Az Angertea hazánk egyik különlegessége a metal szcénában. Különleges, hogy megalakulásuk óta ugyanabban a felállásban működnek, kultikus státuszt vívtak ki a kitartásukkal, de említhetném azt is, hogy híres nemzetközi résztvevők (Billy Gould – Faith No More, Franz Stahl – ex-Foo Fighters) is szerepeltek már a dalaikban.
Most is készül a következő nagylemez, tehát Gergőék nem adják fel, nem pihennek (a kényszerű koncert nélküliséget leszámítva). Ilyen életművel a hátuk mögött ennek azt gondolom rajtam kívül sokan örülnek. De most itt nem ez a téma, hanem a legutolsó EP, a Crocodile Nerves, ami ugyan tavaly májusban jelent meg digitálisan, de bármennyit hallgattam is (pedig nem kevés alkalommal ment le), valahogy nem sikerült befejeznem a lemezismertetőt.
De most néhány szóban összefoglalom mit is érdemes tudni erről a nyolc dalos, bő negyven perces anyagról.
Ez igazából érthető is, ha azt vesszük, hogy a nyitó Chris mellett egy feldolgozás és öt saját daluk került fel rá. Az élő felvételeknél talán pár emnernek érdekes info lehet, hogy mindet más keverte és mentesek minden utólagos javítástól. Az EP egyetlen új (pontosabban eddig hivatalos anyagon meg nem jelent) dala a Chris, ami egy búcsú a tragikus hirtelenséggel 2017-ben elhunyt Chris Cornell-től. Mint ilyen, jó súlyos és befelé forduló lett. Azt gondolom, minden benne van, amit egy Angertea daltól várhat egy rajongó.
Másodikként is egy igazi csemegét kapunk. Ez az Introduce Yourself albumos Death March, ami a Chuck Mosley (a Faith No More ex énekese) tribute albumra – a 2019-ben kiadott We Still Care A Lot – készített remekül sikerült feldolgozás. A dalban az Obiat éléről ismert Pallagi Lazzal kooperáltak, s a végeredmény magáért beszél. Így kell egy feldolgozást csinálni! A magyar nyelvű betét pedig tovább emeli a dal fényét.
A továbbiakban hat (igazából csak öt, mert a Seeds of Hell két változatban is itt van) korábbi daluk hallható. Négy koncert verzióban, az említett Seeds bónuszként akusztikus live formában is. A Tisza pedig akusztikusan került fel rá.
Nem akarom bő lére ereszteni, de két tételt azért csak kiemelnék. A Seeds of Hell akusztikusan – hogy is fogalmazzak? – más dimenziót kapott. Úgy érzem sokkal mélyebb lett és ahogy Miguel basszusjátéka végigkíséri az valami pazar. A Damagebirth oedig egyértelmű főhajtás a Black Sabbath előtt, ugyanakkor ott van benne az is, ami miatt a bandát szeretjük.
Az anyag digitálisan jelent meg, ám a Grungery Media Records-nak köszönhetően tavaly augusztusban limitált példányszámban (50) készült digipack CD. Talán még van belőle. Írjatok a csapatnak!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
