Alase
Beyond Our Imagination

(Inverse Records • 2024)
Pneuman
2024. március 19.
0
Pontszám
6

Az atmoszférikus prog-metalt játszó finn Alase nem pihent sokáig, ugyanis kevesebb, mint egy év telt csak el a 2023-as nagylemezük, az A Matter of Time megjelenése óta, de máris egy vadonatúj, négy számot felsorakoztató EP-vel örvendezteti meg rajongótáborát az együttes. Janne Lunnas gitáros, Ari Miettinen basszusgitáros és Ville Aatsinki dobos mellett, a zenekar szerves részét képezi még Ninni Swan is, aki a dalszövegekért felel. A Beyond Our Imagination február 23-án jelent meg a finn Inverse Record gondozásában. A lemezen Janne Lunnas mellett más, vendégénekesek is közreműködnek, úgy mint: Omar Zouiter, Rioghan Darcy és Juha Tretjakov.

A Broken Pendulum nyitódal nem finomkodik, hanem nemes egyszerűséggel berobbantja az ember dobhártyájának ajtaját. Nagyszerű választás, hiszen az első pillanattól kezdve magára irányítja a hallgató összes figyelmét, még akkor is, ha előzetesen csupán valami háttérzenére vágyott az illető. A rendkívül súlyos dobok és ritmikus, de zúzós riffelés kísérte hörgést hamar felváltja egy melodikusabb, tiszta vokál, amely összességében uralja a dal hátralévő részeit. Amikor pedig már kezdene monotonitásba süllyedni, a végére eléggé repetitívvé váló ének, egy jól időzített breakdown menti meg a számot az unalmassá válástól.

A második tétel, amely a Love Crime címet viseli, merőben más oldalát mutatja be az együttesnek. Sokkal lágyabb, köszönhetően többek között Rioghan Darcy énekesnő gyönyörű hangjának, akinek vendégszereplése üde színfolt az EP-n, és véleményem szerint annak egyik csúcspontja is egyben. A bő 17 perces anyagot bár rossznak semmiképp sem nevezném, túlzottan kiemelkedőnek és izgalmasnak sem mondhatnám. Kicsit olyan érzésem van Beyond Our Imagination-nel kapcsolatban, hogy a zenekar 2023-as nagylemezéről lemaradt számokat hivatott egy csokorba szedni.

Egyszeri hallgatásra mindenképpen ajánlom, főleg azoknak, akiknek eddig ismeretlen volt az Alase név, mert rövidsége ellenére sokszínű, és amolyan bemutató jelleggel sorakoztatja fel a banda repertoárjában megtalálható elemeket. Azonban, ha az ember igazán jó, finn prog-metalra vágyik, akkor sokkal inkább érdemes az együttes nagylemezeit meghallgatni.