Végre megérkezett! Június 11-én megjelent az egykoron Kill With Hate névre hallgató hazai death metal horda első nagylemeze. A nem csupán hazai underground szcénában ismert, Gyémánt Krisztián vezette mészárszék az elmúlt évek során számos elismerést vívott ki magának minőségi zenéjével, és lehengerlő színpadi teljesítményével egyaránt. Hogy ezek ellenére miért volt szükség a névváltoztatásra? Az alábbiakban erre is megtalálod a választ.
A válasz pedig az arculatváltásban keresendő. Ugyanis az új lemez a már jól megszokott, technikás durvulatok mellett rengeteg progresszív elemet is tartalmaz, a véres, kibelezős szövegvilágot pedig felváltotta egy intellektuálisabb, futurisztikus és kozmikus alapokon nyugvó koncepció, amely a lemezen található dalok teljes spektrumán átível. A főszereplő egy ismeretlen, névtelen hős, aki – miután számot vetett eddigi életével – egyszer csak egy másik dimenzióban találja magát, ahol meg kell küzdenie az ismeretlenből fakadó veszélyekkel. A küzdelem során folyamatosan átalakul, és egy magasabb rendű életformává fejlődik, melynek egyenes következménye a megsemmisülés általi újjászületés. Ez a nem mindennapi történet Pornói Patrik dalszövegei által válik kézzel foghatóvá, az alapötlet pedig Blazsovics Mátétól származik. Maguk a dalok régóta érlelődtek már a zenekar boszorkánykonyhájában, ugyanis az utoljára kiadott anyag, a Grief 2015-ben jelent meg egy EP formájában, amely az addigi egyetlen nagylemezt, a 2012-es Voices of Obliteration című albumot követte a sorban. Épp itt volt tehát az idő, hogy a zenekar újra támadásba lendüljön, és önnön metamorfózisát követően elkápráztassa a rajongókat egy fantasztikus produktummal!
Igen, ez egy fantasztikus produktum! Ez vitathatatlan tény. Az első hangtól az utolsóig zseniális alkotás. Minden a helyén van, a részletek tökéletes összhangban forrnak egy brutális egésszé, a dalok pedig magukkal repítenek naprendszereken, galaxisokon és az egész univerzumon keresztül. Közben átzuhansz több fekete lyukon, megküzdesz számos napkitöréssel és aszteroidamezővel, hogy végül az átélt viszontakságoktól kimerülve megpihenj a semmi közepén.
Minden egyes dal tökéletesen táplálja az alapkoncepciót. Részt vehetünk általuk abban a földöntúli, kozmikus utazáson, melyet a főhős is megtesz. A hangszerekből előcsalogatott hangorgia méltó módon teremt betonbiztos terepet az ideológiai mondanivalónak. És ami a legfontosabb: érezni lehet az album hallgatása során, hogy a zenészek teljes mértékben alárendelték magukat a zene hatalmának, és legjobb tudásuk szerint igyekeztek kiszolgálni annak minden egyes szegmensét annak érdekében, hogy a hallgatóság minél nagyobb mértékben azonosulni tudjon a hangok által szőtt értékekkel. Ezt a lemezt összehasonlítani az előző anyagokkal értelmetlen. Ez egy önálló, kegyetlen, ugyanakkor szépséges szörnyeteg: lélegzik, erőt ad, és elvarázsol. Már az első dal sejtelmes bevezetője sejteti a hallgatóval, hogy itt valami iszonyatosan hatalmas dolog van készülőben. Ez a lemez nem csak egyszerűen death metal szerzeményeket tartalmaz – ez a lemez magában hordozza mindazon értékeket, melyeket oly sok zenész és zenekar szeretne magáénk érezni. Azon dolgokat, melyeket nem lehet elsajátítani, amelyek zsigerből áramlanak az agyba és a végtagokba, hogy aztán zseniális teremtményekként, brutális és technikás death metal szerzeményekként manifesztálódjanak, és végleges formájukat felöltve jussanak el az igényes zene iránt rajongó underground társadalomhoz.
