2000 és 2005 között a Miskolci Egyetemre jártam. Ez az időszak nagyjából egybe esett a városban ténykedő progresszív zenekarok „aranykorával”. Közülük három banda neve számomra szinte egybeforrt. Mai napig csak úgy emlegetem őket, mint a miskolci prog. rock/metal triumvirátus. Ők voltak az Eclipse, a Varso és az after@all. Legszorosabb kapcsolatba a Varso-val kerültem, lévén három tagjuk szintén akkoriban koptatta az egyetem padjait. Így hát amikor épp a városban (vagy akár az egyetemvárosban) koncerteztek, én ott nyomultam az első sorban. Sőt, ott voltam egy miskolci progresszív metal fesztiválon is, ami bár nem vonzott nagy tömegeket (kb. vagy ötvenen lehettünk rajta), de a mai napig jó érzésekkel gondolok vissza rá. Szóval ez a három csapat tényleg a szó eredeti értelmében közelített a progresszivitáshoz, mindegyiküknek meg is jelent legalább egy nagylemeze, hogy aztán pár esztendőnyi ténykedés után eltűnjenek a süllyesztőben. A Varso konkrétan feloszlott, az Eclipse „papíron” talán még létezik. Jelen cikk tárgya, az after@all pedig Haelo-ra változtatta a nevét. Mely név alatt egy nagylemezük megjelent 2011-ben, de aztán 2016-ban úgy döntöttek, hogy határozatlan időre felfüggesztik tevékenységüket. Amit sajnálok, de az idén 20 éve megjelent A.C.I.D.-et már nem veheti el tőlük senki! Annak idején találóan futurock-nak titulálták az általuk játszott stílust és valóban, rendesen megelőzték ezzel a muzsikával a korukat! Most is ugyanolyan frissen hat ez a zene, mint amilyen 2001-ben volt. Nem is csodálom, hogy akkoriban sokan (már akikhez egyáltalán eljutott az after@all zenéje) értetlenül álltak a hallottak előtt. Ugyanis Oláh Szabiék olyan hangzásvilággal rukkoltak elő, amit se azelőtt, se azóta nem nagyon lehetett itthon hallani!
Ráadásul a zene köré egy hatásos koncepciót is kerekítettek a színpadi megjelenésüktől kezdve a zenészek által használt művésznevekig. Az énekes Oláh Szabi pl. [KjU:] néven futott, csak a K betű írásmódja tükrözve van… Persze nem is ez a lényeg, hanem az, hogy valami hihetetlenül szabadon, mindenfajta konvenciót nélkülözve muzsikáltak. Mégis, minden eklektikusságuk ellenére képesek voltak fogós dolgokat játszani! Nyilván hatásaik érezhetők, mégis valami tök egyedit sikerült alkotniuk. Szabi pedig minden idők egyik legjobb magyar rock énekese. Olyan szinten változatosan hozta magát, hogy csakis Mike Patton-hoz tudnám hasonlítani. Egyébként nagy Faith No More fan, játszottak is gyakran FNM dalokat, pl. az egyetemváros híres/hírhedt klubjában a „Kék Rocky”-ban is. Tehát a tiszta/dallamos éneklés ugyanúgy megy neki, mint az extrém megnyilvánulások. Zenésztársai, nevesül: Csontos Krisztián gitáros, Raffay Zsolt basszusgitáros, Czapár János billentyűs, Nagy Viktor dobos pedig világszínvonalon zenélik végig a szűk egy órát. Nem is csodálkozom azon, hogy a Periferic Records is látott bennük fantáziát, hisz az ő égiszük alatt jelent meg az A.C.I.D. Ők gondozták amúgy a szintén magyar After Crying kiadványait, mely banda külföldön ismertebb, elismertebb, mint hazánkban.
Ha valaki jót akar magának és még nem hallotta az after@all első és egyetlen nagylemezét, szerezze be a CD-t, mert még lehet kapni pár webshopban! Külső és belső tekintetében is futurisztikus volt ez a korong 2001-ben! A számcímek sem hétköznapiak, gagek is akadnak, mint pl. az egymás után következő Dust in… és a …Hoffman. De a szaxofont is fölvonultató, francia sorokat is tartalmazó L’image d’une étoile is egy CSODA! Olyan finoman, érzéssel, kreatívan tudott együtt muzsikálni ez az öt „eszement” fickó, amit nyugodtan nevezhetünk mágikusnak! És az elektronikát is roppant elegánsan, stílusosan sikerült belevinniük a dalokba, dalok közé. Nyilván nem 100%-osan volt egyéni a hangzásuk, néha a már említett FNM-on kívül befigyel egy kis Dream Theater, máskor pedig némi Tool hatás, de szó sincs koppintásról! Igazi underground csemege az A.C.I.D., olyan magas minőséget képvisel, amit azóta se nagyon tudott más ebben a műfajban produkálni. Hogy aztán mi okozta a csapat „vesztét”, azt nem tudom, de tény, hogy 2003-ban még Szabival készült egy Something/to/Show című négy dalos kiadvány, melyen egyértelműen a könnyebben befogadhatóság irányába tettek lépéseket. Letisztultabb, kompaktabb lett a zenéjük, de még mindig túl igényesek voltak ahhoz, hogy kitörjenek az undergroundból. Talán emiatt, de Szabi kiszállt (vagy kitették, erre már nem emlékszem) és még a Megasztár harmadik szériájában is kipróbálta magát. Be is jutott a 12-es döntőbe, de ott másodikként távozott. Ha jól emlékszem valami hozzá csöppet sem passzoló nótát énekelt kiesésekor, pedig eredetileg egy Faith No More dallal (azt hiszem az Epic-kel) akart színpadra állni. Csak hát a műsorkészítők, vagy valamelyik zsűritag lebeszélte erről. Kár, mert így is kiesett és akkor már mindegy lett volna, hogy egy kereskedelmi TV-ben szokatlan, állat dalt ad elő a „megúszós” helyett. Szégyen, nem szégyen életemben először és utoljára küldtem akkor egy SMS szavazatot rá, de sajnos így is kiesett. Pár évvel később a FreshFabrik-ben tűnt fel, de a vele készült albumok simán elmentek mellettem. Azóta nem tudom mi van Szabival. De gondolom, hogy továbbra is zenél, csak épp a háttérben. Írt ő dalokat ismert magyar popsztároknak, sőt a Macskafogó musical zenei rendezője, hangszerelője is ő volt.
Nyilván jobban örültem volna, ha marad az after@all-ban és még készítenek néhány, az A.C.I.D.-hez hasonlóan zseniális lemezt. Sebaj, így ez az idén 20 esztendős album megmaradt egyszeri csodának. És számomra egyúttal a magyar rock/metal zene egyik legfényesebben csillogó ékkövének!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
