutinosan pakoltak a stílus kedvelőinek bő egy órás fekete misét, tekintettel a hosszú utazások előtt állókra. A lemez dalai természetesen most is orosz anyanyelvükön szólalnak meg, ezért tudatlanságom megakadályozott a mélyebb értelmezésben, de azért az angol nyelvű dalcímeket összehalásztam a hozzám hasonló cipőben járóknak.
A lemezt a Altar Of Whores nyitja meg csodásan csengő akusztikával és gitárszólóval, lassan belépő dobokkal, hogy az éterben visszhangzó melankóliába megfelelő módon hasítson a hörgéssel összekapcsolt kemény riff. Majd kapunk egy kis andalgást az Ahab eleganciájával párosítva, némi narratív szöveget, majd a dal második felére egy kemény húsdarálást, amire lehetetlen nem bólogatni. Ilya gitárszólója és annak hangulata az, amit gyakran szoktam még hiányolni a hasonló stílust képviselő zenekaroktól, mert hiába nem mai találmány a húrok ilyen fajta nyúzása, itt egyszerűen kihagyhatatlan lenne. A feltorlódott energiákat a súlyosan lassú Through Phobetor’s Night tartja szinten remek hangzásával és menetelős nyitásával, hogy aztán funeral doom szintre lassulva juttasson el minket a dal második felében érkező, meglehetősen paranoid hangulatig. A Scaffold is nagyon kimért tempóval folytatja a lemezt, fura, disszonáns tördelései ennek ellenére is kiérződnek és lovagolják meg a már megkreált érzelmi világot. Ilya legtöbbször ugyan hörgéssel dolgozik, de ezt is nagyon változatosan teszi, akár itt, akár a többi tételben képes érzelmeket közvetíteni vele és időnként a black metalos károgásig torzítja amúgy sem X-faktor kompatibilis hangját. Hagyományos doom témákkal nyit az In Joy And Sorrow, melyet melankólia és suttogás, könnyed dallamok tarkítanak. A 9 perces bánatvonatban alig van ének, de az szerencsére nagyon hatásos, főleg a dal végi csúcspontként szolgáló részek. Az Instead Of A Thousand Words mély basszussal nyit, ismét akusztikával, ahogy az a műfaj nagykönyvében meg van írva, majd egy valóban instrumentális funeral doom merengéssé növi ki magát, amit nagyon kellemes hallgatni. A Demons Of Mercy ráz fel utána frissebbnek tűnő energiáival, dallamos gitártémáival és kifejező hörgéseivel, károgásaival. A Root Of All Evil egy még rusnyább szülemény, ami könnyed kezdése után robban nagyot és válik az egyik legagresszívebb szerzeménnyé a lemezen. A záró On Snow Wings szerteágazó témázgatásaival válik egyedivé a lemezen, ami főként a gitárosoknak köszönhető és az időnkét felbukkanó progresszívebb felfogásnak.
Nem a Revelations Of Rain a világ legjobb death/doom bandája, nem is áll szándékukban annak lenni, de valahogy mindig képesek hozzátenni saját világukhoz, megújulni kereteiken belül és olyan minőségi produkciót kiadni a kezeik közül, amit bátran felvállalhat az időnkét gyengébb lemezeket is támogató Solitude kiadó. Az Akrasia azonban bőven támogatandó és nem okozhat csalódást senkinek, aki kedveli a hangulattal gazdagon ellátott, igényes death/doom vegyületeket. Jó tulajdonságuk még ezen felül, hogy lemezeiket sem titkolják a nagyvilág előtt, így minden eddigi elérhető és tesztelhető a zenekar bandcamp oldalán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
