Magyar vonatkozása ellenére sem nagyon olvashattatok eddig az oldal hasábjain a Not Above Evil zenekarról, pedig a banda 2009-óta aktív és a most tárgyalt attrakciójuk már a harmadik nagylemezük a sorban. Minden esetre ez a kiadvány sem győzött meg arról, hogy bármikor is időt kellene szakítanom a metal dömpingben, hogy visszalapozva a múltba megvizsgáljam az eddig elkövetett dolgaikat. A pozitív viszonyulás természetesen adott volt ettől függetlenül, mivel az album borítója igen jól fest, ráadásul kellemes emlékeket keltett bennem, amikor eszembe juttatta az aprítós FPS játék függőségem egyik korai kedvencét, a Clive Barker segétletével készült Jerichot.
Az átgondolatlanság tudhat például a lemez elejére tenni egy olyan dalt, mint a 6 és fél perces When The Day Comes, aminek a leginkább kiemelkedőnek kellene lennie, hogy az ember szívesen haladjon tovább, de már itt lefárasztja a hallgatót, mert izmossága ellenére sem igényelne többet 3-4 percnél, a többi már töltelék. Szerencsére a borzalmas kezdést valamelyest orvosolni tudja a szélvész gyors Adrenaline, ami egy időnként darabjaira hulló, átlagos melodeath dal, de az előzmények után már-már kiemelkedőnek tűnik. Az Unleashed ismét hosszabb idő kitöltésével próbálkozik, valamivel nagyobb sikerrel, mert egy-két gitárszóló és dallam képes feszesebbé tenni. A Fibre And Sinewben működik először a lassabb és gyorsabb tempók kombinálása, ami fárasztó gitártémái és matekozásai ellenére azért erőssé teszi a dalt. Az Elevation Of The Formot a death metal kitörések teszik érdekessé, valahonnan pedig dallamokat és érdekesebb gitártémákat is sikerült összekovácsolni. A hossza a magas énekkel kombinálva ettől még teljesen indokolatlan, de nagy melodeath ínségben, ha minden más hanghordozó megsemmisül a világon, akkor azért jól tud esni. Az albumot egy teljesen felesleges zongorás betét rántja le az eddig megkomponált hangulati világból a játékidő fele környékén, ezt a célt szolgálja a The Close. Valamint felkészít minket a lemez végéig kitartó 5-6 perces tételekre. Ezek közül csak a Turning Over és a Doors Of Desolation tudott igazán elégedett csettintést kiváltani belőlem, mivel ezekbe sikerült néhány igazán erős részt összehozni és a gitárszóló sem kergetett az őrületbe magas hangjával.
Érdekes, de messze nem izgalmas ez a lemez így harmadjára, leginkább a fejetlenség, a céltalanság jellemzi minden zenészi tehetség ellenére, ami azért adott. Ha valaki nagy rajongója ennek a stílusnak, tegyen vele egy próbát, de aki nem szeretne egy adott irányvonal első osztálya alá is betekinteni, annak nem sok örömöt okoz a Not Above Evil lemeze. Persze az a lehetőség mindig fennáll, hogy az én készülékemben van a hiba…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
