Red Dead
Therapy Of The Evil

(Great Dane Records • 2017)
boymester
2018. július 19.
0
Pontszám
7


   Gyakran adok hangot a hangpróbákon, hogy a felbukkanó modernebb death metal zenekarok számomra nem elég „dohosak” és nem érzem belőlük azt a hullaszagot, amit egy ilyen bandának úgy kell árasztania, mint egy jóféle balzsamozónak a formaldehid szúrós bűzét. Lehet ezt technikásan előadni (Death, Nile), vagy zsigeri őrületből (Cannibal Corpse, Obituary), de a bomlás füllel felfogható érzetéről nem vagyok hajlandó lemondani egyetlen sci-fi, fantasy hörgésáradat ellenében sem. A manapság reneszánszát élő, régi iskolás death metal, ami igazából a 90-es évek elejétől folyamatosan jelen van valamilyen szinten, bőven a felszínre sodort néhány ígéretes tetemet a zenekarok áradatából, melyek azonban legtöbbször inkább a kellemes, mintsem a kolosszális, megkerülhetetlen jelzőket juttathatják eszünkbe. Elég felugrani a legnagyobb videómegosztóra, bepötyögni néhány varázsszót (old school death metal), beállítani az elmúlt 1-6 hónapot a találatok szűrésére és már csemegézhetünk is az új zenekarok által koptatott ósdi ösvények valamelyikéről. Hangolatos death csemegék pottyannak az ölünkbe pillanatok alatt, de ha 3 kiadványból egyet átléptetünk, akkor sem veszítünk nagy valószínűséggel semmi maradandót. A kitartás ugyanakkor becsülendő, mivel mindig nyújtanak munkát a magam fajta hobbi firkászoknak, hogy legyen mit becsmérelniük, miközben egy pár strandpapucs ritmikus csapkodására sem képesek igazán…
    Ezek a csodás gondoltatok futottak át az agyamon akkor, amikor megláttam, hogy a fiatalnak nem nevezhető, mégis album nélküli Red Dead bemutatkozása landolt nálam a közelmúltban. A francia halálbrigád konkrétan 2011-ben indult gyűlölettúrájára, amíg a Great Dane nem talált benne fantáziát, addig EP, Single és Live kiadványokkal mulatták az idejüket kedvenc klubjaikban, ahol a haverok annyira meggyőzően headbangeltek dalaikra, hogy elkezdtek hinni magukban. Ez az underground hangulat, a koncertek és bulik szeretetének tagadhatatlansága egyértelműen rányomja a pecsétjét a Threapy Of The Evil minden pillanatára, ugyanis nyers, életközeli hangzásuk mellett a banda folyamatosan törekszik a változatosságra, az öklöket állandóan szorosan megfeszítő energiák ügyes áramoltatására, miközben egyértelműen szórakoztatásra szánták. Elég csak rápillantanunk a ma már tényleg komolyan vehetetlen borítóra, ahol a fáslizott fejű, éppen múmiát alakító Swarzenegger egy meglehetősen aránytalan, valószínűleg ócskás piacon beszerzett, leselejtezett láncfűrésszel próbál önjelölt természetgyógyászként megszűntetni egy átlagos hascsikarást, aminek elszenvedője szinte mosolyog a képen. Hogy mindez miért bíztató mégis? Mert azt ígéri a hallgatónak, hogy lesz gore és trancsírozás, méghozzá kifinomultnak nem éppen nevezhető eszközökkel. Ezt tovább erősíti a nyitó Therapy Of The Evil, ami egy egyszerű, mégis hatásos intro a lemez elején. Lassan, a hajunknál fogva indul el velünk a dögszagot árasztó pincébe, miközben a másik kezében már pöfékel az ikonikus fakitermelő alkalmatosság… Másodperceken belül tudom, hogy death metalt kapok, arcon rúgást, mellbe könyöklést és bordadefektet, a csalódás pedig elkerülhetetlen. Ezt a jóslatot teljesíti be a kiadvány első fele olyan mészárlással, mint a semmi újat nem tartalmazó, de kíméletlenül működő All Hallows Evening, a lüktető basszussal és dobokkal operációt végző Nightmares, vagy a gonosz riffekkel tarkított alattomos Cut And Kill. A véres verejték és habzó száj korszakát némileg megtöri a Brewer Of Death szellősebb, de nem kevésbé tökös, gitárszólóktól sem mentes tétele, majd a Demons Visions, ami után azonban a banda nekilát kalandozni, mert érezhetően kifogytak a jól működő panelekből. Az album második felén is van néhány fellángolás, izgalmasabb ötlet, de a közel 40 perces lemezt egyértelműen le kellett volna zárni fél óra környékén, vagy korábban, mert annyi volt a spiritusz.
 

    Ilyenkor lehetne szépíteni, hogy hát igen, első lemezes banda, majd belejönnek, a következő sokkal ütősebb, kerekebb lesz, de azért gondoljunk bele, hét év alatt jutottak el eddig az albumig és így is baromi nagy szerencséjük volt, hogy kíváncsi, kevésbé válogatós légyként bevonzott a gyalázkodásuk. Szórakoztató, tombolásra sarkalló death metalt tettek le az asztalra, ami vérszegénynek sem mondható, de ilyen sok jó lemez közepette kiemelkedőként ajánlani túlzás lenne. Ha jó death metalt keresel, próbálkozz velük, ha brutálisat és eredetit, akkor lapozz tovább nyugodt szívvel…
 
Depeche Mode Depeche Mode
március 25.