Ez a tizenegy szerzemény mindenképpen nemzetközi porondra termett. Tudom, hogy az olvasó ilyenkor arra vágyik, hogy minden egyes dal külön elemzést követően kerüljön terítékre, kiemelve a szerzemények egyediségét, a kiváló riffeket, a változatos vokális részeket, a kegyetlenül precíz ritmus-szekciót és az emberi lelket gyaluló szövegeket. Megemlíthetem például, hogy a Refugee simán elférne a Fear, Emptiness, Despair című Napalm Death alapvetésen. Továbbá zseniális, és hátborzongatóan szép, ahogyan a Chant of Superior Death és a Downwards tudaton túli lebegésével egy kicsit lélegezni engedi az anyagot. Remekbe szabott a gitárszóló a videóklipes By The Seventh-ben, mely méltó táptalajt képez a soron következő, The Question című dal által fémjelzett filozofikus durvuláshoz.
Felesleges tovább szaporítanom a szót, a zenei élményt tekintve az album valóban a műfaj nagyjai közé emeli a Gyémánt Krisztián énekes, Pornói Patrik basszusgitáros, Kovács Attila és Olt Ákos gitárosok, valamint Turcsák Bence dobos alkotta bandát. A borító és a booklet szemet gyönyörködtető, megalkotója az a Havancsák Gyula, aki számos hazai és külföldi zenekar lemezborítóját festette már meg.
És akkor elérkezett az a pont, ahol ez a cikk személyes hangvételűvé válik. A lemez számomra ugyanis sokkal több, mint egy kiváló metal zenei alkotás. Engedjétek meg, hogy rendkívül mély érzéseket osszak meg veletek! Az album belső borítóján a tagok fényképe alatt az alábbi írás olvaható:
The album is dedicated to the memory of István Neuberger (1972 – 2017). May he rest in peace.
Pista a barátom volt. Egy igazi metal rajongó, egy harcos, aki élt-halt a zenéért, a családjáért, a szerelméért, a kisfiáért és a barátaiért. Aki 45 éves korában, indokolatlanul korán hagyott itt bennünket. Élvezte az életet, együtt jártunk koncertekre, fesztiválokra, melyek révén személyesen megismerte a Kill With Hate tagjait – többek között a frontembert, Gyémánt Krisztiánt és az ő mindig kedves, és mosolygós jegyesét, Szandrát. Krisztián zenei munkássága persze már azelőtt is ismert volt számára, hiszen a magyar death metal underground és a nevével fémjelzett zenekarok őrá is akkora hatást gyakoroltak, mint mindnyájunkra, akik a hazai death metal zenekarok dalaiból, lemezeiből merítettek erőt a mindennapi túléléshez.
Pista halálának híre sokkolta a helyi rocker közösséget, és természetesen ez a hír eljutott a zenekarhoz is. 2017 októberében a tatabányai Roxxy Music Café-ban egy több órás koncerttel adóztunk emlékének, ahol többek között az Agregator, a Vesztegzár, az egykori Sable, a Killing Art és a 1Kill Embrace tagjai mellett számos barát is színpadra lépett egy-egy feldolgozás dal erejéig. Most pedig ott szerepel a neve egy lemezborítón. Sajnos nem zenészként, hanem szomorú memento-ként. Én biztos vagyok benne, hogy ő tudja, érzi ezt, és rendkívül büszkén tekint a zenekarra a felhők közül. Nekem pedig nincs más feladatom, mint a könnycseppeket letörölve az ő nevében is köszönetet mondani a bandának ezért a nemes gesztusért! Pista emléke így nem csupán csodás emberi mivolta, hanem kedvenc zenéje által is örökre fennmarad! Részévé vált a magyar metal-nak! Sohasem feledünk, drága Barátom!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kiváló írás! Első hallásra nekem rögtön a Revocation – The Outer Ones album jutott eszembe, számos hasonlóságót véltem felfedezni a gitár és vokál passzusok között. Tovább hallgatva rá kellett jönnöm, hogy hamar más irányt vesz az album sodrása, a mondanivalóval kiegészítve pedig egy igazán egyedi élményt nyújt a lemez. Szívesen megnézném élőben is a bandát.
Remek írás, nagyszerűen megszerkesztve és fogalmazva. Én nem hallgattam még őket, de majd most…
Kiváló cikk, a leírás is jól jellemzi a zenét. Emellett az utolsó szakasz is nagyon szépen megfogalmazott. Több rétegben felvillantotta a zene iránti lelkesedést, egy stílus iránti hűséget és hogy miért jó akkoris szeretni valamit, ha az másoknak underground, de legalábbis nem pop-fesztivál-nagyszínpad. Jó volt olvasni az írást és hallgatni a zenét.