Calcined

Discipline (2018)

Svájc kapcsán ritkán jut eszünkbe a „kaotikus” szó, márpedig az alpesi országból származó Calcined mindent megtesz, hogy megfeleljen ennek a jelzőnek. A négyesfogat a hagyományos és brutális death metalt ereszti össze a grindcore-ral, amiből már sejteni lehet, hogy szép melódiákról nem fog kelleni beszámolnom. A Discipline a francia ajkú csapat második offenzívája, 2015-ben már kiadtak egy hasonló ostromot, sőt, még egy borzalmas hangzású split anyaggal is előrukkoltak Death Illumination – In Memory Of Evil Chuck címen, amelyen egy felejthető Evil Dead feldolgozással tisztelegnek a Mester előtt.

A Great Dane Records nagy hévvel jelenteti meg a legundergroundabb kiadványokat is, melyek közül a Calcined az egyik legnyughatatlanabb. El kell képzelni, mondjuk, a régi Cryptopsy vagy az Adversarial lendületességét, sebességét, hozzá kell tenni egy egészséges adag Napalm Death-et, némi zűrzavaros Brutal Truth-ot, és akkor többé-kevésbé meg lehet határozni, milyen irányban mozgolódnak a svájciak stílus szempontjából.

Ropog a tűz a pillanatnyi intróban, de ahogy húsz másodperc környékén a lovak közé csapnak, onnantól kezdve az album végéig nincs is megállás. Röpke szekundumokra lelassítanak középtempóig, de az agilis dobos elszántan és fáradhatatlanul csépeli végig szinte a teljes lemezt. A hangzás félúton van a vastag death metal sound és a tipikus grindcore hangzás között, ami egyszerre teszi brutálissá és szélsőségessé a lemezt. Mivel meglehetősen sűrű matéria, és aránylag sok a váltás is ebben a kilenc méregköpésben, fejhallgatóval hatásosabb az élmény, könnyebben követhető, hogy mi történik, sőt, a bőgő vaddisznóharapásaira is azonnal fel lehet figyelni. A másik dolog, ami rögvest szembeötlik, az a vokálért felelős Magnus állandó szereplése. Az acsarkodó, hörgő, ordibáló, vérhányó figura széltében-hosszában végigháborogja a lemezt. A szövegkönyvre pillantva azonnal érthetővé válik, miért. Ekkora szövegmennyiségből tíz albumot lehetne írni. És én még azt hittem anno, hogy a Carcass dalszövegei hosszúak… Mindenesetre hatalmas beleéléssel dohogja ki magából ezeket a terebélyes történeteket, és teszi fel az i-re a pontot extrémitás szempontjából.

A szélvész tekerésekből, a kaotikus gitártémákból, szólófoszlányokból, a villámszerű ujjgyakorlatokból és időnként felbukkanó Tomb of the Mutilated-re emlékeztető súlyos riffekből (pl. Capricornus) felépülő dalok annyira intenzívek, amennyire a zenészek fizikai képessége azt megengedi. Érdemes többször leforgatni a CD-t, mert bár kompakt tulajdonságának betudhatóan nem igazán lehet dalokat kiemelni (esetleg a már említett Capricornus-t), a korong mégsem süpped a fárasztó szürkeségbe, hanem megőrzi vérmes alakját. Néha feltűnik egy-egy nagyon jól eltalált „beteg” rész (pl. Nod közepe felé), de azt is el kell ismernem, hogy az alacsony szintű megjegyezhetőség, vagyis a dalok nehezen azonosítható DNS-e miatt keménydió az album befogadása. Az anyag csak azok számára jelent csemegét, akik az agresszióra és aprításra összpontosító extrémitások gerincvelejét éppen e tulajdonságok miatt szeretik beszippantani.

Jobban meghatározott, konkrétabb ívek a szerzemények felépítésében, mélyreható hangulatok megteremtése, amelyekben gyökeret eresztenek ezek a szélvész témák… ennyi hiányzik, és legközelebb a nagyokkal is versenybe szállhat a Calcined négyese.

augusztus 18.,
augusztus 21.,
augusztus 22.,